Vámos Miklós: Az ​isten szerelmére


FÜLSZÖVEG:

Ezúttal Mándy Iván kedvenc mondata a cím. Vámos Miklós egyrészt azokat az ironikus portréit adja közre (Örkény, Déry, Mándy, Kodály, Mészöly stb.), amelyek a Hogy volt című kötetben réges-régen már megjelentek csupa olyan nagyságról, akiket személyesen ismerhetett.
Másrészt azokat a szövegeit, amelyek kötetben most először látnak napvilágot. Utóbbiak a huszadik század közepének legendás szerzőiről (Faludy György, Szabó Magda, Janikovszky Éva és mások) szólnak, kellő komolytalansággal.


A KÖTET ITT VÁSÁROLHATÓ MEG A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN! :)



"A Hogy volt portréi 2004-től íródtak, olyan írókról és művészekről, akikkel szoros kapcsolatban álltam, némelyikükkel kifejezetten barátságban. Módosít ez a tény az élményen, ha a műveiket magamhoz veszem? Nehéz a válasz.
Az Írhatnám polgár-sorozat valamivel később kezdett fogalmazódni. Ennek hősei a huszadik század közepének íróóriásai, főleg a Nyugat köre. Zömükkel sajnos csak a műveik, életrajzaik, naplóik, leveleik, s a róluk szóló szájhagyomány révén köthettem ismeretséget. 2009-ben készült a legutolsó. A szövegek döntő többsége az Élet és Irodalomban jelent meg annak idején. Néhányat mind a két csokorból kihagytam, s picit átírtam valamennyit.
Tíz-tizenöt év alatt változtam, s bármily hihetetlen, a hőseim is. A Hogy volthoz mellékeltem néhány dokumentatív fényképet. Az Írhatnám polgárhoz nem tudtam, sajnos nincs közös fotóm például Kosztolányi Dezsővel vagy Karinthy Frigyessel.
Jelszavam: Olvasni arany."


A Goodreads-nek idén van az a bosszantó frissítése, hogy még olvasás közben, valahányszor az olvasó rögzíti, hányadik oldalon jár, felugrik az értékelőablak: hány csillagot adnál a műnek? 
Én szentül meg voltam győződve, hogy sosem fogok olvasás közben semmilyen könyvet csillagozni, de most, habár csak a 360.oldalon tartok ezen vélemény írásakor Az isten szerelmére című új Vámos Miklós kötetben, már 5 csillagra értékelem a művet… Noha őszintén szólva, már az első 3-6 anekdota után így véleményeztem volna. 

Mint a fülszövegben szerepel, ez a kötet nem annyira új, inkább átdolgozása, szerkesztése a Hogy volt portrékötetnek és az Úrhatnám polgár, Élet És Irodalomban megjelent szövegeknek. Minden visszaemlékezés személyes hangvételű, a klasszikus Vámos-féle anekdota stílusban íródott. 
Néhol fájdalmasan érzékeny írások ezek a szövegek, máshol viszont a magyar irodalomtudomány, irodalomtörténet kiegészítői is lehetnek.
A molyon nem szerepelt ilyen címke a köteten, de én hozzáadtam, mert hatalmas mennyiségű tudás van itt a kötet lapjai közé elbújtatva, akár 20. századi írók, költők privát életével kapcsolatban, de az alkotásaik elemzése, háttértörténete is szerepel olykor. 

Szóval milyen ez a kötet? Elmondhatatlan, de most komolyan;)
Nem mindenkinek van ennyire jó mesélőkéje, mint Vámos Miklósnak, aki hol elgondolkodtat szavaival, hol megríkatja az olvasót, hol csodálkozásra, vagy épp féktelen kacagásra készteti. A poénok jó szokása szerint teljesen kiszámíthatatlan módon vannak a szövegbe ékelve, vagy szójáték formájában, vagy helyzetkomikumként. 
Példának okáért az utolsó esszét, a Jó könyvek dicséretét meg végigröhögtem. És talán ha minden második mondatát kiírnánk idézetnek, azzal mutathatnók, hogy mennyire jól sikerült szöveg.
Mivel majd minden szöveg személyes érintettségű a kötet első felében, kicsit önéletrajz jellegű is a mű, VM ismerte fiatalemberként szinte a teljes irodalmi kánont, Örkényt, Déry Tibort, Mándy Ivánt, édesanyja révén Karinthy Ferencet. Kifejezetten szívhez szólók a Lázár Ervinről, Kodályról, Gáll Istvánról, Zelk Zoltánról, Lengyel Józsefről szóló történetek. 
Nyilván egyéni preferencia, de a Janikovszky Éva nekrológ, és Szabó Magda búcsúztatása megríkatott; az utóbbit szabályszerűen végigbőgtem. És kis híján a Hofiról szóló történetet is...
Nektek most megemlítem, hogy készítsetek zsebkendőt az olvasáshoz, de ide fogom linkelni a véleményemhez az SzM-ről szóló írást. 

Tegnap olvasás közben azon morfondíroztam, hogy ez a kötet és a benne említett sok-sok tehetséges, de elfeledett író többet érdemelne, visszatérést a mai olvasók kezébe. Konkrétan érdemes lenne az ő munkásságaikból csemegézni kötelező olvasmányként, mert a 20. század mindenképpen közelebb áll a mai társadalom szemléletéhez, értékítéletéhez, életmódjához, mint a 19. századi klasszikusok.

Vagy érdekes lenne egy könyvklubot szervezni műveikből, hasonlót a Mini-könyvklubhoz, Nincs időm olvasni kihíváshoz, hogy minden hónapban egy kiválasztott könyvet kell a résztvevőknek elolvasniuk; esetleg egy moly kihívást. Ez utóbbi főleg foglalkoztat, úgy képzelném el, hogy Az isten szerelmére elolvasása után a kötetben szereplő íróktól, költőktől még 11 különféle olvasást kellene teljesíteni a moly kitüntetésért. Ha egy héten belül nem láttok ilyen kihívást, akkor szabadon vihető az ötlet!

"Három szóból álló címeket adtam ezeknek a vallomásoknak. Miért? Csak. Játékból. Ez talán a leglényegesebb, amit az előttem járó íróktól tanultam. Soha ne vedd magad túl komolyan. Játszani is engedd."

Bravúros játéknak sikerült, kitűnő kiegészítő irodalomtudományi, - történeti mű lett ez a visszaemlékezés, memoár, ami úgy volt, ahogy volt. Az olvasóktól kér némi előzetes tudást, olvasottságot, jártasságot a kötet, de nagyon olvasmányos, adomázós, néhol régies, néhol a szokásos angol szavak magyar átírásával fabrikáló mű lett. 
A szöveg 5 csillagos, de mivel telhetetlen vagyok, azt meg kell jegyeznem, hogy több képet, fotót elbírt volna a szemem, - nem lett volna az sem gond, ha nem közösek azok szerzővel.


Köszönöm az olvasás lehetőségét az Athenaeum kiadónak!


Megjegyzések