Legek listája



Azt gondolom, hogy az olvasás során az embernek óhatatlanul kialakulnak preferenciái, írók, akik rá valamilyen különös okból jobban hatnak, mint más szerzők.
Van egy közös hang, érzelmi, értelmi húr ilyenkor, amin együtt rezeg a két lélek, hiszen Az olvasás (...) áthidalja az idő, a tér és az ismeretségi kör közötti szakadékot. (http://www.citatum.hu/szerzo/Steven_Pinker)

Molyos karrierem, mármint az olvasmányok rögzítése 2012 szeptemberétől tart, akkor is, ha az még az előző profilommal történt. Első évben 29 könyv, másodikban (2013) 100 könyv; az elmúlt évben már 200 feletti szám állt a nevem mellett. 2014-ben megismertem jó néhány új írót, de a régi kedvencekhez nem lettem hűtlen, őket jó újra felfedezni, rácsodálkozni, hogy mennyit tud az idő, tapasztalat adni az olvasás befogadásához; és persze vannak kiválasztottak, akik/amik megunhatatlanok.



Példának okáért, Agatha Christie örök szerelem, így a lista élén áll; ha jól számoltam, akkor 49 regényét olvastam el, a több mint 100 közül. A legjobban azok a könyvei tetszenek, amikor szűk körből kerülhet ki a gyilkos, 3-5 személy közül, mint a Nyílt kártyákban vagy az Éjféltájtban.
(Az elsőként említett regény angolul is megvan, míg a másik kedvenc színdarab változatát is ismerem eredetiben; kicsit eltérő szereposztással, de ugyanolyan intenzitással írta át AC néni a regényt színdarabra.)

A régi kedvencek közül Darren Shan 16 címmel szerepel a listámon, ebből 12 a vámpír sorozatához, Rémségek cirkuszához kapcsolódik.
Szabó Magda, Virginia Woolf, Vavyan Fable és Neil Gaiman egyaránt 10-10 művükkel nyűgöztek le; külön-külön polcokon tartom nyilván az olvasásaimat velük kapcsolatban. Továbbá abban is hasonlóságot követelnek az életemben, hogy mindegyikőjükkel kapcsolatban indítottam kihívást, felettébb azonos feltételekkel is.
(elárulom: 3, NG esetén 5 könyvet kell elolvasni + értékelni, de általában eltérő műfaji változatokat kérek. pl:NG esetén 3 regényt, 1 gyerekkönyvet és egy novellás kötetet :D )

Nem meglepő módon JKR is 10 könyves íróm, angolul olvastam el a HP sorozatot 2013-ban a bárd meséivel, amit 2014-ben magyarul megismételtem, kiegészítve még a Legendás állatokkal is. Az Átmeneti üresedést még két éve januárban olvastam, míg a Kakukkszó a hálóban vár rám :)
Akiket már csak kevesebb olvasmánnyal tudok említeni, de szívemnek kedvesek lettek, és tervben van tőlük még sok-sok könyv, azok:
Jane Austen,Murakami Haruki, Fekete István, Aldous Huxley, Benyák Zoltán, Joanne Harris és Szerb Antal.
Mondanom se kell, gondolom, már jelentkeztem a 2015-ös 100 és 150 könyves kihívásra :D



Kapcsolódó link:
http://moly.hu/tagok/mariann_czenema/olvasmanylista

Megjegyzések