"– De miért ide jött? – kérdezte. – Miért önhöz?
Felhő úszott a nap elé, hosszú árnyékot vetett a parkra.
– Gondolom, a remény hajtotta – mondta Holmes. – Úgy rémlik, az a hírem, hogy tudom a megoldást olyankor is, ha az események reménytelen irányba fordulnak."
1947-et írunk. A 93. életévében járó, régóta visszavonult Sherlock Holmes egy parasztházban él a távoli Sussexben házvezetőnőjével és annak serdülő fiával. Mindennapjaiban méhészkedik, naplót vezet és elméje gyengülése ellen hadakozik.
Holmes nem sejti, hogy élete alkonyán még egy eset vár rá. Egy eset, melynek megoldásához vissza kell tekintenie a múltba, ahol válaszokra lelhet olyan kérdésekre is, amiket még sosem tett fel magának. Válaszokra az életről, szerelemről és az elme képességeinek határáról.
Mitch Cullin csodálatos története a feledés elleni küzdelemről lenyűgözte a kritikusokat, a kötetből Bill Condon rendezésében és Ian McKellen főszereplésével nagy sikerű film is készült.
Eredetileg a történet két okból került a figyelmembe, Ian McKellen neve volt az egyik húzóerő, illetve Böszörményi Gyula író elragadtatott véleménye volt a másik indítéka a kíváncsiságomnak.
Gyorsan megvallom, én is szerettem ezt a fanfictiont, hiszen műfaját tekintve ez a kötet az.
(Nem fogom újra megemlíteni, de tény, az USÁ-ban teljesen természetes, elfogadott műfaj a rajongói továbbírás, karakter felhasználás; akár a nagyon neves sztárírók is alkotnak így, lásd SH lehetetlen kalandjai című gyűjteményt, amibe Stephen King és Neil Gaiman is írt.)
Molyos olvasásaim száma 700 felett jár, de egész életemben nagyjából ezer könyvet olvashattam el, és azt tudom ennél a hatalmas számnál mondani, hogy nem elég a csavaros történeti szál, megfelelő karakterábrázolás, pláne, ha adott, ismert szereplőről van szó, elvárok valami többet, valami pluszt, és ezt most meg is kaptam.
Ez a könyv valójában három novella egymásba fonódása, három idősíkon, három helyen, különböző szereplőkkel játszódik, de mindegyiknek középponti figurája Holmes. Mivel a világhíres detektív már igen idős, gyakoriak az emlékezetkiesései, memóriazavarai, ezekből a legkisebb gondja az, hogy éppen nem találja a papucsát, jóval nagyobb probléma, ha éppen nem tudja hol ébred fel, vagy kivel, mit beszélt meg.
"Ahogy ott ültek ott ketten, Holmes éppoly elkopottnak érezte magát, amilyen az évezredes kőtömb volt – csak nyugszik a halmok tövében, és valahogy mindig ott marad, miközben minden, ami ismerős, visszahúzódik, elsorvad vagy eltűnik."
A könyv magyar címkéi között a nyomozás, rejtély szavak szerepelnek, míg az eredeti angolnál a detektívtörténet és a krimi. Pedig ez a regény nagyon távol áll Doyle történeteitől, ha valaki ilyesmire vágyik, inkább olvassa el Anthony Horowitz fanfictionját, A selyemház titkát.
Ha hasonlítani akarnám, akkor azt mondanám, hogy leginkább Virginia Woolf gondolatfolyamos írásstílusához hasonló az idősík váltogató történet; de a kortárs írók között Murakami Haruki dolgozik hasonszőrű visszaemlékezős, a múltat újra megélős, elrévedős technikával.
Számomra a rejtély címke sem jellemzi jól a regényt, a misztikum, vagy a mágikus realizmus már inkább - bár eleve nehéz ez a bekategorizálás, mert mindhárom elbeszélésrészben más áll a középpontban.
Persze Holmes áll a fókuszban, aki a legtöbb olvasó számára a nagybetűs DETEKTÍV, néhol tiszteletlennek is tűnik, hogy valaki ennyire mássá formálja az eredeti karaktert, hogy éppen azt vegye el Sherlocktól, amiért Doyle megteremtette őt, a briliáns következtetőképességet, nagyszerű, egyedülálló agykapacitást.
De pont ettől más ez a könyv, és érdekes, hogy bemutatja, miként működhet egy igen öreg emberi lény, de egykor kifinomult agy:
"– Nagyon furcsa, Sherlock-szan. Sok-sok évvel ezelőtt történt, és most mégsem tűnik távolinak.
– Szó se róla – mondta Holmes. – Velem is előfordult nemegyszer, hogy élénk és váratlan benyomásokkal tört rám a múlt, s azokra a pillanatokra nem is igen emlékeztem, amíg újfent utol nem értek."
Ez a könyv a már sokféle könyvet elfogyasztott, elhivatottan sokrétű műfajokat kedvelő könyvmolyoknak való, akik szeretik, elviselik, ha egy történet kilép a szokott medréből, az általában elfogadott bekategorizálásból.
És persze minden molynak harmincon, negyvenen túl, mert bennünk már dolgozik a kíváncsiság, hogy vajon milyen lesz az öregség, az igazi, amikor a test még dolgozik, de az agy már nem mindig munkálkodik megfelelően.
Valamint mindenkinek, aki Széky János fordító munkáját óhajtja dicsérni, ilyen nagyszerű megoldásokért, a nyelvi bravúrokért:
"Utazásai során Holmes időről időre megérzett az emberi lét mélyén valami rettentő hiányérzetet, aminek lényegét sosem sikerült egészen megfejtenie."
"Tudta, hogy a legapróbb kavics is magában rejti a világegyetem minden titkát. Sőt, azok a kövek, amelyeket felvitt magával a sziklaszirt tetejére, az ő életét is megelőzték; amikor megfogant, amikor megszületett, kijárta iskoláit, megöregedett - ott vártak rá mindig a parton, mit sem változva. Azt a négy hétköznapi kődarabot, akár a többit, amin a lába taposott, ugyanazok az elemi erők hatották át, amelyek az emberiség, minden lehetséges teremtmény és el sem képzelhető dolog sorsát alakították."
Nekem most nagyon jól esett, hogy ennyire lelassulhattam olvasás közben, hogy felvehettem Holmes időskori tempóját, és én is vissza-visszalapoztam, újra átolvastam egy-egy részt, egész fejezetet is, nem is csak a teljesebb megértés, hanem inkább a stílus kiélvezése miatt.
4,5 csillag a lehetséges ötből, pár év múlva újraolvasós történet :)
Források a bejegyzéshez:
Ha tetszett a poszt, kérlek pipáld ki a bejegyzés alatti megfelelő mezőt,
Neked csak egy kattintás, nekem viszont számít minden apró visszajelzés :)
FB-én itt tudsz követni: https://www.facebook.com/lakosztaly
Molyos adatlapom ez: http://moly.hu/tagok/mariann_czenema
Levelet ide írhatsz: bagolybizsu(kukac)gmail(ponty)com
Felhő úszott a nap elé, hosszú árnyékot vetett a parkra.
– Gondolom, a remény hajtotta – mondta Holmes. – Úgy rémlik, az a hírem, hogy tudom a megoldást olyankor is, ha az események reménytelen irányba fordulnak."
Tartalom:
1947-et írunk. A 93. életévében járó, régóta visszavonult Sherlock Holmes egy parasztházban él a távoli Sussexben házvezetőnőjével és annak serdülő fiával. Mindennapjaiban méhészkedik, naplót vezet és elméje gyengülése ellen hadakozik.
Holmes nem sejti, hogy élete alkonyán még egy eset vár rá. Egy eset, melynek megoldásához vissza kell tekintenie a múltba, ahol válaszokra lelhet olyan kérdésekre is, amiket még sosem tett fel magának. Válaszokra az életről, szerelemről és az elme képességeinek határáról.
Mitch Cullin csodálatos története a feledés elleni küzdelemről lenyűgözte a kritikusokat, a kötetből Bill Condon rendezésében és Ian McKellen főszereplésével nagy sikerű film is készült.
Eredetileg a történet két okból került a figyelmembe, Ian McKellen neve volt az egyik húzóerő, illetve Böszörményi Gyula író elragadtatott véleménye volt a másik indítéka a kíváncsiságomnak.
Gyorsan megvallom, én is szerettem ezt a fanfictiont, hiszen műfaját tekintve ez a kötet az.
(Nem fogom újra megemlíteni, de tény, az USÁ-ban teljesen természetes, elfogadott műfaj a rajongói továbbírás, karakter felhasználás; akár a nagyon neves sztárírók is alkotnak így, lásd SH lehetetlen kalandjai című gyűjteményt, amibe Stephen King és Neil Gaiman is írt.)
Molyos olvasásaim száma 700 felett jár, de egész életemben nagyjából ezer könyvet olvashattam el, és azt tudom ennél a hatalmas számnál mondani, hogy nem elég a csavaros történeti szál, megfelelő karakterábrázolás, pláne, ha adott, ismert szereplőről van szó, elvárok valami többet, valami pluszt, és ezt most meg is kaptam.
Ez a könyv valójában három novella egymásba fonódása, három idősíkon, három helyen, különböző szereplőkkel játszódik, de mindegyiknek középponti figurája Holmes. Mivel a világhíres detektív már igen idős, gyakoriak az emlékezetkiesései, memóriazavarai, ezekből a legkisebb gondja az, hogy éppen nem találja a papucsát, jóval nagyobb probléma, ha éppen nem tudja hol ébred fel, vagy kivel, mit beszélt meg.
"Ahogy ott ültek ott ketten, Holmes éppoly elkopottnak érezte magát, amilyen az évezredes kőtömb volt – csak nyugszik a halmok tövében, és valahogy mindig ott marad, miközben minden, ami ismerős, visszahúzódik, elsorvad vagy eltűnik."
A könyv magyar címkéi között a nyomozás, rejtély szavak szerepelnek, míg az eredeti angolnál a detektívtörténet és a krimi. Pedig ez a regény nagyon távol áll Doyle történeteitől, ha valaki ilyesmire vágyik, inkább olvassa el Anthony Horowitz fanfictionját, A selyemház titkát.
Ha hasonlítani akarnám, akkor azt mondanám, hogy leginkább Virginia Woolf gondolatfolyamos írásstílusához hasonló az idősík váltogató történet; de a kortárs írók között Murakami Haruki dolgozik hasonszőrű visszaemlékezős, a múltat újra megélős, elrévedős technikával.
Számomra a rejtély címke sem jellemzi jól a regényt, a misztikum, vagy a mágikus realizmus már inkább - bár eleve nehéz ez a bekategorizálás, mert mindhárom elbeszélésrészben más áll a középpontban.
Persze Holmes áll a fókuszban, aki a legtöbb olvasó számára a nagybetűs DETEKTÍV, néhol tiszteletlennek is tűnik, hogy valaki ennyire mássá formálja az eredeti karaktert, hogy éppen azt vegye el Sherlocktól, amiért Doyle megteremtette őt, a briliáns következtetőképességet, nagyszerű, egyedülálló agykapacitást.
De pont ettől más ez a könyv, és érdekes, hogy bemutatja, miként működhet egy igen öreg emberi lény, de egykor kifinomult agy:
"– Nagyon furcsa, Sherlock-szan. Sok-sok évvel ezelőtt történt, és most mégsem tűnik távolinak.
– Szó se róla – mondta Holmes. – Velem is előfordult nemegyszer, hogy élénk és váratlan benyomásokkal tört rám a múlt, s azokra a pillanatokra nem is igen emlékeztem, amíg újfent utol nem értek."
Kinek ajánlanám?
Előre is elnézést, de sznob leszek. Ez a könyv NEM való megveszekedett SH rajongóknak, akik a tanácsadó detektív kiváló következtetőképességét, állandó tettrekészségét csodálják, akik az akció kedvéért, vagy a Holmes-Watson közti barátságért olvassák Doyle műveit.Ez a könyv a már sokféle könyvet elfogyasztott, elhivatottan sokrétű műfajokat kedvelő könyvmolyoknak való, akik szeretik, elviselik, ha egy történet kilép a szokott medréből, az általában elfogadott bekategorizálásból.
És persze minden molynak harmincon, negyvenen túl, mert bennünk már dolgozik a kíváncsiság, hogy vajon milyen lesz az öregség, az igazi, amikor a test még dolgozik, de az agy már nem mindig munkálkodik megfelelően.
Valamint mindenkinek, aki Széky János fordító munkáját óhajtja dicsérni, ilyen nagyszerű megoldásokért, a nyelvi bravúrokért:
"Utazásai során Holmes időről időre megérzett az emberi lét mélyén valami rettentő hiányérzetet, aminek lényegét sosem sikerült egészen megfejtenie."
"Tudta, hogy a legapróbb kavics is magában rejti a világegyetem minden titkát. Sőt, azok a kövek, amelyeket felvitt magával a sziklaszirt tetejére, az ő életét is megelőzték; amikor megfogant, amikor megszületett, kijárta iskoláit, megöregedett - ott vártak rá mindig a parton, mit sem változva. Azt a négy hétköznapi kődarabot, akár a többit, amin a lába taposott, ugyanazok az elemi erők hatották át, amelyek az emberiség, minden lehetséges teremtmény és el sem képzelhető dolog sorsát alakították."
Nekem most nagyon jól esett, hogy ennyire lelassulhattam olvasás közben, hogy felvehettem Holmes időskori tempóját, és én is vissza-visszalapoztam, újra átolvastam egy-egy részt, egész fejezetet is, nem is csak a teljesebb megértés, hanem inkább a stílus kiélvezése miatt.
4,5 csillag a lehetséges ötből, pár év múlva újraolvasós történet :)
Források a bejegyzéshez:
- könyv adatlapja: http://moly.hu/konyvek/mitch-cullin-mr-holmes
- http://moly.hu/konyvek/mitch-cullin-a-slight-trick-of-the-mind
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Sherlock_Holmes
Ha tetszett a poszt, kérlek pipáld ki a bejegyzés alatti megfelelő mezőt,
Neked csak egy kattintás, nekem viszont számít minden apró visszajelzés :)
FB-én itt tudsz követni: https://www.facebook.com/lakosztaly
Molyos adatlapom ez: http://moly.hu/tagok/mariann_czenema
Levelet ide írhatsz: bagolybizsu(kukac)gmail(ponty)com
Köszönöm az ajánlót, eddig is érdekelt, de most tudom, kell nekem. :)
VálaszTörlés:) igen Neked és Beának szívesen ajánlanám :)
Törlés