André Aciman: Szólíts ​a neveden

FÜLSZÖVEG:

André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet. 

A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált.

A regény alapján készült film Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, a háromszoros Oscar-jelölt James Ivory forgatókönyvéből február 8-tól látható a magyar mozikban.

A KÖNYVET ITT TUDOD MEGRENDELNI KEDVEZMÉNYESEN A LÍRA OLDALÁN :)

"Szinte látom magunkat együtt üldögélni azon az estén, valami erős párlatot iszunk majd, olyasfélét, mint az a grappa, amivel apád esténként néha megkínált. Két fiatalemberről fogunk beszélgetni,akik néhány hétre megtalálták a boldogságot, hogy aztán életük hátralévő részében csak vattapamacsokat merjenek mártogatni a boldogságnak ebbe a tálkájába, attól tartva, hogy egyszer esetleg kifogy, és rituális évfordulóik alkalmával is éppen csak egy-egy gyűszűnyit mernek hörpinteni belőle.
 Ám ez a szinte sosem volt valami azóta is meg-megszólítja őket, akartam mondani. Nem csinálhatják vissza, nem radírozhatják ki, nem pörgethetik vissza az életüket azelőttre, ahogy újra sem élhetik – egyszerűen csak ott van, akár a szentjánosbogarak rajzásának jelenésszerű látványa estefelé a nyári réten, és mintha folyvást azt sugallná: ez is lehetett volna belőle. Visszamenni hamis volna. Előreszaladni hamis volna. Félrenézni hamis volna. És éppolyan hamis volna megpróbálnunk úgy tenni, mintha mindez mégsem lenne hamis."


Néha nehéz mit mondani, írni egy könyvről. Nem azért, mert nem volt jó, hanem pont ellenkezőleg, mert belefeledkezhet az olvasó, feloldódhat a történet világában, ha éppen fogékony arra.
Elio és Oliver szerelme egészen hétköznapi dolog volna, ha nem lennének egyneműek, és Elio nem lenne hét évvel fiatalabb Olivernél. Hiszen maga az érzelmi elragadtatás és az ahhoz kapcsolódó vágy bárkivel, bármelyik nyáron megeshet.

17 évesnek lenni egyfelől kaland, másfelől nehéz. Nem is igazán tudja az ember sem magától, sem a világtól, hogy mit vár tőle, de az biztos, hogy nem egy életre meghatározó élményt. Habár Elio nem átlagos fiatal, apja egyetemi tanár, nyaranként hat hétre a világ másik végéből származó bentlakásos vendég foglalja el a fiú szobáját, ágyát. A kamasz srác zenész, zenéket szerez, zenei átiratokat készít, perfektül beszél angolul – tehát sok mindennek lehet hívni, csak középszerűnek nem.
Viszont az érzelmei, gondolatai, vágyai, teljesen átlagosak, és prózaiak. Vágyik az érintésre, a szerelem tüzére, és arra, hogy feloldódhasson a másikban. Ezt nem kapja meg attól a maga korabeli lánytól, akivel randizik, de Olivertől igen.

"Szerettem volna, ha sosem ér véget ez az este. A csöndes, kihalt sikátorban sötét volt, a vén, himlőhelyes macskakövek pedig úgy csillogtak a párás levegőben, mintha valami ókori fuvaros hazafelé menet rájuk löttyintette volna amforája olajos tartalmát. Mindenki elhagyta Rómát. És az üres, sokat, talán túl sokat látott város most csak a miénk volt, a miénk és a költőé, akinek, ha csak egyetlen éjszakára is, de sikerült Rómát a saját képére formálnia. Aznap este már nem enyhült a fülledtség. Ha akarunk, körbe-körbe is járhattunk volna ugyanazon az útvonalon anélkül, hogy bárki észrevenné vagy megütközne rajta."

A regény négy fejezetből áll, és őszintén szólva az első csak a felvezetés, a hosszúra nyúlt előjáték, a második és a harmadik tartalmaz több szexjelenetet. Nekem nagyon tetszett, hogy nincs igazából leírva semmi, nem bocsátkozik sem finomkodásba, sem részletezésbe a szerző, egyszerűen körülírja a dolgokat. Számomra ez olyan volt, mintha Elio, akinek a szemszögén keresztül zajlik a történet, kizárná az olvasókat abból, ami amúgy is megmagyarázhatatlan: a szerelmi együttlétből.

Nekem elég lett volna az első kettő, talán a harmadik fejezet, bár ott a római vendéglátás részletes leírását már időnként untam, viszont a negyedik részt feleslegesnek éreztem.
Én nem vagyok egy túl romantikus típus, de azt gondolom, hogy ami szép, azt kár túlmagyarázni, itt pedig nekem olybá tűnt a regény vége. Mert a szerelemnek Rómában vége lett, Oliver elment vissza Amerikába, Elio pedig a szüleihez, és itt be lehetett volna fejezni az egészet.

És mégis olvasás közben számtalanszor botlottam ehhez hasonló gyöngyszemekbe:
"Közös csillagot találtunk, ő és én. Ez pedig mindenkinek csak egyszer adatik meg."
Elsőre most négy csillagot adnék, de tudom, hogy fogom még olvasni :) mert élmény volt újra fiatalnak, lelkesnek, önmagát teljesen feláldozni kész, szerelemre éhes kamasznak, szóval Eliónak lenni ;)

Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly