A ​király háborúja (A király beszéde 2.)

FÜLSZÖVEG:

„Mindig ​lesz olyan, hogy Anglia"

VI. György, a dadogását rendkívüli erőfeszítéssel fejlesztő brit uralkodó II. Erzsébet apja és elődje volt. Beszédhibáját, amely súlyosan korlátozta volna a nyilvánosság előtti szereplésekkor, egy tapasztalt, ám felettébb furcsa módszereiről híres logopédus segítségével küzdötte le. Kettejük története, amely A király beszéde című könyv és a belőle készült, Oscar-díjas film révén vált világhírűvé, a második világháborúban is folytatódott: Lionel Logue, a tanár továbbra is bejáratos volt a Buckingam-palotába és fontos szerep hárult rá: támogatta a királyt Dunkerque sötét napjaiban és a normandiai partraszállás idején az 1945-ös végső győzelemig – és még azután is.

Peter Conradinak, a Sunday Times újságírójának és Mark Logue-nak, Lionel unokájának könyve bőséggel merít a Logue-archívum kivételes anyagából: Lionel és tüzes felesége, Myrtle hátrahagyott naplóiból, levelezéseiből és más dokumentumokból. Remekbe szabott portrét fest a két emberről és családjukról, a Windsorokról és Logue-ékról, ahogyan együtt néznek szembe Nagy-Britannia történelmének legnagyobb kihívásával.

A KÖTET ITT VÁSÁROLHATÓ MEG -20% KEDVEZMÉNNYEL! :)

Kicsit sikerült megint megcsúsznom a vélemény írásával, mert lassan tíz napja olvastam el Mark Logue és Peter Conradi közös munkáját, A király háborúját.
A kötet egy meglepően vicces és roppant emberi előszóval kezdődik, amit vélhetően Mark Logue egyedül írt. Elmeséli, hogyan kezdett egyáltalán érdeklődni sosem ismert nagyapja, Lionel Logue munkássága, élete iránt; valamint persze azt is, hogyan változtatta meg az ő sorsát, hogy összefogott Peter Conradi újságíróval, és kiadták A király beszédét.
Humoros anekdotát mesél el arról, hogy az első részből készült film producerének lakásán hogyan érte az egyik Oscar-díjat egy apró baleset. Colin Firth, aki VI. Györgyöt játszotta a mozivásznon, besöpörte mind a Golden Globe, mind az Oscar-díjat alakításával. 

Magától értetődően, a népszerűség Mark Logue postáját megsokszorozta, számos levél, visszaemlékezés érkezett hozzá, amely nagyapja munkáját, módszereit dicsérte. Lionel Logue hátrahagyott iratai, levelei, valamint felesége, Myrtle naplói alkották a második kötetnek, A király háborújának alapját.
Természetesen Mark Logue és Peter Conradi felhasználták a király, vagy udvartársa által írt leveleit is, valamint a király rádióbeszédeit is, melyet a háború sújtotta évek alatt mondott el. 

Szokatlan módon, 34 könyvet olvastam már el a második világháborúról, de A király háborúja volt az első, amelyben konkrétan, számszerűen olvastam London bombázásáról. „Keep calm and Carry on!” mondást mi, nem angol anyanyelvűek is ismételgetjük – pláne most a coronavírus járvány kapcsán is-, de vajon tudjuk-e, hogy Londont majdhogynem 8 hónapon át folyamatosan bombázta a Luftwaffe?! Éjszaka is hullottak a bombák, templomokat és iskolákat sem kíméltek, sőt Hitler kiadta, hogy minden legalább három csillagos értékelést kapott turistalátványosságot le kell rombolni.
A „Blitz” néven elhíresült légiháború, mely szinte valamennyi brit nagyvárost romba döntötte, és több mint 40 000 civil áldozatot követelt, mégsem ért célt: Churchill és VI.György beszédei fenntartották a híres angol hidegvéret.

Nyilvánvalóan túloz a borító, nem teljesen, ezer százalékosan folytatása ez a mű A király beszédének – az regényesebb, elbeszélősebb stílusú volt. A király háborúja csöppet száraz, illetve, ha teljesen megpróbálok őszinte lenni, pont hasonló kifejezésmóddal dolgozik, mint amit Sarah Rose Legendás lányok című alkotásának szemére vetettem.
Mókás tény azonban, hogy míg nekem most tetszett ez a történelmi regényes non-fiction stílus, a legtöbb olvasónak, értékelőnek nem jött be a mű, sem a Molyon, sem a Goodreadsen. 

Talán nekem azért tetszett picit jobban most a történet, mert előre ki nem számított módon, de egymás után, időrendben egymás után olvastam el három, a második világháborúról szóló művet is. (Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás; Sarah Rose: Legendás lányok; Mark Logue – Peter Conradi: A király háborúja)
Mindhárom kötet más oldalról közelítette meg a témát, Eddy de Wind elbeszélése volt a legszemélyesebb, de a Legendás lányok kémnői éppen azt a csatát vívták meg, amiről VI. György nem számolhatott be rádióadásaiban. 

Ismételten a második világháborús történetek kedvelőinek fogom ajánlani ezt a könyvet is, természetesen azokkal egyetemben, akik a brit királyi családról szeretnek olvasni. Érdekfeszítő belelátni a sokszor elhallgatott, vagy kevéssé ismert uralkodói titkokba.
Nagyon szerettem és mosolygásra késztetett az a pár apró anekdota, amit még a fiatal Erzsébet királynőről olvashattam, de izgalmas volt Mrs. Wallis Simpson és VIII. Eduárd brit király, valamint a náci vezetéssel kapcsolatos feltételezéseket is olvasni.