125 éves Agatha Christie :)

A "krimi koronázatlan királynője" 1890. szeptember 15-én született Torquay-ben, eredetileg Agatha Mary Clarissa Miller néven. 
Christie első regényét, A titokzatos stylesi esetet 1920-ban adták ki, ebben a történetben mutatta be az olvasóknak Hercule Poirot-t, aki azután hosszú időn át, összesen 33 regényben és 54 novellában szerepelt.
A másik ismert szereplője Miss Marple, aki A kedd esti klubban (The Tuesday Night Club) szerepelt először, és akit olyan nőkről formált meg, mint saját nagymamája és az ő régi barátnői.
Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Book of World Records szerint Christie – William Shakespeare mellett – a világ minden idők legtöbb eladott könyvét elérő író. Csak a Biblia ért el magasabb eladott példányszámot.
Színpadi darabja, a The Mousetrap (Egérfogó) tartja az első előadást követően leghosszabb időn át játszott előadás rekordját, elsőként 1952-ben mutatták be az Ambassadors Theatre-ben Londonban, és még ma is (2015) játsszák.



Fenti emlékmű Londonban, a West Enden található

Egyik kedvenc írónőm, bár ha meg kellene vallanom, nem tudnám eldönteni, hogy vajon Poirot-t vagy Miss Marple-t szeretem-e jobban :)) döntetlen, mindketten nagy formátumú személyiségek, igazán egyedi, megjegyezhető karakterek.
Nemrégibben zajlott le a világon egyedülálló szavazás, melyben kiderült, hogy mi a legkedvesebb AC regény a Földön: a Tíz kicsi néger.
(A kötet másik fordítása szerinti cím: A láthatatlan hóhér, angol címei: And then there were none/ Ten little Niggers/ Ten little Indians. Ez utóbbi két címet mivel rasszista már nem használják.)
Gondolom, hogy nem igazán kell bemutatni a regényt, 10 embert összezárnak egy szigetre, és egy versike alapján meghalnak szépen sorban a szereplők... amíg csak egy marad, vagy esetleg annyi sem? :D
A történetben az az érdekes, hogy két változata van, az eredetit 1939-ben írta Christie, míg a színpadi darabot 1943-ban, és más vége van, mint a könyvnek! A különbözőség miatt feltétlenül ajánlom mindkét verziót elolvasni :)





A második kedvenc regény a Gyilkosság az Orient Expressen lett, míg a harmadik az Ackroyd-gyilkosság, mely kötet szerepel az 1001 könyves listán is. Halál a Níluson a negyedik, az ABC-gyilkosságok követi, majd a Gyilkosság meghirdetve, ami szerintem egy megunhatatlan kis történet. 
„Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosság lesz elkövetve. Minden külön értesítés helyett.” Igazán érdekfeszítő kis fricskával indul a történet, melyet a kis helyi lapban olvashat el minden érdeklődő falusi lakó :)

A hetedik a listán a Paddigton 16,50 ami egy vonat indulását jelző cím. Az Evil under the Sun, vagyis a Nyaraló gyilkosok tulajdonképpen dupla történet, mert előbb AC néni megírta novellaként egy Poirot bravúrjait felsoroló kötetben, aztán négy évre rá önálló regény lett belőle.
Kilencedik az Öt kismalac, míg tizedik lett a Függöny, Poirot utolsó története. Szerintem meglepő, hogy ennek a történetnek a párja, A titokzatos stylesi eset meg nem került a listára..


A listán a tíz könyvből hét Poirot történet, tehát egyértelműen a tojásfejű, hiú, tudálékos, piperkőc belga (és nem francia!) került ki győztesen, mint főszereplő nyomozó :) Nálam egyértelműen David Suchet viszi el a pálmát, én őt tekintem autentikus Poirot-nak, de itt lehet a karakterről további információkat megtekinteni:
http://www.agathachristie.com/christies-work/detectives/poirot/1

A legszórakoztatóbb nem is mindig mon cher Hastings-szal való nyomozása, hanem Ariadne Oliver mellett remekel leginkább, aki tudvalévően AC néni könyves alteregója, melyet önmaga kifigurázásaként is felfoghatjuk.
Nyílt kártyákkalCards on the Table az egyetlen olyan krimije, amiben csak négy gyanúsított van, akik a múltban már öltek egyszer, akár szándékosan - akár balesetből kifolyólag, és mindegyikőjüknek van indítéka az újabb haláleset kapcsán. A regényben még felbukkan Poirot-n és Mrs Oliver-n kívül Battle főfelügyelő  és Race ezredes is.




AC néni itt is felcsigázza az olvasót, egy előszóval melyben megírja, hogy ez volt Poirot legkedvesebb esete, míg Hasting szerint elég unalmas történet volt :))
Nálam ez lenne az első, az Éjféltájt-tal együtt.

A középső, listás képet itt lehet nagyobban megnézni:
http://www.agathachristie.com/news/2015/worlds-favourite-christie

Poszthoz még forrásom volt a moly:
http://moly.hu/alkotok/agatha-christie/konyvek

az idézet könyvek adatlapja, illetve a wiki AC szócikke

Megjegyzések