J. M. Coetzee: A ​barbárokra várva


FÜLSZÖVEG: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​2003-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett dél-afrikai író regénye 1980-ban látott napvilágot. A történetet egyes szám első személyben meséli el a szerző; a főszereplő egy elképzelt birodalom határvidékén található erődváros bírója. Egy napon váratlan esemény zavarja meg az erődítmény lakóinak az életét: a fővárosból Joll ezredes vezetésével küldöttség érkezik, amelynek feladata, hogy felmérje a határvidék békéjét állítólagosan megzavaró barbárok mozgását. A bíró kissé értetlenül áll az események előtt, hiszen több éve ő felel a városban a rendért, és soha nem tapasztalt túlkapásokat a barbároknak nevezett, de valójában békés, a határvidéken túl élő bennszülöttek részéről. Törvénytisztelő polgárként együttműködik a Birodalom képviselőjével, de amikor az ártatlan nomádokat hurcol a város terére, megalázza és halálra kínozza őket, a bírónak elege lesz a színjátékból.
Az ezredes távozását követően maga mellé veszi az egyik megkínzott lányt, majd egy koratavaszi napon úgy dönt, hogy katonái kíséretében visszaviszi őt a nomádok közé. A hosszú, fáradtságos út után ismét Joll ezredes fogadja a városban. A katonák vallomása alapján a Birodalom elleni összeesküvéssel és a barbárokkal való szövetkezéssel vádolják, majd válogatott módszerekkel kínozzák, embertársai előtt a végletekig megalázzák.


Eredeti mű: J. M. Coetzee: Waiting for the Barbarians
Eredeti megjelenés éve: 1980

A KÖTET ITT VÁSÁROLHATÓ MEG A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN! :)



Nem szokásom cselekményleírásos fülszövegeket olvasni, most se tettem, mikor a kiadói hírlevelet olvasgattam. Talán csak a cím fogott meg, a téma lehetősége, valahogy kitaláltam, hogy a bennszülöttek és őket kitúró városlakók közti konfliktus lesz a történet alapja.

Coetzee regénye azért jó, nagyon jó, mert nincs igazából se helyszínhez, se időponthoz kötve, úgy disztópia, hogy bárhol a világon előfordulhatna.
Egy kisvárosban kezdődik minden, ami egyben erődítmény is, fal veszi körül, néhány katona vigyázza a lakosságot. A hódítók már évek óta élnek a tájban, a bennszülött barbárok nagyjából elfogadták létüket, mert úgy érzik, gondolják, hogy majd egyszer elege lesz az idegeneknek a pusztából, és hazamennek, míg a nomádok hazája generációk óta a sivatag közelsége.
A borítón látható alak az erőd bírója, aki a helyi köztisztviselő, ő szedi az adót, ő bünteti a kihágásokat, mindaddig, míg a hadsereg egy tisztje be nem teszi a lábát a városba. A bíró kissé már belefáradt a szerepébe, szívesen menne nyugdíjba, de szeret a kihalt tájon élni, kényelmes élete van. Ezt a komfortot zavarja meg Joll ezredes, aki a messzi Birodalmat képviseli, annak is a rendfenntartásért, biztonságért felelős katonája.
A két férfi között érezhető a hatalmi feszültség, aminek több áldozata is lesz, előbb két bennszülött, majd egy összecsapás után számos több. A bíró, akinek nincs neve, valószínűleg dacból magához veszi az egyik barbár lányt, akit Joll kihallgatott, altisztje pedig megvakított.





Megmondom őszintén, ha volt valami, ami nem tetszett ebben a történetben, akkor a kínzások részletes, sikolytól gyötört, véres, nyálkás sokasága, habár a bíró erotikus életének apró-cseprő momentumai szintén kevéssé szórakoztattak. El lettem volna a nemiség nélkül…
Ami ellenben tetszett, az a végtelen hisztéria, boszorkányüldözés, ami az erődben zajlott. Előbb a lakók a katonák hathatós segítségével a barbárokat látták ellenségnek, majd mikor a hadsereg tagjai már szabadon fosztogattak, egyre inkább érezhető volt, hogy a történetnek nem lesz jó vége.
A világ minden tájékán felhangzik előbb-utóbb a hatalom képviselőinek szájából, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van, Coetzee történetében a Mi maradunk lett a hűségesek jelszava, akik nem hagyják el az erődöt, mert állítólag a barbárok le fogják azt rohanni.
Természetesen, talán mondani se kell, Joll ezredes hiába vonul el osztagával a barbárok hegyének, hogy legyőzze az ellenségét, nem jár sikerrel, és nyomában ideiglenes intézkedéssel elmenekül az összes katona, magára hagyva a város lakóit, akik várhatnak a barbárokra.


Két okból nem fogok öt csillagot adni ennek az olvasmányos, és nagyon okos regénynek. Egyfelől a sok gusztustalan pillanat miatt, annyi erőszak és pornóra emlékeztető nemiség van benne, hogy 16-18 évesnél fiatalabbnak biztosan nem ajánlanám ezt a regényt.
A másik ok viszont a bíró és a barbár lány teljesen melléfogásszerű kapcsolata, amit a bíró felől nem értettem, mert elvileg ő lett volna a liberális, értelmi kisebbség, aki védi a bennszülötteket. De közben ő is rombolt a lány életében, mint elefánt a porcelánboltban, csak póz volt az, hogy segíteni akart volna; valójában az ezredesen szeretett volna felülkerekedni.


Ettől eltekintve a disztópiák és a lélektani regények kedvelőinek szívesen ajánlom a regényt, érdekes, hogy ez utóbbi címke nincs rajta a történeten, pedig rettentően sok benne a töprengés. Szinte az első pillanattól beszippantja az olvasót Coetzee időtálló stílusa, és elégedetten tudja becsukni a könyvet, mert igen erős, magával ragadó, emlékezetes történetet olvashatott.



Köszönöm az olvasás lehetőségét az Athenaeum kiadónak!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hét verse - Kovács Barbara: Ma rossz leszek (iskolás változat)

A hét verse: Romhányi József - Lepketánc

A hét verse - Sohonyai Attila: Találhatsz annyit