"Mindig azt gondoltam, hogy minden ember ellenzi a háborút, amíg egy napon rá nem döbbentem, hogy vannak olyanok is, akik mellette vannak.Különösen azok, akiknek nem kell tevőlegesen részt venni benne..."
Forrás: http://www.notablebiographies.com/Pu-Ro/Remarque-Erich-Maria.html
Eredeti neve Erich Paul Remark, 1898-ban született Németországban. (Osnabrück) Tizennyolc évesen sorozták be katonának, hamar a nyugati fronton találta magát, ahol sokszorosan meg is sebesült. Tanárnak tanult, de volt könyvtáros, újságíró, szerkesztő is. 16 évesen kezdett írni, leghíresebb regénye, a Nyugaton a helyzet változatlan 1929-ben került a nagyközönség elé, miután két évig próbált neki kiadót találni.
Már 1931-ben vett magának egy villát Svájcban, amibe 1933-ban emigrált is a hatalomra jutott fasiszta, náci önkényuralom elől. Goebbels letiltotta Remarque valamennyi művét és nyilvánosan el is égették a művét, a 25 ezer nem kívánatosnak minősített cím egyikeként. (https://en.wikipedia.org/wiki/Nazi_book_burnings)
Világhírt hozó regényét 1930-ban és 1979-ben is filmre vitték, a másik nagyon ismert műve, A diadalív árnyékában 1948-ban és 1985-ben jutott erre a sorsra.
Eltekintve a borzalmasan szenzációhajhász kinézettől, ezt a Remarque könyvet is szívesen ajánlom, akár kiegészítő kötetként a Nyugaton a helyzet változatlan-hoz, de akár önállóan is.
A könyv hat novellát tartalmaz, amiket 1930-31-ben adtak ki az USÁ-ban, és a történeteknek csak egy része játszódik a fronton, a többi inkább a háború emberi lélekben romboló hatásmechanizmusát ábrázolja.
Az első novella, Az ellenség egy valóságban is előforduló helyzetet ír le, hogy a lövészárok két különböző oldalán táborozó felek, katonák, túlléptek a hadi helyzeten, és barátkozni kezdtek. Tették ezt mindaddig, amíg egy napon új parancsnok érkezett felügyelni rájuk, és azt átkúszó fiatal franciát lelőtte...
Remarque a főhős szájába adja véleményét:
"Sokkhatásként ért, hogy éppen olyan emberek, mint mi. A tény azonban az volt – isten tudja, elég különös –, hogy én ezen még sohasem gondolkodtam. Franciák? Az én szememben az ellenségek voltak, akiket meg kell ölnünk, mert el akarják pusztítani Németországot. De azon az augusztusi délutánon megvilágosodott előttem a fegyverek varázsereje. A fegyver megváltoztatja az embert. És azok az ártalmatlan bajtársak, azok a gyári munkások, segédmunkások, üzletemberek, iskolásfiúk, akik csendesen és megadóan üldögéltek, ha fegyvert kapnának, egyszeriben megint ellenségekké válnának....
Eredetileg nem voltak az ellenségeink, csak amikor fegyvert kaptak....arra gondoltam: annyi fegyver van a világon, hogy végül azok uralkodnak majd az embereken, és egymás ellenségeivé torzítják őket…
És sokkal később, Flandriában, megint ugyanazt figyeltem meg: Miközben tombolt az anyagcsata, az embereknek gyakorlatilag már semmi hasznát nem lehett venni. A fegyverek önmagukat hajították tébolyult indulattal egymás felé."
Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Verdun
Verduni csatában Remarque nem vett részt, de nagyon érdekes, és jócskán morbid beszámolót írt azokról a fémet kereső emberekről, akik a csata helyszínén, évek múltán kiásták a katonák testét, csak hogy hasznosítható, eladható fémre leljenek.
A harmadik történet, Karl Broeger Fleuryben egy képzeletbeli utazás meséje, a valóságból merített ihletet. Főhőse Karl, a volt szakaszvezető csak egy dolgot hiányol az emlékművekről:
"Ez nem mondja el az egész történetet, nem egyáltalán nem. De igazuk van abban, hogy emlékműveket állítanak, mert többet sehol sem szenvedtek az emberek, mint ott és az egész környéken. Csak egyvalami hiányzik: Soha többé. Igen."
Ezek után a könyv kissé szerelmesre fordul, három különböző történet jön, amelyben a szerelem és a háború hatását vizsgálja az író. Annette későn ébred arra rá, hogy mit szeretett volna tőle fiatalon elhunyt férje (Anette és a szerelem); Johann Bartok tizenöt évet tölt egy büntetőtáborban, mire hazatér az addigra már újra férjhez ment feleségehez (Bartók János különös sorsa); míg egyedül Josef Thiedemann szakaszvezető éri el a boldogságot a Josef felesége című novellában. Ez utóbbi nemcsak azért különleges, mert a feleség kitart a férje mellett, évekig, akkor is, mikor az katatón állapotban él mellette, egy a fejét ért repeszsérülés miatt; hanem azért is, hogy az asszony milyen rendhagyó érzékkel sejti meg, hogy a férjét szembesítenie kell a múlttal, hogy tovább tudjanak lépni.Josef felesége a híd, amin vissza lehet térni a hátországba, nem úgy, mint Annette.
"Most először hallotta Annette, mi volt valójában a háború; most értette meg először, miről beszélt neki Gerhard az elutazása előtti éjszakán; most fogta fel első ízben, mi az, amit kapni szeretett volna tőle – pihenőhelyet, kikötőt, a szerelem parányi tüzét a mérhetetlen gyűlölet közepette, szikrányi emberséget a pusztítás közepette; melegséget, bizalmat, egy kis szilárd talajt, amin megállhat; a földet, az otthont, a hidat, amelyen visszatérhet."
Csak az utolsó történetnek van optimista hangja, de maga a kötet, még a rengeteg borzalom ábrázolása mellett is, eltökélten pacifista hangulatú. Mindenkinek szívesen ajánlom, rövid, de nagyon szép nyelvezetű szépirodalmi mű, és nagyon jó az életrajzi kiegészítésű utószó is.
Még egy idézet, a címadó novella elejéről, szerintem ez a hat történet közül a legszebb leírás, szinte költői kidolgozottságú:
"Senki nem tudja pontosan megmondani, mikor kezdődik: de hirtelen megváltoznak a szelíden lekerekített sima vonalak a látóhatáron; a vörös és a barna, az erdei fák leveleinek világító, izzó színei sajátos árnyalatokat öltenek, a földek okkersárgákba sápadnak és hervadnak, valami különös, valami csend és sápadtság üli meg a tájat, de nincs rá igazi magyarázat.
Ugyanazok a hegyláncok, ugyanazok az erdők, ugyanazok a mezők és szántóföldek mint azelőtt, ez még most is ugyanaz a táj, mint egy órával ezelőtt volt; ott húzódik az országút fehéren a végtelen messzeségbe, és a késő őszi nap aranyló fénye még most is édes borként ömlik szét a földön – és mégis, láthatatlanul, nesztelenül, behatol valami, ami egyszerre csak itt áll, ünnepélyesen és hatalmasan, és mindenre árnyékot vet."
5/5 csillag
http://moly.hu/konyvek/erich-maria-remarque-csend-verdun-felett
Forrásom volt még:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Erich_Maria_Remarque (magyar nyelvű)
https://en.wikipedia.org/wiki/Erich_Maria_Remarque
(angol nyelvű)
Ha tetszett a poszt, kérlek pipáld ki a bejegyzés alatti megfelelő mezőt,
Neked csak egy kattintás, nekem viszont számít minden apró visszajelzés :)
FB-én itt tudsz követni: https://www.facebook.com/lakosztaly
Molyos adatlapom ez: http://moly.hu/tagok/mariann_czenema
Levelet ide írhatsz: bagolybizsu(kukac)gmail(ponty)com
Eredeti neve Erich Paul Remark, 1898-ban született Németországban. (Osnabrück) Tizennyolc évesen sorozták be katonának, hamar a nyugati fronton találta magát, ahol sokszorosan meg is sebesült. Tanárnak tanult, de volt könyvtáros, újságíró, szerkesztő is. 16 évesen kezdett írni, leghíresebb regénye, a Nyugaton a helyzet változatlan 1929-ben került a nagyközönség elé, miután két évig próbált neki kiadót találni.
Már 1931-ben vett magának egy villát Svájcban, amibe 1933-ban emigrált is a hatalomra jutott fasiszta, náci önkényuralom elől. Goebbels letiltotta Remarque valamennyi művét és nyilvánosan el is égették a művét, a 25 ezer nem kívánatosnak minősített cím egyikeként. (https://en.wikipedia.org/wiki/Nazi_book_burnings)
Világhírt hozó regényét 1930-ban és 1979-ben is filmre vitték, a másik nagyon ismert műve, A diadalív árnyékában 1948-ban és 1985-ben jutott erre a sorsra.
Eltekintve a borzalmasan szenzációhajhász kinézettől, ezt a Remarque könyvet is szívesen ajánlom, akár kiegészítő kötetként a Nyugaton a helyzet változatlan-hoz, de akár önállóan is.
A könyv hat novellát tartalmaz, amiket 1930-31-ben adtak ki az USÁ-ban, és a történeteknek csak egy része játszódik a fronton, a többi inkább a háború emberi lélekben romboló hatásmechanizmusát ábrázolja.
Az első novella, Az ellenség egy valóságban is előforduló helyzetet ír le, hogy a lövészárok két különböző oldalán táborozó felek, katonák, túlléptek a hadi helyzeten, és barátkozni kezdtek. Tették ezt mindaddig, amíg egy napon új parancsnok érkezett felügyelni rájuk, és azt átkúszó fiatal franciát lelőtte...
Remarque a főhős szájába adja véleményét:
"Sokkhatásként ért, hogy éppen olyan emberek, mint mi. A tény azonban az volt – isten tudja, elég különös –, hogy én ezen még sohasem gondolkodtam. Franciák? Az én szememben az ellenségek voltak, akiket meg kell ölnünk, mert el akarják pusztítani Németországot. De azon az augusztusi délutánon megvilágosodott előttem a fegyverek varázsereje. A fegyver megváltoztatja az embert. És azok az ártalmatlan bajtársak, azok a gyári munkások, segédmunkások, üzletemberek, iskolásfiúk, akik csendesen és megadóan üldögéltek, ha fegyvert kapnának, egyszeriben megint ellenségekké válnának....
Eredetileg nem voltak az ellenségeink, csak amikor fegyvert kaptak....arra gondoltam: annyi fegyver van a világon, hogy végül azok uralkodnak majd az embereken, és egymás ellenségeivé torzítják őket…
És sokkal később, Flandriában, megint ugyanazt figyeltem meg: Miközben tombolt az anyagcsata, az embereknek gyakorlatilag már semmi hasznát nem lehett venni. A fegyverek önmagukat hajították tébolyult indulattal egymás felé."
Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Verdun
Verduni csatában Remarque nem vett részt, de nagyon érdekes, és jócskán morbid beszámolót írt azokról a fémet kereső emberekről, akik a csata helyszínén, évek múltán kiásták a katonák testét, csak hogy hasznosítható, eladható fémre leljenek.
"Sehol a világon nincs ilyen csend, mert ez a csend egyetlen hatalmas megkövült kiáltás."
Csend Verdun felett
A harmadik történet, Karl Broeger Fleuryben egy képzeletbeli utazás meséje, a valóságból merített ihletet. Főhőse Karl, a volt szakaszvezető csak egy dolgot hiányol az emlékművekről:
"Ez nem mondja el az egész történetet, nem egyáltalán nem. De igazuk van abban, hogy emlékműveket állítanak, mert többet sehol sem szenvedtek az emberek, mint ott és az egész környéken. Csak egyvalami hiányzik: Soha többé. Igen."
Ezek után a könyv kissé szerelmesre fordul, három különböző történet jön, amelyben a szerelem és a háború hatását vizsgálja az író. Annette későn ébred arra rá, hogy mit szeretett volna tőle fiatalon elhunyt férje (Anette és a szerelem); Johann Bartok tizenöt évet tölt egy büntetőtáborban, mire hazatér az addigra már újra férjhez ment feleségehez (Bartók János különös sorsa); míg egyedül Josef Thiedemann szakaszvezető éri el a boldogságot a Josef felesége című novellában. Ez utóbbi nemcsak azért különleges, mert a feleség kitart a férje mellett, évekig, akkor is, mikor az katatón állapotban él mellette, egy a fejét ért repeszsérülés miatt; hanem azért is, hogy az asszony milyen rendhagyó érzékkel sejti meg, hogy a férjét szembesítenie kell a múlttal, hogy tovább tudjanak lépni.Josef felesége a híd, amin vissza lehet térni a hátországba, nem úgy, mint Annette.
"Most először hallotta Annette, mi volt valójában a háború; most értette meg először, miről beszélt neki Gerhard az elutazása előtti éjszakán; most fogta fel első ízben, mi az, amit kapni szeretett volna tőle – pihenőhelyet, kikötőt, a szerelem parányi tüzét a mérhetetlen gyűlölet közepette, szikrányi emberséget a pusztítás közepette; melegséget, bizalmat, egy kis szilárd talajt, amin megállhat; a földet, az otthont, a hidat, amelyen visszatérhet."
Csak az utolsó történetnek van optimista hangja, de maga a kötet, még a rengeteg borzalom ábrázolása mellett is, eltökélten pacifista hangulatú. Mindenkinek szívesen ajánlom, rövid, de nagyon szép nyelvezetű szépirodalmi mű, és nagyon jó az életrajzi kiegészítésű utószó is.
Még egy idézet, a címadó novella elejéről, szerintem ez a hat történet közül a legszebb leírás, szinte költői kidolgozottságú:
"Senki nem tudja pontosan megmondani, mikor kezdődik: de hirtelen megváltoznak a szelíden lekerekített sima vonalak a látóhatáron; a vörös és a barna, az erdei fák leveleinek világító, izzó színei sajátos árnyalatokat öltenek, a földek okkersárgákba sápadnak és hervadnak, valami különös, valami csend és sápadtság üli meg a tájat, de nincs rá igazi magyarázat.
Ugyanazok a hegyláncok, ugyanazok az erdők, ugyanazok a mezők és szántóföldek mint azelőtt, ez még most is ugyanaz a táj, mint egy órával ezelőtt volt; ott húzódik az országút fehéren a végtelen messzeségbe, és a késő őszi nap aranyló fénye még most is édes borként ömlik szét a földön – és mégis, láthatatlanul, nesztelenül, behatol valami, ami egyszerre csak itt áll, ünnepélyesen és hatalmasan, és mindenre árnyékot vet."
5/5 csillag
http://moly.hu/konyvek/erich-maria-remarque-csend-verdun-felett
Forrásom volt még:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Erich_Maria_Remarque (magyar nyelvű)
https://en.wikipedia.org/wiki/Erich_Maria_Remarque
(angol nyelvű)
Ha tetszett a poszt, kérlek pipáld ki a bejegyzés alatti megfelelő mezőt,
Neked csak egy kattintás, nekem viszont számít minden apró visszajelzés :)
FB-én itt tudsz követni: https://www.facebook.com/lakosztaly
Molyos adatlapom ez: http://moly.hu/tagok/mariann_czenema
Levelet ide írhatsz: bagolybizsu(kukac)gmail(ponty)com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!