FÜLSZÖVEG:
Majgull Axelsson, az egyik legnagyobb hatású svéd írónő megrázó regénye az identitásról, a kirekesztettségről és sötét titkokról mesél.
A történet a háborús Európában és a mai Svédországban játszódik. Miriam cigány lány, aki zsidó névvel, zsidó identitással kerül a koncentrációs táborból Svédországba, egész életében eltitkolja valódi származását, hiszen fél, hogy elüldöznék az országból.
Minden éjjel kísérti a múlt, nem tud szabadulni az emlékeitől. Ám a nyolcvanötödik születésnapján végre fény derül a gyötrő titokra, amelyet egy életen át őrzött.
Majd hetven év múltán Miriam a láger kapujában áll… Képek villannak föl előtte: a rabok szürke arca, a kenyérlopás, botozás a börtönblokkban, snájdig SS-tisztek, akasztások, Mengele mosolya és a krematórium örökké füstölgő kéménye.
Béke van. Miriam mégsem boldog. Végre eljött a szabadság pillanata.
"Szabad vagyok…
És ezt hogyan éljem túl?"
Legutóbbi Témázunk körbeposztban azt boncolgattuk, hogy mitől tud egy könyv csalódást okozni.
Az egyik fontos tényező, ha nagy elvárással fordulunk az adott mű felé, de szerintem ugyanolyan nehézség tud lenni, ha éppen nem tudunk olvasás közben a könyvre figyelni, mert nagyon zajlik a magánéletünk.
Ahogy Elizabeth Gilbert írja a Big magicben:
"vagy élem a drámát, vagy írom" - nos, nálam a vagy élem, vagy olvasok róla a helyzet.
De vajon akkor, ha nekem most nem volt teljesen aktuális, figyelmemet száz százalékosan lekötő a mű, írhatok-e róla jó recenziót?
Ez a kérdés a twitteren vetődött fel, de itt fogok rá válaszolni.
Két okból gondolom azt, hogy dicsérhetek egy könyvet, akkor is, ha néha untam:
1.,
Alapvetően a cigány holokauszt témája minden figyelmet megérdemel, mert szégyenteljes hallgatás övezi több százezer ember halálát.
2., Rossz időben, rossz helyen összetalálkozni sosem az író hibája, megesett ez már velem Grecsó Krisztián esetében is.
Azért is fogom ajánlani ezt a könyvet, mert rengeteg apró elgondolkodtató témát említ fel - noha, azt mindenképpen hibaként kell felrónom, hogy megoldást nem kínál rájuk.
Mondhatnám azt is, hogy ez a kötet nagyon a svédeknek készült, és nem magyaráz el olyan eseményeket, amiket az ott élők felmenői átéltek, de amiről a külvilág csak keveset tud.
(Érdekességként megjegyezném: a könyvnek még nincs angol fordítása, cseh, dán, német, lengyel és olasz fordításai vannak - pedig nyilvánvalóan, nemzetközi problémát ölel fel. Forrás: Goodreads.)
Olvasás közben nekem az is nehézséget okozott, hogy sok és teljességgel kiszámíthatatlan az idősíkok közti ugrálás, habár olvastam idén Sofi Oksanen könyvet, szintén a második világháborúról, ott ugyanez volt az elbeszélőtechnika.
Talán szerencsésebb lett volna időrendi sorrendet kitalálni, az internáló táborok, Miriam Svédországba kerülése, és a jelen között.
A regény az asszony 85. születésnapján indul, mégpedig azzal a rendhagyó eseménnyel, hogy az idős hölgy kijelenti, inkább csak önmagának, mint a családjának, hogy ő nem Miriam.
Camilla, az öreg hölgy unokája nem hagyja annyiban ezt a témát, és igyekszik szóra bírni nagyanyját, hogy az meséljen
Auschwitzról, Ravensbrückről.
Ami számomra nem volt pontosan érthető, hogy bár az olvasó Miriam teljes múltjába betekintést nyer, az unokának ebből mennyit mond el az asszony - mert több helyen visszaemlékszik kimerítő részletességgel, de Camillának nem akar felelni.
Nyilván ebben közrejátszik a majd hetven évig cipelt hamis identitástudat, Miriamot valójában Malikának hívták és eredetileg cigány volt, nem zsidó, mint ahogy mindenki Svédországban hiszi róla.
A fiatal lányt családjától még
Auschwitz előtt elválasztják, egy napon német csendőrök viszik el a cigány falu összes gyerekét egy átnevelő, katolikus kolostorba. Onnan viszont már a koncentrációs táborba vezet Malika/Miriam útja, ekkor még öccse, Didi és unokanővére, Anusa társaságában.
Anusát egy SS tiszt öli meg azért, mert nem akar a lány levetkőzni az a
uschwitzi zuhanyzóban, míg Didin a rettegett doktor Mengele végez halálos kísérleteket.
A kisfiú halála után kerül Malika egy Ravensbrück munkatáborba induló vonatra, ahol verekedésbe keveredik. Mikor a vonat célhoz ér, a lány tudja, hogy azt kell tettetnie, hogy nem sántít, ruhájának épnek kell lennie, hogy eltakarhassa teste soványságát, ezért elveszi egy halott fiatal nő ruháját.
A sors, Isten kegyes hozzá, a halott száma majdnem ugyanaz, mint Malikáé, ugyanúgy 389-re végződik - éppen csak zsidó volt, Miriam Goldberg.
Ami a nácikkal szemben nem volt előny, ők a zsidóság teljes kiirtását tűzték ki célul, de a koncentrációs táborokban és a világon mindenhol máshol szerencsés véletlennek bizonyult.
Mert mindenhol, mindenki gyűlöli és féli a cigányokat, egykor, most, a világ kezdete óta - és valószínűleg, a világ végezetéig.
Malika tehát a túlélésért Miriam személyiségébe bújt, és ehhez a hazugsághoz a táborból kiszabadulva is ragaszkodott. Ugyanis az 1960-as évekig cigányok nem élhettek legálisan Svédországban, tehát a fiatal menekültet is országhatáron kívülre tették volna.
Nekem az nem volt kristálytisztán érthető, hogy Miriam/Malika miért osztotta meg az igazságot unokájával, miért nem vitte magával a sírba a titkát.
Az viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy az olvasó képes lenne-e ilyesmire, vagy hogy mennyire lehet valóságos, igazi egy olyan élet, ami ilyen alapvető hazugságon alapul. Miriam titkai szerintem rányomták a bélyeget a családjára is, a regény során az olvasó elé tárul minden családtag szennyese.
Mint írtam,
ez a könyv nagyon jó, csak éppen nekem nem jó időben került a kezembe.
Illetve, még egy apró hibáját muszáj megemlítenem: látszik, érződik rajta, hogy irodalmi mű, nem visszaemlékezés, néhol hatásvadász jeleneteket tartalmaz.
Ez azért is volt feltűnő számomra, mert
Baba Schwartz memoirja viszont totálisan őszinte kötet, ott a stílust is meghagyták a 17 éves kamaszlány elbeszélésének - ezért rám jobban hatott.
Vagy inkább azt mondom, másképp,
a zsidó Baba története a szívembe mart, míg a cigány Malika/Miriam meséje az elmémbe égett.
A szerzővel a HVG-én
ITT olvashatok interjút.
Köszönöm az ekönyvet az Athenaeum kiadónak!
