Monok István: A ​hagyományos világ átváltozásai


FÜLSZÖVEG:

A ​Magyar Királyságnak és az Erdélyi Nagyfejedelemségnek egy új európai rendezést (utrechti béke, 1713) követően – a Német-Római Birodalmon belül, a török kiűzése, a Thököly Imre, majd a II. Rákóczi Ferenc vezette Habsburg-ellenes felkelés és szabadságharc után – vesztett helyzetben kellett elkezdenie az ország újjáépítését. Úgy, hogy az Európa nyugatibb feléről érkező modernizálási szándék ambivalens érzések mentén és csak részben valósult meg. A mindenki által üdvözölt változások mellett ugyanis a külső hatalom kiterjesztésének nem is nagyon leplezett kísérlete, sokszor gyakorlata visszatetszést keltett azokban a vezetőkben is, akik egyébként Habsburg-pártiak és katolikusok voltak. 

Az itt élők kulturális színvonalát minden erő emelni akarta, érdekükben állt. Nem volt mindegy azonban, hogy ezt kinek sikerül megvalósítani, és milyen szellemben. A bécsi udvarnak, vagy a magyar és erdélyi rendeknek? Utóbbiakon belül a főuraknak, vagy valamelyik egyháznak? 
Az összefogás mellett működött egyfajta versengés is, hiszen az ország fizikai és szellemi újjáépítését elősegítők társadalmi presztízse méltán emelkedett. A könyv, a könyvtár, az olvasás olyan eszköze volt a modernizációnak, amely mentalitást meghatározó erővel bírt, hiszen a könyvtár a potenciálisan megszerezhető ismeretek tára. Olyan ismereteké, amelyek tanúskodnak, emlékeztetnek, tanítanak. 
A kötet a XVIII. századi könyves világban bekövetkezett változások epizódjait villantja fel.


 A KÖTET ITT KAPHATÓ A KIADÓ WEBOLDALÁN KEDVEZMÉNYES ÁRON :)

MTA könyvtára, saját fotó

Tanulmányok a XVIII. századi magyarországi könyvtárak történetéhez - egészíti ki alcímében Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának igazgatója, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója műve főcímét.
Azoknak, akik nem könyvtárosok, vagy nem tanultak könyvtörténetet mesélem, hogy Monok tanár úr személye élő legenda körünkben. Egyfelől szinte minden könyvtáros, könyvtárostanonc találkozott már a nevével, mert jelenleg Magyarországon sokan őt tartják a legnagyobb tudású könyvtörténésznek. Másfelől könyvei általában kötelező olvasmányként, vagy kiemelt ajánlott olvasmányként szerepelnek a tananyagban, így nálunk az ELTE-n is.

Vezető művelődéstörténészként eszméletlen publikációs listája van az MTMT-ben, vagyis a Magyar tudományos Művek Tárában, 92 oldalon, 919 elem tartozik Monok tanár úrhoz.
Életútja igen szép példakép lehet a fiataloknak is, 2017-ben jelent meg róla egy internetes újságcikk, ahol az építőipari szakközépiskolás indulásról beszélgetett az újságíró hölggyel.
 „Monok István évtizedek óta kutatja a XVII-XVIII. századi magyar művelődéstörténetet, magyarán azt, hogy annak idején mit olvastak a magyar főurak s mások, és ez miképp hatott a magyar társadalomra. Nincs olyan levéltár a Kárpát-medencében, ahol ne járt volna hagyatéki leveleket olvasva, hiszen azokból derült ki, volt-e könyv az örökségben.”
Saját könyvtára ekkor 22 ezer kötetet számlált, amit nem is csodálok, A hagyományos világ átváltozásai kötetben a rövidítve idézett szakirodalom 61 oldalt tesz ki.

MTA könyvtára, saját fotó

Nyilvánvalóan ennek a kötetnek, sajnos, nem lesz rajongótábora, olvasók hada nem fogja követelni belőle az újranyomást. Meg is értem, 5 fejezetben, kicsivel több, mint 30 tanulmányban foglalja össze a magyarországi könyv- és könyvtártörténet igencsak izgalmas kezdeteit.
Nem mondom, hogy gyorsan haladós olvasmány, mivel szakszöveget tartalmaz, de például nekem hihetetlenül nagy segítség lesz a januári záróvizsgámon, mert az egyik szóbeli tételem felét lefedi a tudásanyaga.


Mi magyarok, ha könyvtárról van szó, hajlamosak vagyunk Mátyás királlyal kezdeni a felsorolást, holott előtte volt még két híres bibliofíl tudós, Vitéz János bíboros, esztergomi érsek és az ő unokaöccse, Janus Pannonius. Mindkét művelt humanista nagyúr, nemcsak hogy Mátyás nevelésében, uralkodása kialakításában, ízlése megalapozásában segítettek, hanem önmaguk neve is fényesen ismert volt az akkori latin nyelvű európai tudóstársadalomban. Mikor aztán kiestek a király kegyéből, a könyvtörténeti hagyomány szerint Mátyás lelkesen rátette kezét a könyvtáraik anyagára, és Vitéz János, illetve Janus Pannonius könyvei képezték a Corvina-könyvtár alapját.
Még egy aprócska megjegyzés: habár manapság nagyon romantikus, idealista, tökéletes uralkodónak tűnik Mátyás, a róla kialakult legendák halála után nagyjából száz évvel kezdtek terjedni, és ebből kifolyólag igencsak nehezen hihető, hogy pontosak volnának.

Monok tanár úr tanulmánykötete jóval a török megszállás utáni időkkel indít, 1717.októberében, egy bajor nyomdász magyarországi hagyatéki leltárával. Elöljáróban tudni kell, hogy míg három részre volt szakadva az ország, a középső, török által megszállt területeken tilos volt az olvasás és a könyv, így a 16-17. században meglehetősen nagy volt az analfabétizmus.
Drágák is voltak a könyvek, míg el nem terjedtek a nyomdagépek, amelyek azonban a Habsburgok uralta királyi Magyarországon, illetve az Erdélyi Fejedelemségben működtek. 1526-ban a mohácsi csata utáni évektől megérkezett hozzánk is a reformáció, és a 16. században lassanként a protestáns hit lett az egyeduralkodó. A század végén azonban beindult az ellenreformáció, a hivatalos nyelv pedig egészen 1848-ig a latin volt.
A könyvbehozatal a 18. század elején fejezet részletesen bemutatja Budán és Pesten élő német könyvkereskedők hagyatékát, és bevezeti az olvasót a hazai cenzúratörténelmébe is. A második fejezet a református értelmiség olvasmányait taglalja, az iskolai könyvtárakról szóló tanulmányt a nagyegyedi kollégium 1764. évi katalógusa és a németalföldi kiadványok arányairól szóló értekezés kíséri.

Számomra nagyon izgalmas rész volt a hazai könyvtárosok szerepét ecsetelő, és a könyvtári nyilvánosság kialakulásáról szóló fejezet. Eddigi kutatások szerint, valószínűleg 1678-ban készült el az első magyarországi diák tollából származó, könyvtárakról szóló szakdolgozat. Szerzője a soproni Adam Gruberrel, a lipcsei egyetemen tanult, szakdolgozatának címe: „De bibliothecis.”
Az arisztokrata könyvtárak változásai fejezetet a központi gyűjtemények kialakulása, a szakkönyvtárak, tudományos könyvtárak és természetesen a nemzeti könyvtár megalakulásáról szóló tanulmányok követnek.

A könyvtárakban fellelhető könyvek nyelve egészen a reformkorig latin és német nyelvűek voltak, de az arisztokrácia esetében a francia és olasz nyelv is előfordult. Vicces tény, hogy például Descartes vagy Voltaire művei milyen sokáig üldözött, felfordító irodalomnak számítottak a cenzúra és egyes papok szemében is.
Igen izgalmas kérdés, és Monok tanár úr már több tanulmányában felvetette, hogy külön kell választani a könyvgyűjtést, bibliofíliát, könyvbirtoklást, attól, hogy melyik arisztokrata, vagy főpap mennyire olvasta, használta a könyvtárában megőrzött, fennmaradt kötetet.

MTA könyvtára, folyóiratolvasó, saját fotó 


„A könyvtár már az első gyűjtemények óta demokratikus intézménynek tekinthető. A mindenkori hatalom ugyanis általában nem fordít figyelmet arra, hogy a könyvtár a potenciálisan megszerezhető ismeretek tára. Olyan ismereteké, amelyek tanúskodnak, emlékeztetnek, tanítanak. Másképpen gondolkodni is, mint azt az éppen aktuális hatalmi szereplők szeretnék. Ha a hatalom szereplői ráébrednek erre az intézményi helyzetre, akkor következik be a könyvtárak pusztítása, az emlékezet kiiktatása, illetve a gyűjtemények tartalmi összetételének megváltoztatásával a társadalom agymosása.”

Ez az első bekezdés A szakkönyvtárak szerepe a tudományos kutatás szabadságának kivívásában – Egy európai történet, magyarországi példákkal című, 2017-es, könyvtáros szakkiadványban, a Könyv, könyvtár, könyvtárosban megjelent, de a kötetben is szereplő értekezésből.
Az MTA huzavonája talán akkor még nem kezdődött el, az OSZK, mint Nemzeti könyvtár felszabdalásáról meg rémálmok sem voltak, de Monok István már előre megérezte, megjövendölte a szomorú prognózist.
Talán még mindig van remény az eredeti állapotok megtartására, mert az MTA forrásainak hiánya bizony veszélyezteti a könyvtárának jövőjét is, melyet 1826-ban, Teleki József családjának 30 ezres állományával alapítottak.
Szívből drukkolok mindkét tudományos fellegvárnak, már csak azért is, mert ahogy a könyvtári gyakorlatomon láttam, megbízható hátteret biztosítanak a tudományos munkához. 


Köszönöm a könyvet a Kossuth kiadónak!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hét verse - Kovács Barbara: Ma rossz leszek (iskolás változat)

A hét verse: Romhányi József - Lepketánc

A hét verse - Sohonyai Attila: Találhatsz annyit