Kaptam ebben a hónapban egy szívemnek kedves felkérést, hogy csatlakozzam az ehavi körbeposzthoz, amelynek témája ezúttal a PC, vagyis hogy mennyire és meddig korrekt-e a polkorrekt? „A finomkodás és a sokszínűség kérdései a téma, ami egy kicsit méhkas, de pont ez is a téma lényege” írta nekem Pupilla.
Sajnos csak útóvédben, ma bírok csatlakozni a posztokhoz, amelyekből végül három született:
Pupilla, Zenka és
Reea adták közre tegnap a gondolataikat. Az ő bejegyzéseikre kissé válaszolva is fogom leírni az én véleményemet.
Nos, elöljáróban szögezzük le: liberális vagyok, mindenféle kisebbséget szívesen védelmezek. Kifejezetten lelkesen olvasok LMBTQ történeteket, sőt az általam alkotott 45 rövidebb-hosszabb novellából, fanfictionből 37 darab, tehát az abszolút többség egynemű párokról szól.
Mégis azt fogom mondani, hogy szerintem
(megint) sikeresen átesett az emberiség a ló túloldalára, és már nem azért van PC mindenhol, mert így korrekt, hanem mert MUSZÁJ, mert trend.
Valahogy úgy képzelem, hogy az amerikai, mert ugyebár ott a legnagyobb a vásárlóerő, piacon egyszer csak valaki ír, forgat, megálmodik egy sokszínűbb, újító szándékú karaktert, történetet, filmet, regényt. Aztán annak az első fecskének lesz néhány követője, akik hamar megérzik a siker ízét, lehetőségét – ők az igazi véleményvezérek, ízlésformálók, influenszerek.
Aztán a tömegből még jó páran belátják, hogy mekkora biznisz tud itt teremni – és nekiindul a tömeggyártás.
Igazából teljesen mindegy, hogy miről van szó, emós, horror, zombi, angyalos, vámpíros, vérfarkasos, alakváltós, LMBTQ, haldokló young adultos, BDSM, softpornó, régi mesefeldolgozós-továbbírós történetekkel, disztópikus, vagy skandináv vértől tocsogós regényekkel; mindegyiknél dettó ugyanaz a sikertörténettől a hanyatlásig az út.
Merthogy az olvasók, nézők megunják a dolgot. Még az első fél tucat történet, film lemegy a torkukon, de a huszadiknál már nem lesz bombasiker a nagyon PC alkotás.
És akkor nem beszéltem arról, hogy mennyire minősül az kreatívnak, ha beáll valaki huszadiknak egy sorba, trendbe :/
A LOL-könyveken belül, young adultban van számos olyan regény, amiben a gimis lánynak van egy-két legjobb barátnője plusz egy meleg legjobb barátja. Még az első pár könyvnél ez nem is zavaró, de ennyi gimis lány, dettó ugyanolyan problémákkal, dettó ugyanolyan felosztású baráti körrel még egy 180 millió fős országban sem lehet!
Marni Bates
Smith gimi sorozata például erre a klisére épül, de a negyedik és ötödik kötet már a legtöbb olvasónak nyögvenyelősen megy le.
Rajzfilmet szívesen nézek, viszont az élő szereplős átdolgozások nem érdekelnek. Azért nem, mert egyszerűen a pénzről szólnak, arról, hogy egyes filmkészítők úgy gondolják, az a kreativitás csúcsa, ha már egyszer nagyon sok pénzt hozó rajzfilmeket egyszerűen újraforgatnak, és lehúznak róluk egy újabb bőrt… Illetve kihúzzák a nézők zsebéből a pénzt.
Én nem sokat tévézek, nem szeretem, idegesít a megvalósítás is sokszor, az örökös reklámok meg pláne, plusz nem szeretem, ha hülyének néznek. Márpedig valami nagyon átlagos, alacsony szinthez irányítják általában a tévéműsorok és mozifilmek nagyobbik részét.
Kíváncsi vagyok arra, ha minden rajzfilmet sikerül újraforgatni a Disney-nél élőszereplősre, akkor mit fognak kezdeni magukkal? Mert azt megértem, hogy ez az USA-ban egy hatalmas iparág, rengeteg ember dolgozik a filmstúdióknál, filmszínházakban, tévécsatornákban, de akkor én megválogatom, hogy mire adom ki a pénzemet, és mire nem.
Felmerült itt a
Porgy és Bess színmű, hogy azt kötelező négerekkel színpadra állítani, de ez egy polkorrekten túli dolog. Egy Samuel Smalls nevű nyomorék fekete férfi valós történetéből írt Gershwin műről van szó, ahol a paritúrán szerepel, hogy csak feketék játszhatják el a szerepet!
Nyilván a magyar Operaházban voltak annyira, de annyira okosak, hogy úgy gondolták, hogy szembemennek egy 84 éves hagyománnyal.
Tehát az nem PC, az körülbelül olyan, mintha Mulan fehér lenne.
Hogy mennyire PC a fekete Ariel, vagy a szerelmes LeFou, a 2017-es A szépség és a szörnyeteg feldolgozásból?
Nem tudom, az első, Ariel mindenképpen marhaság színes bőrűként, mert Dániában Andersen korában a 19.században nem sok néger élhetett, a híres koppenhágai szobrot pedig egy
balett táncosnő ihlette.
LeFou esetében már nem lennék ennyire határozott, én a 2017-es film előtt is olvastam olyan Szépség és szörnyeteg fanfictiont, amelyben Gaston hűséges társa csak egy valakit szeretett, és ezért követte őt mindenhová. Hogy a fanfictionökben terjedő ötletek mennyire jutnak tovább, hatnak kívülre, az érdekes kérdés lenne, habár ott van ugyebár mindjárt Cassandra Clare, aki egy Harry Potter fanfiction író volt, vagy a Szürke ötven árnyalata, ami egy Alkonyat-fanfiction.
Ha már fanfiction, és említettem Harry Pottert, hát igen, itt jönnek az igazi problémák.
Egy jó ideje már nem követem Jo anyánkat a twitteren, mert unom a sok politikát a profilján. Igazából nem is értem, nem ott élek, nem tudom befolyásolni a dolgokat, de ahogy több rajongója Trump megválasztása után égette a HP könyveket, ő sem.
Dumbledore melegsége nekem valahogy egyértelmű volt, a többi varázsló is furcsa szerzet volt, de csak az öreg járt világoskék, bordó vagy lila talárokban. Anthony Goldsteinről is sejthető volt, hogy zsidó, könyörgöm, ha van valaki, aki számtalanszor beszédes neveket adott, az pont Rowling volt.
Hermione színes bőre kapcsán már felhúztam a szemöldökömet, de a színpadi világ szerintem is más, egyetértek Pupival, ott nem zavart. Az viszont igen, hogy a huszadik évben nekiáll JKR is, és pl Joanne Harris is azon kardoskodni, hogy Mio igenis néger.
Namármost, ha jól tudom, és jól tudom, már 1997-ben, amikor az első HP könyv megjelent mind az USA, mind Nagy-Britannia lakosságának legalább harmada színes bőrű volt. Semmi baj nem lett volna, ha Mio rögtön az első könyvborítón fekete, de nem volt az.
Sőt, Emma Watsonnál fehérebb fehért nem is nagyon tudtak volna találni a 2000-es castingon, ahol ott ült Rowling, és ha jól emlékszem, még vétójoga is volt.
Tehát miért 20 év múlva vetődik fel ilyesmi egyáltalán?
Draco Malfoy melegsége kapcsán meg egyfelől gratulálok magamnak, legalizálták a ficjeimet és üzenem mindenkinek: hogy én megmondtam! Másfelől kicsit keserédes a dolog, mert ahogy
Bubu írta: elszabadult JKR twitterfiókja.
Vannak az olvasóknak elképzelései, amiket időnként papírra, számítógépes oldalakra vett, és persze van a szerző, meg az ő világépítése.
Igen, mi vagyunk a vendégek Jo világában, de Harry Potter kapcsán azt szoktuk meg, hogy Rowling szabadon hagyta szárnyalni a fantáziánkat, időnként jókat röhögött a rajongói teóriákon, továbbírásokon, rajzokon.
Hogy húsz év után nekiáll korlátokat húzni, lerombolni a képzeletünket, ez nem jó dolog, ezért kár beleállni a trendbe és PC-nek lenni.
Kicsit félek, hogy mi fog kisülni majd Grindelwald és Dumbledore kapcsán is, nem szeretném, ha homoerotikába fordulna át egy eredendően kisfiú felnövekedéséről szóló történet.
A PC kapcsán dettó ugyanazt gondolom, amit mindenkor szoktam hangoztatni: a kevesebb az több. Néha merni kell különbözni a trendtől, pont az teremt másik trendet, de ezt csak halkan jegyzem meg, illetve nem lehet úgyse mindenkinek megfelelni.
Igen, az internet és főleg a közösségi oldalak rendkívül sokat szűkítettek a világon, könnyebben utoléri az írót, szerzőt, kiadót a negatív vélemény. De 7 milliárdan élünk a Földön, meg kell tudni alkudni a tekintetben is, hogy nem minden hagyományt, szokást írunk át, csak mert haladni kell a korral, vagy valakinek nem fog megfelelni, és negatív hozzászólása lesz.
Nekem a legnagyobb tanulság az, hogy a PC legnagyobb része trend, divat és persze pénz.
Ha többféle vásárlót sikerül beleszuszakolni egy-egy műbe, többféle vásárló érzi megszólítva magát, több fogy az adott termékből. Amíg csak fehérekre koncentráltunk, addig a színes bőrű világ nem fogyasztott, de lassan ők lesznek többen, tehát muszáj a regény-és filmiparnak nyitnia feléjük. Dettó ugyanez vonatkozik bármilyen nyelvi, szexuális vagy vallási kisebbségre is. Egyre több a latin nyelvű az USA-ban, egyre több a spanyol nyelvű, vagy spanyolokról szóló alkotás. Egy időben majd minden nagyobb sztár énekelt legalább egy spanyol-angol popslágert is.
BTW, USA. Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a PC fogalma a tengerentúlról érkezett, ugyanúgy, mint a meetoo, vagy az influenszerkedés.
Abban a demokráciában a szólásszabadság, mint első törvények egyike arra is lehetőséget biztosít, hogy egyes társadalmi csoportok, egyházak, gyülekezetek letiltsanak egy könyvet, regényt, filmet. Erről szól minden évben az ALA, Amerikai Könyvtárak Egyesületének szervezésében a
Banned book week, vagyis a tiltott könyvek hete.
Kiadói, forgalmazói szemszögből érthető, ha igyekeznek megfelelni a legtöbb igénynek, ha félnek attól, ha valamelyik államban betiltják az adott művet, akkor az a szomszédos államokban is könnyen kereszttűzbe kerülhet.
De vajon jó az, ha minden amcsi dolgot átvesz a világ? Kétlem.
***
Illetve Bubu, Könyvkuczkó posztját Mennyit számít a szerző személye vagy szándéka egy mű megítélésében? címűt ajánlom még, bár nem a polkorrektről szól
;)
