Matt Haig: Ha ​megáll az idő



FÜLSZÖVEG:

Tom Hazard veszélyes titkot rejteget: hiába tűnik átlagos negyvenegy éves férfinak, egy ritka betegségnek köszönhetően évszázadok óta életben van. Előadott Shakespeare-rel, hajózott Cook kapitánnyal és koktélozott Fitzgeralddal – de most már leginkább úgy szeretne élni, mint bárki más. 
Tom az életben maradáshoz mindig új identitást vesz fel, és ezúttal tökéletes álcát választ: történelemtanárként kezd dolgozni egy londoni középiskolában, ahol úgy mesélhet a gyerekeknek a háborúkról és boszorkányüldözésekről, mintha nem is lenne ezekről személyes tapasztalata. Megpróbálhatja megszelídíteni a múltat, de az bármelyik pillanatban utolérheti. Egyvalami pedig tilos számára: nem eshet szerelembe.

A Ha megáll az idő korokon átívelő és kortalan romantikus történet arról, milyen érzés elveszíteni és megtalálni magunkat, és arról, hány életet kell leélnünk, mire megtanulunk élni.

Eredeti mű: Matt Haig: How to Stop Time
Eredeti megjelenés éve: 2017


"A múlttal nincs mit tenni, cipelnünk kell egyre növekvő súlyát, reménykedve, hogy nem roskadunk össze alatta."
Ha minden igaz, akkor ez egy röp vélemény lesz, de előre elnézést kérek, ha a szokásos Matt Haig rajongásom átveszi az irányítást a szavaim felett ;)

Elvileg ez a kötet Matt 12. regénye, de közben persze megírta az ikonikus Miért érdemes életben maradni? művét is, tehát lehet, hogy mellészámoltam, elnézést érte.
Én őszintén szólva teljesen meglepődtem olvasás közben, mert Matt twitter és instagram profilját követve, a két önfejlesztő könyvét és a karácsonyi trilógiáját olvastam eleddig. Fogalmam se volt róla, hogy az egyik kedvenc íróm tud ennyire romantikus is lenni. Merthogy a Ha ​megáll az idő elsősorban nekem egy nagyon érzelmes történet, attól eltekintve, hogy roppant mozgalmas is.


Tom a főhős elvileg egy betegségben szenved, amitől lassabban öregszik, mint az átlag. Szerencsére problémájával nincs egyedül. Azonban a dologgal két nagy gond van: a jelenben, 20-21.században a tudósok tennék az ilyen emberek génjeikre a kezüket; míg a múltban, pontosabban a 16.században, mikor Tom született, boszorkánynak, az ördög cimborájának nézték ezért. A regényben a legszívszorítóbb rész, mikor Tomot elkergetik szülőfalujából, édesanyját pedig boszorkányperbe fogják.

Olvasás közben azon morfondíroztam, hogy milyen érdekes, az emberek szívesen lennének halhatatlanok, ellenben ha más az, akkor pedig feltétel nélkül el óhajtanák pusztítani az illetőt. Az irodalomban, filmekben két híres alakja van az ilyen örök életű lényeknek: vannak a vámpírok és vannak a Hegylakó (Highlander) féle halhatatlanok. Mindkét faj élete csupa küzdelem, menekülés, meg persze a fő kérdés, hogy mi értelme az életnek egyedül, társ, család nélkül?  Matt Haig is így képzeli el főhősének, Tomnak sorsát.


A férfi sehol sem tud huzamosabb időt megmaradni, ami azonban kedvez az olvasónak, mert így beleshetünk a korabeli Globe színpadára, hogy milyen volt Shakespeare magánemberként, és színészként. Utazhatunk Cook kapitánnyal, olvashatunk kicsit Charlie Chaplin-ről, megvitathatjuk  Fitzgerald-dal, hogy miért népszerű A nagy Gatsby, tehát kiragadott epizódokban zajlik a múltra való visszaemlékezés.
Ez nem egy klasszikus időutazós könyv, először nekem nehezemre is esett elfogadni, hogy szinte minden jelenlegi életmomentum mellé Tom hozzáteszi, párhuzamba állítja múltja egy mozzanatát. Nincs így ez másként a szerelemmel kapcsolatban sem, hiszen hiába él a főhős a 21.században, a 16. századi kedvesét gyászolja még mindig, illetve a tőle született lányát keresi.




Nyilván a kötet vége banális, Tom szerelembe esik, aztán a happy end várható, a regénybeli gonosz alakját is ki lehet találni, engem mégis az nyűgözött le nagyon, ahogy rengeteg apró bölcsesség van beleágyazva a szövegbe.
Nem fogok hazudni: ezek a mini okosságok a két önfejlesztő kötetből származnak, illetve ott vannak bővebben, szebben kifejtve.
A következő rész például szerepel a Notes ​on a Nervous Planet, tavaly megjelent kötetében is:
Minél tovább élsz, annál nehezebb megragadni a pillanatot, minden egyes betoppanó pillanatot. Nem a múltban vagy a jövőben élni, hanem ténylegesen itt lenni. 
„Az örökkévalóság jelenekből font szövet” – írta Emily Dickinson.
Én minden klisé ellenére nagyon szerettem ezt a könyvét is, és persze igyekszem majd levadászni a maradék magyarul megjelent Matt művet is :)

off:
Szívesen látnám a polcomon is a kötetet, csakhogy kedvencem műveit itthon több kiadó is forgalmazza, ezt éppen a GABO, de a Libri, Kolibri és az Alexandra is - nyilván mindegyik más külalakot preferálva :(
Gabo és Alexandra kiadók a papírkötés hívei, a Libriék a keménykötéssé, de ott is különböző méreté, ami már így is furán néz ki a polcomon. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hét verse - Kovács Barbara: Ma rossz leszek (iskolás változat)

A hét verse: Romhányi József - Lepketánc

A hét verse - Kovács Barbara: A csacsi