2018. július 1., vasárnap

Könyvesblogger élete - szerintem



A Témázunk csapat általában érdekes alapötletekkel dolgozik, de a mostani számomra is extra jelentőséggel bírt, és úgy döntöttem, hogy részt veszek benne.
Nekem az tetszik mindig a csajok bejegyzéseiben, hogy nincs két egyforma vélemény, bejegyzés, mindenki másképpen fordul ugyanazon téma felé, más irányt vesz a posztjában. Többek között ezért is érdekfeszítő olvasmányok, és ezért is van lehetőség csatlakozni: az én bejegyzésem is más lesz, mint a többi.
Azért is, mert arra gondoltam, hogy ez a poszt állhatna a bemutatkozás helyett, mellett is, hiszen mi határozná meg jobban azt, hogy milyen könyvesblogger vagyok, vagy mit gondolok róla, a véleményemnél, saját módszereim megosztásánál.

Mindig azzal szoktam kezdeni a bemutatkozást, hogy három gyerek anyja vagyok, nem azért mert oly annyira ősanya típus lennék, hanem azért, mert az életem legnagyobb részt arról szól, hogy a férjem keresi a pénzt, két állásban is; míg nekem kell mindig elérhetőnek lennem.
A hobbim is ezért alakult ki, a könyvet, ha félbehagyom, ha félreteszem, mert valamelyik gyerkőcnek szüksége van valamire, jóval egyszerűbb folytatni, ott, ahol tartottam. Csak visszalapozok egy-két oldalt, és máris képben vagyok.
Sorozattal, filmmel ezt nem tudom ugyanígy megtenni; tavaly nyáron volt olyan, hogy egy Disney rajzfilmet HÁROM napig néztem, mert annyiszor zavartak meg közben. Pedig volt, hogy hajnali hatkor kezdtem el, vagy este 9 után futottam újra neki … mégsem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy minden jelenetet láttam a 115 percből :D

A könyvesblog ötlete még 2014-ben merült fel bennem, egyszerűen azért, mert addigra nagyjából lecsendesült a fanfic írói mániám; viszont kicsit lefáradtam már attól, hogy négy éve voltam itthon 7/24-ben anyaként. Először úgy képzeltem, hogy Boglarina (Bogi) lesz a társ íróm, több levélváltásunk is volt arról, hogy melyik blogplatformon tudnánk együttműködni, de aztán neki sosem volt elég ideje a PTE mellett.
2015-ben aztán gondoltam egy nagyot, Piton professzor szülinapján belevágtam a blogolásba egyedül, és nem bántam meg, sőt. Azt bánom, hogy nem kezdtem neki előbb, hogy nem mertem, nem éreztem magamban az elég lendületet.

Az a nagyon érdekes, hogy bár kívülre lehet, hogy úgy tűnt, hogy tudom, mit akarok mondani, én azt hiszem, úgy érzem, hogy az utóbbi egy évben találtam meg a saját hangomat, egyéniségemet. Minden blog egy tükörkép az írója felé, és ez bizony gyakran nem túl szívderítő látvány így a képernyő másik felén. Hazudhatnék is, lehetnék másmilyen stílusú, vállalhatnék több recit, több kiadót, több heti posztot – de nem megy, az nem én vagyok. Most kényelmes, most jó, 5 kiadó, őszinteség, és igyekezet, hogy túlzásoktól mentes legyek.
Mind a bejegyzések számában, ez a havi 8-12 pont bőségesen elég, mind a formátumban, véleményezésben.
Senkit sem húzok le, nem állítom a tutit, és csak annak adok 5 csillagot, amelyik könyvet biztosan újra kézbe szeretném venni. Nem félek a recenzióban sem lepontozni egy olvasmányt, ha nem jó – egyszerűen meg kell írni a kiadónak, hogy melyik részével nem tudok azonosulni, és akkor nem fogják levenni az ember fejét :D




Még 2013-ban csatlakoztam a molyhoz, Bogi barátnőm ajánlására, aki akkor már évek óta használta a rendszert. Nem szeretem ezer százalékosan az oldalt, például kifejezetten idegesít az, hogy egyetlen IP címmel annyi felhasználót tudok regisztrálni, amennyit csak akarok; vagy a névtelen feljelentősdi rendszerét is utálom – de ma már megtanultam csak használni.
Nem mintha a Goodreads jobb lenne, ott hiányzik az összes egyetemi szakkönyvem, viszont tudom rögzíteni az amazonos olvasmányokat és főként a lényeg: a fanfictionöket, amiből rengeteget fogyasztok angolul.
Nekem a moly a fő forrás, ahol majd 300 embert követek, és ugyanennyien engem – onnan szedek új könyv ötleteket, és onnan jön a legtöbb hosszú távú elkötelezett olvasóm.

Egyéb régebbi közösségi elérhetőségeim a twitter, ahol 2009 óta vagyok tag, illetve a tumblr, ahová 2012-ben csatlakoztam. Főleg twitteren lehet éjjel-nappal elérni engem, ott szoktam másokkal is sokat cseverészni, a fészbúkot nagyon-nagyon nem szeretem. Még év közben kibírom valahogy, kell a házi a fiamnak, vagy nekem az egyetemi jegyzetek; de mindig öröm, ha deaktiválhatom. Mint most is :D
Nem mondom, hogy nem hasznos, de csak egy technikai eszköz, ami épp úgy piedesztálra került az emberiség életében, mint a pénz. Aztán meg persze nekiáll mindenki szenvedni tőle…

Ami az utóbbi időben fontos lett még a könyves bloggerek életében, az az Instagram. Megvallom őszintén, nagyon szeretem, de nem mindenki képét, és nem is mindenfajtát.
Jóllehet nagyszerű hely fantasztikus fotókat készíteni, amik rettentő sok lájkot kapnak, de vannak ezek között jócskán olyan fotók, ahol a könyvjelzőt, Funko pop figurát, kávét, teát, laptopot, kutyát, gyereket, csillámos követ, sálat, kesztyűt, vászontáskát hamarabb észrevenni, mint a könyvet.
A kevesebb több, az élet szinte minden területén – azt hiszem ez a legnagyobb baj a nettel, hogy versenyre sarkal, kifordít önmagadtól, és elfordít a józan észtől.
Csak a nézettségért, kattintásért, trendért nem érdemes csinálni semmit, vagy legalább is, én ehhez a szolidabb könyves blogger típushoz tartozom. Nem vagyok tagja 20-30 FB csoportnak, csak 4 könyvesnek, és kettő blogosnak, a legtöbb megosztást lusta módszerrel az Ifttt végzi helyettem.

Ha valaki bírja az iramot, és ért hozzá, az ne gondolja, hogy most leszóltam, hajrá, tegyen mindenki a saját ízlése szerint – pont ez a legjobb a blogolásban, hogy saját játszótér, azt csinálhatsz, amit csak szeretnél, ahogy csak szeretnél.
Még pár apró információ, mert ezek is felmerültek a többieknél.
Én nem vagyok az a blogger, aki kötelességének érzi, hogy kimenjen a Könyvfesztiválra, Könyvhétre. Ha van pénzem, minimum 20 ezer elszórható forint, akkor nekiindulok; ha nincs pénzem, akkor nem. Ha tanulni kell, ha családi program van, akkor mindig ezek a fontosabbak – tavaly 6 hónapig nem dolgoztam egyetlen kiadónak sem, mert el kellett érnem a kitűnő átlagot ahhoz, hogy átvegyenek tandíjmentesnek.
Most is a vizsgák voltak a fontosak, csúsztam a recenziókkal, mert muszáj volt tanulni. Ebben nem árt kifelé őszintének lenni, ahogy Pupilla szokta mondani: nem kell a reci minden áron.
És a trendkönyv sem, viszonylag ritkán fordulnak elő nálam azok is, sőt vásárlás előtt akár egy hónapot is képes vagyok azon gondolkodni, hogy kell-e nekem egy agyonhypolt kötet.
Az utolsó HP könyv, az Utazás a mágia történetében például biztosan csak könyvtári kölcsönzés lesz, nem saját kötet.




Kívülre úgy néz ki, mintha a kisujjunkból szórnánk ki a bejegyzéseket, holott több óra, nap kell egy-egy poszt megírásához, és rengeteg rutin. (Ezt most itt éppen reggel 9 óta írom, ha délre kikerül, biztosan maradt benne helyesírási hiba is, és olyasmi is, amit le szerettem volna írni, csak elfelejtettem.)
Egyfelől sokszor nem egyéjszakás kaland az éppen kérdéses olvasmány sem, én mostanában több könyvet, műfajt olvasok egy időben.
(Most pont nem, de Murakami önmagáért beszél.)
A sokféleség az olvasási válság, kiégés ellen is jó, ha nem megy a szórakoztató műfaj, előveszek egy szakkönyvet, akár angolul; ha végképp bajban vagyok, akkor meg jöhetnek a fanfictionök. Ebben a vizsgaidőszakban volt egy, amit vagy 5x olvastam el, pont az ismerősség, a várt boldog vég nyugtatott le.
Egy bejegyzés megírása, csak a szöveg, könyvtől, témától függően is, 2-4 óra lehet; aztán a wordből felkerül a szöveg a bloggerbe, és ott megy az átolvasás, előnézet, képek beillesztése – megint 1-3 órán keresztül.
Jelenleg igyekszem átállni a hosszabb, ezer szavas értékelésekre, még néhol nem megy; illetve gyakran használok saját instagramon is közzétett fotót a bejegyzésekhez. Ami stockphoto, az a Pexels-ről és a Pixabay-ről érkezik.

Még egy-két valami, ami változott az utolsó évben: nem félek félbehagyni egy könyvet, ha nem megy; valamint mindig alszom a véleményemre.
A fordításoknál a kiadóban a szerkesztő, fordító érzelmeibe mászhat bele a könyves blogger, ha azt gondolja, ő aztán meg tudja írni a tutit; a hazai szerzőknél meg egyértelműen szíven döfés lehet egy-egy negatív kritika.
(És mint mondtam, marad hiba, köszi Jeffi, màr nem könnyes a könyves blogger :D)
Ha éppen letettél egy könyvet a kezedből, biztosan ezer százalékban azt tudod mondani, hogy nem érzelmi alapon ítélkezel? Szembe tudsz nézni a véleményeddel, egy hét, hónap, egy év múlva is?
Persze másnak, másként megy, -  szerintem azonban nem árt elgondolkodni ezen is, könyves blogba kezdés előtt, de bármilyen véleményezés előtt.

Az egyik egyetemi oktatóm szerint:
Aki tudja, az írja.
Aki nem tudja, az oktatja.
És aki semmihez sem ért, az a kritikus :D



Alapjában véve, a könyves bloggerek nem mások, mint a többi típusú rajongó: csak éppen minket nem a foci, tenisz, F1, ki tudja milyen sorozat, fandom, film, zenekar hoz lázba, hanem a könyvek.
Csendes őrültek vagyunk.
Ahogy ide az egyik kiadóm fotója alá írtam:
igen, pont ilyenek vagyunk, csak pluszban még könyvekről gondolkodunk, beszélünk, írunk :D
Meg képesek vagyunk könyvbéli karakterekbe beleszeretni, illetve napokig, évekig gyászolni ...

Így leírva, tényleg furák vagyunk 😅


A többiek bejegyzései itt olvashatóak, szívből ajánlom őket - mindegyik kicsit más :)
ZakkantMandiDóriSisterNima, Pupilla

Utóvéd, később csatlakozók:
Kritta, Anaria

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share:

8 megjegyzés:

  1. Nagyjából mindennel egyetértek, amit leírtál, ezt a mondatodat pedig egyenesen kiakasztanám a falamra, annyira igaz: “A kevesebb több, az élet szinte minden területén – azt hiszem ez a legnagyobb baj a nettel, hogy versenyre sarkal, kifordít önmagadtól, és elfordít a józan észtől.“ Rendkívül hasznos dolog, meg minden, de annyi élményt elvesz az embertől. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww, de rendes vagy, köszi!
      Bocs, hogy ilyen későn reagáltam, ma szólt a Blogger rendszere, hogy van 9 moderálásra váró megjegyzésem - hol volt eddig?!?
      Így bízzon az ember a technikában...

      Törlés
  2. De jó hogy csatlakoztál, és tényleg tök jó, hogy mindenki másként látja ezt az egészet. Ahogy Pupi írta "Nem kell a reci minden áron" ez a jó mottója a dolgoknak, mert annak sincs értelme, hogy könyvhörcsögösködik az ember, begyűjt mindent a kiadóktól, aztán nem olvassa el őket x időn belül. Inkább csak annyit érdemes vállalni, amit tartani tud az ember. Szerintem az is normális, hogy neked a tanulás, család az első, én sem megyek mindig a Könyvfesztiválra, Könyvhétre, vagy ha megyek se vásárolok vagy nem lógok ott mindennap. A prioritások tök fontosak, a blogolásban is. Ha havi 1-2 bejegyzés megy ki, akkor azt kell szeretni, mert bizony a blogger is ember, és vannak fontosabb dolgai, mint az olvasás, és az arról írás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könyvhörcsögösködés - ezt is megjegyzem, pont jókor jött, tegnap kaptam egy mailt, hogy nem-e akarnék 2 könyvet látni a polcomon, amit pedig nem.
      Sokszor inkább ezért választom az ekönyv verziót, azt letörlöm, elfelejtem, nem foglalja itt a helyett :P

      Törlés
  3. Örülök, hogy csatlakoztál te is! :) Igen, én is nagyon bírom amúgy a témázós posztoknál, hogy az alapötlet és az ötletelések ellenére mindig nagyon más szemszögből fogjuk meg a dolgokat, még ha akadnak közös vonások is. :)

    Biztosan jó lehet társszerzővel együtt blgolni - mert pl ott is előjöhet, hogy azonos olvasmánynál mennyire látjátok másként, vagy azonos témáról mennyire írtok már szemszögből -, de azért nagyobb szabadság szerintem egyedül vezetni a blogot.

    Jó érzés megtalálni a saját hangod, stílusod is, és érezni, hogy a kis blogos játszótért tényleg téged tükröz. :))

    Nagyon jó ez a fb és pénz analógia, tényleg így van... felemeltük magasra, most pedig köpködünk rá, mégsem lehet már kihagyni, vagy kimaradni belőle.

    Erre az ifttt-re rá kellett gugliznom, hogy mi ez, nem is hallottam még róla.. :O Én a blog fb oldalára és a twitterre osztom a bejegyzéseket, a moly pedig befeedeli magától ugye.

    Nahát, még idéztél is tőlem recis gondolatot :D :D Igen, amúgy tényleg vannak vis major helyzetek, meg amikor egyszerűen csúszol és kész, nem lehet minden élethelyzetben prioritás a könyv.

    Ez a vásárlás előtti akár egy hónapos gondolkodás működő dolog, én is most már nagyon sokszor alkalmazom, és ha megmarad erős kívánságként, akkor utána megveszem. :) Az a jó, hogy így tényleg le tudja az ember szelektálni azokat a megjelenéseket, amikre tényleg csak a reklám és a hype miatt figyelt fel.

    Én nem szoktam wordben írni a piszkozatokat, a blogger felületét használom erre is. :) Nekem valahogy így kényelmesebb. A szószámot nem figyelem. A pexelsre és pixabayre én is rátaláltam, de a pinterest még mindig nagyobb kincsesbánya ezeknél sajna. :)
    A változások, amikről írtál, nálam is hasonlóan jöttek: nem félek már annyira félbehagyni valamit, ha még mindig nem tetszik mondjuk akár 20 % után sem, és én is sokszor alszom inkább véleményemre, és a megírt posztot is altatom egy éjszakát, hogy másnap átnézzem, és finomítsam. :) (most jövök csak rá amúgy, ahogy ezeket végigvesszük, hogy a saját posztomból mennyi mindent kihagytam...)

    Nagyon jó ez a szabadidős grafika a végén :D :D Tényleg így van! A poszt végére pedig már hangosan felnevettem, hogy "csendes őrültek vagyunk" :D :D :D Nagyon így van! :D

    Szuper poszt lett!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, mindig öröm a Témàzás, én is mindig találok más apróságot a ti bejegyzéseitekben :))

      No, jó, nem mindig vagyunk csendes őrültek, de azért ez az egyik leghasznosabb rajongási, szabadidős tevékenység, amit ismerek.

      Törlés
  4. az mindig érdekes felállás, amikor többen írnak egy blogot.
    valahol jó, mert mindig lesz friss tartalom (jó esetben), nem lesz unalmas a blog, mert több ember többfélét olvas.
    viszont én nem tudok kooperálni.:D ez az én saját kis zugom, ahova nem engedek mást. úgy írok, ahogy akarok, arról, amiről akarok, olyan a sablon, amilyennek én akarom. mondjuk van, aki meg külön örül, hogy nem egyedül viszi a terheket.

    "mégsem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy minden jelenetet láttam a 115 percből :D" :DD ez aranyos

    én is sokszor fél napig írok egy bejegyzést, és akkor még nem biztos, hogy elégedett is vagyok vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Együttműködni nehéz, viszont néha jól esik kikacsintani a komfortzónából ;)
      Ó, elégedett ritkán vagyok én is egy-egy poszttal, két-három havonta.
      (mondjuk ezt szerettem írni, szerintem érződik is rajta :D)

      Törlés

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!