2017. december 14., csütörtök

Donáth Mirjam: Mások ​álma




FÜLSZÖVEG:

"A legnagyobb veszedelemben is mindig lesznek fák, amelyeket nem lehet átültetni. Én ilyen fáktól származom."


Donáth Mirjamot felvették New York legjobb egyetemére, azután évekig a legnagyobb nemzetközi hírügynökségnél dolgozott a Times Square-en, egy felhőkarcoló 19. emeletén. De nem volt boldog. Hét év után hazajött, és megírta félmillió kivándorló honfitársunk lélekölő vívódásait. Önmagával is kegyetlenül őszinte könyvében találkozunk borsodi illegális bevándorlóval és zalai gazdasági migránssal, álmaink városában jönnek-mennek az oroszok, a brazilok és a magyarok. Csak azt nem tudjuk eldönteni, kinek tanulságosabb ez a könyörtelen szembenézés az amerikai álommal, az emigrációs léttel és a hazaszeretettel: azoknak, akik már elmentek, vagy nekünk, akik még itt vagyunk.

Cseke Eszter és S. Takács András
az On The Spot alkotói

(A Mások álma a Magyarok külföldön sorozat harmadik része.)

A KÖNYVET ITT TUDOD MEGRENDELNI KEDVEZMÉNYESEN A LÍRA OLDALÁN,  AHOL BELE IS OLVASHATSZ! :)




Kép forrása:
http://magyarnarancs.hu/ejfelkor_new_yorkban/ez-a-blog-78529


Úgy döntöttem, hogy őszinte leszek, illeni fog a stílusom Mirjam kicsit néha kitárulkozó, de csöppet sem túlzó hangvételéhez :)

Én nem szeretem az USÁ-t, számomra nem az álmok földje, egyáltalán nem vonzó. Hogy miért nem? Első gyerekkori emlékeim között van, hogy ülök a tévé előtt, megy egy indiános film, talán a Winnetou. Sírok, szívszakadásig, mert azt látom, hogy a fehér fegyveres cowboyok ész nélkül írtják a vörösbőrűeket, pont úgy, mint a film elején a bölényeket.
Pontosan tudom, hogy ez egy meghatározó emlék volt számomra, hiába történt vagy harminc éve; ekkor ébredtem rá, hogy ember képes lemészárolni egy másik embert csak azért, mert annak más a bőrszíne, hajszíne, szeme színe. Semmi se számít, csak a fehér ember igaza... és hogy helye legyen ott, ahová le óhajt települni. De alapjában véve, nem is csoda, hogy USA olyan, amilyen, a történészek máig se tudnak abban egyet érteni, hogy mennyi dél-amerikai indiánt öltek halomra a hódítók.

Vér folyik a talapzaton, New York meg messziről egy állandóan nyüzsgő hangyabolynak, mókuskeréknek, bulivárosnak tűnik. New York a kapu, de majd minden amcsi film, sorozat színhelye is; én mindig úgy képzeltem el a Central parkot, hogy egy időben legalább 3-4 filmet forgatnak ott :P
Tehát New York számomra csak egy színpad, spotlámpákkal, csapóval, sztárallűrökkel és jó sok jelmezbe bújt szereplővel.


Forrás:
https://www.lonelyplanet.com/usa/new-york-city




Olvasás előtt tartottam kicsit attól, hogy mi van, ha Mirjam meggyőz az ellenkezőjéről: ez egy élhető, kellemes város, de szerencsére szó sincs erről.
Kezdve a csótányoktól és patkányoktól, akik majdnem az egész városban vannak, folytatva az állandó rohanással, tülekedéssel, harccal az előrejutásért, lehetőségért, fizetésért, urambocsá!, egy kanapéért, ahol aludni lehet...csak az derült ki számomra, hogy ez a város nem egészséges sem lelkileg, sem testileg.
Kicsit belezavarodtam a végére, hogy hányszor költözött Mirjam, mennyit kellett nélkülöznie, kuporgatnia, néha hazudnia, hogy akár 5 négyzetméternyi helyet magáénak tudhasson egy éjszakára... De le a kalappal az elszántsága, kitartása előtt. (És hadd jegyezzem meg, az a csoda, hogy nem totál depressziósan jött haza, amilyen élmények érték.)

Míg a történeket bújtam, addig számtalanszor eszembe jutott az is, hogy talán azért volt Mirjam sorsa nehezebb, mert szóval keresi a kenyerét, mert a nyelv az elsődleges tehetsége.
Gondoljunk nyugodtan Márai Sándorra, hány évig élte az emigránsok keserű sorsát, mennyi fájdalma volt abból, hogy gyökértelennek érezte magát, mert nem volt kihez írnia, nem volt közönsége, hallgatósága?

Kinek ajánlanám a könyvet?
Nyilván emigránsoknak, vagy arra készülődőknek, főleg, ha az USÁ-ba indulnak. Végül is talán az egy oltári szerencse, hogy az Unión belül bármikor repülőre, vonatra, buszra lehet pattanni, haza lehet jönni, és nem kell a kitoloncolás rémétől rettegni, mint az óceán másik részén.
De tudni nem árt róla: sehol sem fonják kolbászból a kerítést, és az ember mindenhová magával viszi a jellemét, alapvető képességeit.

4 és fél csillag volt, jó szívvel ajánlom olvasásra, érdekes, nagyon olvasmányos kötet volt :)

Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!



Share:

2017. december 11., hétfő

A hét verse - Kiss Judit Ágnes: Jövő idő


Kiss Judit Ágnes:
Jövő idő


Én mindig azt reméltem, 
Hogy meghalok időben, 
Míg marad pár barátom, 
Míg lesz levél a fákon, 
Lesz egy korty tiszta víz is, 
Feloldható a krízis, 
Nem lesz mindenből dogma, 
Míg nem fulladunk szmogba, 
Míg nem lesz diktatúra, 
S nem sodor háborúba, 
Míg lesz, ki elkaparna, 
A többi le van szarva.

Most már nem jöhet bármi, 
Már nem tudok kiszállni, 
Már van, ki folytat engem, 
S jaj nekem, megszerettem! 
Vajon mikorra felnő, 
Lesz egy tenyérnyi erdő? 
Itt marad mindenáron? 
Megy, hogy hazát találjon? 
Hol éri öröm, bánat 
Majd a dédunokámat? 
Mi jön? Háború? Béke? 
Lesz még a napnak fénye? 
Ember marad az ember? 
A Föld megrothad egyszer? 
Nem hagyhatom, hiába 
Érett a pusztulásra. 
Most már nem mindegy semmi. 
Túl veszélyes szeretni.





Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/1012965


Share:

2017. december 9., szombat

Antti Tuuri: A ​téli háború


FÜLSZÖVEG:

Négy ​hónapnyi kőkemény csatározás, az évszázad leghidegebb telén, nemegyszer mínusz negyven fokban. Állva megfagyott támadókról is készültek akkoriban elborzasztó fotók. Rövid, de annál gyilkosabb küzdelem volt a téli háború 1944 novemberétől 1945 márciusáig, amikor Finnországnak a gigantikus szovjet birodalommal szemben kellett megvédenie függetlenségét. Nagy áldozatokkal és tetemes területveszteséggel ugyan, de sikerült.

E harc szinte napokra lebontott történetén vezeti végig az olvasót Antti Tuuri, csatajelenetek során át, lövészárkok útvesztőiben. A regényben egy katona meséli el háborús élményeit, nagyon egyszerű mondatokkal, csontszikár stílusban, éjfekete, rejtőzködő humorral – ami kissé svejkes, csak jóval morbidabb; nem ingerel felszabadító nevetésre, inkább csak nyomasztó vigyorgásra. De a pusztítás és a halál képeinek mindennapos monotóniája mögött ugyanilyen egyszerűen, minden pátosz nélkül mutatja be az író a hétköznapi hősiességet. A háborús irodalom kedvelői szeretni fogják ezt a könyvet.




A KÖNYVET ITT TUDJÁTOK MEGVENNI A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN :)




A fülszöveggel ellentétben, nem tudom, hogy szerettem-e ezt a könyvet. Az előszavának nagyon örültem, az biztos, Bereczki András remek összefoglalót írt a finn-orosz háborúról. A harcok 1939. november 30-tól 1940. március 12-ig tartottak, míg maga a regény október 13-án kezdődik, mikor Martii Hakala, a történet főhőse, öccsével, Paavo-val bevonul.
 Az rendkívül érdekes, hogy szinte egyáltalán nem tanultunk ezekről a csatákról, vagy ha igen, csak átfuthattunk rajtuk, holott 26 ezer finn katona halt meg a harcok alatt, és 40 ezer civil sebesült meg.
Az orosz (szovjet) áldozatok száma pedig ennél is elborzasztóbb, egyes források valahol 100-130 ezer közzé teszik, mert azt Martii is számtalanszor kifejti a regényben, hogy az orosz katonai vezetőknek nem volt érték a közkatona.

Ez egy elég véres, ábrázolásában sokszor naturális mű, rengeteg hadi sérülést, főleg gránáttámadás utánit mond el elborzasztó alapossággal a főhős. Amikor elolvastam egy-egy ilyen bekezdést, vagy a gyomrom forgott, vagy csak kapkodtam a fejem, hogy felfogjam: melyik katonának, milyen testrésze hiányzott, holtában.
Viszonylag sok, nagyon rövid, olykor pár oldalas fejezetből állt a történet, nem hagy belemélyedést az olvasónak, felvillanó filmkockákként, reklámspot gyorsasággal zajlik addig a cselekmény, míg be nem szorul a főhős az árok mélyére.
A Halál állandó főszereplő, sőt ő a rendező, Martii elveszti az öccsét, számos bajtársát, majd a szakaszvezetőt is, akihez még lelkileg kötődött.
Számtalanszor éheztek, szinte csak cigin és havon élnek, főleg az utolsó, napokig tartó csatában, Viipurinál. Temetetlen halottak között, holtfáradtan, félig lefagyott testrészekkel élte meg a főhős a háború végét, de ettől csak a regény ér véget, az érzelmi feldolgozás érezhetően lehetetlen.


Kinek ajánlom:
Én a huszadik századi történelem és Skandinávia iránt rajongóknak fogom ajánlani ezt a könyvet, mert azt gondolom, hogy a tengernyi áldozat mindkét részről megérdemli, hogy tudjuk rólunk, halljunk róluk. 

4 csillag volt, de biztosan nem az utolsó könyv, amit Finnországról olvastam :)

Link ajánló: wikipédia Téli háború szócikke nagyon alapos, én a könyvből nagyon hiányoltam a térképet, mert hiszen az átlag magyar olvasó fejében nincs meg Finnország térképe, itt olvasás közben utána lehet nézni, mi-hol történt.
(A térképekkel nem ártana egy esetleges második kiadást kibővíteni!)


Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/antti-tuuri-a-teli-haboru


Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!



Share:

2017. december 6., szerda

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv


FÜLSZÖVEG:


Tudták, ​hogy Magyarország Alaptörvényének szövegében nincs benne a boldogság szó? 
Őszintén szólva, fogalmam sincs, más országokéban benne van-e, de hát mire lehet menni egy boldogtalan nemzettel? 
A magyar alaptörvényben elég hosszan sorolódik, mihez van joga a polgároknak, de konkrétan a boldogsághoz nincs. Pedig, ugye közhely, de – mint általában a közhelyek – igaz, hogy boldogság mindenkinek jár. Járni jár, mondják erre a cinikusok, csak nem jut. 
Dehogynem! – állítom én. És veszem magamnak a bátorságot, hogy azt is kijelentsem: pont annyi jut, amennyit megteremtesz magadnak. És másoknak. Írhattam voln a korszellemhez talán jobban illő módon, hogy annyi boldogságod lesz, amennyit elintézel, kikavarsz, kijársz, szerzel, lemutyizol magadnak. De nem akartam azt írni. 
Szóval a boldogság mindenkinek jár, csak senki nem tudja garantálni. A hatalom sem. Mert senkinek nincs tuti boldogságreceptje. Viszont talán hasznos tudni, hogyan csinálják mások!

Ez a kötet nagyjából kétszáz rövid sztorit tartalmaz a boldogságról. Férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, hívők és ateisták, gazdagok és szegények mesélnek, anekdotáznak saját boldogságélményeikről. Arról, hogyan csinálják ők.

A könyvet ITT tudod megrendelni a LÍRA oldalán kedvezménnyel, sőt bele is olvashatsz, Nyáry Krisztián életéről szóló részbe! :)



Milyen a boldogság? Mi is az a boldogság? Ha engem kérdeztek, szerintem a világ egyik legjobban félreértelmezett absztrakt fogalma, aminek legalább annyi féle megjelenési formája van, amennyi a szeretetnek, vagy ahányan élünk a Földön. 
Egyetlen dolog bizonyos: nincs lepárolható, légből, készen kapott boldogság; nem kaphatod meg mástól ajándékba, akár egy parfümöt, és nincs rá biztos recept, hogy miként érhető el.

M. Kiss Csaba újságíró nem szabályos interjúkötetet készített, és ennek én szívből örvendeztem. Ha megnézitek a mellékelt beleolvasó részt, a kérdéseket nem írta le, nagyon cselesen csak egy cím, és a válasz tartalma igazítja el az olvasót. Tehát ez a könyv figyelmet kér attól, aki kézbe veszi; valamint azt tudom bevallani, nagyon lenyugtató, lelket csendesítő hatása van.
Én ezt a művet olvastam 4 óra alvás után, kialvatlanul; buszon, jártamban - keltemben; evés közben, alvás helyett, kipihenten, nyolc óra alvás után, vagy félig morgósan, elfoglaltságok közepette, gyerekzsivaj mellett. De lekötött, MINDIG lekötött

Már olvasás közben is érdekelt volna, hogy vajon mi lehetett egyfelől a riportalanyok kiválasztásának elve, hiszen itt hála Istennek, egyetlen múlandó celeb sincs a kötetben. Illetve, vajon mennyit sakkoztak, morfondíroztak azon, hogy mi legyen a történetek sorrendje.
Merthogy bedarál a mű, Ónodi Eszter végtelenül szimpatikus, hihetetlenül őszinte, nagyon mókás meséi után, én könnyeztem egy kicsit – nekem is egy fiam van, az enyém is túlszereti a környezetét, ismerős volt, amit anyaként elmesélt.
De ugyanígy számos másik alkalommal, Kemény Dénes mondanivalóját olvasván bólogattam; vagy éppen Schell Judit szülésélménye, illetve a vallomása, hogy rossz arcmemóriája van, szintén betalált nálam. 

Ajánlom én ezt  könyvet?
Hát persze! 
Fiatalnak, idősnek, magadnak, karácsonyi ajándékba, azt fogom javasolni, hogy ismerkedjen meg kicsit mindenki ezeknek a példaértékű hírességeknek az életével! Merthogy bár messziről úgy tűnik, nekik sem tökéletes a világuk, de hajlandóak, képesek voltak elfogadni eme tényt, és talán pont ebben rejlik a boldogság.  Hogy azt mondja valaki, nem egyik napról a másikra lettem sikeres, most sincs minden ezer százalékosan rendben, de elég jó, pont jó így, ahogy van… és talán nem is cserélnék a múltjuk egyik mozzanatát se le, mert pontosan érzik, tudják, a padlót is érinteni kellett, ahhoz, hogy most szálegyenesen tudjanak állni.

A molyon eddig nyolcan csillagoztuk a kötetet, és ebből hét 5 csillagos vélemény volt :) ez azért elég sokat elárul a könyvről, azt hiszem. Nálam 5 csillag és kedvenc könyv lett.



Kedvcsinálónak pedig itt a szerintem legjobb rész Kemény Dénes interjújából:

"Szóval bárhova nézek, azt látom, a fiatalok segítséghez nyúlnak, hogy helyt tudjanak állni olyan alaphelyzetekben, ahol természetes módon, segédeszközök nélkül is képesek lennének rá, ha elég tökösek és van kitartásuk, akaraterejük. De ki sem derülhet, hogy van-e, az egyszerűbb utat választják. Segítséghez nyúlnak a tanulásban, az ágyban, a sportban.Tehát ezért mondom, hogy a sportban tapasztalható növekvő doppingprobléma csak a mindennapi élet megnyilvánulása. A sportban leképeződik a társadalom. A társadalom sok-sok tagjával meg elhitették, hogy pótszerekkel sikeresebb, erősebb, ügyesebb lesz és jobban meg tud felelni az elvárásoknak. És hát a legtöbben meg akarnak felelni.
 Már játékos koromban is észrevettem, hogy voltak olyan közepes teljesítményű játékostársaim, akik rettenetesen hittek egy új, külső segítségben. Minden évben másban. Legyen az egy gumiszalag, amivel edzeni kell, legyen az a sárga tabletta vagy a zöld, de saját magukban általában soha nem voltak biztosak. Aztán edzőként is észrevettem, hogy sok játékosom évről évre változtatja a heppjeit. Mondjuk, minden edzés végén külön lőtt harmincat a falra medicinlabdával. Majd a következő évben jógázott helyette. Aztán, mondjuk, szigetkört futott. Ezek a srácok nem voltak biztosak saját magukban, mindig valamilyen külső ötlettől, eszköztől, módszertől várták az extra hatást és a sikert.
Pedig ilyenkor a pszichológia segíthet a legtöbbet. Nem elég a testnek rendben lennie. A fejet és a lelket is gondozni kell. Nem csak a sportolóknál."


Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!



Share:

2017. december 4., hétfő

A hét verse - Adamis Anna: Nem kellenek




Adamis Anna: Nem kellenek


Mondat, értelem nélkül, 
Szavak, tartalom nélkül, 
Jelek, jelentés nélkül, 
Arcok, tekintet nélkül, 
Nem kellenek.

Lépés, mozdulat nélkül, 
Álom, oltalom nélkül, 
Ima, áhítat nélkül, 
Ember, emberség nélkül, 
Nem kellenek.

Magány, reménység nélkül, 
Falak, ablakok nélkül, 
Igaz, valóság nélkül, 
Való, igazság nélkül, 
Nem kellenek.

Zene, felhangok nélkül, 
Vonzás, szemérem nélkül, 
Tested, szerelmed nélkül, 
Élet, életed nélkül, 
Nem kellenek.


És neked?

***

Kép forrása:
https://unsplash.com/

Share:

2017. december 1., péntek

Havi zárás: ez volt 2017. novembere




Minden hónapban úgy fogok neki ennek a havi záró posztnak, hogy én nem is olvastam olyan sokat... Aztán mégis valahogy 20 körüli szám szokott kijönni, de a mennyiség nagyobbik része úgyis mesekönyv... mint ahogy most is.

Tehát ezeket a könyveket olvastam novemberben (! omg, mindjárt év vége van!):

  1. Neil Gaiman: The Graveyard Book
  2. Stefanik Krisztina: Csillagbusz
  3. Török Gábor: A lakott sziget
  4. Szabó Magda: Békekötés
  5. Balázs Ágnes: Neveletlen ABC
  6. Potozky László: Égéstermék
  7. Marék Veronika: Kippkopp és Tipptopp
  8. Heidemarie Brosche: Kedvenc számítógépes történeteim
  9. Varró Dániel: Mi lett hova?
  10. Arnóth Károly – Vidra Szabó Ferenc (szerk.): A könyvtár szociális funkciója
  11. Gyere velünk a tanyára
  12. Gyere velünk az óvodába
  13. Gyere velünk a strandra
  14. Berg Judit: Maszat és a csőtörés
  15. Oliver Jeffers: A pingvin és a kisfiú
  16. Berg Judit: Maszat a fodrásznál
  17. Szűcs Róbert Gábor: Jól fésült ügyek
  18. Weöres Sándor: A sebzett föld éneke
  19. Alan Alexander Milne: Winnie-the-Pooh
  20. Aino Havukainen – Sami Toivonen: Tatu és Patu az óvodában
  21. Robin O'Wrightly: Erelem
  22. Vavyan Fable: Mennyből a csontváz
  23. Antti Tuuri: A téli háború
  24. Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen




Könyvet egyet kaptam, Potozky László Égéstermékét; valamint egyet vettem, Szabó Magdától a Születésnapot, használtan. 
Viszonylag sokat tudtam írni, teljességgel meglepő a 13 poszt úgy, hogy közben voltunk kórházban, alváslaborban; voltam én is fekvőbeteg, meg mindkét kisebb gyerkőc is betegeskedett, a legkisebb többször is novemberben.

Az októberben megírt osztályozáselmélet zárthelyim sikerült elsőre, meg vagyok elégedve a közepessel, mert három másik csoporttársam, akik gyakorló könyvtárosok és a segédkönyvtáros tanfolyamon túl vannak, szintén közepest írtak.
A gyakorlatot is befejeztem erre a félévre, csak februárban megyek legközelebb a KSH-ba. Az utolsó alkalmakkor a szakolvasóban voltam, érdekes volt pakolgatni a rengetegféle statisztikai évkönyvet, eszméletlen sokféle adatról készült már szakkönyv. 



Ezt a helyes kis rókás papírpoharat 25-én szereztem, mikor bábszínházban voltuk a gyerekekkel - a moly szülinap helyett ;)

Pettson és Findusz kalandjait néztük meg, ami nekem annyira nem jött be, mert 1., rövid volt (csak 50 perc, egy felvonás az egész!). 
2., Mind Pettson, mind Andersson néni és Gustavsson legalább 20-30 évvel voltak fiatalabbak  a könyv/rajzfilmbeli énjüknél (60-70 éves helyett 40 körüli színészek játszották a szerepet). Aki ismeri, annak mondom: Andersson néni körömcipőben lépegetett össze-vissza a színpadon :/ 
3., Összesen három mesét dolgoztak fel, az elsőt, mikor Findusz Pettsonhoz kerül; a palacsintatortát és a karácsonyi részt.

A gyerekeknek tetszett a színdarab, még Fanninak is, de elhatároztuk, hogy jövőre nagy, rendes színházba megyünk, nem ilyen kicsi kamaradarabra.




Amit nem sikerült teljesítenem novemberben, az a Könyvtolvaj elolvasása, értékelése volt. Sebaj, ráébredtem, hogy még mindig van nagyjából 50 olvasatlan könyv a hálóban, tehát várólistát fogok csökkenteni 2018-ban is :D

Decemberre meg most már tényleg nem sok olvasást tervezek, vissza is viszek a hétvégén minden könyvet a könyvtárakba, mert 8-án dupla zárthelyit írunk (tudunk élni!), 19-én pedig gyorsan lezavarunk még egy szóbeli vizsgát :))

Drukkokat lelkesen fogadok!
Jó adventi, karácsonyi készülődést kívánok Nektek!


Share:

2017. november 30., csütörtök

Szűcs Róbert Gábor: Jól ​fésült ügyek



FÜLSZÖVEG:

Avagy ​hogyan lettem diplomata?
A diplomata is ember. Élvezi a jó kajákat, utazgat, piacra jár, megismerheti, mondjuk, Dániát, Szlovéniát, a délszláv területeket. A fejét fogja, ha kissé túlbuzgó főnöke kioktatja arról, hogyan kell állnia a szőnyegnek. Ismer vagy húsz nyelvet (persze, hogy nem). Véletlenül jelentős szerepet játszik abban, hogy hazája belép az EU-ba, majd megtapasztalja, hogy az angoloknál csak a reggeli jó. Idővel rájön, hogy senki sem tökéletes, és néha a hollandok is tudnak végzetes marhaságokat beszélni. Megismer néhány eszkimót, aztán rájön, hogy nem minden kedves, ami délszláv. Egy repülőút alatt átír egy tízoldalas szöveget kétoldalasra. Átvészeli a tragédiákat, és azon sem csodálkozik, ha egy fogadáson totálisan egyedül találja magát. Tudja, hogy nem lehet a királynőt letegezni, viszont jelentős politikusoknak néha odaszólhatnak: ne hazudjál!
Szűcs Róbert Gábor könyve üdítő, kellemes kikapcsolódást ígér. Az egykori diplomata vidám anekdotái bepillantást engednek a diplomáciai élet kulisszái mögé. Kíváncsiskodhatunk, röhöghetünk, sírhatunk, de egy biztos: ezt a könyvet nem tudjuk letenni.


Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/szucs-robert-gabor-jol-fesult-ugyek

A KÖNYVET ITT TUDOD A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN MEGRENDELNI :))





Néha olvasás közben el szoktam azon merengeni, hogy egy-egy memoár írója milyen érdekesen közelíti meg mind az alaptémáját, mind a személyes kis epizódjait. Néha lehengerlően túlrészletező egy-egy önéletrajz, máskor viszont csak úgy öncélúan dobálózik az írója az időrenddel, már- már irodalmi síkokba emelkedve.
Szűcs Róbert Gábor ezt is taníthatná, nem csak végtelenül diplomatikus, nagyon olvasmányos, rendkívül alaposan átgondolt művet adott ki a kezéből, hanem briliánsan megvalósította a kevesebb több elvét. Talán a monetáris politikáról szóló fejtegetése volt az egyetlen, amit átugrottam olvasás közben, de egyébként magam sem gondoltam volna, hogy ennyire le fog kötni a története.

A diplomáciában dolgozókról szerintem biztosra vehető, hogy szinte minden embernek téves elképzelései vannak, és ez alól én sem voltam kivétel. Talán a sok botrányos kinevezés miatt, manapság hajlamosan azt gondolni az emberek, hogy a követségeken dolgozók mind csókosak, bennfentesek, puszipajtásai az éppen regnáló hatalomnak. Lehet, hogy ez a vezetővel így van, de a beosztottakkal, az alkalmazottakkal egyáltalán nem.
Van egy régebbi BBC sorozat, nem tudom mennyire közismert itthon, Yes Minister (Igenis, Miniszter úr!) nagyszerűen mutatja a szakemberek nehézségeit. Mert hiszen hát azok, akik évek, évtized óta dolgoznak bizonyos pozíciókban, országokban, posztokon végtelenül többet tudnak egy-egy témáról, mint a hirtelen kinevezett feljebbvalójuk.

Szűcs Róbert Gábor könyvéből is süt a hozzáértés, látszódik az elhivatottság, amit mind a szakmája, mind az általa szolgált országok iránt érez, érzett. Nagyon tetszettek a nyelvtanulásról szóló gondolatai, svédmániásként sajnálom, hogy rossz emlékei vannak arról a csodaországról, de nagyon jókat derültem a dán kalandjain. Talán az elején a volt Jugoszláviáról szóló fejezeteket nem szerettem annyira, valahogy a szláv nyelv se, kultúra se vonzott soha. De persze azt meg tudom érteni, hogy számára kiemelten fontos volt az első célország :)

Összességében nagyon köszöntem az élményt, végre egyet tudok érteni a fülszöveggel, mert ez egy szellemes, jó humorú könyv volt!
A skandináv részt biztosan fogom még olvasni, és jó szívvel ajánlom másnak is, hogy kézbe vegye ezt a könyvet, mert rengeteg előítéletet rombol le a diplomaták életéről, plusz nagyon izgalmas apró mozzanatokat árul el hazánk uniós csatlakozásáról.



Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!
Weboldal Facebook - Moly
Share:

2017. november 27., hétfő

A hét verse - Ady Endre: A csodák esztendeje




Ady Endre: A csodák esztendeje

Összeszaladt Ősz, Tél, Tavasz, Nyár, 
Folyók mély bölcsőkből kikeltek 
S engem elhagynak már azok is, 
Akik eddig szívvel sziveltek.

Valaki megőrült az Űrben, 
Valamely Nap járja bolondját, 
Valaki mindent összezavart 
S üstökösök jövését mondják.

Nagy vágy-kötelek elszakadnak, 
Ébrednek oktalan szerelmek 
S karunkon a régi örömök 
Lesznek bús, utálatos terhek.

Bicskák szomjasabbak a vérre 
S gőzösök egymásba szaladnak 
S akik szerették az Életet, 
Most nagy Halál-légyottot adnak.

Ki csinálja, ki jár közöttünk? 
Egymás mindene minden-minden 
S a felhőt az a Cél kergeti, 
Mely itt tapos a lelkeinkben.

Egy pillanat és minden más lesz, 
Más a holt Tenger, más az örvény 
S másképpen villan meg agyamon 
Minden gondolat, minden törvény.

Jaj, jaj, be félek, félek, félek: 
Mi lesz vajon, jaj mi lesz holnap? 
Messze világok szeszélyei 
Nekem holnap mit parancsolnak?

Hogyan tiportat el a sorsom, 
Hogyan hal el minden, mi drága? 
Óh, örök titkoknak szomorú,
Borzasztó, egységes világa.


***
Kép forrása:
https://unsplash.com/
Share: