Szerb Antal: A harmadik torony

"Akkor eszembe jutott, hogy okvetlenül Olaszországba kell mennem, amíg Olaszország még a helyén van, és amíg Olaszországba mehetek. Ki tudja, meddig mehetek még Olaszországba, meddig mehetek, mehetünk még egyáltalán valahová, hiszen a fejlődés útja az, hogy az ember nem fogja elhagyni az államot, amelynek polgára; a németeknek milyen sokáig kellett ezer márka büntetést fizetniük, ha át akartak menni Ausztriába és egyébként is milyen nehéz valahová elutazniuk, az oroszok pedig már hány év óta nem utazhatnak egyáltalán sehova sem. A külföldi utazás nem primér életszükséglet és a totális állam bizonyára előbb-utóbb ki fogja mondani az elvet, hogy az igazi hazafi nem hagyja el hazája területét, az igazi hazafi otthon ül."
Leírás:
Először jelenik meg önálló kötetben Szerb Antal 1936-os olaszországi útinaplója, melynek néhány jelenete az Utas és holdvilág lapjain kapott később költői formát. Város és tájleírások, kultúrtörténet, finom megfigyelések, és mindezek ellenpontjaként a harmincas évek Európája. Az Utas Velencéből Vicenzán, Veronán és Ravennán át jut el San Marinóig, hogy ráakadjon a Harmadik Toronyra, amely – még hiszi – segít átvészelni a szörnyű kort, amelyben élnie adatott. A szöveghez korabeli fekete-fehér fényképeket válogattunk.

A kötet egyértelműen az Utas és holdvilág miatt került a várólistámra, és ha javasolhatnám, ajánlhatnám, hát úgy tanácsolnám, hogy vagy a regénnyel egy időben, vagy annak elolvasása után kezdjen bele a kötetbe az érdeklődő olvasó.

Nem igazi útinapló a könyv, inkább össze nem mindig függő gondolati és képi benyomások, emlékek rögzítője, Szerb Antal szűrőjén át.

“Velence a világ közepe. Az egyik közepe legalább is, mert a világnak több közepe van, tengelye többfele hajlik és sok az egyedül érvényes igazság, számos az «egy a szükséges». A Szent Márk-téren a világ közepén érzed magad, és Rómában több helyen is, és Párisban a Place de l’Opérán. Londonban nincsen közepe a világnak, pedig London a legnagyobb város és a legnagyobb nép fővárosa, mégis valahogy kint van a világ perifériáin, és nem középpont, nincs Szent Márk-tere, Valéry Larbaud joggal beszélhet London falusias magányáról. Aki a Szent Márk-téren sétál, tudja, hogy sétálása által valahogy funkciót tölt be, ott van, a Szent Márk-téren, a világ közepén, és hagyja, hogy a világ körülötte keringjen."

A harmadik torony cím áttételes utalás, és kézzel fogható élmény is, San Marinóban iszonyatos tömeg van, mint mindenhol egész Olaszországban, mert az író éppen augusztusban, az olaszok üdülési hónapjában utazta be az országot. De a hegyi városban talán még jobban nyomasztotta a sok ember, mint máshol, a kisvonat zsúfolásig megtelt Szerbbel együtt kirándulók hadával.
San Marinóban, a hegyen fölfelé egy felirat fogadta a látogatókat: Út a harmadik toronyhoz, de az író szerencséjére a tömeg megelégedett az első két épülettel.
Így egyedül lehetett végre, és ezt írja a pillanatról, mikor végre magányosan szétnéz a hegytetőn, mintha Mihály beszélne :)

"Ott, a Harmadik Torony alján megértettem mindent: nyugtalanságomat a vonatokon, a szállodákban, a vendéglőkben, a kirándulók közt, egész úton mindenütt, ahol mint magányosnak a kollektivitással, a boldog olasz kollektivitással kellett érintkeznem. A magányomat féltettem tőlük és az európai jövőtől, amit a számomra szimbolizáltak. A magányos boldogságomat féltettem az ő csordai boldogságuktól, mert ők az erősebbek.
Ezt a boldogságot, amit itt érzek a Harmadik Torony alján, senkinek átadni nem tudom. Éppúgy, aminthogy senkinek és semminek, semmi államnak és semmi eszmének nem adhatom oda önmagam."


A kötet online változata a következő linken elérhető:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00609/19293.htm
Könyvtári kölcsönzésre ajánlom a könyvet, szépek a fekete-fehér fotók amik díszítik, összesen 26 kép az alig nyolcvan oldalas könyvecskét.
Moly adatlapja:
http://moly.hu/konyvek/szerb-antal-a-harmadik-torony