Murakumi Haruki: Kafka a tengerparton





Könyvajánló, avagy kedvenc könyvem a hónapban:


"Mindnyájan elhagyunk különféle fontos dolgokat. Különlegesen fontos alkalmakat, lehetőségeket, visszahozhatatlan érzéseket veszítünk el. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy élünk. De a fejünkben, igen, talán ott van egy kis hely, ahol az ilyen dolgokat élmények formájában elraktározzuk. Biztos olyan ez, mint egy bepolcozott könyvtár. Kérőlapokat kell kiállítanunk, hogy pontosan tudjuk a szívünk állapotát. Olykor takarítani, szellőztetni kell benne, és megöntözni a virágokat is. Ott fogsz lakni örökké, a saját könyvtáradban."


A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény páratlan fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember. Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket. 
Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet "férfi-női, férfi-férfi és női-férfi"alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót.



Murakami Haruki a legnépszerűbb japán író jelenleg világszerte, és bevallom őszintén én is nagyon szeretem allegorikus, mágikus világszemléletét, amelyben érdekes módon sok zene van - szinte mindegyik regényében főszereplő egy dal; és kicsit szabad szájú a szexet illetően.
Egy éve olvasgatok tőle, most már öt kötetén vagyok túl, most Kafka világa attól függetlenül beszippantott, hogy a főszereplő, 15 éves, szökevény fiú, Tamura Kafka nem lett a kedvencem. Annál inkább a regény másik felében utazó Nakata, valamint kettő mellékszereplő. Ők Hoshino, a sofőr, aki Nakatát, a fogyatékos öregembert kíséri és ritka jó fej, isteni humorérzékkel, ő gondoskodik az öregről, meg a nevettetésről; és pláne Ósima, a transgender könyvtáros, akitől az idézetet is hoztam. Ő a regény esze, Murakami szája, a tudás, külső szemlélet a regényben, akin keresztül az író rengeteg mindent elmond mind a világról, mind saját meggyőződéseiről.

Szívesen ajánlom a könyvet, én már biztosan tudom, hogy még az idén megveszem, mint első Murakami kötetemet, mert mindenképpen többször olvasandó, főleg az ilyen mély és sokrétű gondolat miatt, amin körbelelkendeztem a fészt-instát-twittert:
"- Szeretnék kérdezni valamit. Gondolja, hogy van a zenében annyi erő, ami az embert meg tudja változtatni? Vagyis hogy amikor zenét hallgatunk, egyszer csak megváltozunk… 
– Hát persze. Előfordul. Valamilyen élményt átélünk, és ettől megtörténik bennünk valami. Mint a vegyi folyamat, olyan ez. Ha az élmény után megvizsgáljuk a szívünket, kiderül, hogy a bennünk lévő mérték megugrik néhány beosztást. A bennünk lévő univerzum egy fordulatnyit tágul. Én már tapasztaltam ezt. Igaz, hogy csak néha, de van ilyen. Olyan, mint a szerelem."
Hogy még inkább csalogassak, megmutatom a zenei főtémát, ami szerintem szépen bemutatja a történet sokféleségét, hogy van dallamos, könnyen olvasható-befogadható része is, meg ott van a többi, ami hol ilyen vihart kavar, hol elszórakoztatja az olvasót.



Beethoven ezt a csodát már süketen írta, ezt is a regényből tudtam meg :)

Bejegyzéshez segítségemre volt a linkelt moly adatlapon túl a wikipédia ide vonatkozó szócikke is:

Megjegyzések