Szobotka Tibor: Bánom ​is én



FÜLSZÖVEG:

Három ​megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953–1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is én című kötetben. 
De vajon kifaggatható a múlt? És mi történik, ha egyszerre többen is szóra akarják bírni? 
Szobotka Tibor naplóit forgatva az ember könnyen úgy érezheti, hogy feljegyzéseinek olvasása valójában dialógus. Olyan párbeszéd, melyben az író, az olvasó és az író felesége beszélget egymással. 
Szobotka is javította utólag saját szövegeit, egyes részeket gondosan kitörölt vagy átsatírozott. Ám a naplókat férje halála után Szabó Magda is ellátta széljegyzetekkel. „Ezt hiába radíroztad ki, erre emlékszem” – írja egy helyen az írónő. Az efféle megjegyzések, illetve az egyes lapok tetejére írt kérdések teszik igazán elevenné a szöveget.
Az író kezdetben a napi események tényszerű megörökítésére törekedett, feljegyzései által megismerhetjük mint tanárt, egyetemi oktatót, műfordítót és irodalomtörténészt. Az idő múlásával, a nehéz, zaklatott életkörülmények hatására azonban egyre gyakoribbá válnak a történésekhez fűzött kommentárok, reflexiók, melyekből nyomon követhető az elszenvedett méltánytalanságok nyomán beinduló érzelmi hullámvasút, ami egész életét végigkísérte. 
A feljegyzésekben természetesen felesége, Szabó Magda szereplőként is állandóan jelen van. Munkásságának egyik legfontosabb időszaka, prózaíróvá válásának folyamata is elénk tárul, csakúgy, mint a kapcsolati háló, a szellemi-kulturális közeg, amelybe a házaspár tartozott. Feltűnnek a korabeli művészeti élet szereplői, s érzékletes képet kaphatunk arról, hogyan teltek az ötvenes években az író házaspár hétköznapjai és ünnepei. 
Szobotka Tibor naplói tehát személyes és kordokumentumok is, melyek visszarepítenek minket az időben. Így lesz ez a kötet meghívó a múltba, melyet Szobotka Tibor küldött nekünk.

A REGÉNY ITT KAPHATÓ A KIADÓ WEBOLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN :))

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szobotka_Tibor


Nehéz helyzetben vagyok, mikor Szobotka Tibor naplóit kell véleményeznem, mert nagyon ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem olvasás során. 
Kezdjük talán azzal, hogy nálam ez a harmadik naplókötet a Szabó Magda-Szobotka Tibor házaspár életéből, olvastam kétszer a Megmaradt Szobotkának című kötetet, valamint a Nyusziékat is, csak a Liber Mortis (Halottaskönyv) van hátra. Ha szabad nagyzolva fogalmaznom, azt tudom írni, hogy lassanként a házasságuk egész történetét láttam már, kivéve a magányos véget. 
A házaspárról szóló naplók sorrendje is az, amit én követtem olvasás során véletlenül is, a Megmaradt Szobotkának legnagyobb része Szobotka Tibor fiatalságáról, házasság előtti életéről szól, és Szabó Magda annak idején férje halála után, gyászmunkát végezve szerkesztette, dolgozta át, adatta ki. 
A Nyusziék Magdus naplói, a kötet egy része szinte intimitásba hajló beszámoló, jó néhányszor erotikába is torkollik. A Bánom is én viszont a lehető legizgalmasabb szakasz: Szabó Magda írói pályafutásának elindulását rögzíti írásban. 

A molyon van fenn egy vélemény, hogy mikor Szobotka nem volt éppen beteg, akkor roppantul lehangoló kedvű volt, és én ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni. Ez a kötet csak 250 oldal, mégis nehezen bírtam végigolvasni, mert meglehetősen depressziós hangvételű volt, eltekintve talán az 1957-58-as évektől, mikor Szobotka a felesége művei ügyében járt el. 
A Bánom is én kötet 1953 és 1954 naplóival kezdődik, mikor a házaspár mindkét tagja tanít, de Szobotka majd megőrül tőle. Nem tud, és nem is igazán akar tíz év körüli kisgyerekeket oktatni, habár annak is gratulálok, így utólag is, aki egy ennyire melankolikus embert tanárnak nevezett ki. 
Rengeteg pénzügyi gonddal küzdenek, de minden követ megmozgatva végül 1954-ben sikerül Szobotkát áthelyeztetni az Eltére, titkárnak. Nem mondhatni, hogy ez az állás örömmel töltené el, de a fizetés jobb, mint amit tanárként keresett. 

Az 1956-os naplók hiányoznak, Szabó Magda rá is kérdezett az 1957-es napló elején: „Hol az 56-os, szívem?” Valószínűleg elégett, a Jaffa kiadóban azt mesélték nekem, hogy az Újhold kör tagjai, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Ottlik Géza egymás otthonaiban rejtegették egymás műveit, Lengyel Balázs így is börtönbe került 1956 után. 
1957 viszont szerencsés év Szobotka Tibor számára, az egyetemen oktatói állásba kerül át, mégpedig a világirodalmi tanszékre. Ez az év azért is jelentős a házaspár számára, mert bár Szabó Magda még tanít, a férj már kanosszát jár azért, hogy kiadják felesége műveit. 
Nagyjából innentől a naplók azt a hihetetlen munkát közvetítik, amiért én nagyon felnézek Szobotka Tiborra, fordítás, óravázlat gyártás közepette, a közben, hogy vezette a háztartást, mert SzM azért nem volt a szakácsnők gyöngye, szerkesztője és irodalmi ügynöke feleségének. 
Az 1957-es napló második fele szinte semmi másról nem szól, mint hogy Szobotka hetente bejár a Szépirodalmi, a Magvető és az Ifjúsági (manapság Móra) könyvkiadókhoz, és alázkodik, kér, követel, rábeszél mindenhol mindenkit, csak hogy kiadják Szabó Magda valamelyik kötetét. 
Végül 1958 márciusában érkezik el a boldog pillanat, boltokba kerül a Freskó, azt követi a Mondják meg Zsófikának, a Bárány Boldizsár, és nem csak anyagi szempontból indul be a házaspár élete, hanem SzM karrierje is.

Aztán az 1959/60-ra kiderül az is, hogy Szobotka műveire sajnos még mindig nincs kereslet, hiába adja ki a Megbízható úriembert 1959-ben, haláláig, és azután is megmarad Szabó Magda férjének.
Pedig saját jogán is alkotott, mint műfordító is, naplóiban panaszkodik Agatha Christie Nyaraló gyilkosok című művére; 1957-től dolgozik 1960-ig a Forsyte-Saga regény-cikluson (azt SzM is fordította, az első pár részig) és 1958-ban felkéri Janikovszky Éva, az Ifjúsági (Móra) kiadónál, hogy dolgozza át Karinthy Frigyes Alice Csodaországban fordítását. Fordítói tevékenységének legismertebb darabja J. R. R. Tolkien világhírű fantasy-író A babó (más fordításokban: A hobbit) című művének eredeti magyarítása.



Mint írtam a véleményem elején, nehéz helyzetben vagyok, kinek ajánlanám ezt a könyvet. Nyilván Szabó Magda rajongói el fogják olvasni, mert nagyon fontos kiegészítő kötete SzM életművének. Ha szabad ilyet ajánlanom, akkor nem árt, ha előtte a Megmaradt Szobotkának vagy a Nyusziék kötetet is elolvassa az olvasó, mert főleg a Megmaradt Szobotkához képest eszméletlenül elképesztő, hogy egy magába fordult ember mennyire képes volt alárendelni magát, energiát azért, hogy megvívja a kiadói csatákat a felesége, szerelme kedvéért. Tisztára romantikus dolog volt tőle, noha eléggé le is szívta az életenergiát, mert már az 1959-től betegeskedett. 
Viszont arra felhívnám a figyelmet, hogy minden dicséret ellenére a Bánom is én egy meglehetősen lehangoló, gyakran pesszimista kötet, nekem csak ötven oldalanként sikerült elolvasnom, közben szüneteket kellett tartanom.

Személyes preferencia is, de én meglehetősen utálom a lábjegyzetes könyveket, az meg pláne nem érdekel, hogy melyik mozifilm cím említése, kinek, minek a rendezői munkájának része, mikor adták ki. Kicsit fura volt az is, hogy minden név, legyen az valós személy, vagy irodalmi utalás le lett lábjegyzetelve – engedtessék meg, hogy az olvasó a „kivettem Hemingway Öreg halászát” megjegyzést csak talán saját kútfőből, hozott tudásanyagból is értelmezni tudja, végül is ez a cím kötelező irodalom.
Igen, a naplók kívánnak némi olvasottságot, műveltséget, nem is ajánlom, hogy akár Szabó Magda életművét, akár Szobotkáét ezzel kezdjük neki, de talán megismernők az Ulyssest, vagy Keats, Swift, Thomas Mann, Trencsényi Waldapfel Imre, Hruscsov nevét – engem csak felbosszantottak ezek a lábjegyzetek. 
4 csillag a lehetséges ötből.



Köszönöm a könyvet a Jaffa kiadónak!



Megjegyzések