Kovács Barbara : Kutyakaland
Tegnap, hogy az utcán hazafelé mentem,
nem tudtam, a szembejövők, mért bámulnak engem!
Léptem szaporáztam, néha meg-megálltam,
a rám tekintők mosolyát igencsak furcsálltam.
Hónom alatt gördeszkámmal egyre csak ballagtam,
magamon lopva végig nézve: mi furcsa van rajtam?
A cipőm bekötve, dzsekim félig nyitva,
sálam itt-ott kilóg, ez tán csak nem furcsa?
Aztán hátranéztem, gyökeret vert lábam.
Egy falkányi kutya ballagott utánam.
A zsebem kilyukadt, s az uzsonna-pogácsa
apró morzsái szóródtak az útra.
A kutyák lelkesen nyalták a sok morzsát,
farkukat csóválva várták a folytatást.
Zsebem azonnal ki is fordítottam,
a maradék pogácsát mind eléjük szórtam.
Hálásan szuszogva falták az étkem,
a sok ember mosolyát végre megértettem.
Kutyáktól övezve értem akkor haza,
s a sok kutya mind, bejött az udvarra.
Hiába kértem őket: – Menjetek haza!
Ajtónk elé, szépen, sorban, lehasalt a falka.
Otthonosan nyújtózkodtak, ásítottak, vakaróztak,
tapodtat sem mozdultak, még reggel is ott voltak.
Másnap mikor ajtónkon álmosan kiléptem,
legalább háromnak a farkára ráléptem.
Hirtelen nem értettem, miben botladozom,
ja persze, a falka, ott várt az udvaron.
A sok kutyaláb között csaknem hasra estem,
csetlettem-botlottam, körben ténferegtem.
Orrukkal kedvesen itt-ott megbökdöstek,
láthatóan nagyon örültek jöttömnek.
A házba, gyorsan, vissza-bementem,
mind a két zsebemet szaporán megtömtem.
Tettem el szalonnát, virslit, és kolbászt,
hogy elcsaljam valamivel otthonról a falkát.
Jöttek is velem, szaporán követtek,
az iskola kapunál csendesen leültek.
– Mi ez a sok kutya? Te hoztad ezeket? –
morgott a gondnok. – Tiltja a rendelet!
Azonnal zavard el mindegyiket haza,
nem kutyamenhely ez, hanem egy iskola!
Szegény jószágok a zord hang hallatán
kicsit elsomfordáltak, hogy aztán délután
engem kísérjenek el újból haza,
s, az egész falka azóta is kísér ide-oda.
És mert megszerettem őket, a zsebem most is lyukas,
hogy minden napra jusson nékik egy-két finom falat.
***
Vers forrása:
Link.
Kép forrása:
Pixabay.
Remek munkám van, annyi bizonyos, azért kevés munkavállaló dicsekedhet azzal, hogy munkaidőben sétálhat fel-alá és fotóznia kell, mert az osztályvezetője azt adta ki utasításba ;) avagy, így készülnek az OIK FB oldalra és Instagram profilra az illusztrációk, hogy házon belül oldjuk meg a reklámot.
Nos, viccen túl, tényleg ezzel foglalkoztam csütörtökön, a hónap (számomra) utolsó munkanapján, összeszedtem egy gugli fotóalbumba a már 2019. szeptembere óta összegyűlt 100 fényképet, és gyorsan körbejártam a napsütéses épületben, még több tucatnyi új felvételt készíteni.
Timi kolléganőmmel készítjük már a következő két hónap Instagram puzzle feedjét, amivel szépítjük és építjük az OIK profilját. (LINK.)
Nemrég beszéltem meg Miabatével az instán egy fotója alatt, hogy nem való mindenkinek a puzzle feed, pont például a személyes instámon nem sült el jól, hiába vettem három sablont is decemberben; de a könyvtár oldalára remekül illik és rengeteg energiát spórol nekünk. Csak havonta 2 napot kell előre dolgozni, hogy aztán 12 posztot fel tudjuk használni :)
Ugyanígy, előre gyártódik szinte az összes kontent, egész február azzal telt el, hogy mikor nem a Beiratkozáson ültem, akkor tartalmat gyártottam a könyvtárnak. Az FB oldalon szinte az összes születésnapi köszöntő posztokat én írom meg előre, 2-3 nap alatt 12-20 bejegyzést előre időzítve.
Minden hétfő-szerda-péntek 10 óra az én idősávom ;)
Bár a blog meg a a Moly profil is ennyire gördülékeny lenne, habár az utóbbira nem lehet panaszom, lassanként megháromszorozom a figyelőink számát, mint amivel átvettem a profilt.
Pont ez a sok tartalom gyártás, fókusz, amit a könyvtár online jelenléte igényel, attól vagyok kevésbé jelen a saját könyves blogommal mindenhol; vagy még inkább, máshogy vagyok jelen.
"Amikor a tanítvány készen áll – a mester megjelenik." - írtam Seth Godin: Na, ez már marketing! című könyvének értékelésében, és ezt érzem hihetetlenül igaznak mostanában. Évek óta hallgatom, olvasom ugyanazokat a tanácsokat a személyes brandépítés kapcsán, és meg kell vallanom: évek óta elengedtem őket a fülem mellett.
Eddig.
Mert tényleg a #lessismore (kevesebb az több), valamint a #slowgrowth (lassú növekedés) az út, a módszer, ami hosszú távon fenntartható. Plusz a számok, lájkok csak pillanatnyi sikerélményt jelentenek, és csöppet se biztos, hogy ami egyszer bejött, az folyton bejön.
Februárban hiába készült ugyanolyan gondosan egy Agatha Christie kvízem, az mégse szólt akkorát, mint a múlt havi Kötelező irodalom - érettségi olvasmányos, pedig ugyanott reklámoztam, sőt az AC nénis szerintem jobban is sikerült, ötletesebb is.
No, de mindegy, spongyabobot reá, a közösségi média és az internet kiszámíthatatlan állat, ezért kacagok egyesek naiv hozzáállásán, mely szerint majd hazánkban szabályozni fogjuk az FB-ét.
Őket olvastam februárban:
- Robert C. Pozen: Extreme Productivity
- Békés Pál: A Félőlény
- Yuval Noah Harari: Homo Deus
- Cal Newport: So Good They Can't Ignore You
- Kerri L. Richardson: From Clutter to Clarity
- Seth Godin: Na, ez már marketing!
- Ichiro Kishimi: Vállald fel bátran önmagad
- Hugh Lofting – Kathleen Olmstead: Doktor Dolittle és az állatok
- Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis
- Jay Northcote: Watching and Wanting (Housemates #4)
Múlt havihoz hasonlóan ismét a Goodreads az olvasmányaimnak forrása, mert idén várhatóan ott fogom inkább a valóságnak megfelelően vezetni az olvasásaimat. Mivel a februári tízes listából négy olvasmány angol nyelvű, így nem is igazán tudnám őket a Molyon feltüntetni.
Nos, hát nem lettem extrém produktív Robert C. Pozen: Extreme Productivity című könyvétől, még igazán rendszert se látok mögéje. Inkább a networking volt szerintem az író erőssége, illetve a fókuszálási készség - de az meg átadhatatlan képesség. Abban viszont igaza van, hogy az órabéres melók nem tükrözik a valódi teljesítményt :/
Békés Pál meseregényét, a Félőlényt szívesen ajánlom, gyereknek, felnőttnek! „Nem lenni szörnnyé: az a nehéz.”
Fiam kötelező olvasmánya volt, naponta egy fejezetet olvastam fel a 8 és 10 évesnek. Nálam újraolvasás volt, és ismét imádtam. Szókincsbővítésre és disztópia bevezetésére briliáns mese.
Molyon 96%-on áll az értékelése, a 7. legjobb meseregény és a 15. legjobb gyermekkönyv iskolásoknak a molyok értékelése alapján.
Homo Deust sajnos rosszul olvastam, előbb a 21 leckét, aztán ezt. Ezért jó néhány fejezet újraolvasás volt és picit untam. De a vége, a harmadik fejezet, a jóslatok roppant izgalmasak, pláne mert Brexit és Trump betalált.
Hararit, mint kortárs történészt szívesen olvasom, figyelemre méltónak tartom, hogy liberális, de nem dicséri sosem agyon a liberális demokráciát. (nagyon helyesen)
So Good They Can't Ignore You-t újra kell majd olvasnom, ami amúgy nem lesz nehézség, Cal Newport stílusát kedvelem.
Kerri Richardson műve nem annyira a declutteringről, vagyis szortírozásról, takarításról szól, sokkal inkább a mögötte lévő lelki gátakról, hiszen Kerri privátban coach, tanácsadó. From Clutter to Clarity is esélyes újraolvasásra.
Vállald fel bátran önmagad Alfred Adler pszichiáter nézetein alapszik, az individuálpszichológia szemléletét követi. A vége nem tetszett, hogy egyetlen fejezet alatt adleri filozófia rajongó lesz a fiatalember, de sokat tanultam, érdemes volt kétszer elolvasni ezt a könyvet.
Csak egy pestis első találkozásom volt Ulickajával, erős 4 csillag. A kötet eleje nagyon erős, nagyon pörgős, snittszerű, sokszemszögű; mégis jól átjön az autokrata rezsim hatása. Aztán a végén 3 oldal alatt lerendezi a konfliktust, hálivúdi boldog endbe csömörlik a realitás. Kicsivel több halált el tudtam volna viselni, azt életszerűbbnek találtam volna.
„Nem mindenért, csak valamiért állunk ki.”
FÉNYBEN
