Mini könyvklub: augusztus (Talált tárgyak országa)

"Elérkeztünk a Mini-könyvklub utolsó könyvéhez, amit szabadon választhattok meg. Ne felejtsétek azonban el, hogy az alábbi kritériumoknak meg kell feleljen:
1. legalább részben romantikus a történet,
2. legalább 200 oldalas, és
3. ne legyen egy sorozat része...
+1. Olyan könyvet válassz, amit korábban még nem olvastál!
Ezúttal inkább egy könyvajánlót írj, mint részletes kiértékelést, hiszen mások valószínűleg nem olvasták még a könyvet!"
Forrás:
http://konyv-sarok.blogspot.hu/2015/08/mini-konyvklub-augusztus.html





Ennek a könyvnek közelről még gyönyörűbb a borítója, csak két dolog kár vele kapcsolatban, hogy nem kemény kötéses és a tárgyak nem dombor nyomottak rajta :) akkor milyen jó érzés lenne kézbe venni!
Augusztus hónap nálam úgy látszik, hogy az év leglustább időszaka lesz, bár már tavaly, meg azelőtt is az volt. Kiszívja belőlem az energiát a Nap, a rettentő meleg, de inkább fanfictiont olvasgatok a telefonomon, mintsem könyvet, mert azt könnyebb tartani :P Elvileg a Csokoládé trilógia második részét akartam elolvasni, de időközben lejelentkeztem a nyári kívánságlistás olvasási kihívásról is; ezt a könyvet meg idén vettem, csak a polcról kellett leemelnem.
Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket. 
Jack Ruttle is kétségbeesetten keresi öccsét, Donalt, akit egy éve mintha a köd nyelt volna el. Amikor megtalálja Sandy hirdetését egy újságban, érzi, hogy a nő segíteni fog rajta. 
Miközben Donal után kutat, egyszer csak Sandy is eltűnik, méghozzá egy olyan helyen köt ki, aminek létezéséről addig álmodni sem mert: az elveszettnek hitt fél pár zoknik, lakáskulcsok és a nyomtalanul eltűnt emberek birodalmában. Ez az új, szórakoztató és vidám világ, kedves, ám néha furcsa lakóival együtt befogadja Sandyt, ő azonban másra sem vágyik, csak hogy megtalálja a hazavezető utat.

A molyos címkék szerint ez a regény fantasztikus-romantikus, de én az utóbbit megkérdőjeleznem. Nem volt happy end a könyvben, sőt igazán szerelmi szál sincs benne. Ami egyébiránt nem baj, mert nem vagyok híve a túl sok csöpögésnek, még akkor sem, ha régebben írtam ilyesmit ;)
Ami engem lekötött a könyvből azok a következő témák voltak:
  •  maga a kényszerbetegség. Érdekes módon én nem gondoltam volna azt, hogy ennyire el tud fajulni a tárgyakhoz, dolgokhoz való viszonya bárkinek is, mint Sandynek, aki nevét+címét rácímkézte minden tulajdonára. A másik meglepő mániája meg, hogy mindig az ajtó mellé teszi le a táskáját, hogy bármikor felkaphassa és elmenekülhessen...
  • az eltűnt személyek családjainak reakciója. Nagyon érdekes, hogy mennyiféleképpen tudja vagy nem bírja feldolgozni valaki, ha eltűnik egy hozzátartozója. A legextrémebb nem viselem el persze a halál, hogy az anyukának/apukának megszakad a szíve, de a rák, vagy más kóros betegség is előfordulhat nagy számban. A továbblépés, az élet továbbélése is nehéz lehet ennyire bizonytalan körülmények között, és ugyan vajon melyik eltűnt személy családtagjának nem jut eszébe, hogy a nem tudás helyett jobb lenne halottnak látni hozzátartozójukat? 
  • a Talált tárgyak országa. Ahern konkrétan elképzelt egy másik dimenziót, itt a Földön, egy mozgó átjáróval, ahol átjutnak az eltűntek az országába, és ahol új, civilizált életet kezdenek. Egészen elképesztő, hogy mennyire kidolgozott a koncepciója, simán lehetne egy egész könyvsorozatot, vagy fanficeket írni abból az elképzelésből, ki-honnan jött, és mihez kezdett az új lehetőségek fényében. Olvasás közben persze nem árt azon is elgondolkozni, hogy te, aki éppen bújod a könyvet, mit tennél: keresnéd a kiutat, mint Sandy, vagy maradnál? 
  • szerintem nem helyes keverni az érzelmeket és a munkát, így Sandy kapcsolatát a pszichológusával elhibázott ötletnek találom, és nem gondolom, hogy azért, mert a lány megtalálta a Talált tárgyak országát, benne jó néhány eltűnt személlyel, akkor hirtelen egy csapásra elmúlna visszatérése után minden kényszerbetegsége. De a másik szál sem jobb, Jack Ruttle kapcsolata sem a legfényesebb barátnőjével, és Donal öccse megtalálása után sem hiszem azt, hogy eljönne közéjük a boldogság... egyáltalán, sajnos az zavart, hogy Ahern nem fejezte be úgy a regényt, ahogy egy ponton álltak a dolgok, hogy Sandy és Jack esetleg összejönnek :(

     
Alapjában véve, csak én is azt tudom mondani, mint  általában a molyértékelők, hogy nem volt ez olyan rossz, csak éppen nem erre számítottam Ahol a szivárvány véget ér olvasása után. Ez a könyv inkább a Lány a tükörben novellákhoz hasonlít, habár szerencsére annál bőven kidolgozottabb minden téren. :) Fogom még olvasni, ha egy napos, könnyed, figyelemelterelő olvasmányra fogok vágyni, és könyvtári kikölcsönzésre mindenképpen jó szívvel ajánlom. (nálam saját példány, de csak 100 forint volt :D )

A könyv molyos adatlapja, további értékelésekkel:
http://moly.hu/konyvek/cecelia-ahern-talalt-targyak-orszaga
Az angol borítókép az e-könyvet díszíti, ami Dorothyra, az Óz a csodák csodából utalás, és a Goodreadsről hoztam:
http://www.goodreads.com/book/show/588369.A_Place_Called_Here

Megjegyzések

  1. Milyen jó választás, hogy Aherntől olvastál!! Nem is tudtam, hogy ilyen kitalált világról is írt. Érdekesnek tűnik, és nagyon szép a magyar borító!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy az? :)
      bár az angol e-book se rossz...
      Még fogok tőle olvasni, sőt ezt is újra fogom attól függetlenül is, hogy nem jó a címkéje :/ (a molyos címkerendszer önmagában megérdemelne egy bejegyzést!)

      Törlés
    2. A molyos címkékkel én is nagyon elégedetlen vagyok, éppen ezért nem is szoktam nézni őket. Ennek kapcsán már múltor szegény Anitigernek hőbörögtem a blogján. :D

      Törlés
  2. Tehát akkor ott van egy tök jól kitalált alapgondolat a kényszeresen kereső magánnyomozóval, aki megtalálja a Talált tárgyak országát, de az író nem aknázta ki a sztori lehetőséget. :( Hát ez így szomorú, mert elég jól hangzik a sztori.

    Sajnálom, hogy nem sikerült igazán romantikus regényt találnod, bár a borítója is olyan csajos, chick lit-es. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, az is ott volt a felsorolt címke szerint, hogy chick lit :)
      (érdekes, ha megnézem a wikipédia szócikkét, Ahern könyvének köze nincs hozzá szerintem https://en.wikipedia.org/wiki/Chick_lit no többek között ezért nem szeretem a kategorizálást :D )

      Igen, van egy jelenet, amikor a két főszereplő találkozik, aztán elkerülik egymást, de sokat gondolnak a másikra; sőt Jack nélkül Sandy nem kerülne elő. Az az igazság, hogy olyan levegőben lógva hagyja a szerelmi szálakat, mert elsikkadnak a Talált országhoz képest... ami nem lenne baj, csak akkor eredetileg minek keverte bele? Nagyon más, mint a Szivárvány végén, inkább misztikus urban fantasy, mint romance.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!