Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Be kell vallanom, nem a könyv leírása, hanem a különleges címe, illetve a külleme csábított olvasásra :)
"Az, hogy a társaságunk nevébe bekerült a krumplihéjpite, Will Thisbee műve volt. Németek ide, németek oda, ő csak akkor volt hajlandó ülésekre járni, ha valami harapnivalót is feltálalnak! Mivel vaj kevés volt, liszt még kevesebb, cukor meg, a fejadagon kívül, egyáltalán nem, Will megalkotta a krumplihéjpitét. A töltelék tört krumpliból állt, édesítésre répát reszelt, a külső tésztaréteg pedig krumplihéjból készült. Will receptjei többnyire gyanúsak, de a krumplihéjpite óriási sikert aratott, és gyakran szerepelt a menün."
A könyv levélregény, 1946. januárjában kezdődik. Az elején egy főhősnő van, Juliet Ashton 30 év feletti hajadon írónő, aki a háború alatt híressé vált egy kitalált figura, egy ápolónő kalandjait taglaló szatirikus könyvvel. Miután sikeres felolvasókörutat tudhat maga mögött, sőt szert tesz egy gazdag amerikai hódolóra, új felkérést kap a Times-tól, egy cikksorozatra. (egyetlen kikötésük van, hogy ezúttal nem használhat álnevet, mint a sikerkönyve esetén tette)
Juliet írói válságban szenved, viszont lelkesen fogadja udvarlóját, mikor egy régi könyvét megtaláló férfi, Dawsey Adams levelet ír neki. A férfi írásában megemlíti, hogy Guernsey szigetén a német megszállást a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság és az olvasás miatt lehetett kibírni. Juliet jó szimattal rákérdez a részletekre, mire Dawsey hamarosan rábeszéli az olvasóklub többi tagját is, hogy írjanak a fiatal nőnek.
Innen indul a történet, ami aztán kiszélesedik, színesedik, nemcsak a német megszállás részleteivel, emberi sorsokkal, koncentrációs táborokról szóló beszámolókkal, szerelmi szállal; hanem egy új főhőssel, Elizabeth McKennával.

FÜLSZÖVEG:

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.
„A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.” 
Sarah Addison Allen
„Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.” 
The Christian Science Monitor
„Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.” 
The Charlotte Observer

Szívből ajánlom mindenkinek, akit érdekel a második világháború egy pici, de roppant érdekfeszítő része. Bár tudtam róla, hogy Londonban a gyerekeket evakuálták, azért a Guernsey szigetén történtek még nekem is új információk voltak. Anyaként szörnyű volt arról olvasni, hogy 4 évig nem lehettek együtt a családok, vagy hogy a németek mennyire átformálták a sziget eredeti kinézetét, lakóinak jellemét. Persze elgondolkodtató az is, hogy csak a háború nyomása okozta-e a kollaboráns tettek kialakulását, vagy egyes személyek azért hajlottak el, mert nem volt mellettük segítő baráti kéz.
Megfigyeltem már, hogy rengeteg brit regény hátuljára írják le Jane Austen nevét, effajta reklámcsalétekként, még akkor is, ha a tartalomnak köze sincs Austen finom humorához, mértéktartó hőseihez, soraiból áradó intelligenciához.
Itt van, és nemcsak Juliet fantasztikus humorérzéke austeni, hanem leginkább Elizabeth McKenna bátorsága, haláltáborig vezető, másokat megsegítő jelleme miatt.
Letehetetlen volt :)

Néhány sziporkázó, kedvcsináló részlet:

"A könyvesbolti eladók, komolyan mondom, egy külön kaszt. Nincs épeszű ember, aki ezért a fizetésért beállna dolgozni egy könyvesboltba, de épeszű ember tulajdonos se akarna lenni - túl csekély a haszon. Az ilyenekben tehát csakis az olvasók és az olvasás iránti szeretet munkálhat – no meg, hogy az új könyveket először lestoppolhatják maguknak."

"Mi az ördögöt meséltél Isolának? Útközben benézett Ameliához a Büszkeség és balítéletért, és megdorgált, amiért sosem meséltem neki Elizabeth Bennetről és Darcyról. Miért nem értesülhetett róla, hogy léteznek színvonalasabb szerelmes regények is, amelyek nincsenek telespékelve világfájdalmas férfiakkal, szorongással, halállal és temetőkkel?"

"Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani feladvány, amely sehol nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele."
"Ha az ember jó könyveket olvas, a gyomra már nem veszi be a rosszakat." :)