A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.
Hát, eljött a minden évben nagyon várt pillanat, ma reggel Tóth Krisztina novelláskötetével léptem át a bűvös küszöböt.
Egyfelől, mint mindig, büszke vagyok magamra, másfelől viszont meghallom ám a hátam mögötti beszédet - tehát tessék vigyázni! :PKönnyű nekem, mert van rá időm - igen, mert szakítok rá, de amúgy van három gyerekem, háztartás, és csak két hónapja vagyok itthon, rémlik?
Könnyű nekem, kapom az ingyen könyveket - eddig szám szerint ötöt, a többi vagy saját, vagy könyvtári.
Könnyű nekem, mert beleszámolom a tinikönyveket is - a könyv az könyv, és idén kihagytam a felolvasott esti meséket, ha azok is szerepelnének, már 150-nél tartanék :P
Könnyű nekem, mert én én vagyok, mások meg mások - ezzel nem tudok vitatkozni, mert tényleg szerencsés természetem van.
Könnyű, vagy nehéz, mindenesetre itt a lista, eddig 100 befejezett olvasás, 1 félbehagyott könyv és kettő kötet van az idei olvasmánylistámon.
Ezt a száz könyvet olvastam 2016-ban:
- G. Szabó Judit: Hárman a szekrény tetején
- Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú
- Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
- Susan Ee: World After – Túlélők világa
- Mary Shelley: Frankenstein
- Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 2. – Reflektorfényben
- Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
- Agatha Christie: A kutya se látta
- Meg Cabot: Valódi és képzelt hercegnők
- William Shakespeare: Macbeth
- William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
- William Shakespeare: A makrancos hölgy
- J. M. Barrie: Peter Pan
- William Shakespeare: Julius Caesar
- Washington Irving: The Legend of Sleepy Hollow
- Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 3. – A szerelmes hercegnő
- MJ Ware: Harry Plotter and The Chamber of Serpents
- Agatha Christie: A Bertram Szálló
- Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 4. – Mia Genoviában
- Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 4 és 1/2.
- Szabó Magda: Disznótor / Kígyómarás
- Jane Austen: Meggyőző érvek
- Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
- Szerb Antal: Budapesti kalauz
- Hegedüs Géza: A milétoszi hajós
- Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban
- Sara Raasch: Hó, mint hamu
- Jane Moore: Második feleségek klubja
- Neil Gaiman: Felkavaró tartalom
- Jane Austen: A mansfieldi kastély
- Madách Imre: Az ember tragédiája
- Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye
- Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc
- Sir Arthur Conan Doyle: Az arany szemüveg
- Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?
- Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 5. – Talpig rózsaszínben
- Fekete István: Gyeplő nélkül
- Hermína Franková: Ki tud franciául?
- Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
- Erich Maria Remarque: Csend Verdun felett
- Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma
- Agatha Christie: Gloriett a hullának
- Jane Austen: A klastrom titka
- Agatha Christie: Egy marék rozs
- Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
- Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt…
- Mosonyi Aliz: Boltosmesék
- Popper Péter: A nem értés zűrzavara
- Mitch Cullin: Mr. Holmes
- Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv
- Anna Gavalda: 35 kiló remény
- Jean-Jacques Sempé – René Goscinny: A kis Nicolas
- Jacqueline Wilson: A kofferes kislány
- Klausz Melinda: A közösségi média nagykönyve
- Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
- Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
- K. B. Rottring: Heri Kókler és a Hat Tyúk Tava
- Jean-Claude Carrière – Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől
- Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás – Herskovits Mária: Jövőnk titka: a gyerek…
- Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
- Agatha Christie: Miss Marple
- Fekete István: Zsellérek
- Tonya Hurley: Szellemlány
- Zoe Sugg: Girl online
- Almási Kitti – A. J. Christian – Csernus Imre – Popper Péter: Miért vagyunk boldogtalanok?
- Dr. Seuss: Kalapos Macska
- Szabó T. Anna – Lackfi János: A nő meg a férfi
- Márai Sándor: Az igazi
- Anna Gavalda: Kis kiruccanás
- Jane Austen: Emma
- Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 6 és 1/2. – Mia karácsonya
- Szabó Magda: Béla király
- Amanda Palmer: A kérés művészete
- Vernon L. Brenner: Micimackó kertje
- Jane Austen: Szerelem és barátság
- Agatha Christie: Herkules munkái
- Christine Nöstlinger: Punk avagy a Hajmeresztő Hétfő
- Rosie Banks: Meseerdő
- Cornelie C. G.: Érzelmi vírusveszély
- P. G. Wodehouse: Jeeves majd megoldja
- Lois Lowry: Az emlékek őre
- P. G. Wodehouse: Valami sumákság
- Jane Austen: Értelem és érzelem
- Grecsó Krisztián: Jelmezbál
- Jane Austen: Büszkeség és balítélet
- Szerb Antal: A Pendragon legenda
- Maros András: Kávéházi pillanatok
- Tersánszky Józsi Jenő: Legenda a nyúlpaprikásról
- Szabó T. Anna: A Fűszermadár
- Mán-Várhegyi Réka: Dóri és Marci nyomoz
- Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék!
- Agatha Christie: Gyilkolni könnyű
- Szaniszló Judit: Beenged
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek- Kevin Leman: Születési sor(s)rend
- Fiona Dunbar: Lulu és az igazságsüti
- Marina Gask: Milyenek a fiúk? …És a lányok?
- Faith Hines – Pam Brown: Murphy (kis)asszony törvénykönyve
- Virág Emília: Sárkánycsalogató
- Fiona Dunbar: Lulu és a kívánságsüti
- Tóth Krisztina: Pixel
- Harrach Ágnes: Kevés szóval svédül
- Octave Mirbeau: Egy szobalány naplója
Gondolkodtam azon, hogyan tudnám megünnepelni ezt a molyos kitüntetést itt a blogon, és úgy határoztam, hogy írok az olvasmányaimról egy book-tag bejegyzést. Aztán persze majd év végén jön egy másik is, kíváncsi vagyok lesz-e a legek listáján változás :)
1., A legnehezebb olvasmány idén:
Nyilvánvalóan a félbehagyás azt jelenti, hogy Bettelheim ismét kifogott rajtam, a főiskola után 20 évvel, idén sem bírtam végigszenvedni a könyvet. Ami pedig mindaddig nagyon jó, míg el nem érkezünk a freudi szempontú mesevizsgálatokig :/
Szerintem az emberiség nagyszerűen el van a nélkül a tudás nélkül, hogy Jancsi és Juliska orális fixációtól szenved, mikor megeszik a cukormáz házikót; vagy hogy a béka a megtermékenyülés szimbóluma. Pláne amiket a Piroska és Farkas meséről írt... brr, én írtam már egy-két 18+-os novellát, de Bettelheim nálam jóval disznóbb.
Ami viszont tényleg összetett olvasmány volt, a drámákon kívül, az Umberto Eco könyve, a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől.
2., A legviccesebb könyv idén:
A kis Nicholas - azon mindig betegre röhögöm magam, Mia Thermopolis kalandjai, azaz a Neveletlen hercegnő részek, Tanár úr kérem Karinthytól, illetve Wodehouse könyvei <3 Kiemelten a Valami sumákság című kötet.
Meglepő módon a Heri Kókler nem jött be, egészen pontosan az első ötven oldal nem rossz, de 180 oldalnyi favicc azért nagyon-nagyon fárasztó.
3., A legunalmasabb könyv idén, eddig:
Azt hiszem mások nevében is elmondhatom, teljesen felkészületlenül ért az élmény, hogy az Álmosvölgy legendája ( The Legend of Sleepy Hollow) milyen hosszú, lassú, vontatott, álmosító, unalmas :( Nem én vagyok az egyetlen, sőt biztosan az értékelők 90 %-a azzal kezdi, hogy imádta Tim Burton filmjét, és ezért olvasta el a novellát, amivel hatalmasat koppant.
4., A nem - értem könyv:
Hosszabban: nem értem, hogy mit lehet ezen a könyvön annyit sztárolni? kategória két résztvevője a Hó, mint hamu és Feldmár András könyvei.
5., Féltem tőle, de aztán mégis tetszett:
Gyönyörű titkok múzeuma
Holt volt, holt nem volt...
Az emlékek őre
Jelmezbál
Sárkánycsalogató
6., Tudtam, hogy jó lesz és nem is csalódtam könyv:
#Verslavina
Születési sorsrend
Nagy családkönyv
Kérés művészete
Kávéházi pillanatok
az összes Jane Austen, Shakespeare, Agatha Christie, Szerb Antal, Fekete István
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Maros András: Kávéházi pillanatok
P. G. Wodehouse: Valami sumákság
Szép hetet, jó olvasást kívánok Nektek is!
Hűű! Nagyon-nagyon tetszett ez a poszt! (és adtál egy ötletet nekem is) Őszinte, mint szokott. Feldmárt én sem értem, három olvasás után... és ha megengeded, ha kikerekedek, elvinném az ötleted. A kép is remek hozzá, gratulálok!
VálaszTörlésPersze, vidd csak nyugodtan
Törlés:-D
A képek a Pixabay-ről vannak, elvileg ingyenes stock fotógyűjtemény, magas minőségű, szabadon felhasználható képekkel.
( De most annyira megtetszett ez a fekete-fehér, h azon gondolkodom, átállok csak ezekre)
Hűha száz, gratulálok! :) :)
VálaszTörlésÉs még jó, hogy beleszámolod a tinikönyveket is! :) :)
Zsófi
Szép lista, gratulálok! Még a várólistám is bővülni fog. :) Teljesen egyetértek azzal, hogy arra van időnk, amire szakítunk. Mi vagyunk a példa, hogy három gyerek mellett is lehet sokat olvasni. :) Bea
VálaszTörlés