Karin Tidbeck: Amatka

FÜLSZÖVEG:

Vanját, ​a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja. 

Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja. 

Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.

Eredeti mű: Karin Tidbeck: Amatka (svéd)

A KÖNYVET ITT TUDOD MEGRENDELNI KEDVEZMÉNYESEN A LÍRA OLDALÁN :)

Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly

Minden disztópia egy sajátos világ, egyéni vízió, rémálom szerű kilátás. Amatka annyiban különbözik az átlag amcsi disztópiáktól, hogy felnőttesebb, szürkébb, komorabb, átvitt értelemmel teli.
Ebben az eredetileg svéd regényben Anjával együtt utazunk egy kolóniára, a megmaradt négyből, amiben emberek élnek. Igazság szerint az nincs konkrétan kifejtve, hogy miként pusztult el a világ, és bennem ez nem is keltett hiányérzetet, mert a fiatal nő többször visszaemlékezik a gyerekkorára és ez épp eléggé lekötött.
Tidbeck az új világában a gyereket külön nevelik, a szülőktől elválasztva, a családok csak vasárnap, a szabadnapon egyesülhetnek, de akkor is a nap felét a közösség által kijelölt szabadidőközpontban kell eltölteni. Természetesen így a testvérek, ha vannak, inkább egymásba kapaszkodnak, jobban egymáshoz tartoznak, mint a szüleikhez. Azt a szülőt, aki jobban ragaszkodna gyermekéhez, előbb önfegyelemre intik, majd megbüntetik.


"A nőről gondoskodtak – ahogy Larsról is gondoskodtak, ahogy mindenki másról is gondoskodtak, aki nem azt mondta, amit kellett. A kolóniákon talán nem létezett halálbüntetés, de a másként gondolkodókat akkor is meg kellett gátolni abban, hogy veszélyeztessék a közösséget."

Amatkában és a többi kolóniában konkrét halálbüntetés tényleg nincs, lobotómiát alkalmaznak az engedetlenek megfékezésére... Szerintem pont ettől, a tudattól, hogy ronccsá formálhatnak, egy hibád miatt, majd elzárnak egy elkerített diliházba, a többi megbolondítottal együtt, végig van egy hihetetlenül rossz szájíz minden szereplőben. Senki sem felszabadult, önmaga ebben a regényben, csak talán egyedül Ulla, az öregedő orvosnő, de ő viszont már a társadalom szélén áll, nem féli az élőhalált.
A feljelentés mindennapos, a bizottság ügyel a társadalom tagjaira, akik Amatkában négy munkahely közül választhatnak. Amikor Anja úgy dönt, hogy a településen marad, adminisztrátort faragnak belőle, és végképp kezdi átlátni, valami nem stimmel a rendszerrel. A bürokrácia nem csak behálózza az életét, hanem egészen groteszkül teszi, amikor ír egy jelentést délelőtt, délután magának kell iktatnia is.

"– Pontosan. A jó papír dokumentumokra és könyvekre van, vagyis arra, ami számít a gondolkodásunk szempontjából. Ami meghatároz minket."


Olvasgattam a molyon az értékeléseket, és az fogott meg, hogy egyesek megpróbálják meghatározni, hogy ez a regény sci-fihez hasonló, onnan közelítő disztópia, vagy éppen a fantasy felől.
Őszintén, nem tudom, valahol félúton jár.
Nekem a mágiát, varázslást idézi fel az, hogy meg kell jelölni a tárgyakat, mert egy bionikus/mesterséges masszából készül majdnem minden, és amit nem jelölnek meg hangos szóval, felirattal legalább naponta egyszer, az formáját veszíti.
De ugyanígy, mivel valamiféle ember és gépek által gyártott alapanyag ez az egész, lehet ráfogni a tudományos fantasztikum jelzőt is.

Mindenesetre én ezt a könyvet szerettem, azt hiszem, habár nehéz biztosat állítani egy olyan történetről, aminek nem értem a végét, kvázi szerintem levegőben lóg.
De jó szívvel ajánlom, elgondolkodtató a szülő-gyerek viszony tekintetében, a lobotómia miatt, és szerintem nagyon-nagyon szerethető a könyvtáros, Evgen alakja.
Azért meg pláne külön plusz csillagot érdemelne, hogy igazi svéd könyv, egynemű szerelmespár van benne ;)



Borító:

Nem feltétlenül szoktam borítómustrát tartani, de most direkt tettem bele a posztba az eredeti svéd narancssárga. és a fekete angol címlapot. Véleményem szerint az utóbbi kicsit ellövi a lényeget, az előbbi meg nekem egy gyerekrajz szintjén mozog, nem kedvelem ezt a stílust...

A magyar viszont - és ez olyan kár, hogy nem látható-, azért tetszik, mert a második Amatka felirat kidomborodik a könyv fedelén. Egyfelől jó érzés végigsimítani; másfelől a világ pusztulása előtti időkből fennmaradt, régiek, a mostani polgárok előtti emberek épületei állnak rajta, vagyis mindaz, ami még a massza előtti jó anyagból készült.
Szóval a borító most kap tőlem 5 csillagot, mert igen szépen idomul a regény átvitt értelméhez :)