FÜLSZÖVEG:
Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten,
de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!
Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.
Előrebocsátom, egyfelől nagyon nehéz erről a könyvről spoiler nélkül beszélni, mert szerintem a fülszöveg is eléggé az; másfelől annyira nyomasztó, érzelmileg megterhelő olvasmány, hogy meglehetősen problémás elfogultság nélkül is írni róla.
Az ember azt gondolná, hogy disztópiában már nem lehet újdonságot írni, már minden témát kimerítettek a zömében amerikai írók, de szerencsére jött ez a regény és cáfolta a feltevéseimet.
Az alaptörténet egy szigeten játszódik, négy kamaszlány szemszögéből zajlanak az események, ami megvallom először nem igazán esett le nekem.
Szinte a legelső oldalaktól iszonyú, fullasztó, nőként, anyaként érzelmileg kimerítő, fájdalmas és hosszadalmas a történet, két okból is. Egyrészt rengeteg a titok, de ez szinte elvárható egy disztópiától, az azonban talán nem, hogy csak a 122. oldalon írja le a szerző, mondatja ki konkrétan ez egyik lánnyal az igazságot.
Másfelől anyaként engem mellbeütött, hogy mennyi fájdalom van ezekben a lányokban, hogy elrabolják tőlük a saját felmenőik a gyerekkorukat, és ezt teljesen természetesnek veszik.
Nekem két lányom van, és strapás volt olvasnom ezt a regényt, mert hol hányingerem volt, hol sikítani tudtam volna a felháborodástól. Aztán viszont ahogy előrehaladt a történet, pláne a számos halál után, én is legalább annyira fásulttá váltam, mint Vanessa.
Mit akarok ezzel mondani?
Ez nem egy tökéletes regény, bár maga a műfaj sajátossága is, hogy a disztópiákban nincs megoldás, az írónő, Jennie Melamed talán még az átlagnál kevésbé is törekedett befejezni a történetét. De alaposan átrágtam magamban az éjjel, és arra jutottam, lehet, hogy ez nem is baj.
Mert elvileg ugyebár a disztópia egy lehetséges, általában sötét jövőt ír le, a Nagy világégés után, vagy legalábbis az emberiség jó részének pusztulása után. Egy bizonyos elképzelést vázol fel, egy negatív víziót, egy olyan jövőt, amitől óvakodnunk kell.
És ebben tökéletes ez a könyv.
Nem véletlen talán az sem, hogy pont az USÁ-ban született meg, ami egy önálló kontinens, nagyobbfajta sziget, illetve számos szigettel rendelkezik, lelkesen épít kerítést a külvilág elzárására. Mindig felröppenek hírek is, különböző szektáktól, ott elkövetett rémségekről…
Amitől azonban szerintem mégis hat ez a könyv, és amivel Margaret Atwood A szolgálólány meséje, valamint Robert Merle Védett férfiak mellé felér, az a valóságban gyökerezése a történetnek.
Minden nő, legyen bárhány éves is, és nem kell hozzá #metoo áldozatnak lennie, érezte már életében legalább egyszer a kiszolgáltatottság érzését, mint Vanessa Mr. Adams mellett.
Igenis, napjainkban, körülöttünk, gyerekeink körül élnek, léteznek olyan férfiak, akikkel nem szívesen marad kettesben az ember, akikből árad a bántó erőszak érzete. És igaza van Vanessának abban is, hogy sokan tudnak viselkedni, igazából otthon a négy fal között engedik el magukat, mutatják be a valódi, szörnyeteg természetüket…
Ki védi meg a gyerekeket, ha elhallgattatjuk őket, ha hazugságnak tituláljuk a vallomásaikat, ha fecsegésként elengedjük panaszaikat a fülünk mellett?
Ami viszont nekem nagyon rosszul esett, az az anyák viselkedése volt.
A gyerek az első, a gyermek az kincs, a férfi lecserélhető, de a saját húsodból, véredből, sejtjeidből érkező jövevény sosem. Az én ősanyai felfogásomhoz képest, - pedig sosem terveztem, láttam előre, hogy az leszek-, a szigeten élő anyák java ellenfélként tekint a lányára.
A gyerek az első, a gyermek az kincs, a férfi lecserélhető, de a saját húsodból, véredből, sejtjeidből érkező jövevény sosem. Az én ősanyai felfogásomhoz képest, - pedig sosem terveztem, láttam előre, hogy az leszek-, a szigeten élő anyák java ellenfélként tekint a lányára.
És ezért is érdemes elolvasni ezt a regényt, hogy tudjuk, nőként, anyaként, hogy a férfiak ki tudnak találni olyan módszert, amivel egymás ellen fordíthatnak minket.
Ajánlom én ezt a könyvet?
Hát hogyne, persze.
Olvasd el azt a könyvet, mert anya vagy, anya leszel, anya lehetsz, és tudnod kell azonosulni a jó példákkal.
Olvasd el azt a könyvet, mert a már említett két klasszikus, Atwood és Merle mellett idén ez a regény a legfontosabb feminista könyv, ami eddig megjelent.
(Btw, majd érkezik Naomi Aldermantól A hatalom, az is alapmű lesz, véleményem szerint.)
Olvasd el ezt a könyvet, mert gyerek voltál, gyerek vagy, gyerekeid lesznek, tudnod kell, hogy mennyiféle apró, szinte észrevehetetlen módon ki tudja a környezeted, a társadalom mosni az agyad, és titokban szembefordít a gyermekeddel.
Olvasd el azt a könyvet, mert a szörnyek, emberi alakban bújva köztünk élnek, és csak úgy tudjuk legyőzni őket, ha beszélünk róluk, ha elmondjuk az igazat.
OLVASD EL EZT A KÖNYVET.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!