2018. július 16., hétfő

A hét verse - Murakami Haruki: Kafka a tengerparton




Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Te ott ülsz a világ szélén,
Én kihunyt kráterben csücsülök.
Betűktől fosztott szavak
Állnak az ajtó mögött.

Holdsugár süt az alvó gyíkra,
Az égből halacskák hullanak.
Az ablakon túl erős katonák
Készülnek már hogy meghaljanak.

(Refrén)
Kafka ül a tengerparton
Székén világot mozgató ingára gondol ő.
Ha a szív lélekköre bezárul,
A mozdulatlan szfinx árnyéka
Akár a kés foka
Befurakszik az álmaidba.

A fuldokló lányka ujja
Motoz a bejárat kövén, egyre motoz.
Kék ruhája szegélyét felfogva
Nézi, csak nézi –
Amint Kafka ül a tengerparton.




*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*
Share:

2018. július 13., péntek

Cecelia Ahern: Lantmadár




FÜLSZÖVEG:

Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.

Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.


A REGÉNY KEDVEZMÉNYESEN KAPHATÓ A LÍRA OLDALÁN! :)




Cecelia Ahern könyveivel meglehetősen ambivalens, kettős viszonyom van. A Lantmadár a negyedik kötet, amit olvastam tőle, és volt, ami tetszett, volt, amin hümmögtem, de volt, amitől a gutta kerülgetett.
Amikor most először elkezdtek a molyra, a kiadó oldalára felkerülni a nagyon lelkendező vélemények, azt hittem, hogy egyedül kell majd az ördög ügyvédjét játszanom, vagy mondanom kell az igazságot, hogy bizony a Goodreads-en ez nem a legremekebbnek tartott Ahern mű.

A történet két fontos részre oszlik, egyfelől egy szerelmi szál övezi keresztbe-kasul, másfelől bemutatja a valóságshow-k, tehetségkutató műsorok árnyoldalait.
A regény első eleme, a szerelmi háromszög volt az, ami annyira untatott, hogy harminc százaléknál azon gondolkodtam, szólok a kiadónak, hogy köszönöm az ebookot, de nem bírom befejezni.
Már a történet elejével is gondjaim voltak, a Disney meseszerű egymásra találás, egymás megpillantása és megszeretése a Csipkerózsikát juttatta az eszembe. Abban van egy olyan rész, mikor az álruhás Fülöp herceg megpillantja az erdőben éneklő álruhás Aurora hercegnőt, akinek kezét még a bölcsőben ígérték oda neki. A két fiatal egy ének alatt egymásba szeret - itt a könyvben szintén egy trillázás kell hozzá.
Laura, a Lantmadár életének több más Disney vonása is volt, erdei kunyhóban éldegél, szinte csak állatokkal kommunikál, mint Hófehérke, és legalább olyan szegény, hányattatott sorsú, mint Hamupipőke.





Számomra a regény akkortól kezdett érdekes lenni, mikor Laurát elviszi a dokumentumfilmes csapat a tehetségkutató versenybe, habár ott elsőre nem értettem, hogyan tud úgy valaki részt venni, pláne szerződést aláírni, hogy nincs egy szál igazolványa se, sőt személyazonossága sincs.
Merthogy Laura az élete legnagyobb részében eltitkolt, bújtatott gyerek volt, elvileg senki sem tud a létezéséről. Így a neve, az életkora, de a saját élettörténete is csak úgy fogadható el, ha hiszünk neki.
Bevallom, jó darabig azt vártam, hogy kiderüljön, becsapott mindenkit, és nem olyan tökéletes, meseszerűen jó lány, mint amilyennek Ahern kitalálta.

Mint mondtam, a tehetségkutatós rész nagyon jó, én ezt minden sztárságra készülő fiatallal elolvastatnám. Adva van egy kivénhedt, volt alkoholista, drogos sztár, aki lassan az ötvenhez közeledve ráeszmél, hogy nem fogynak a lemezei, de valahogy meg kell élnie. Bekerül a showba, egy ideig együtt él a dokumentumfilmes csapat rendezőjével, Bo-val is, aki végül inkább választja kollégáját, a hangmérnök Solomont.
Ez utóbbi fiatal férfiú lesz, aki álruhás hercegként megpillantja először a Lantmadarat, Laurát. A szerelem egyre inkább elhatalmasodik a szívében, de nem akarja Bo-t megcsalni, ezért külföldre megy forgatni.
Míg Solomon távol van, Laura körül beindul a tehetségkutató showgyár, az első fellépését alig egy nap alatt két millióan nézik meg a legnagyobb videomegosztó csatornán. Ámde a hirtelen jött népszerűségnek számos árnyoldala is van, mikor Laura életében először iszik bort, mulatozik egy bárban, majd rosszul lesz és összehányja magát egy mosdóban – azt is felteszik a youtube-ra.
A show készítői is meglehetősen nyersen, tárgyként bánnak a lánnyal: elég sűrűn előfordul, hogy úgy beszélnek róla, vele egy szobában ülve, mintha Laura ott se lenne.

Szóval érdekes, összetett regény, számomra kicsit túlságosan young adult, túl romantikus volt. Legjobb jóindulattal, főleg a mellékszereplők, Rachel és Solomon családja miatt kap tőlem négy csillagot a mű.


Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak!


Share:

2018. július 10., kedd

Constantinus A. P.: 2221


FÜLSZÖVEG:


Európa, ​2221. – Az elmúlt évszázadokban újra megjelent, és sebesen elterjedt egy ősi eredetű társadalmi forma, a Matriarchátus. Ennek köszönhetően a kétszáz éve már kiszorulni látszó európai őslakosok újra benépesítik a kontinenst, sőt megkezdődött új kirajzásuk. Az évszázadok során a matriarchata berendezkedés alapértékké vált, és már csak tankönyvekből, vagy a kisebbségi gettóként létező, lenézett lakónegyedek révén ismerik a „régi, páros világot”. A rendszer által eltartott nép élvezheti a stabil megélhetést, a szórakozást, a szexuális szabadosságot, cserébe csak néhány egyszerű szabályt kell betartania.

De a matriarchata szövetségek által uralt új világrend tényleg szilárd? Szétfeszítik-e az itt-ott keletkező repedések, vagy rugalmasan alakul, s alkalmazkodik? Kik dolgoznak érte, és kik ellene? A matriarchátus szabályaihoz igazodóan átrendezett Bécsben egy fiatalember a saját bőrén tapasztalja meg a kérdés valódiságát. Elpuhította a rendszer, amit kiszolgál és nagyra tart. Származásának köszönhetően magasra jutott, megvan mindene. De feltűnik egy lány, aki sok mindent megváltoztat. A véletlen küldte, vagy hátsó szándékok munkálnak? Ráadásul egy olyan év közeledik, melyet a matriarchátus urai legszívesebben kihagynának a naptárból.

Sokan szeretünk párkapcsolati témákról beszélgetni. Ebbe a beszélgetésbe kapcsolódik be a könyv, hisz párbeszédein át az olvasóval is beszélget, új szemszögből feszegetve ismerős témákat. Bonyolult viszonyok szövedékébe gabalyodhatunk bele ebben a párkapcsolati utópiában, a szereplőkkel együtt latolgatva férfi(ak) és nő(k) ideális együtt élésének lehetőségeit, azt, hogy mi az elfogadott és normális, és bízva abban, hogy mindenkinek létezik a számára legjobb lehetőség.


Forrás

Félévente megtalál engem egy-két független író is, akik szívesek vesznek többszempontú véleményt a történetükről. A közelmúltban több ilyen könyvnek is nekikezdtem, volt, ami nagyon tetszett, volt, amit félbehagytam; és van, amit elolvastam, ajánlani is fogom, de elmondom a vele kapcsolatos kétségeimet.

A 2221, Szigorúan szabados viszonyok alcímmel hozzám került regény egy disztópia, azaz elképzelt negatív jövőképet mutat be. A történet alapja roppant időszerű: Európa lakossága elöregedik, előbb falak mögé zárkózik a bevándorlók elől, majd bevezetésre kerül a matriarchátus. A Kislexikon értelmezése szerint ez az anyajogú társadalom; az ősközösségi társadalom fejlődésének az a szakasza, amelyben a nőknek a gazdaságban és a társadalomban vezető szerepük volt és a leszármazást is anyai ágon vezették.

Ha híres disztopikus regényt akarok hasonlítani, akkor azt mondhatom, hogy Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje tipikus patriarchátus társadalmi beállítódású; míg Robert Merle-től a Védett férfiak hasonlóan feminista, matriarchatikus történet.
Szerintem nem meglepő az sem, ha behozom még a képbe Huxley Szép új világát és Orwell 1984-ét, a legtöbb antiutópiák alapját képezik ezek a regények, ahogy itt 2221-ben, az Alfa Szövetségben sincs másképpen. Mindenütt felbukkan előbb-utóbb két szál is, az ellenállás, akik bujdokolnak, illetve a mindent figyelő Nagytestvér, a technikai körülményeknek megfelelően.


2221-ben épp innen indul a történet, az Alfa szövetség szeretne kiépíteni egy mindent beszövő, behálozó, lehallgató-megfigyelő rendszert, az Infocom 8-at. A szövetségen kívüli ország, akik még a hagyományos, páros, monogám kapcsolatokban bíznak, nem szívesen veszik a szomszéd és gazdasági partner ajánlatát.
A regény főhőse, Ryan, a külügyekért felelős Richárd nagydoyen titkára, és egyben az Alfa szövetség matriarchátus legfőbb vezetőjének, a donnának a fia. Hősünk elég szájhúzgálva megy ki tárgyalni a mindent látó infokommunikációs rendszerről a párosokhoz, ahol szembe találja magát egy meggyőződéses monogámiában hívő, de roppant eszes nővel, Irinával.
Gondolom kitalálható, egymásba szeretnek, a szerelmi viszonyukon keresztül zajlik a történet nagyobbik része.
A többi szál viszont tisztán politikai csatározás, főleg elég sok áskálódással, megfigyeléssel, lehallgatással vegyítve. Meglehetősen elméleti a regény, több helyen Ryan szembekerül azzal, hogy ő a matriarchátus rendszer feltétlen híve, de minden belső meggyőződés, lélek híján, nem kissé agyatlanul.


Számomra a történet politikai része volt izgalmas, a két főhőstől időnként agybajt kaptam.
Ryan lusta gondolkozni, elvileg 20-as évei közepén jár, de egyetlen egy saját gondolata sincs a regény első felében, csak szajkózza, amit belé neveltek. Elmereng többször is azon, hogy majd szeretne ő lenni a nagydoyen, de igazi karriervágy, törtetés nincs benne, javarészt sodródik az eseményekkel. A legidegesítőbb az volt, mikor még a volt nője, Bessy után ácsingózott, de azért lefeküdt egy mellékszereplővel; illetve elsőre ágyba bújt a másik főszereplővel.

Irina ellenben harcos természet, tudja, hogy mit akar, Ryant; hajlandó is érte tenni, belép a pasas matriarchátusába, viszont rengeteget hisztizik. A féltékenységi jelenetei is fárasztóak, de a csúcs az, mikor megsértődik és kiveri a palávert azon, hogy ki menjen el előbb pisilni. Amíg mondta a magáét, az egyikük már végzett volna…



A történetet jó szívvel ajánlom a disztópiák és feminista regények kedvelőinek, üdítő egy nagyon jó alapötlettel rendelkező, magyar művet is olvasni a számtalan amcsi regény után.
Ellenben muszáj megjegyeznem, hogy én is egyetértek az egyik molyos véleményezővel, ennek a könyvnek nagyon-nagy szüksége lenne egy vérengző kezű szerkesztőre. Eszméletlenül túlírt mű, és ezért mindenképpen jár egy csillag levonás. 4/5.
Viszont a párkapcsolatokról szóló részek tényleg érdekesek, főleg elgondolkodtatóak, ha az ember már sok-sok (olykor végtelennek tűnő) éve él együtt valakivel.


Köszönöm a recenzió lehetőségét az írónak!


Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/constantinus-a-p-2221

Weboldal:
http://2221.hu/

Facebook:
https://www.facebook.com/Constantinus.A.P/





Share:

2018. július 9., hétfő

A hét verse - Weöres Sándor: Még annyi mindent




Weöres Sándor: Még annyi mindent

Még annyi mindent elsorolni kéne,
mit átéltem, tanultam, megfigyeltem,
s a sokszoros találkozásokat
s az egyetlen-egyszer történteket.

Minden virágszál említésre vár,
minden marék por megjegyzésre méltó,
s az elmondásba egyszerre csak egy fér
és még az egynek is csak törmeléke.

Az ember emlékekben milliárdos,
emlékek elmondásában szegény,
a könyvből majdnem minden kimarad
s helyébe lép a foszlány és az álom.

***

Vers és a kép forrása:
https://weores-illes.oszk.hu/meg-annyi-mindent-elsorolni-kene

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share:

2018. július 4., szerda

Líra Hőség akció 2018 - ezeket a könyveket rendeltük :)

AKCIÓ ITT!

Az egészről - nyilván :D - AniTiger tehet, aki megírta a blogján eme pompás akciónak lehetőségét, amire én is, Fanni is ugrottunk, mint a bolhák.
Mert van itthon összesen 1200 könyvünk, a kindle-n meg ezer, de nincs mit amit olvassunk, ugyebár.
Nem világos?
Néha nekünk sem...



Ezek itt a 6 és 8 évesnek rendelt könyvek, Hello Kitty és barátai 990 forint helyett 200 froncsiért kaphatók, mit ne mondjak: 80 %-os árengedménnyel :D
A könyvecskék nagyjából 110 oldalasak, belül fekete-fehérek, ha véletlenül a legkisebb nekiáll bele rajzolni, színezni, akkor se kapok agyhalált, mert a könyvek olcsóbbak voltak, mint egy színező!
Ráadásul azért rendeltem ennyit, mert nyaralás alatt előkerül majd egy kötet a bőröndből, aztán születésnapjára kap kettő részt, és a karácsonyfa alá még mindig kerül majd kettő.


Lumpi Lumpit már dicsértem itt a blogon is, meg a molyon is, Máté nagyon szerette Barti és képzeletbeli sárkánybarátja, Lumpi Lumpi kalandjait
"Édes, vicces, helyes mesekönyv, meglepően fordulatos, de inkább nagyobb óvódásoknak való, mint kicsiknek. 
A felolvasást mindenképpen nagyon segítette, hogy a szereplők mondanivalója előtt ott a profilképük, ilyet még én se láttam, sokkal könnyebb volt megszólaltatni a karaktereket. 
Nagyon tetszettek a hely és szereplő nevek is, sőt, azon felül, hogy el kell majd még egyszer olvasnom a mesét, le kell majd vadásznom a könyvtárból a többi kötetet is. 
Kisfiam érthető módon szimpatizál az érzékeny főhőssel, Bartival, habár nálunk sosem volt képzeletbeli barát :)"
Itt is ugyanaz a helyzet, nyaralás alatt egy könyvet kap a fiam, névnapjára kettőt, és marad még a fa alá is.



Elizabeth Berg munkásságát én az Álmok szárnyán, a George Sand életét feldolgozó könyv alapján ismertem meg, és akkor kerültek fel a többi, magyarul megjelent művei is a várólistámra.
A General Press kiadó Írisz könyveit amúgy is nagyon szerettem, anyukám is lelkesen olvassa őket, most a Sorsok szőttese 2490 Ft helyett csak 800 Ft.

Szintén én választottam ki az Athenaeum akciós kínálatából az Állatok maszkabálját és a Sárkányok, farkasok & almákat, habár ez utóbbi érdekli Fannit is.
"Közhírré tétetik! 
Aki megmenti a királylányt a sárkánytól, elnyeri a kezét és vele a fele királyságot!
Vízfüttyő Loson a nincstelen tizenhárom évesek magabiztosságával vág neki a kihívásnak, hogy egyik kalandból a másikba csöppenve egy életre elköteleződjön az izgalmak mellett. Mesés környezetben játszódó fordulatos kalandjai során sárkányokat tüzel fel, boszorkányokat cselez ki, farkasemberekkel néz farkasszemet, királyokkal alkudozik, lovagokkal és törpékkel akasztja össze a bajuszt, sőt magával a Nagy Kaszással, a Halállal is meg kell küzdenie."
Mesefeldolgozás, fantasy köntösben, bármikor jöhet!


Közös olvasmány lesz valószínűleg a pár történelmi regény is, Anya Seton: Avalon-ja, Sabine Martin: Az ereklyevadász-a, illetve Madeline Miller: Akhilleusz dala.
Ez utóbbi kötetet Lobo ajánlotta Anitának és nekem is a twitteren, hogy ki ne hagyjuk! Hallgatunk rá, nem tesszük.
Már viszonylag készen állt a megrendelésem tegnap reggel, mikor Fanni felkelt és szóltam neki, hogy nézzen rá a Líraoldalára, hogy érdekli-e valami.
 Mire visszanéztem, már vagy tíz böngészőoldalt megnyitott és éppen azon morfondírozott, hogy mit vegyen le a kívánságai közül…
Mert ugyan szép dolog az akció, de a sok 800 forint azért összeadódik.

Végül három kötet maradt a young adult részlegből, - ami amúgy nem éppen kínálatgazdag -, egy klasszikus  Erich Kästner: Három ember a hóban, Ruth Olshan: Minden, ami szép és Beth Reekles: Kissing Booth – Csókot vegyenek! Ebből az utolsóból, ha jól értettem, akkor film is van? Ó, igen, és valószínűleg a Wattpadról ismeri.

Nos, végül 19 kötet lett a rendelés, 30 ezer helyett 12 ezerért jön házhoz. Szerintem jó buli, a férjem véleményét inkább nem idézném…
Amit tudok tanácsolni: ha tetszik valami, akkor gyorsan csapjatok le rá! Igaz, hogy a Líra könyvesboltjaiban is élnek ezek az akciók, de a molyon is rengetegen rendeltek, a beszámolók szerint.
Egy dolgot biztosan tudok ajánlani: Virág Emília Sárkánycsalogatója nagyon-nagyon jó könyv, 70%-os akcióval kínálják, és a sorozat másik két kötetét is meg tudjátok venni hozzá 20 %-os kedvezménnyel!

Olvasásra fel!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share:

2018. július 2., hétfő

A hét verse - Kányádi Sándor: Egyszerű öröm




Kányádi Sándor: Egyszerű öröm


Öröm már az is, ha a Nap
bőkezűbb, mint a tegnapi,
egy kis langymeleg, annyi csak,
hogy az eresz jégcsapjai


fölengedjenek egy kicsit,
s meghervadjon a jégvirág,
hogy elláthass a sarokig,
csak a sarokig legalább,


s máris meglegyint a remény,
véred is enged, csörgedez,
jeget-pengető hangot ad;


ennyi kell, egy kis enyhe fény,
és amíg csöpög az eresz,
indulót vacog a fogad.


1965

Share:

2018. július 1., vasárnap

Könyvesblogger élete - szerintem



A Témázunk csapat általában érdekes alapötletekkel dolgozik, de a mostani számomra is extra jelentőséggel bírt, és úgy döntöttem, hogy részt veszek benne.
Nekem az tetszik mindig a csajok bejegyzéseiben, hogy nincs két egyforma vélemény, bejegyzés, mindenki másképpen fordul ugyanazon téma felé, más irányt vesz a posztjában. Többek között ezért is érdekfeszítő olvasmányok, és ezért is van lehetőség csatlakozni: az én bejegyzésem is más lesz, mint a többi.
Azért is, mert arra gondoltam, hogy ez a poszt állhatna a bemutatkozás helyett, mellett is, hiszen mi határozná meg jobban azt, hogy milyen könyvesblogger vagyok, vagy mit gondolok róla, a véleményemnél, saját módszereim megosztásánál.

Mindig azzal szoktam kezdeni a bemutatkozást, hogy három gyerek anyja vagyok, nem azért mert oly annyira ősanya típus lennék, hanem azért, mert az életem legnagyobb részt arról szól, hogy a férjem keresi a pénzt, két állásban is; míg nekem kell mindig elérhetőnek lennem.
A hobbim is ezért alakult ki, a könyvet, ha félbehagyom, ha félreteszem, mert valamelyik gyerkőcnek szüksége van valamire, jóval egyszerűbb folytatni, ott, ahol tartottam. Csak visszalapozok egy-két oldalt, és máris képben vagyok.
Sorozattal, filmmel ezt nem tudom ugyanígy megtenni; tavaly nyáron volt olyan, hogy egy Disney rajzfilmet HÁROM napig néztem, mert annyiszor zavartak meg közben. Pedig volt, hogy hajnali hatkor kezdtem el, vagy este 9 után futottam újra neki … mégsem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy minden jelenetet láttam a 115 percből :D

A könyvesblog ötlete még 2014-ben merült fel bennem, egyszerűen azért, mert addigra nagyjából lecsendesült a fanfic írói mániám; viszont kicsit lefáradtam már attól, hogy négy éve voltam itthon 7/24-ben anyaként. Először úgy képzeltem, hogy Boglarina (Bogi) lesz a társ íróm, több levélváltásunk is volt arról, hogy melyik blogplatformon tudnánk együttműködni, de aztán neki sosem volt elég ideje a PTE mellett.
2015-ben aztán gondoltam egy nagyot, Piton professzor szülinapján belevágtam a blogolásba egyedül, és nem bántam meg, sőt. Azt bánom, hogy nem kezdtem neki előbb, hogy nem mertem, nem éreztem magamban az elég lendületet.

Az a nagyon érdekes, hogy bár kívülre lehet, hogy úgy tűnt, hogy tudom, mit akarok mondani, én azt hiszem, úgy érzem, hogy az utóbbi egy évben találtam meg a saját hangomat, egyéniségemet. Minden blog egy tükörkép az írója felé, és ez bizony gyakran nem túl szívderítő látvány így a képernyő másik felén. Hazudhatnék is, lehetnék másmilyen stílusú, vállalhatnék több recit, több kiadót, több heti posztot – de nem megy, az nem én vagyok. Most kényelmes, most jó, 5 kiadó, őszinteség, és igyekezet, hogy túlzásoktól mentes legyek.
Mind a bejegyzések számában, ez a havi 8-12 pont bőségesen elég, mind a formátumban, véleményezésben.
Senkit sem húzok le, nem állítom a tutit, és csak annak adok 5 csillagot, amelyik könyvet biztosan újra kézbe szeretném venni. Nem félek a recenzióban sem lepontozni egy olvasmányt, ha nem jó – egyszerűen meg kell írni a kiadónak, hogy melyik részével nem tudok azonosulni, és akkor nem fogják levenni az ember fejét :D




Még 2013-ban csatlakoztam a molyhoz, Bogi barátnőm ajánlására, aki akkor már évek óta használta a rendszert. Nem szeretem ezer százalékosan az oldalt, például kifejezetten idegesít az, hogy egyetlen IP címmel annyi felhasználót tudok regisztrálni, amennyit csak akarok; vagy a névtelen feljelentősdi rendszerét is utálom – de ma már megtanultam csak használni.
Nem mintha a Goodreads jobb lenne, ott hiányzik az összes egyetemi szakkönyvem, viszont tudom rögzíteni az amazonos olvasmányokat és főként a lényeg: a fanfictionöket, amiből rengeteget fogyasztok angolul.
Nekem a moly a fő forrás, ahol majd 300 embert követek, és ugyanennyien engem – onnan szedek új könyv ötleteket, és onnan jön a legtöbb hosszú távú elkötelezett olvasóm.

Egyéb régebbi közösségi elérhetőségeim a twitter, ahol 2009 óta vagyok tag, illetve a tumblr, ahová 2012-ben csatlakoztam. Főleg twitteren lehet éjjel-nappal elérni engem, ott szoktam másokkal is sokat cseverészni, a fészbúkot nagyon-nagyon nem szeretem. Még év közben kibírom valahogy, kell a házi a fiamnak, vagy nekem az egyetemi jegyzetek; de mindig öröm, ha deaktiválhatom. Mint most is :D
Nem mondom, hogy nem hasznos, de csak egy technikai eszköz, ami épp úgy piedesztálra került az emberiség életében, mint a pénz. Aztán meg persze nekiáll mindenki szenvedni tőle…

Ami az utóbbi időben fontos lett még a könyves bloggerek életében, az az Instagram. Megvallom őszintén, nagyon szeretem, de nem mindenki képét, és nem is mindenfajtát.
Jóllehet nagyszerű hely fantasztikus fotókat készíteni, amik rettentő sok lájkot kapnak, de vannak ezek között jócskán olyan fotók, ahol a könyvjelzőt, Funko pop figurát, kávét, teát, laptopot, kutyát, gyereket, csillámos követ, sálat, kesztyűt, vászontáskát hamarabb észrevenni, mint a könyvet.
A kevesebb több, az élet szinte minden területén – azt hiszem ez a legnagyobb baj a nettel, hogy versenyre sarkal, kifordít önmagadtól, és elfordít a józan észtől.
Csak a nézettségért, kattintásért, trendért nem érdemes csinálni semmit, vagy legalább is, én ehhez a szolidabb könyves blogger típushoz tartozom. Nem vagyok tagja 20-30 FB csoportnak, csak 4 könyvesnek, és kettő blogosnak, a legtöbb megosztást lusta módszerrel az Ifttt végzi helyettem.

Ha valaki bírja az iramot, és ért hozzá, az ne gondolja, hogy most leszóltam, hajrá, tegyen mindenki a saját ízlése szerint – pont ez a legjobb a blogolásban, hogy saját játszótér, azt csinálhatsz, amit csak szeretnél, ahogy csak szeretnél.
Még pár apró információ, mert ezek is felmerültek a többieknél.
Én nem vagyok az a blogger, aki kötelességének érzi, hogy kimenjen a Könyvfesztiválra, Könyvhétre. Ha van pénzem, minimum 20 ezer elszórható forint, akkor nekiindulok; ha nincs pénzem, akkor nem. Ha tanulni kell, ha családi program van, akkor mindig ezek a fontosabbak – tavaly 6 hónapig nem dolgoztam egyetlen kiadónak sem, mert el kellett érnem a kitűnő átlagot ahhoz, hogy átvegyenek tandíjmentesnek.
Most is a vizsgák voltak a fontosak, csúsztam a recenziókkal, mert muszáj volt tanulni. Ebben nem árt kifelé őszintének lenni, ahogy Pupilla szokta mondani: nem kell a reci minden áron.
És a trendkönyv sem, viszonylag ritkán fordulnak elő nálam azok is, sőt vásárlás előtt akár egy hónapot is képes vagyok azon gondolkodni, hogy kell-e nekem egy agyonhypolt kötet.
Az utolsó HP könyv, az Utazás a mágia történetében például biztosan csak könyvtári kölcsönzés lesz, nem saját kötet.




Kívülre úgy néz ki, mintha a kisujjunkból szórnánk ki a bejegyzéseket, holott több óra, nap kell egy-egy poszt megírásához, és rengeteg rutin. (Ezt most itt éppen reggel 9 óta írom, ha délre kikerül, biztosan maradt benne helyesírási hiba is, és olyasmi is, amit le szerettem volna írni, csak elfelejtettem.)
Egyfelől sokszor nem egyéjszakás kaland az éppen kérdéses olvasmány sem, én mostanában több könyvet, műfajt olvasok egy időben.
(Most pont nem, de Murakami önmagáért beszél.)
A sokféleség az olvasási válság, kiégés ellen is jó, ha nem megy a szórakoztató műfaj, előveszek egy szakkönyvet, akár angolul; ha végképp bajban vagyok, akkor meg jöhetnek a fanfictionök. Ebben a vizsgaidőszakban volt egy, amit vagy 5x olvastam el, pont az ismerősség, a várt boldog vég nyugtatott le.
Egy bejegyzés megírása, csak a szöveg, könyvtől, témától függően is, 2-4 óra lehet; aztán a wordből felkerül a szöveg a bloggerbe, és ott megy az átolvasás, előnézet, képek beillesztése – megint 1-3 órán keresztül.
Jelenleg igyekszem átállni a hosszabb, ezer szavas értékelésekre, még néhol nem megy; illetve gyakran használok saját instagramon is közzétett fotót a bejegyzésekhez. Ami stockphoto, az a Pexels-ről és a Pixabay-ről érkezik.

Még egy-két valami, ami változott az utolsó évben: nem félek félbehagyni egy könyvet, ha nem megy; valamint mindig alszom a véleményemre.
A fordításoknál a kiadóban a szerkesztő, fordító érzelmeibe mászhat bele a könyves blogger, ha azt gondolja, ő aztán meg tudja írni a tutit; a hazai szerzőknél meg egyértelműen szíven döfés lehet egy-egy negatív kritika.
(És mint mondtam, marad hiba, köszi Jeffi, màr nem könnyes a könyves blogger :D)
Ha éppen letettél egy könyvet a kezedből, biztosan ezer százalékban azt tudod mondani, hogy nem érzelmi alapon ítélkezel? Szembe tudsz nézni a véleményeddel, egy hét, hónap, egy év múlva is?
Persze másnak, másként megy, -  szerintem azonban nem árt elgondolkodni ezen is, könyves blogba kezdés előtt, de bármilyen véleményezés előtt.

Az egyik egyetemi oktatóm szerint:
Aki tudja, az írja.
Aki nem tudja, az oktatja.
És aki semmihez sem ért, az a kritikus :D



Alapjában véve, a könyves bloggerek nem mások, mint a többi típusú rajongó: csak éppen minket nem a foci, tenisz, F1, ki tudja milyen sorozat, fandom, film, zenekar hoz lázba, hanem a könyvek.
Csendes őrültek vagyunk.
Ahogy ide az egyik kiadóm fotója alá írtam:
igen, pont ilyenek vagyunk, csak pluszban még könyvekről gondolkodunk, beszélünk, írunk :D
Meg képesek vagyunk könyvbéli karakterekbe beleszeretni, illetve napokig, évekig gyászolni ...

Így leírva, tényleg furák vagyunk 😅


A többiek bejegyzései itt olvashatóak, szívből ajánlom őket - mindegyik kicsit más :)
ZakkantMandiDóriSisterNima, Pupilla

Utóvéd, később csatlakozók:
Kritta, Anaria

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share:

2018. június 30., szombat

Havi zárás: ez volt 2018. júniusa


Nagyon jó voltam, egy kivételével csak már olvasott könyveket szereztem be :)


Remélem, hogy Nektek jóval kevésbé fárasztó hónapotok volt, mint nekem ez a június ;)
Nem a három vizsga akasztott ki, bár azok se voltak egyszerűek, hanem magánéletileg olyan sűrű hónapunk volt, hogy csak na.

Kezdődött azzal, hogy május utolsó hetében a nagylányom elment még egy utolsó osztálykirándulásra, a férjem meg még vidéken volt, így egyedül voltam a kicsikkel, és próbáltam tanulni a dupla vizsgámra. Szerencsére Máté játszóházas szülinapján már teljes létszámban vett részt a család, az instagramon láthattátok, hogy idén is Lego Ninjago figurás tortája volt.


Kedden és pénteken levizsgáztam, szombaton Könyvhétre mentünk a nagylánnyal, vasárnap meg kezdhettem neki a következő vizsgafelkészülésnek :)
Többek között ezért sem írtam beszámolót, meg azért sem, mert úgy is tele volt velük a net.
A twitteren lelkendeztem, hogy lett dedikált Calderonom, Hajdú-Antal Zsuzsitől kaptam könyvjelzőt, és végre beszélgethettem Benyák Zolival. 
(megkímélek mindenkit Zolival kapcsolatos lelkendezéstől, úgy is tudjátok :D)

Láttam számos hírességet, politikust, írót, és nagyon örültem Teklának, már vagy egy éve nem találkoztunk! 😍


Zsákmányolt könyvjelzők és könyvtasi a Twister Médiától

Az utolsó vizsgám előtt még Fanni lányom elballagott az általános iskolából, azt követően pedig három órát töltöttünk el a középiskolai beiratkozással ... no komment élmény volt.
Pénteken, amikor írom ezt a bejegyzést, még minden gyerkőcöm táborozik, a legnagyobb a Tiszára ment, kenuzni, sátrazni - egész héten vagy azon paráztam, hogy megfagy éjjel, vagy azon, hogy megfázik evezés közben.
A kicsik is úsznak, a szomszéd kerületbe hordja őket át az apjuk, napközis úszótáborba.

Elvileg csend és nyugi van, ez nekem pont kapóra jött, már égett a fejem, hogy mennyire le voltam maradva a recenziókkal. 20-a óta csak olvasok, és reciket írok; illetve a héten még egy Harry Potter kihívást is végigolvastam, pontoztam.
Nagyjából utolértem magamat, olvasás terén mindenképpen, ezért újból nekifogtam a várólista csökkentésnek, de idén borzalmas könyveket sikerült kiválogatnom. Az eddigi hat olvasmányból, csak egy jött be...


Ezeket a könyveket olvastam júniusban:
  1. J. Jackson – E. Larsen: Az otthon melege
  2. Bauer Barbara: Az élet hangja
  3. Carol S. Dweck: Szemléletváltás
  4. Bettina Lemke: Ikigai
  5. Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál
  6. Takaya Kagami: Seraph of the End 6.
  7. Takaya Kagami: Seraph of the End 4.
  8. Robert Merle: Mesterségem a halál
  9. Szabó Magda: Nyusziék
  10. Zima Szabolcs: A civilizáció csodái
  11. Bauer András – Berács József: Marketing
  12. Noam Chomsky: Miféle teremtmények vagyunk?
  13. Jeff Kinney: Egy ropi naplója – Rodrick a király
  14. Baba Schwartz: Májusi cserebogár
  15. Jackie Chan – Zhu Mo: Csúcsformában
  16. Cecelia Ahern: Lantmadár
  17. Egressy Zoltán: Szarvas a ködben


Toronymagasan Chomsky bácsi könyve volt a legjobb, de a Szemléletváltás, a Májusi cserebogár és a két manga is szívemnek kedves.
Egressy Zoltán műve az egyik várólista csökkentő tételem, hát mit ne mondjak, nem bűvölt el.
Jelenleg éppen a másik VCS könyvvel szenvedek, ROI ​a közösségi médiában, azzal az a nagy gondom, hogy az eredeti angol kiadás 2011-es. Azóta olyan rengeteg minden változott a közösségi médiában, hogy a kötet fele idejét múlt :(

Júliusban és augusztusban terveim szerint tovább próbálom olvasni a várólista csökkentő olvasmányokat; illetve van már hónapok óta három e könyv, magyar szerzőktől a kindlen, amit illene elolvasnom, véleményeznem.

Végül egy kis ajánló:
Mikor Ti ezt a posztot olvassátok, mi már a gyerekekkel ezt a filmet nézzünk :))


Share:

2018. június 28., csütörtök

Jackie Chan - Zhu Mo: Csúcsformában


FÜLSZÖVEG:

Folyamatos pörgés az életem: szerepek, filmek, bemutatók, utazások, határidők, megbeszélések. Mindenki a barátom és én mindenki barátja vagyok: kaszkadőr társaim, színészek, rendezők, producerek, cimborák. 
Ebben a folyamatos pörgésben szinte teljesen elfelejtettem, hogy ki vagyok én, Jackie Chan, az ember. Szinte elfelejtettem, de ekkor jött Zhu Mo. 
Kérdezett, hallgatta a történeteimet, aztán elkezdett írni. Amit leírt, az én voltam. Miközben felelevenítettük az emlékeimet, arra gondoltam, igen, ez vagyok én, ez is én vagyok. 
De ez nem a filmvászonról vagy a címlapokról ismert Jackie. Nem.

Ez egy teljesen hétköznapi ember, a maga gyarlóságaival, megbánásaival, örömeivel és bánataival. És az érzelmeivel, amelyeket oly nehezen tudott megosztani azokkal, akik a legközelebb álltak hozzá. Szeretném most mindenkinek megmutatni ezt a Jackie Chant. 
Szeretem ezt a könyvet, legalább annyira, mint a filmjeimet.

A KÖNYVET ITT TUDJÁTOK KEDVEZMÉNYESEN BESZEREZNI A KOSSUTH KIADÓNÁL :)




"Ebben az időben, Hongkongban a leggyakoribb tömegközlekedési eszköz az emeletes busz volt. Mi megismerkedtünk egy közlekedésirányítóval, akinek az volt a feladata, hogy elkísérjen minket a buszon, és miután mi elhelyezkedtünk, szólt a sofőrnek, hogy indulhat. Felszállást követően ő vette meg nekünk a buszjegyet, ami harminc-negyven ember esetén, egy maós jegyár szerint, három-négy hongkongi dollár volt. Ennek a felügyelőnek volt egy fia, akit Cui Liunak hívtak, és sofőr volt, a munkahelyi száma pedig 1033. 
Mindig, mikor felszállt a buszra, a következőt mondta:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Így neki nem kellett soha jegyet vásárolnia. Ezt mindannyian megjegyeztük. Volt olyan, hogy nem tudott elkísérni bennünket, és ilyenkor csak kiosztotta nekünk a buszpénzt, amit mi jegy helyett elköltöttünk ennivalóra. Aztán amikor felszálltunk a buszra, komoly arccal csak ennyit mondtunk:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Egy napon sokan szálltunk föl a buszra, és mindannyian ugyanezt mondtuk. A buszjegyárusnak gyanús lett a dolog, és csúnyán ránk förmedt:
 - Hogy az anyjába tudott az a Cui Liu ennyi gyereket csinálni?!"

Ha viszonylag vaskos könyvhöz jut az ember, mindig nehéz egy bizonyos idézetet kiválasztani, ami jellemzi az adott olvasmányt, de most még nehezebb dolgom volt a szokásosnál is, hiszen Jackie Chanről van szó.
Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri Jackie munkásságát, az én életembe egyértelműen a férjem révén került be. Gábor gyerekként karatézett, és persze JC filmeket nézett, a hihetetlenül impozáns verekedési jelenetek miatt és a humor miatt is. Anno, 1999 karácsonyán megvettem neki az előző JC életrajzi könyvet, ami bevallom őszintén, inkább tekinthető szabályos önéletrajznak, mint ez a mostani kötet.
Azt is megemlítem, hogy annyit én is mindig tudtam, hogy JC maga írja a forgatókönyveit, és gyakran maga is rendezi a filmeket, de arról még inkább híres, hogy viszonylag kevés védőfelszereléssel, maga csinálja az összes kaszkadőrjelenetét. Ha egy tetőről kell lecsúszni, akkor azt; ha át kell ugrani egy üvegajtón, akkor azt; és bizony számos pofon is beletalált már az arcába, mikor verekedési jelenetet forgattak.
Ezért nem szoktam nemet mondani, ha felveti, hogy menjünk el, nézzünk meg egy JC filmet, és mindig végigüljük a végéig, vagyis a záró dal utáni bakiparadéig. Legutóbb, mikor Jackie Chan a Lego Ninjago filmben szerepelt, mint mesélő, ott is mondtam a gyerekeknek, hogy várjanak, mert lesz még mit nézni, a dal után is :))


Zhu Mo egy fiatal újságíró, médiamunkatárs, aki három évig dolgozott a Csúcsformában című könyvön, aminek az eredeti címe teljesen más: Growing Old Before Growing Up.
(Tehát megöregedni, mielőtt felnőni – nagyjából így lehet szó szerint lefordítani az angol címet.)
Nem tudom, hogy nálunk a fordítók, Madaras Réka és Papp Melinda, vagy maga a Kossuth kiadó döntötték el, hogy eltérő címen fogják kiadni, de szerintem ez egy nagyszerű ötlet lett.
A Csúcsformában volt Jackie első hálivúdi kasszasikere, még aki nem látta, az is nagyjából tudja, hogy milyen világhírű a film, tudja azonosítani a filmcím alapján JC-ét.


Szóval milyen is ez a könyv, ha már azt írtam, hogy nem szigorúan életrajzi?
Anekdotázó, mesélő, közvetlen, olykor nagyon humoros, és jócskán emberi.
Őszintén szólva én nem helyeslem, hogy pont az alkohol került előtérbe a fülszövegben, ettől úgy tűnik, mintha JC valaha is masszív italozó lett volna, holott csak fiatal kaszkadőrként ivott, feszültséglevezetésként.
A kötet hat fejezetre oszlik, a bevezetőben rögvest az Oscar életműdíjról esik szó, ami azért különleges, mert Jackie Chan az első kínai, aki Oscar díjat kapott. 
(Előtte összesen három, az Ázsiai kontinensről származó alkotó érdemelte ki a díjat, két japán és egy indiai.)
Itt a bevezetőben nemcsak JC köszönőbeszédét, hanem Tom Hanks felkonferálását is el lehet olvasni, ez utóbbit az eredeti angol verzióban is. Tom Hanks, aki maga is eszméletlenül nagyágyú Hollywoodban, kitalált egy remek kis szóviccet, összevonta a fantasztikus szót JC nevével, és Chantastic-nak szólította Jackie-t.

A kötet első fejezete Gazdag, bolond Jackie címet viseli, és mint sejthető, a pénzről szól. JC fiatalon meglehetősen szegény volt, gyakran előfordult vele, hogy csak azt ette, amivel a forgatáson megkínálták őket, mert a szülei Ausztráliában éltek, míg ő Hongkongban maradt.
Biztosan nem meglepő ez után, hogy jótékonykodik is, de nem éppen ügyesen fektette be a pénzét számtalanszor.
A második fejezet a szerelemről, a nőkről szól, véleményem szerint meglehetősen illúzióromboló volt. Jackie bár manapság nagyon udvariasan bánik a szépnemmel, azért egy-két barátnőjével csúful viselkedett a múltban. A feleségével kapcsolatban is inkább hallgatott a „jóbarátok” tanácsaira, ezért kis híján csődbe ment a párkapcsolata.
Illetve ez utóbbiról igazából nehéz beszélni, mert nem volt ott a fia születésekor sem, és amúgy is évekig úgy éltek, hogy JC filmezett szerte a világban, míg a neje az USÁ-ban nevelte a közös gyereküket. Egy helyen Zhu Mo még el is mereng azon, hogy ha többet lettek volna együtt, vajon még mindig tartana-e Jackie és Lin Fengjiao házassága.





A harmadik fejezetben a kudarcok kerülnek előtérbe, akár csonttörésről, akár megbukott filmről, vagy a rettegett injekcióról esik szó. Mert igen, megmosolyogtató tény, de Jackie Chan hamarabb ugrik le egy 20 emeletes épületről, mintsem hogy megszúrják egy pár centis fémmel :D
A negyedik fejezet címe: A bölcs ostobának tűnik, és meglehetősen sokrétű anekdotákat tartalmaz. Egyfelől mesél a jótékonykodásról, másfelől ír arról, hogy mennyire sajnálja, hogy sosem tanult rendesen az iskolában. Szó esik a maffia és a filmipar összefonódásáról, de arról is, hogy az egyik film bemutatója után nem sokkal, visszakerült pár nemzeti kincs Kínába egy francia kastélyból.
A film címe a Műkincsbanda volt, de A legenda című filmben is fontos szerepet játszottak a műtárgyak.

Az alaptermészetünket nehéz megváltoztatni vallja az ötödik fejezet címe, és itt sorolja fel JC, valamint Zhu Mo azokat az embereket, akik Jackie Chant azzá tették, ami ma.
Nemcsak a családtagokról szólnak itt történetek, a feleségéről, fiáról, szüleiről, de a pótapjáról, Leonard Hó-ról is, aki a Golden Harvest filmvállalat vezetőjeként elsőként adott lehetőséget Jackie-nek a karrierre.
Szóba kerülnek még a legjobb gyermekkori barátai, akik máig segítik a munkáját, és akikkel leforgatta az első sikerfilmjeit, de Will Smith-ről, David Cameronról, Sylvester Stallonéról is mesél.


Igazából a hatodik fejezet az, ami teljesen megfelel a hagyományos életrajznak, mert a szülei élettörténete után következik Jackie születésének meséje, majd a rövid gyermekkora és a színitanoda évtizede.
Európai fejjel meglepő és kegyetlen dolog arról olvasni, hogy léteztek ilyen kínai színiiskolák, ahol bentlakásos életmód mellett, nagyon alapfokú oktatás folyt, de iszonyatosan sok edzés töltötte inkább ki JC és társai életét.
Nyilvánvalóan a testi fenyítés, a mindennapos verekedés, vetélkedés, rengeteg sérülés olyan edzettséget adott, amivel később bármilyen kaszkadőrtrükköt be mert vállalni, de azért néhány sztori gyomorforgató.






Összességében azt tudom mondani én is, mint amit előttem Kritta, nem tűnt fel, hogy milyen vastag a kötet, teljesen bele tudtam feledkezni! Ez egy emberről szóló könyv, nem Jackie Chan-ról, a sztárról mesél, minden allűrök nélküli, esendő, sokszor nagyon szórakoztató mű.
Én is csak azt az egyetlen hibát tudom felróni a kötetnek, hogy talán mivel három évig íródott, nem tűnt fel Zhu Mó-nak, ha ugyanaz a történet többször is szerepel a könyvben, egyszer JC szájából, egyszer az övéből - ezért lett 4,5 csillag.

De ettől eltekintve tökéletes pasi ajándék lehet, nálunk nem csak a férjem nézegette, hogy mikor végzek már vele, hanem a 8 éves fiam is.


Köszönöm a recenziót a Kossuth kiadónak!




A bejegyzésben szereplő nem saját képek forrása:
http://www.jackiechan.com/

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share:

2018. június 26., kedd

Baba Schwartz: Májusi ​cserebogár




FÜLSZÖVEG:

Lehet-e ​mindig a szeretet a válasz a körülöttünk tomboló gyűlöletre?

A nyírbátori származású Baba Schwartz memoárja rendhagyó holokauszt-történet. A szerző az egyre szorongatóbb zsidótörvények idejéből a családi fészek melegére emlékszik leginkább, a világ megismerésének izgalmára, a szülőváros otthonosságára. A normális életet leromboló háborúból emberi arcokat visz magával, a Nyírbátorból elhurcolt háromezres zsidóközösség sorsában a megőrzött humánum pillanatait fedezi fel. A haláltáborok borzalmait, a gázkamrába küldött apa elvesztését örökös béketűréssel és mindig megújuló reménnyel viseli. Édesanyjával és lánytestvéreivel túlélték Auschwitz poklát; a család megmaradt része Ausztráliában telepedett le, és kezdett új életet.

Baba Schwartz angol nyelven írt, szívbe markoló emlékiratát a melbourne-i Black Inc. 2016-ban adta közre. A Magyarországról elszármazott szerző műve mostantól Baba Schwartz anyanyelvén is olvasható.

A REGÉNYT ITT VEHETITEK MEG KEDVEZMÉNYESEN A LÍRA OLDALÁN :)



"1991-ben írtam ezt az emlékiratot, majd egy negyedszázadra félretettem. Néhány éve vettem elő ismét, szeretett férjem, Andor halála után. Fiaim kértek meg, hogy nyomtassam ki nekik minden eddigi írásomat. Mindig is írtam – temérdek naplójegyzet, elmélkedés, költemény, recept gyűlt össze az évek során. Az eredmény egy tíz centi vastag papírhalom. Elmondtam a fiúknak, hogy ebben a nagy papírkötegben valahol ott van életem első két évtizedének emlékezete is: mindaz, amit átéltem a holokauszt előtt, alatt, és közvetlenül utána.
...
A megjelent könyvet boldogan helyezem majd Andor memoárja, az Élő emlékezet (Living Memory) mellé. Remélem, hogy ez a két kötet megmutatja gyerekeimnek – valamint talán az ő nemzedéküknek és az utána következőknek –, hogy életünk, gondolataink és érzéseink nem különböztek az övéktől. Nem voltunk mi más faj – mindössze más idők jártak."

Két éve, Sándor Zsuzsa nagyszerű könyvét, Az auschwitzi könyvelőt olvasva ébredtem arra a tényre rá, hogy az öttagú kis családunkból, ha zsidók lennénk, és Mengele elé kerülnénk, csak a férjemnek és a nagylányomnak lenne esélye a túlélésre, mert én gázkamrába halnék meg a kisebbik gyermekeimmel. 
A múltat nehéz eltörölni, a tényeket megmásítani, de mindig bukkannak fel olyan csíralények, mert embernek nem csúfolnám őket, akik megpróbálkoznak a történelemhamisítással.
Auschwitz létező hely volt, részletesen leírták már a Holokausztot számtalan könyvben, én is gyakran olvasok ebben a témában. Túlélő beszámolóját, pláne magyarét még nem olvastam. 

Ha már idéztem Sándor Zsuzsa könyvét, akkor megemlítem belőle a statisztikai adatot is: az 1944-es évben 427 ezer magyar zsidót transzportáltak Auschwitzba és közülük 300 ezret az érkezésük után azonnal megöltek. 
Baba, aki Margaret néven született, de egész életében a nővére által ráragasztott becenevet használta, Nyírbátorból származott, szintén egy öttagú családban nőtt fel. Édesapja marhákat vágott, anyja háztartásbeli volt, Baba két lánytestvérrel osztozott a szülői ház melegében. 
Tíz éves, mikor életbe léptek az első zsidótörvények, még tizenkettő sem volt, mikor meghallották a szóbeszédet az első zsidó deportálásokról, ekkor még csak munkatáborba.

A nyírbátori hatóságok előbb kitelepítették a kisváros összes zsidó lakosát a közeli Simapusztára, több hatalmas, fából készült istállóba; aztán ebből a gettóból gyalog kellett Nyíregyházáig elvándorolniuk, egy hónappal később, hogy felpréselődhessenek az Auschwitzba tartó marhavagonokba. 
Három napi állandó vonatozás után, mikor enni nem kaptak, levegőt nem nyitottak rájuk, mert le volt láncolva a vagon, éjszaka érkeztek a pokolba, a halálba. 
Baba még nem volt 16, de végtelen lélekjelenléttel 21 évesnek hazudta magát, így nővéreivel és édesanyjával együtt kopaszították le őket, kaptak egy borzalmas szagú ruhát, és zárták őket a haláltábor egyik barakkjába. Ekkor látták utoljára apjukat is, aki egy rokonságból származó kamaszfiúval végül auschwitzi halott lett.

A család női tagjainak azonban relatíve szerencséjük volt, előbb árokásásra vitték őket, majd sikerül megszökniük, illetve a háború vége felé a benyomuló orosz csapatok elől még el is bújniuk.
A felszabadítás már lengyel földön érte őket, aztán másfél év szenvedés után végre hazatérhettek Nyírbátorba. "Otthon voltunk, mégis hontalanul "– írta Baba, hiszen a házukat elvették tőlük, így a nagyapjuk üresen árválkodó épületébe költöztek be.
De ezzel még nem ért véget a családi történet, a család minden női tagja férjhez ment, és elköltözött Magyarországról.
Erna, a legidősebb nővér egyenesen Európából ment el az USÁ-ba, mert nem bízott többé az európaiakban. Manapság, ha élne, bizony csalódnia kellene választott hazájában is.

Kicsit részletesen meséltem el ezt a könyvet, de leginkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy mennyire különleges egy történet. Baba Schwartz semmiben nem különbözik Anne Franktól, még igazán az írása stílusában sem. Csak éppen szerencsésebb volt, túlélte a lehető legnagyobb földi poklot. 
„Nem voltunk mi más faj – mindössze más idők jártak.” 
Sohasem járnak, jártak más idők, egyes politikusoknak mindig volt kedvenc üldözendő ellenségképük, legyen az másként gondolkozó, másként érző, másként imádkozó, más bőrszínű, vagy másként szerető ember.
Ez mai napig így van.
Az idegengyűlölet genetikailag belénk kódolt, a túlélés záloga volt az őskorban, de manapság csak arra jó, hogy elfedje az igazságot. Azt, hogy bábok vagyunk a politikusok, pénzemberek kezében, és bármikor előfordulhat újabb Auschwitz, de ekkor más népcsoportokkal, ha nem figyelünk. 
A túlélők meséje a legfontosabb figyelmeztetés, nekünk többieknek.
5 csillagos olvasmány volt, kiemelten ajánlom Nektek is!


Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak!


*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share:

2018. június 25., hétfő

A hét verse - Nagy László: Jártam én koromban, hóban



Nagy László: Jártam én koromban, hóban

Jártam én koromban, hóban, 
húzott az álom. 
Mást kerestem s mellém te álltál, 
kardél mellett felnőtt virágszál, 
sebzett virágom.

Húszévem elveszett, s érzem, 
te lész a vígasz. 
Mord kültelken, hol a füst szárnyal, 
szádról szóló harmonikáddal 
föl-fölvidítasz.

Engem a szépség, a vígság 
csodásan éltet. 
Érte égek, hogy megmaradjak, 
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak 
kócból a mézet.

Köröttem kusza az élet, 
kusza a sorsom. 
Vértezz hittel, hűséggel állig, 
akkor én a halálos ágyig 
beléd fogódzom.


****

vers forrása:
http://www.igenelet.hu/cikkek/az-este-verse--nagy-laszlo-jartam-en-koromban-hoban


*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*
Share:

2018. június 23., szombat

Noam Chomsky: Miféle ​teremtmények vagyunk?




FÜLSZÖVEG:

Noam Chomsky könyve a nyelvész, filozófus és politikai gondolkodó rendkívül szerteágazó életművének rövid összefoglalója, amelyben saját nyelvészeti téziseiből kiindulva kísérletet tesz az emberi természet különböző összetevőinek feltárására. Hogy működik az emberi elme? Melyek a gondolkodásunk legfőbb összetevői? Mi az, amit megismerhetünk a világban, és mi az, ami már meghaladja képességeinket? Mi a közjó, milyen politikai rendszerek szolgálják, és melyek állnak szembe vele? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat Chomsky könyve, amely egyszerre összegzi az amerikai gondolkodó életművét és nyújt bevezetést legfőbb tanainak tanulmányozásához.

A KÖTET KEDVEZMÉNYESEN ITT KAPHATÓ A KOSSUTH KIADÓNÁL :)





"Ha a kérdések során olyasmivel találkozunk, amit értelmünk nem képes eléggé belátni, akkor ott meg kell állni; s nem kell vizsgálni a többi utána következő dolgot, hanem tartózkodni kell a felesleges munkától."

A fenti idézet René Descartes Válogatott műveiből származik, látszólag kevéssé kapcsolódik Noam Chomsky-hoz, hacsak azért nem, mert Chomsky könyvének negyedik fejezetéből írtam ki.
De valójában pompásan összefoglalja a nyelvész kötetét: igen, bőven lehetne, hogy azt mondom, keveset értettem Chomsky írásából, tehát nem is mesélek róla, még akkor sem, ha recenziós könyv.
Vagy azt is lehetne, hogy azt a taktikát követem, mint sokan a Goodreadsen, hogy leszólják a világhírű szerző művét, mert hogy túl rövid, vagy túl teoretikus, azaz elméleti.
A generatív grammatika megalkotója írta a könyvet, mégis mit vártak? :P

No, félretéve a viccet, tényleg nem érthető 100 százalékban a mű, mindez azonban és természetesen semmit sem von le az értékéből.
Szerintem az a nyelv, amit Chomsky nyelv fogalomként használ, absztrakt, elvont dolog – hétköznapi elme számára felfoghatatlan.
(ugyanolyan absztrakció, mint a „víz” a kémikusoknak, akik a H2O-t értik alatta, ezt a példát pont a tudós említi a művében.:D)
A kötet 5 fejezetből áll, az előszót, ami megkísérli összefoglalni a kötetet, Akeel Bilgrami, a Columbia Egyetem szintén nyelvész professzora írta meg.


Aztán követi az első fejezet, ami a könyv legnehezebb, legemészthetetlenebb része, a Mi a nyelv? kérdésre keresi a választ. Valószínűleg nem meglepő az információ, ha azt mesélem, hogy itt fejti ki bővebben Chomsky a saját generatív grammatika elméletét.
Alapvetésként azt kell megérteni, hogy neki a nyelv egy szubsztancia, tehát a minden létező változatlan ősalapját jelző filozófiai fogalom. Minthogy a nyelv ilyen elvont, fogalmi síkon, csak elméletben létező valami a szerzőnél, így jelentés nélküli is.
Tehát a ház szó kimondásakor nem egy bizonyos dologra gondol, hanem általánosságban a házakra, vagyis falakkal és tetővel rendelkező helyre.


"A szerző szerint tulajdonképpen okunk van feltételezni, hogy a nyelv, illetve a gondolkodás legnagyobb része nem válik külsővé. Amennyiben határozottan megértjük, hogy a nyelvet nem az emberi tényezők alkotják meg, hanem biológiailag adott tulajdonságaink részének tekinthető, akkor alapvetően kell megváltoztatnunk módszertani megközelítéseinket - tanulmányozzuk akár természettudományos, akár filozófiai szemszögből is a nyelvet."


A legmeglepőbb gondolat a belső, internális, inviduális nyelv volt, pedig milyen természetes – most is, ahogy pötyögök, úgy mondom magamban a szavakat, amiket le szándékozok írni.
Még érdekesebb volt az a megállapítás,  hogy a legtöbbször, időnk 80 százalékában ezen a belső nyelven beszélünk, vagyis így gondolkozunk, morfondírozunk magunkban. Aztán persze van, aki magában motyog, félig az orra alatt morog, vagy akár egyes szám harmadik személyében, hangosan kimondva szóban is kíséri a cselekedeteit.
A belső nyelv a szerző szerint határtalan rész, pontosan azért, mert legalapvetőbben kapcsolódik az agyhoz, és ez tesz minket teljesen egyedi, és különleges lényekké.
Chomsky véleménye alapján a nyelv másik rétege a külső, externális nyelv, ami viszont ténylegesen kapcsolódik a megnyilvánulási formákhoz, hangokhoz, betűkhöz, nyelvekhez, nyelvtípusokhoz, nyelvtanokhoz.

A második fejezetben arról értekezik, hogy Mi az, amit megérthetünk? tehát, hogy milyen speciális problémák határozzák meg az emberi megértés hatókörét, és határait. Itt sem egyedi tényként veszi az egyes emberek különböző gondolkodási szintjeit, értelmi különbözőségeit, hanem csoportként, emberi fajként kezeli a megértés misztériumát.
Mert hiszen titokról van szó, agyunkban absztrakt ideák kóborolnak, elég ha Chomsky azon a példáját hozom fel, hogy az a London, ami ma áll, mennyiben azonos a száz évvel ezelőtti Londonnal? Pláne a száz év múlva létezővel?
Igenis az emberi faj képes arra, hogy megfoghatatlanként, de valóságos létezőként tekintsen rá dolgokra, akár valós kézzel fogható tárgyakra, akár nem azokról van szó.

"Az I ( vagyis az internális) nyelvemben létezik egy London nevű entitás - amely nem feltétlenül egyezik pontosan bárki máséval, - ennek elemei pedig egyfajta nézőpontot biztosítanak, hogy a világ bizonyos aspektusaira referáljanak."

Látszólag nagyon elméleti ez a kérdés is, és semmi létjogosultsága nincsen, de Chomsky felhozza példának a személyiség fogalmát, ami pedig szorosan kapcsolódik a női egyenjogúsághoz és a rabszolga felszabadításhoz is.
Amíg csak a fehér, bizonyos életkorú, vagyoni helyzetű férfiakat ismerte el a törvény, mint önálló személyiséggel rendelkezőket, addig csak ők hozhattak törvényeket, kaptak szavazójogot, gyámkodtak feleségük és gyermekeik felett; vették át nejük vagyonát, annak apjától, tartottak rabszolgát...
Tehát nagyon nem mindegy, hogy mit fog fel az ember, mint fajként a nyelvből, mit társít hozzá.




A harmadik fejezetben a nyelvész azon morfondírozik, hogy Mi a közjó?
Én jócskán meglepődve olvastam, hogy Chomsky anarchista filozófus, számomra az anarchia szó valamiért a vandalizmussal volt párban. Ebben a részben megvilágításra kerül, hogy ő, mint modern gondolkodó, abban a tekintetben anarchista, hogy úgy véli az emberi faj kreatív, kreativitásra termet, és az államok, a bürokratikus rendszereikkel, törvényekkel, rendeletekkel lekorlátozzák a kreativitás kiteljesedését.
Még rosszabb azonban a helyzet, ha a pénzügyi és politikai ragadozókról van szó, Chomsky idézi egy tanulmányt, mely szerint a vagyoni, jövedelmi skála 70%-nyi népességének egyáltalán nincs befolyása a politikára. Nem meglepő, ha a tanulmány további része arra a megállapításra jut, hogy minél több pénz, annál nagyobb politikai befolyás - semmit se változott a helyzet, évezredek óta.
Példaként felhozza az egészségügyi piaccal kapcsolatos anomáliát, ami az USÁ-t jellemzi, mivel "kicsiny piaci támogatása van"a reform kérdésének, vagyis kevés mögötte a pénzügyi befektető, ezért nincsen az európaihoz hasonló általános egészségbiztosítás.
Hozzátenném, dettó ugyanez a helyzet a lehetetlen fegyverviselési törvényükkel kapcsolatban is.

Az utolsó fejezet, Milyen mélyen rejtőznek a természet misztériumai? amolyan tudomány és filozófiatörténeti gyorstalpaló.
Chomsky szépen, egymás után végigmegy azon, hogyan változott meg a tudósok felfogása arról, hogy mi a szerepük, mennyire tudják felfoghatóvá tenni a tudományokat.
Azt hiszem, az elég ismert tény, hogy Newton törvényeivel sok tudóstársa sokáig vitatkozott, egyszerűen azért, mert nem voltak képesek felfogni azt.
De éppen Newton volt az, aki elindított egy folyamatot, melynek végeredménye a ma felfogása: attól, hogy valamit nem teljesen, 100 százalékban értünk meg, tudományosan nem lehet száz százalékban kizárni sem. Amíg valamit nem cáfolnak, addig a létjogosultságát hajlandóak feltételezni, és ezáltal a jövő tudósainak feladatot, elméletek bizonyításának, cáfolásának lehetőséget biztosítani.
Galilei és számtalan más tudós a múltban pont ettől szenvedett, hogy a társadalom, főleg az egyház volt hajlamos a munkájukról nyilatkozni, de bizony a befolyásos támogatók kedvéért más tudóstársak is.
Hadd hívjam fel a figyelmet Alan Turingre, ismételten, akinek ugyebár a számítógépet megalapozó algoritmust és a mesterséges intelligenciát köszönhetjük, és aki már 1936-ban megírta az elméletét, amelyet matematikus társai a második világháború utáni években értettek meg.
Chomsky véleménye szerint a természet, és a nyelv titkait esetleg sosem fogjuk teljesen megérteni, de ez talán nem is baj, ha bizonyos alapvető titkok mindig is misztériumok maradnak.


Kinek ajánlom ezt a könyvet?

Jócskán mellélőnék, ha azt írnám, hogy mindenkinek, holott elég sok egyetemi tanszéken szóba kerül Noam Chomsky neve. De inkább azt javasolnám, hogy azoknak, akik vagy nyelvészetet tanulnak, vagy érdekli őket a nyelv elmélete, akár tanárok, tanítók, egyetemi diákok.
A szerző valami eszméletlen magasságokban beszél, gondolkozik, filozofál ezekről a dolgokról, a megértést az is gátolja, hogy ugyebár mi, földi halandók nem ismerjük a nyelvvel kapcsolatos összes előzetes filozófiát. Mondjuk összefoglalót azt bőven kapunk tőle ;)

De megéri, bőven az időt, az energiát is rászánni erre a kötetre!
Nem ígérhetek teljes megértést, én is csak a bevezetőt értettem száz százalékosan, talán az utolsó három fejezetet félig. Az első, grammatikai részt meg nem is merem megvallani, mennyire nem :D
Azonban egyfelől nagyon tisztelem a fordító, Kisantal Tamás és a lektor, Pléh Csaba munkáját, én be nem mertem volna angolul vállalni ezt a könyvet.
Másfelől meg, rengeteg, apró tudásmorzsát szedtem fel így is, ennyire kevés megértési szinttel. Pár év múlva újraolvasom, remélem addigra fejlődök én is ;)
Természetesen jár az 5 csillag, a számomra hegyláncolatnak tűnő tudásért. 



Köszönöm a recenziót a Kossuth kiadónak!





Kacsolódó link:
Kultúrpara blog, Arthur cikkei, nagyon-nagyon alapos összefoglalókat írt már eddig is, és továbbiakon dolgozik ;)

*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*
Share: