Weöres Sándor: A teljesség felé #24

 

A teljes-ember

Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: időtlen-

határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli,

véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti

igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-

változó egyéniséged vezessen.

Ezután felismerheted egyéniséged igazi szerepét: csak

jelzőkészülék, mely eligazít a jelenség-világban. A vágyak nem lesznek

erőszakosak többé, hanem olyanok, mint a jelek a térképen:

belátásodtól függ, hogy miként igazodsz hozzájuk, nem követelőznek. A

testi szenvedés nem érint többé: tested bármekkora kínok közt vonaglik

és jajgat, lényed úgy figyeli és úgy gondozza, mint egy idegen, beteg

állatot. Az éhség és szomjúság sem érint ezentúl, sem érzékiség, sem

öröm és bánat, sem tudásvágy: tested, érzésed, értelmed hiányait úgy

érzékeled és úgy javítod, idegenül, mint ruhádon a gyűrődést, foltot,

szakadást. Mindaz, ami az életben kívánatosnak látszik: gazdagság,

siker, hatalom, egészség, számodra nem több, mint a felnőttnek

gyermekkori játékszerei; nem sóvárgásod, hanem helyzeted jelöli meg,

hogy mit viselj. Örök lényed nem vágyik semmire, még az üdvösségre

sem: csak úgy kivánja, ahogy a gőz felemelkedni s a kő hullni kiván:

nem a személyes vágya, hanem helyzetének törvénye szerint.

Ha létezésednek fényforrását egyéniségedből kiemelted és örök

lényedbe helyezted: sérthetetlen lettél, kezedbe vetted sorsodat.

Többé nem érhet kár, se haszon, jutalom igénye nélkül működsz, ahogy a

folyam homokot görget, halat éltet, hajót cipel.

Szöveg forrása:

https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html#1