Christine Leunens: Cellába ​zárva



FÜLSZÖVEG:

Abban ​a pillanatban elfogott az az érzés, hogy mindent el fogunk veszíteni. Igazából elég volt csak látni körülöttem a pusztítást, hogy tudjam. Most először tudatosult bennem, hogy el fogjuk veszíteni a háborút, és vele mindazt az etikát, az emberi tökéletesség fegyelmét, szépségét és érzését, amiért harcoltunk. Éreztem, hogy világ megváltozott, és nem jó irányba. Még én is. Ez volt a legnagyobb csalódás az egészben. 
Cserben hagytam Adolf Hitlert, akit tiszteltem. 
Nem mentem haza aznap este, egyszerűen nem bírtam rávenni magamat. Csak kóboroltam céltalanul a városban, a szórványos bombázás úgy hangzott, mintha távoli tűzijáték volna, és nosztalgikus érzéseket ébresztett bennem.

Johannes vakbuzgó fiatal náci, a Hitlerjugend ifjú tagja. A háborúban súlyosan megsebesül és elveszíti a fél karját, de számára még ennél is elrettentőbb történik: kiderül, a házuk padlásán a szülei egy zsidó lányt bújtatnak. Azt pedig egyenesen tragédiának éli meg, hogy képtelen ártani Elsának – mert beleszeretett. A fiú mindent megtesz, hogy elnyerje a lány szerelmét, ám Elsa szíve másért dobog. Johannes tudja, hogy szerelme csak addig marad meg neki, amíg tart a háború… 
És ekkor kitör a béke. 

Johannes hírt hoz Elsának: a németek győztek, és neki továbbra sem szabad kimennie az utcára, mert vadásznak a zsidókra. Vajon egymásra talál-e fogoly és rabtartó? Sikerül-e a lánynak megmenekülnie?

A REGÉNY ITT KAPHATÓ KEDVEZMÉNYESEN :))



"Mi egy új, kiváltságos nemzedék vagyunk, ezért mi leszünk az elsők, akik előnyt húzunk a korszerű iskoláztatási programból, és olyan tárgyakat tanulunk, amelyekre az előttünk lévőknek nem volt lehetősége. Sajnáltam a szüleimet, és magamban megfogadtam, hogy esténként minden erőmmel azon leszek, hogy tanítsam őket. "

Egy ideje rászoktam arra, hogy kivárok, míg az élmény lecsillapodik, nem frissen, még érzelmileg terhelt állapotban írok ajánlót, véleményt egy-egy könyvről. A Cellába zárva esetében határozottan jót tett nekem, hogy egy gyerekkönyv és egy életmódkönyv felülírta a világháborús történet furcsaságait.
Megnéztem a molyon, a Cellába zárva volt a 28. olyan olvasmányom, amelyik a 2.világháborúhoz kötődik, habár az idén az első ilyen témájú Már olvastam negatív hős szemszögéből szóló háborús művet, a Mesterségem a halált kifejezetten untam.


A Cellába zárva szintén egy náci szellemiségű mű, Johannes Betzler 1927-ben születik Bécsben, ekkortól indul a regény. Édesapja gyártulajdonos, anyja otthon neveli a kisfiút, és ápolja anyósát. A család még Johannes gyerekkorában szembesül a halállal, előbb a nagypapa távozik az élők sorából, majd Ute Betzler, a kislány 12 évesen a cukorbetegsége miatt hal meg. Johannes szinte csak a nővére hegedűjére emlékszik, meg arra, hogy a testvére be szokott zárkózni a szobájába gyakorolni a barátnőjével.
1938-ban elérkezik az Anschluss, Hitler a népszavazással megpuhítja Ausztriát, és egybeforrasztja Németországgal. Johannes élete is megváltozik, a fenti idézet jól mutatja, hogy micsoda agymosás alá veszik a gyerekeket az iskolákban. A kamaszfiú belép a Jungvolk-ba, a barnainges Hitlerjugend alsóbb korosztályába, és Johannes elkezd távolodni lélekben, agyban, szívben a családjától.

A család is nekikezd titkolózni a fiú elől, az apja párszor próbál beszélni a fiatal gyerekkel, de aztán hallgat a feleségére, és inkább távolságot tart a gyerektől. Johannest ez azonban nem érdekli, szívében apja elé helyezi Hitlert, apjánál apábbnak tartja a vezért, és minden vágya, hogy barátjával, Kippivel együtt bekerülhesen Hitler testőrségébe.
1943-ban aztán Johannes Kipivel ütegsegítőnek belép a háborúba, és rövid úton ágyútöltelékként végzik. Kippi főhősünk szeme előtt hal meg, míg Johannes nyomorékan, félkarúan marad 16 évesen.





Valójában a regény nagyobbik része ennyi előkészítés után kezdődik el, mert miután Johannes hazatér a kórházból, unalmában, fájdalmában, álmatlanságtól gyötörve felfedezi, hogy szülei a padlásukon bújtatják nővére, Ute barátnőjét, Elsát, aki zsidó.
A családi élet innentől kezdve még inkább a hazugságokról szól, Johannes eljátssza, hogy nem tud a lányról, az anyja pedig azt, hogy csak képzeli a hangokat, amik a padlásról hallatszanak, vagy patkányok vannak fenn. A fiatalember egyre erősebben kötődik a másik fiatalhoz, aki a házban él, és képzeletében szerelembe esik Elsával.
A háború közben mind jobban tombol körülöttük, Bécset már szinte naponta bombázzák, előbb Johannes apját viszik munkatáborba, majd elveszti édesanyját is, és a fiatal fiúra marad magatehetetlen nagyanyja ápolása, valamint a zsidó lány további bújtatása.


Hazugság hazugság hátán hangzik el a regényben, mert Johannest megöli majd a féltékenység, hogy Elsa még mindig az elhurcolt vőlegénye után sóhajtozik. A fiú teljesen kifordul önmagából, életének egy szem középpontja a lány lesz, még családtagjai élete árán is. Ez igazából nem is szerelem, amit érez, legalábbis Elsa is elmondja neki, hiszen rabként tartja fogva a lányt, ha nem is ketrecbe zárva, de szobába.
Önző, elferdült jellemű emberré növekszik Johannes, olyasmi figyelemmel és paranoiával követi Elsát, mint amikor a lámpa fénycsóvája csak egy tárgyat világít meg a szobában, és körben minden más sötétben marad. Olyannyira megszállottja a lánynak, mint Gollam a drágaságának, az egy gyűrűnek.


Nem mintha Elsa jobb lenne, bár részéről érthető az időnkénti depresszió. Én azzal nem tudtam megbarátkozni, hogy miért nem próbált megszökni Johannestől, mikor már nem hullanak a bombák, mikor már csend van? Macska-egér játékot űznek, lelkileg talán soha nem nő fel egyik karakter sem, és bizony a kapcsolatukban a Stockholm-szindróma is jócskán szerepet játszik.
Pont ez utóbbitól nem tetszett a regény, holott az eleje, míg a hitleri rendszer agymosásáról van szó, briliáns. De utána a sok hazugság, lelki csatározás, paranoia, téveszmék, depresszió, bántalmazó kapcsolat egyszerűen sok volt. Nem hinném, hogy szerencsés ötlet lett volna egyetlen könyvbe összegyűrni fél tucat lelki betegséget a 2. világháború borzalmaival körítve. 
Egy idő után untam is Johannes karakterét, a 90. oldalig azon gondolkoztam, hogy meglehetősen kamaszlányos, young adult sztereotípiáknak megfelelő a főszereplő. „Csupa lányos 'ha' járt a fejemben!” – írja magáról Johannes a 150.oldalon, és ezzel önmaga vall önmagáról ítéletet.


Azoknak ajánlom szívesen ezt a regényt, akik szívesen olvasnak a Stockholm-szindrómáról és persze azoknak is, akik szerették Merlétől a Mesterségem a halált.
Valószínűleg ők jobban meg fogják érteni Johannes világát, amely tőlem az összes önzésével, mániájával roppant távolt állt.


Köszönöm az olvasás lehetőségét az Athenaeum kiadónak!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hét verse - Kovács Barbara: Ma rossz leszek (iskolás változat)

A hét verse: Romhányi József - Lepketánc

A hét verse - Varró Dani: SMS-VERSEK