FÜLSZÖVEG:
Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
https://moly.hu/konyvek/suzanne-collins-az-ehezok-viadala
Szerintem vannak sikerkönyvek, amiket nem kell bemutatni, pláne, ha éppen a mozikban adják az X-edik filmrészét belőle.
A mi háztartásunkba úgy került, hogy G. tavaly ezt kapta karácsonyi ajándékként, majd szülinapjára a második részt, névnapjára a harmadikat.
Tudom, sokan szeretik, sokan shipelik, az én olvasásomat a molyon kilencen, a fészbúkon még többen lájkolták.
Az eredeti könyv 2008-ban jött ki, a fordítás 2009-ben; valami félelmetes 1179 értékelés van fenn a molyon a könyvről, 93 %-on áll; "30. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján".
Ezek után jövök én ugyebár, aki így értékelte:
Bár meglehetősen sokan kedvencelték az ismerőseim közül, mind itt a molyon, mind a fészbúkon, sajnos rossz hírem van: NEM jött be a könyv.
Talán generációs problémák miatt, hiszen 38 évesen egy szerelmi háromszög már nem feltétlenül izgatja fel az embert. Nem túl szerencsés dolog az sem, hogy egy éven belül olvastam el Orwell 1984-ét és Huxley Szép új világát, tehát a disztópiás részek egyértelműen a két örök érvényű regény átiratának éreztem. De ami még nem nyerte el a tetszésemet, az a könyv nyelvezete, ami nekem túl egyszerű. (hogy érzékeltetni tudjam, ma kettőtől idáig sikerült elolvasnom a könyv 2/3-át, a 143 oldaltól a végéig.)
Peeta elég sok húzása kiszámítható, mint például az első vallomása, illetve a végén a megsértődése.
Két mozzanat tetszett nagyon: Katniss produkciója a bírák előtt, az jó poén volt, hogy kilőtte az almát :) Valamint jó az arénás rész, függetlenül attól, hogy mennyire hasonlít a Battle royalra; pláne az utolsó, mutánsos rész. Szinte ez az egyetlen rész, ami érdekelne a továbbiakban, mert amúgy nem vonz a könyv, meghagyom a férjemnek, és nem is csillagozom.
Hiába disztópia, nem az én világom, ahhoz túl urban fantasy.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!