A hét verse - Váci Mihály: Valami nincs sehol



Váci Mihály: Valami nincs sehol
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek, 
– valamit mindennap elmulasztunk. 
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn, 
– s valamit minden tettben elmulasztunk. 
Áldozódunk a szerelemben egy életen át, 
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből, 
– minden csókból hiányzik valami. 
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta, 
– minden szerelemből hiányzik valami. 
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is, 
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel, 
– az életedből hiányzik valami. 
Hiába vágysz az emberi teljességre, 
– mert az emberből hiányzik valami. 
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben, 
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag, 
– a Mindenségből hiányzik valami. 
A Világból hiányzik a mi világunk, 
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár, 
– felőlünk hiányzik valami. 
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld, 
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból: 
– „Valahol! Valamikor! Valami!” 
Hitették a bölcsek, hitték a hívők, 
– mióta élünk, e hitetést hallani. 
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol! 
– s a mi dolgunk ezt bevallani, 
s keresni azt, amit már nem szabad 
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent, 
– minden szót újra kimondani. 
Újra kezdeni minden ölelést, 
– minden szerelmet újra kibontani. 
Újra kezdeni minden művet és minden életet, 
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon, 
– megteremteni, ami nincs sehol, 
de itt van mindnyájunkban mégis, 
belőlünk sürgetve dalol, 
újra hiteti, hogy eljön 
valami, valamikor, valahol…


Vers forrása:
GABÓ karca


Megjegyzések