2017. augusztus 31., csütörtök

Benyák Zoltán: A ​nagy illúzió


FÜLSZÖVEG:


Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa. 
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott. 
De az életének ezzel még koránt sincs vége. 
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál. 
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/benyak-zoltan-a-nagy-illuzio




Hiába szerepelt mind a várólistámon, mind a könyvmoly párbajban Zoli könyve, nehezen szántam rá magam az elolvasására. Meglepő módon nem attól tartottam, hogy nem fog tetszeni a kötet, hiszen az utóbbi két évben egy kivételével minden művét elolvastam; hanem inkább attól, hogy olyan magasra tettem a mércét, amit majd nem lesz képes átugrani.
Így olvasás után viszont bátran kijelenthetem, rajongói lelkesedésem, mellyel Benyák Zoli nálam piedesztálra került, semmit sem csorbult, szerencsére a kiadóváltás nem jelentett sem stílusváltást, sem pedig minőségromlást. (tegyük hozzá: már láttunk erre példát…)

Nekem elsősorban az Ars Fatalis a kedvencem Zolitól, talán azért mert azt olvastam tőle legelőször, és hajlamos vagyok minden többi művét ahhoz viszonyítani. A nagy illúzió esetében még helyénvaló is a hasonlítgatás, mindkét történetben egyaránt férfi főszereplő van, egyaránt fontos az apa figurája, és egyformán többsíkú a mű.
Talán vannak olyan olvasók, akiket elkedvtelenít, ha párhuzamos a történetszál, egymás után érkeznek a múltbéli emlékek és a jelen kalandozásai, de ez biztosan nem én vagyok. Tapasztalatból tudom, hogy nem olyan egyszerű ezzel a módszerrel írni, ráadásul A nagy illúzióban többször is van bukkanó, amikor a múlt és a jelen egymásra felel, erre legevidensebb példa a történet csattanója, az öregember alakja.

Ha volt olyan, mikor zavart, hogy nincs illusztráció az éppen olvasott könyvhöz, hát az most volt, habár Zoli hihetetlenül szépen írja a leírásokat, és bárki könnyedén el tudja képzelni, hogy milyen szerinte a pokol. Spoiler - Nekem mind a kősivatag ötlete, de a képzeletbeli meselények városa, illetve a hírességek utazó cirkusza is nagyon tetszett. – spoiler vége

Tetszett az is, hogy moderált a szerelmi szál, nem fordul giccsbe a történet, nem lesz hálivúdi, manapság kevés író képes ellenállni ennek a kísértésnek. A kötetben rengeteg a mellékszereplő, könnyű azonosulni velük, élmény róluk olvasni, mégis szülőtársként teljességgel átéreztem Tom Pastor alakját, akinek nem véletlenül van ilyen vezetékneve. Nem akarom firtatni, végül is az Zoli magányügye, hogy mennyiben hasonlít önmagára, mind apaként, mind akkor, amikor az alkotó hanggal vitatkozik magában, félhangosan.

Összességében azt tudom mondani, hogy idén már nem biztos hogy lesz időm rá, de jövőre mindenképpen sort kerítek mind az Ars Fatalis, mind A nagy illúzió újraolvasásának. És természetesen várom a további Benyák könyveket, helyük van a hálószobámban :)

5 csillag, szívesen ajánlom.
Share:

2017. augusztus 28., hétfő

A hét verse - Dsida Jenő: Nyáresti áhitat



Dsida Jenő: Nyáresti áhitat

Lépkedj vigyázva, kedves! 
Míg mély varázsa tart 
e percnek, ülj le mellém. 
A csöndet ne zavard.

Az Ur mennydörög olykor, 
máskor a suhogó 
tölgyek holdfénybe rezgő 
szavával suttogó,

máskor csókokba csattan 
termő parancsa, majd 
költők szájával szólal, 
mikor a rím kihajt.

Most, hogy ily enyhületben, 
mivel sem küzködőn 
ülök a tiszta csendben, 
a tiszta küszöbön:

egy kis tücsköt választott 
s e cirpelésen át 
beszél. Figyelj, figyelj csak! 
Én értem a szavát.

***
Vers forrása:
Share:

2017. augusztus 24., csütörtök

Virág Emília: Boszorkányszelídítő


FÜLSZÖVEG:

Az év legelszabadultabb fantasyje folytatódik!

A lidércszerető furcsa szerzet: attól boldog, ha minden kívánságod teljesíti, miközben a pusztulásod okozza. Ha mázlid van, besétál néhány manó, a kertésznadrágos fajtából, és felteszi az egyetlen értelmes kérdést: Hol az arany?! Márpedig Adrinak szerencséje van: budapesti albérletében, a dohányzóasztal alatt átjáró nyílik, s egy boszorkánnyal meg egy lidérccel együtt az arany keresésére indulhat. A lány azonban kincsek helyett valami sokkal értékesebbet, egy igazi párt talál, akire a bajban is számíthat, és aki nemcsak azt mondja neki, amit hallani akar, hanem az őszintét. Amúgy Adri ezt az egész ügyet a likkal, a manókkal, a boszorkánnyal meg a lidérccel tényleg kihagyta volna…
Moly adatlap: https://moly.hu/konyvek/virag-emilia-boszorkanyszelidito
Sorozat: Sárkánycsalogató


Forrás:
https://www.facebook.com/aviragemilia/



Bevallom őszintén: én tényleg azt hittem, hogy ez a kötet a Sárkánycsalogató folytatása lesz, tehát az első tucat oldalt kicsit megrökönyödve forgattam.
Aztán persze magával ragadott Emília stílusa, a történet számtalan, aprócska, de roppant furmányos fordulata, meg a főszereplő, Adri karaktere.
Ahhoz képest, hogy mennyi furcsaság történik vele és körülötte, tök stramm baba, alig hisztizik, borul ki. De persze ennek bőven lehet ahhoz köze, hogy call-centeres. Fúj, az a munka max a rémálmomba kerüljön elő…

Mint a fülszöveg említi, Adri szobájában kinyílik egy átjáró egy másik világba, és a likon keresztül meglehetősen morcos manók sereglenek elő. De nem csak ezen körülmény miatt fontos Adri a másik világnak, hanem a hozzá kapcsolódó férfiemberek miatt is, akikből rögtön három is van … mégse fordul át a történet valami szövevényes erotikus ponyvává, hanem egy elég elgondolkodtató fantasyvé.

Ha már az őszinte vallomásoknál tartunk: a Sárkánycsalogató messze viccesebb, mint a Boszorkányszelídítő. De én így negyven év feletti olvasóként csak fejlődésnek tudom ezt a tényt tartani, és a lidérceket övező új legendát lelkesen fogadtam. Főképpen a lidércszerető mögött meghúzódó ötlet igen-igen elgondolkodtató :D

Azt mondanám, hogy a Sárkánycsalogató 4 és fél csillag, a Boszorkányszelídítő meg 4 biztos csillag. Szorítok, hogy legyen további folytatása a sorozatnak!


Kedvcsináló okosság:
"...hiba volt alábecsülni a hétfőt, ami mindig pontosan akkor rántja ki alólad a szőnyeget, amikor már azt hitted megúsztad."

Anitával teljesen egyetértek, ide nekem is egy Belizárt! :D Az enyéménél jóval hosszabb értékelését ITT lehet elolvasni.
Share:

2017. augusztus 21., hétfő

A hét verse - Csapó Angéla: nem leszek



Csapó Angéla: nem leszek

Én nem leszek az arcodon árnyék, 
nem leszek ránc a szemed alatt, 
nem sajdulok néha aljasul beléd, 
nem leszek nyílt seb, sem a varrat.

Nem költözöm szemedbe – bár szívesen tenném- 
a mozdulataid is mind meghagyom neked, 
nem leszek nyomasztó, vagy meghitt emlék, 
se a sötét titkod, se a szégyened.

Miattam nyugodtan nézhetsz a tükörbe, 
– ehhez értek- eltûnök nyomtalan, 
miattam se szavad, se élted el nem véted, 
a nyakkendõd is biztonságban van.

Két szavad közt a köz, a csend leszek, 
úgy maradok meg, észre sem veszed.

***
Share:

2017. augusztus 17., csütörtök

Gabriel García Márquez: Száz ​év magány

FÜLSZÖVEG:


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

E ​könyvet az író saját gyermekkori emlékeiből, tapasztalataiból kiindulva írta. A regény Kolumbia egy kis eldugott falujában, Macondoban játszódik. Nem jó kifejezés a „játszódik”, mert ez a mű minden szempontból rendhagyó. Ahogy az író mondja: „Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot.” Ezt a falut sok száz kolumbiai falu hangulatából, az író ezekben töltött gyerekkori emlékeiből ollózta össze. A hangulatot alapvetően meghatározza az éghajlat. Állandóan száraz forróság van, az emberek a napjuk nagy részét árnyékos függőágyakban töltik, hiszen még megmozdulni is nehéz ilyenkor.

Ezekben a falvakban mindent vastag por lep, amit a szél felkavar – de nincs eső, ami lemosná. Az élet hihetetlenül monoton, még az évszakok is csak alig észrevehetően változnak. Az eldugott falvacskákban semmi sem történik. Ilyen körülmények között követhetjük végig egy család történetének száz évét.

A hatalmas házban, ahol a Buendíák élnek, minden megtörténhet. Az öt generáció életét végigköveti a magány. Nincs olyan tagja a családnak, aki életét valamilyen módon ne magányosan élné le. Van, amelyikük a tengert járja, másikuk szerzetes módjára elvonul a világtól, de híres, forradalmár katona is található közöttük. A család férfitagjainak két közös vonásuk van, az egyik a nevük: csak két variáció fordul elő José Arcadio és Aureliano. Ez azért is fontos, mert csak az Aureliánok magva termékeny, és viszi tovább a családot. A másik közös vonás a magány, amelynek oka abban keresendő, hogy nem tudnak szeretni. Egyikük sem szerelemből született és egyikük sem tanult meg szeretni. Ahogy az író mondja: „A magány az én szememben a szolidaritás ellentéte.”
 
Végeredményben e család történetének nincs optimista kicsengése. Egyikük sem tud boldogan élni, nem találják meg helyüket a világban. Talán olyan emberekből állt az öt generáció, akiknek nincs is dolguk itt a földön, csak véletlenül pottyantak ide. Ennek ellenére a Száz év magány fantasztikus könyv. Minden megtörténhet és minden meg is történik benne. Gyerekek születnek malacfarokkal, egy asszony egész életében földet eszik, és szülei csontjait a nyakában hordja, az első José Arcadio felesége, Ursula pedig legalább 120 évig él. És történik mindez teljesen természetesen.



Mindig is tudni akartam, hogy milyen lehet egy dél-amerikai szappanopera könyvben – írtam molyra, az olvasásom alá. A kötet befejezése után teljes bizonyossággal állítom: ilyen, mint Marquez regénye.

Ebben a műben nem történik semmi, illetve mégis, emberek születnek, élnek, szeretnek, gyűlölködnek, meghalnak, még sincs olyan érzése az olvasónak, hogy szemernyit is fejlődnének a karakterek, vagy haladna előre az idő. Szinte egy időspirálban létezik Macondo, a város, ahol a mágikus realizmus a természetes, meg az is, ha éppen évekig nem esik egyetlen csepp eső sem, vagy éppen szakadatlanul zúdul az ’égi áldás’.
Nincsenek szerethető jellemek ebben a történetben, legalábbis számomra maximum kedvelhető volt Ursula, a mindenkit túlélő matrona. Szent Zsófia volt a másik, akiről szívesen olvastam volna, és szimpatikus karakter volt – amúgy a két említett hölgy bírt a nagybetűs jellemmel a regényben.
Merthogy a többi családtag, főként a férfiak minimum csapodárak, szélhámosok, partalan életet kedvelő, álmodozó léhák, de akad itt a könyvben gyilkosság, öngyilkosság, háború, tűz, és rengeteg szex, akár még unokatestvérek között is.

Nem normális a regény, jobban mondva ingadozik a szub- és az abnormalitás határán, a két említett női karakter azok, akiket állandóan a józan ész és a szeretet vezérel. A többi családtag sajnos vagy önző, önzővé kérgesedik a lelke élete során; vagy eleve hideg szívvel születik. Ami jó a kötetben történik, azt általában a nők, esetleg az idősebb karakterek nyújtják, és meglepő módon a szeretők mindig önzetlenek.


Ennyi negatívum után talán meglepő lesz, amit írok: hogy tetszett a regény, megértem, hogy mitől lett világhíres, és attól eltekintve, hogy én igyekszem majd még egyszer elolvasni életemben, szívesen ajánlom is!
Viszont türelemre intenék mindenkit, meg arra, hogy ne keressen minden mozzanatra megfejtést. Talán Marquez direkt is hagyott homályosan dolgokat, de egész egyszerűen az is lehet, hogy a fizikai-éghajlati távolság miatt hat teljesen szürreálisan ez a történet.
5 csillag volt.
Share:

2017. augusztus 14., hétfő

A hét verse - Ady Endre: A nyári délutánok



Ady Endre: A nyári délutánok

Mikor az Ég furcsa, lila-kék 
S találkákra mennek a lyányok, 
Óh, be titkosak, különösek 
Ezek a nyári délutánok.

Járunk bolondul és ittasan 
Nagyvárosi utcákon égve, 
Fekete, szigoru vonalak 
Rajzolódnak a nyári Égre.

A város árnyas és remegő, 
Ezer tornya, kéménye, karja 
Úgy mered a csókos Ég felé, 
Mikéntha ölelni akarna.

Mint zavarodott szerelmesek, 
Pírral s pihegve szemben állnak 
Az Ég s a Város. Szivük dobog 
Vad ritmusára a Halálnak.

Szemünk könnyes, mégis nevetünk, 
Föl-föltekintve vágyva, félve 
Arra, ki szép s kit nem ismerünk, 
Hideg szeretőnkre, az Égre.

S ott fenn az Égen, ott valahol, 
Egy-egy pillantást visszavetnek. 
Sírván nevetünk az Ég alatt 
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.

***
Kép forrása: link

Share:

2017. augusztus 10., csütörtök

Havi zárás: ez volt 2017.júliusa



Ezúttal minden bevezető nélkül, ímhol a lista, aztán jön a mese ;)

Júliusi olvasmányaim voltak:
  1. Fabian Lenk: Összeesküvés a Holtak Városában
  2. Thomas Brezina: A különös új lány
  3. Thomas Brezina: A világ legtitokzatosabb kincse
  4. Thomas Brezina: Amadeus, az ufo
  5. Corina Bomann: Holdfénykert
  6. Szabó Magda: Ki hol lakik?
  7. Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
  8. On Sai: Esővágy
  9. Murakami Haruki: Köddé vált elefánt
  10. Szabó Magda: Pilátus
  11. Daniel Wallace: Mr. Sebastian és a Fekete Mágus
  12. Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
  13. Silvana De Mari: Az utolsó tünde
  14. Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna
  15. Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie
  16. Berg Judit: Rumini kapitány
  17. Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs
  18. Gabriel García Márquez: Száz év magány
  19. Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról


A tizenkilenc valójában csak tizenhét, júliusban sikerült csúcsot döntenem, mármint abból a szempontból, hogy két könyvet is félbe hagytam. Az utolsó tünde főszereplőjével volt elég sok bajom, ha az ember 7/24-ben össze van zárva hónapokra három gyerkőccel, akkor az, hogy az olvasmányában is hisztizik egy karakter nem túl szórakoztató... A kis tünde mindent.szó.szerint.vett :O fájdalmasan oktondi volt, nekem.

Mr Sebastian és a Fekete Mágus esetében viszont egy meglepő félreértés áldozata lettem. A fekete valójában négert takarna, eredeti címe Negro Magician lenne, és nem fekete mágiával foglalkozó varázsló, mint én képzeltem.

Ellenben volt ennek a hónapnak fénypontja is, őt Fredrik Backmannak hívják, mind az Ove telitalálat lett Fanninál, nálam is;  Britt-Marie pedig kedvenc.




Könyves elújságolnivalóm még az, hogy végre megint eljutottam a Budapesti Molyklub havi találkozójára, nagyon sokan voltunk, és nagyon jó élmény volt ismét. Most augusztusban a Normafához mennek ki, az nekem messze van, de alig várom szeptembert. Elvileg most az Olvasás Éjszakáján fogunk talizni :))

Magánéletileg még három nagyon fontos dolog történt velem júliusban:~ beiratkoztam a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárába, ugyanis szeptembertől oda megyek gyakorlatra;





~ megvan az állami ösztöndíj, alias tandíjmentesség;




~ és három: készen van a lakásfestés.



Friss hírekért még mindig két helyen érdemes engem követni:
https://twitter.com/czenema
és
https://www.instagram.com/czenema/.
További Szép nyarat kívánok nektek, élménydúsat, olvasmányokban gazdagot :D Mi már voltunk nyaralni, holnaptól indul az iskolára bevásárlás, készülődés. Közben szépen elolvasom még Merlétől a Védett férfiakat, és már végzek is az idei várólista csökkentéssel. 

Share:

2017. augusztus 7., hétfő

A hét verse: Nyakó Zita – Lehettem volna


Nyakó Zita 
– Lehettem volna

Lehettem volna több 
egy álmos holdvilágnál, 
több egy érintésnél, 
egy búcsúcsóknál. 
Lehettem volna napsugár 
s ragyogtam volna éveket, 
kész voltam beragyogni, 
ragyogni végig egy életet. 
Lehettem volna több 
egy jóllakott mosolynál, 
lehettem volna… 
hisz most is éhezünk, 
lehettem volna: társad a harcban 
s a szerelem lett volna 
bajban a fegyverünk. 
Lehettem volna otthonod 
– lehettem volna s hittem hogy az leszek – 
lehettem volna minden csak teérted: 
lehettem volna…: – már nem leszek.



***



Vers forrása:





Kép forrása:

Share: