Szeifert Natália: Az ​altató szerekről

FÜLSZÖVEG:

A második kötetével jelentkező Szeifert Natália a magyar kortárs irodalom által kevésbé ismert világot mutat be az olvasónak Az altató szerekről (Ágyregény) c. könyvével. A kortárs magyar irodalomban szokatlan hitelességgel és mélységgel ír a testről és a nőiségről, miközben nem akar sem dogmatikus, sem küldetéstudatos lenni. De elmondhatnánk ugyanezt a könyv számos további témájáról, az álmatlanságtól a gyászig, a szexualitáson át a házasságig. Kifinomult ízlés, zenei mondatok, élvezetes történetmesélés, alapos korrajz, mozaikszerű cselekmény, érdekes fordulatokkal. Szereplői sokszor filmszerűen egy-egy fontosabb pillanatban találkoznak, a regényt átjárja e feszültség, amely végig fenntartja az olvasó érdeklődését.

https://moly.hu/konyvek/szeifert-natalia-az-altato-szerekrol

Ismerős művéről jóval nehezebb ajánlót írni, mint ismeretlen íróéról, egész egyszerűen azért, mert már volt egy feltevésem, elképzelésem az írásmódról, stílusról az addigi kommunikációnkból.

Natival mi twitterpajtik vagyunk, már homályba vész, hogy melyik bejegyzése nyomán kezdtem el őt követni, és persze arról sincs fogalmam, hogy minek köszönhetem a megtisztelő viszonzást.

Itt a blogon belinkeltem a követett blogok között Nati lapját is, ami egy netes napló, hol hosszabb, hol rövidebb posztokkal, ilyesfélével: 

"Feléljük a bolygó energiakészletét, megsemmisítjük a természet önfenntartó rendszerét, kilyukasztjuk az ózonréteget, pet-palack szigeteket képezünk az óceánokon, nejlonzacskóba fojtjuk a madarakat, Japánban új császár ül a trónra, ezzel új időszámítás kezdődik.

Éldegélünk a Földön."

Tavaly volt egy időszak, gondolom a Merítés zsűridíj hajrájában, amikor több molytag egyszerre esett neki Az altató szerekről regénynek, és keserítette el íróját az értékeléssel. Akkor azon beszélgettünk, hogy mennyit tud számítani egy fél csillag a szerzönek, és most megkövezhetsz Nati, de én is csak 4,5 fogok jelölni. Mégpedig Zelma miatt, vagyis hát azért mert a történet egyik szereplőjét nem éreztem magamhoz közel, a róla szóló részeket csodálkozással, iszonyodva, és sajnálkozva olvastam. 

Miről szól a regény? 

Tulajdonképpen olyan ez a két nő, mint egy pénzérme, fej és írás, színe és fonákja egy szövetnek. Rendkívül sokféle női sors létezik, Zelma és Zsuzsa csak egy-egy lehetséges utat járnak be ezek közül. 

Az számomra nem derült ki, hogy pontosan hány év korkülönbség van a két szereplő között, lehet, hogy csak a rendezettebb háttér, szokványosabb életvitel miatt tűnt Zsuzsa 5-10 évvel idősebbnek Zelmától. 

Mindketten fiatalon veszítik el egyik szülőjüket, Zsuzsa az apját, Zelma az édesanyját. A kettőjüket még összekötő kapocs pedig Zsuzsa apukájának boltja, az Antik, ahol nevéhez hűen antik bútorokat, tárgyakat, könyveket lehet venni. Zelma egyetemi oktató apukája onnan hozott neki egy mesekönyvet, még gyerekkorában. A lány eltört kézzel sétál be egy nap, a már félig kávézóvá átalakított antikboltba, ahol csak merednek egymásra Zsuzsával, mert ismerősnek tűnnek egymásnak. 

Ennyi bevezető után kezdődnek a párhuzamos, visszaemlékezéssel bőven tarkított életmesék, rengeteg idősík volt a történetekben. Előfordult olyan, hogy az egyik szereplő múltját olvashattuk, aztán jött a másik szereplő jelene, a kötet aktív figyelmet követel az olvasótól is. 

Rengeteg okos megállapítás van a szövegbe ékelve, mondjuk erre számítottam is, Natit ismerve, például ilyesmik: 

"A magam tempójában megyek majd, ahogy megszoktam (adagio), nem veszem tudomásul az utasítást a város partitúráján."

Mint írtam, nekem Zsuzsa sorsa ismerős, mondhatni kézközelből, bár reménykedem, lekopogom, hogy a megcsalatás nem. De igen, az anyaság, munka, feleség, házimunka mókuskereke mellett is bőven marad hiányérzet az emberben, és rácsodálkozás is, hogy nem ilyen lovat akart az ember.
Az is ismerős volt, hogy jó dolgában mit nyavalyog, ha pénz van, akkor minden van - gondolja a külvilág, holott ha az alapvető szükségletek megvannak, akkor az ember szinte természetesen feljebb kívánkozik a Maslow-i szükségletpiramison. 

Zelma Zsuzsához képest nem csak a sorsában különbözik, hogy apja halála után csak a magány jut neki, hanem a depresszióra való hajlamában is. Szerencsétlenebb a fiatalabb főhős, egy viszony után szinte sose tud aludni, az altatószerek is egyformán összekapcsolják a szereplőket. Zsuzsának kevesebb kell, Zelmának több bogyó, Zsuzsának több jut az élet napfényesebb oldalából, Zelmának kevesebb. Mindketten melankolikus beállítottságúak, mindkettőjük mellett ott áll egy-egy barátnő, habár a sors ebben kárpótolja Zelmát, neki Mara állandóbb társa, mint Zsuzsának Orsi. 

Végtelenül sajnáltam Zelmát míg a szerelmet, vagy akár a pillanatnyi kéjt kergette, és nem mondhatnám, hogy nem lepett meg a rengeteg szex, mert de, igen. Időnként vulgáris a történet, nem is a dolgok testiségével, bár néhol azzal is, hanem inkább azzal, hogy mekkora sivárság, lelki szárazság marad Zelmában bármilyen forró szexjelenet után. A kötet végére megleli ő is a szerelmet, vagy valami hasonlót, de igazából azzal se jár jól, talán a szeretetéhsége, kínzó kötődéshiánya miatt. 

Nem kell hozzá Nobel-díjas kutatónak lenni, hogy az olvasó megértse, a két nő sorsa látlelet a fejlett, fejlődő, nyugati, mi társadalmunkról.

Kedvcsináló idézetek:

"A város lapos lett, mint egy pingpongasztal, a házai lecsukódtak, mint a panoráma 

mesekönyvemben a falak, a nappal és az éjszaka alig különbözött egymástól, 

éppen csak az éjszaka volt valamivel kontúrosabb, az élesebben világított objektumai dombormű-szerűen léteztek, ott voltak, de körbejárhatatlanul, és nappalra megint egészen eltűntek, mintha hason kúszva éltem volna az életem, nem tudtam fölemelni a fejem."

*~*

"Az arca egy gyűrött papírzsepire emlékeztetett, ahogy hátradőlve hallgatott, pedig annyira még nem lehetett öreg. Gondolom, csak összegyűrődött az életben."

*~*~*

"Nem akarok elvonulni a világtól és befelé nézni, mást sem csinálok az utóbbi időben, mint befelé nézek, és ott nem találok a kétségbeesésen kívül semmit."