2016. június 18., szombat

{Vigyázz! Kész! Posztolj!}: Kötelező olvasmány

Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését.




A kötelező olvasmányokról jobbára mindenkinek sok-sok unalmas, szenvedéssel teli óra jut eszébe, mikor éppen Jókai tájleírásain próbált keresztülverekedni, vagy értelmetlennek tűnő ősi nevek műveltek rímekben elképzelt kalandokat az ókori Hellászban.
Azt hiszem tavaly beszélgettem arról pár emberrel, hogy őket mostanában, húsz éves korukon túl kezdi érdekelni Odüsszeusz, vagy Antigoné története, de egyértelműen elmondták azt is, hogy középiskolásként semmi kedvük nem volt efféle műveket olvasni.

A kötelező irodalom legnagyobb részével ez a baj, hogy NEM való a korosztálynak, akire ráerőltetik. Elnézem most a 14 éves keresztfiamat, akinek ősszel Illiászt kell majd olvasnia… Még ha csak részlet is, elborzasztóan távol áll az éppen kamaszodó ifjúságtól Homérosz nyelvezete.
De nem jobb a helyzet pár orosz íróval, vagy akár Móricz műveivel sem. Hol van már az a jobbágyság, vagy a tanyavilág a mai Magyarországon, ahol a lakosság 80 százaléka város, kisváros lakója, vagy városias életmódot él? Mit tud egy mai gyerek a csinyovnyikokról, mikor nekünk még tanulni kellett oroszul, tehát értettük a mű mögötti logikát, kultúrát is.
Ráadásul elővettem édesanyám középiskolás tankönyvét, 1971-es a tankönyv, felidézném az akkori kötelezőket:
Gogol – A köpönyeg
Arany János – Toldi
Mikszáth – A Noszty fiú esete Tóth Marival
Ibsen – Nóra
Tolsztoj: Ivan Iljics halála

Ismerősek a címek, igaz? Tessék csak belegondolni, a magyar általános és középiskolai oktatást valamikor a második világháború után, 1946-1951 között kezdték megreformálni – nem először és utoljára a 20. századi történelme során; de a legtöbb akkor kiválasztott mű ma is szerepel egy nebuló életében.
Konkrétan hiába fejlődött körülöttünk a világ az unoka ugyanazt tanulja, mint a nagyszülő, anno.
És aztán csodálkozunk, hogy el vagyunk maradva mindenkitől…Hogy nem rugalmas a magyar népesség, túl hagyománytisztelő, maradi, konzervatív;  hogy nincs kedve olvasni – de hiszen nem is éri pozitív élmény olvasás közben!

Márpedig az olvasás készség, ami fejleszthető, pont úgy, mint a biciklizés, de aki sokszor bukik fel, nincs kedve nyeregbe pattanni, pontosan úgy, mint aki csak száraz, számára értelmetlen, érthetetlen, életétől távoli, unalmas tényekkel kénytelen agyát bombázni.
Bár alapvetően azt gondolom, hogy az olvasásra nevelés otthoni, szülői munka, az iskola is jócskán tehet az általános, nemzeti sikertelenségről!
(Most nem vizsgálnám meg azt, hogy ez mennyire félreértelmezett röghöz kötődés, semmint hagyománytisztelet, netalán lustaság, kényelemszeretet van a régihez ragaszkodás mögött, de véleményem szerint SZÉGYEN ennyire régi elvekhez ragaszkodni.)


Amik nálunk családilag lesznek/vannak kötelezők:




Valószínűleg a Harry Potterrel nem mondtam semmi meglepőt, most hogy hetedszerre olvasom, még mindig találok benne újdonságot, nem unom, sőt.
Sok jó könyv van, de semmi, SEMMI sem fogható Jo meséjéhez :D

Pedig fantasztikus könyveket írt Fekete István, Gerald Durrell – mindkettőjükhöz azért ragaszkodnék, mert a mai ember jobbára teljesen mű világban él, állatoktól elzárva, és jócskán van mit tanulnunk tőlük az anyatermészetről, földünkön élő más élőlényekről.
Szabó Magdát is lelkesen ajánlom fűnek-fának, a Tündér Lala, Szigetkék után kicsit más világ volt az Álarcosbál, de Fanni mégse bánta meg, mikor végre végigolvasta. Igazat adott nekem, hogy jó könyv.
Ha már a nagylány, ő Ruminit szokta javasolni másoknak, de Meg Cabot összes művét szintén az egekbe marasztalja.

Ha pedig kortársról van szó, akkor én Lois Lowry-tól nagyon szerettem Az emlékek őrét, és egy amerikai kötelező olvasmányt, Chbosky-tól az Egy különc fiú feljegyzéseit.
És persze nem győzöm sosem azt hangsúlyozni, hogy mennyire egetverően jó Orwell Állatfarmja, vagy az 1984, Huxley-tól a Szép új világ, Anne Frank naplója, Harper Lee-tól a Ne bántsátok a feketerigót, de akár A marsi, a 35 kiló remény, a Semmi vagy a Felhőatlasz is.
(BTW: egy ki kiegészítés: a tiltott könyvek listáját érdemes végigböngészni, nyilván ami kiveri egy átlagos "felnőtt" érzelmi szintjét, az csak jó lehet!
Gonosz vagyok, de amúgy a legzseniálisabb és leginkább élvezhető klasszikus művek itt vannak felsorolva.)





Én se tudok mást, okosabbat mondani, csak ezt: ha nem szeretsz olvasni, az lehet a legnagyobb gond, hogy még nem találtad meg a megfelelő könyvet.
Csak egyre kérlek, nagyon szépen: NE ítéld el/meg az Irodalmat a kötelező olvasmányok nyomán! :)
Az mindegy, mit találtál jónak, az olvasással kapcsolatban csak egy hiba lehet: ha nem gyakoroljuk. Pontosan úgy, mint a biciklizést, ezt sem lehet részvétel nélkül űzni. Csináld, olvass bármit, idővel kialakul a saját ízlésed, és talán mire középkorú leszel, újra nekiveselkedsz a kötelezőknek.
A saját gyerekeiddel...

A bejegyzéshez háttér információt és véleményt (Elavulttá váltak a kötelező olvasmányok) a linkelt oldalakról szereztem.

 Jó hétvégét, jó olvasást kívánok, én röppenek vissza Roxfortba! :DD


Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése