FÜLSZÖVEG:
Egy új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.
Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.
Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.
Van, mikor az ember nagyon vár egy könyvet, bár egy picit tart attól, hogy mekkora a felhajtás körülötte, és vajon fog-e neki is annyira tetszeni, mint másoknak… Én így voltam most Neil művével, pedig mehettem volna biztosra, hiszen már a megjelenéskor dicsérte Joanne Harris, aztán a magyar könyves bloggerek közül Lobo és Gabo is, akiknek az ízlése amúgy is mérce számomra.
De azért volt egy kis ellenérzésem, mert én nem olvastam sem az eredeti északi mitológiát, se nem követtem Loki és Thor kalandjait filmvásznon, bár természetesen tudom hogyan néznek ki :)
Most azonban szerencsére megcáfolt az élet, teljesen, én is csak azt tudom mondani, mindenkivel egyetértésben: ez egy nagyszerű könyv, egyetlen hibája van, hogy rövid.
Neil szokás szerint írt bevezetőt, ott megemlíti, hogyan került ő kapcsolatba az északi mitológiával, az Eddával, mit jelentett neki a sok mendemonda, illetve hogy mely könyveket használta írás közben forrásul. Aztán bemutatja a főszereplőket, Odint, Thort és Lokit, majd belecsapunk a jóba.
Márciusban olvastam el a Görög regéket Trencsényi-Waldapfel Imre tolmácsolásában, és most egyből az első skandináv sagánál azt tűnt fel, hogy jééé, mennyire egyformán kezdődik a világ megteremtése mindkét kulturkörben. Kezdetben nem volt semmi, majd szétválik a fény és sötét, aztán alakul ki a Föld, melynek első teremtményei a titánok/óriások. Az őket legyőző lények lesznek az istenek mindkét mondakörben, és az istenek teremtik meg később az embereket.
Hasonlít abban is az északi mitológia a görög regékre, hogy ugyanolyan véres, ugyanúgy nem tökéletes lények az istenek, hanem botlásra, hibákra, balesetre, cselszövésekre képes lények – csakúgy, mint az emberek.
Az északi mitológia sava-borsa, és ezt nyugodtan állíthatom, Loki, Odin testvére, aki maximum akkor van nyugton, mikor alszik, de kinézem belőle, hogy akkor meg arról álmodozik, hogy miként fogja uralni a világmindenséget, és hogyan szabadulhatna meg testvérétől, meg pláne annak erős fiától, Thortól. Ez is ismerős dolog, elég a Herkules nevű Disney rajzfilmre is utalnom, ott Arész-Zeusz-Herkules között zajlik a hatalmi huzavona. Tulajdonképpen Loki, Neil megfogalmazásában nekem elég vegyes képet mutatott, hol a rajzfilmes Arész cselszövése jutott róla eszembe, hol pedig Tom Hiddleston meglehetősen vonzó külseje.
http://thor.wikia.com/wiki/Loki_(movies)/Gallery |
Olvastam volna még? Naná, már a hatvanadik oldalon azon nyüszögtem, hogy ez a könnyedség, ez a stílus, és hozzá ezek a mesék szemmel láthatóan kevesek lesznek nekem. Ha kétszer, vagy telhetetlen méhecskeként kérve, háromszor ilyen hosszú lenne ez a könyv, akkor lennék vele ezer százalékosan elégedett. Így csak marad a száz :D
Jó szívvel ajánlom, mind Neil Gaimannal való ismerkedésre, mind első fantasynak fiatal olvasóknak, - Neil twitteren azt írta, hogy akár 9-10 éves gyerekeknek is!-, mind csak kikapcsolódásra vágyóknak. Könnyű, pár órás, élményolvasmány. Csillagos ötös, ismét.
Egy jó tanács:
NE bkv-én olvassátok! Loki finoman szólva időnként mond és csinál érdekes dolgokat, amitől hangosan fel fogtok nevetni/röhögni… és akkor jól jártok, mert én röhögőgörcsöt kaptam. Szóval totál hülyének néztek, megint :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!