Mottó:
"…a felnőttek nem akarják hallani, hogy tudjuk, hogy igazából semmi se valami, és mindenki úgy csinál, 'mintha'."
Jó is, hogy olvasod, pont most van emiatt a könyv miatt cirkusz a Domiék sulijában, hogy ezt olvastatja velük a tanárnő. Ha végeztél, akkor várom a véleményed. - ezt írta tegnap a húgom a fészbukon, és igazából az merült fel bennem, hogy vajon mennyire szól a könyv körüli botránynak a tiltakozás, és mennyire a szülők olvasási élményének?
Mert ha nincs ez utóbbi, akkor bizony a mottóként választott idézetem, ami a regény 20. oldaláról származik, nagyon is valós meglátás a kamaszok szemszögéből.
Tartalomleírás, vigyázat, spoileres!
„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét…
Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…
Elvileg a regény 2000-ben jelent meg, rá következő évben megnyerte a Dán Kulturális Miniszter díját, 2008 óta meg folyamatosan világsikert sikerre halmoz.
Az eredeti változatban hetedikesek a gyerekek, nem nyolcadikosok, mindannyian tizenhárom évesek. A regény fordításához Bárány Tibor és Tandori Dezső írásait mellékelték utószónak; az első a mű pszichológiai magyarázatát tartalmazza, míg a másik irodalmi szempontból járja körül Teller zseniális művét.
Merthogy az, ZSENIÁLIS.
Minthogy már fentebb írtam, a felnőttek két okból szoktak tömegesen tiltakozni, ha gyerekeikről van szó: tudásból, illetve elvből.
Ez a második kategória szerintem meglehetősen sok mindent magában foglal, a bizonyos tömeghisztériát, ami egy-egy pletyka, híresztelés után kialakul, illetve a csoportnyomás is eléggé hat a szülőkre, mert kell adni a látszatra, ugyebár.
Valljuk be, nem szép a felnőtt világ. Szürke, unalmas, ráadásul telis-tele van hazugsággal, álarccal, álcával, amivel apa-anya karriert épít, pénzt üldöz, amit a kamasz egyfelől azért lát meg, mert éppen lázad, tehát próbálja a személyiségét a szülőtől leválasztani, megtudni, hogy ki ő valójában. De látványos ellentmondás az is, hogy mindenkinek hazudhat a gyerek, csak a szüleinek nem, a felmenői elvárása szerint...
Mi szülők sajnos szeretnénk megóvni, túlóvni gyerkőceinket a világ veszélyeitől, legyen az elképzelt, vagy valós, igyekszünk őket burokban tartani. Nem véletlen Mikulás népszerűsége, az ajándékhozó Kisjézus, Fogtündér legendája; és kézzel-lábbal tiltakozunk, ha a külvilág - egyesek szerint - túl hamar szembesíti a sivársággal a felnövő generációkat. Ezért tiltják meg sokan Anne Frank naplóját, vagy a Csillagainkban a hibát, egyszerűen a felnőttek java része azt hiszi, nem szabad a halálról, elmúlásról beszélni a gyerekeivel.
Pierre persze jócskán nihilista, de egyes megállapításai a buddhizmust idézik fel, sőt számos pszichológus ért egyet ezzel a kérdésével is:
"– Miért tesz mindenki úgy, mintha minden, ami nem fontos, nagyon fontos lenne, miközben baromira el vannak foglalva azzal, hogy úgy csináljanak, mintha a valóban fontos dolgok egyáltalán nem lennének fontosak?"
(Ezt meg Csernus doki is mondhatta volna: " Először szerelmesek leszünk, aztán járunk, aztán már nem vagyunk szerelmesek és szakítunk. (…) És ez így megy, egyik a másik után, amíg annyira meg nem unjátok az örökös ismétlést, hogy úgy döntötök, épp a közeletekben lévő fiú az egyetlen igazi. És akkor jó képet vágtok az egészhez.")
Mégis, én is azt mondanám, hogy ez a történet nem való középiskola alatti tanulónak. Mégpedig nem a véres végeredményért - Golding egyébként köszöni a kopírt -, hanem egyetlen mondatért:
" azt a valamit, amitől Sofie szeme csillogott, nem lehetett csak úgy rátenni a Fontos Dolgok Halmára, pedig ez is a világ részét képezte."
A regény nagyon jó, érdekes stílusa van, végig Agnes szemszögéből nézzük az eseményeket, de ő sem, semelyik gyerek sem jön rá arra, hogy nem kell ennyire kézzel fogható dolgokat beadniuk a Fontos Dolgok Halmára, elég lenne ha leírva, vagy szóban próbálnák elmagyarázni Pierre-nek, hogy milyen szimbolikus jelentőséggel bír egy-egy tárgy, dolog az életükben.
Elgondolkodtam én is, hogy mit kéne beadnom, amitől én ÉN vagyok, de nyilvánvalóan a gyerekeimet nem tudnám felhalmozni, a könyveimet meg el lehet venni tőlem, de attól én még könyvmoly maradok.
UPDATE:
Elbeszélgettem ma reggel még egyszer Krisztivel, és mint kiderült ez az újságcikk a probléma okozója.
A magyartanárnő, aki a teljes botrányt néhány szülő támogatásával megcsinálta, csak a következő dolgokban téved:
1., Teller könyvét MÁJUSban fogják olvasni a nyolcadikosok, mert most épp Móricztól a Barbárokat, aztán az Árvácskát, majd a Légy jó mindhaláligot dolgozzák fel - addigra pont meg fognak érni agyilag, jó lenne, ha nem néznénk le az értelmi képességeiket.
(Az említett szüzesség elvesztése vajon mennyire háborítja fel az Árvácskában a tanárnőt, erre azért kíváncsi lennék, vagy a brutalitás a Barbárokban.)
2., Ha van valami, amitől egy kamasz figyelme rávilágítható egy könyvre, filmre, témára, az a TILTÁS. Habár nekem is van tanítói diplomám, és három gyerekem, én nem szólnék bele egy másik tanintézmény működési elvébe - lévén az nem feladatom; viszont az tudnám, ha már a tanítási gyakorlatról és gyerekekhez való hozzáértésről van szó, hogy milyen pszichológiai hatással bír a NEM egy kamasz életében.
(Mindig is kíváncsi voltam, hogy volt-e Rowling Dolores Umbridge-ének való életből vett mintája, most már tudom, hogy persze hogy léteznek ilyen egyének!)
3., A szüzességgel kapcsolatban khm-khm... struccmódszer kérem szépen, fogadni mernék, hogy vannak ott is olyan nyolcadikosok, akik már élnek szexuális életet, és akikről az osztálytársaik ezt pontosan tudják.
Nem kellenne sem szülőként, sem pedagógusként homokba dugni a fejünket, a szex pornó nevezetű ága igenis mindennapos mocsokként zúdul a nyakunkba, még akkor is, ha nem nézünk valóságshowkat, másnap a Bors vagy a Blikk a képünkbe nyomja a tartalmat; nem kell megvenni az újságot sem, ott áll a pénztárak mellett.
(Itt egy szép illusztráció, ugyan már egy nőknek készült cikkhez minek a női mell képe? A nélkül nem ismerjük fel?)
Szerintem és sok más, nemzetközi díjakat adó testület szerint is Teller regénye is "egy értékekkel teli regény"; nem értek egyet azzal sem, hogy "egy mindenétől megfosztott világot" ábrázolna a regény.
Mint a történethez fűzött utóiratban is szerepel, és valószínűnek tartom, hogy irodalomórán is elhangozna, a világ lényege, az ember lényege éppen hogy megfoghatatlan, belőle kikényszeríthetetlen dolog, amit nem lehet felhalmozni, és amit Pierre éppen nem lát át.
"A gonoszság és a kétségbeesés valóban létezik, és ezzel szembenézni, megharcolni meg kell tanítanunk a gyerekeinket."Igen, egyet értek, meg kell tanítani őket, de kétféle módon is. Be kell mutatni, hogy hová vezet a jóság vállalása, azonban meg kell ismertetni őket az árnyakkal is, hogy mi lesz a lélekből, egyénből, ha nem megfelelő úton indul el.
Mondhatom én a gyereknek, hogy meleg-forró-ne nyúlj hozzá, de általában kell legalább egy fájdalmas tapasztalatot át kell élnie ahhoz, hogy megértse és fel-elfogadja a tilalmat.
Ha már egyesek képtelenek meglátni az egzisztencializmus lényegét, fogják fel elrettentő példának, mert az árnyék is hozzátartozik a napsütéshez, a fájdalom és a kín a boldogsághoz.
Tessék hagyni, hogy TELJES élményhez jusson a kamasz, hogy aztán később lehessen választási lehetősége!
"…a felnőttek nem akarják hallani, hogy tudjuk, hogy igazából semmi se valami, és mindenki úgy csinál, 'mintha'."
Jó is, hogy olvasod, pont most van emiatt a könyv miatt cirkusz a Domiék sulijában, hogy ezt olvastatja velük a tanárnő. Ha végeztél, akkor várom a véleményed. - ezt írta tegnap a húgom a fészbukon, és igazából az merült fel bennem, hogy vajon mennyire szól a könyv körüli botránynak a tiltakozás, és mennyire a szülők olvasási élményének?
Mert ha nincs ez utóbbi, akkor bizony a mottóként választott idézetem, ami a regény 20. oldaláról származik, nagyon is valós meglátás a kamaszok szemszögéből.
Tartalomleírás, vigyázat, spoileres!
„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét…
Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…
Az eredeti változatban hetedikesek a gyerekek, nem nyolcadikosok, mindannyian tizenhárom évesek. A regény fordításához Bárány Tibor és Tandori Dezső írásait mellékelték utószónak; az első a mű pszichológiai magyarázatát tartalmazza, míg a másik irodalmi szempontból járja körül Teller zseniális művét.
Merthogy az, ZSENIÁLIS.
Minthogy már fentebb írtam, a felnőttek két okból szoktak tömegesen tiltakozni, ha gyerekeikről van szó: tudásból, illetve elvből.
Ez a második kategória szerintem meglehetősen sok mindent magában foglal, a bizonyos tömeghisztériát, ami egy-egy pletyka, híresztelés után kialakul, illetve a csoportnyomás is eléggé hat a szülőkre, mert kell adni a látszatra, ugyebár.
Valljuk be, nem szép a felnőtt világ. Szürke, unalmas, ráadásul telis-tele van hazugsággal, álarccal, álcával, amivel apa-anya karriert épít, pénzt üldöz, amit a kamasz egyfelől azért lát meg, mert éppen lázad, tehát próbálja a személyiségét a szülőtől leválasztani, megtudni, hogy ki ő valójában. De látványos ellentmondás az is, hogy mindenkinek hazudhat a gyerek, csak a szüleinek nem, a felmenői elvárása szerint...
Mi szülők sajnos szeretnénk megóvni, túlóvni gyerkőceinket a világ veszélyeitől, legyen az elképzelt, vagy valós, igyekszünk őket burokban tartani. Nem véletlen Mikulás népszerűsége, az ajándékhozó Kisjézus, Fogtündér legendája; és kézzel-lábbal tiltakozunk, ha a külvilág - egyesek szerint - túl hamar szembesíti a sivársággal a felnövő generációkat. Ezért tiltják meg sokan Anne Frank naplóját, vagy a Csillagainkban a hibát, egyszerűen a felnőttek java része azt hiszi, nem szabad a halálról, elmúlásról beszélni a gyerekeivel.
Pierre persze jócskán nihilista, de egyes megállapításai a buddhizmust idézik fel, sőt számos pszichológus ért egyet ezzel a kérdésével is:
"– Miért tesz mindenki úgy, mintha minden, ami nem fontos, nagyon fontos lenne, miközben baromira el vannak foglalva azzal, hogy úgy csináljanak, mintha a valóban fontos dolgok egyáltalán nem lennének fontosak?"
(Ezt meg Csernus doki is mondhatta volna: " Először szerelmesek leszünk, aztán járunk, aztán már nem vagyunk szerelmesek és szakítunk. (…) És ez így megy, egyik a másik után, amíg annyira meg nem unjátok az örökös ismétlést, hogy úgy döntötök, épp a közeletekben lévő fiú az egyetlen igazi. És akkor jó képet vágtok az egészhez.")
Mégis, én is azt mondanám, hogy ez a történet nem való középiskola alatti tanulónak. Mégpedig nem a véres végeredményért - Golding egyébként köszöni a kopírt -, hanem egyetlen mondatért:
" azt a valamit, amitől Sofie szeme csillogott, nem lehetett csak úgy rátenni a Fontos Dolgok Halmára, pedig ez is a világ részét képezte."
A regény nagyon jó, érdekes stílusa van, végig Agnes szemszögéből nézzük az eseményeket, de ő sem, semelyik gyerek sem jön rá arra, hogy nem kell ennyire kézzel fogható dolgokat beadniuk a Fontos Dolgok Halmára, elég lenne ha leírva, vagy szóban próbálnák elmagyarázni Pierre-nek, hogy milyen szimbolikus jelentőséggel bír egy-egy tárgy, dolog az életükben.
Elgondolkodtam én is, hogy mit kéne beadnom, amitől én ÉN vagyok, de nyilvánvalóan a gyerekeimet nem tudnám felhalmozni, a könyveimet meg el lehet venni tőlem, de attól én még könyvmoly maradok.
UPDATE:
Elbeszélgettem ma reggel még egyszer Krisztivel, és mint kiderült ez az újságcikk a probléma okozója.
A magyartanárnő, aki a teljes botrányt néhány szülő támogatásával megcsinálta, csak a következő dolgokban téved:
1., Teller könyvét MÁJUSban fogják olvasni a nyolcadikosok, mert most épp Móricztól a Barbárokat, aztán az Árvácskát, majd a Légy jó mindhaláligot dolgozzák fel - addigra pont meg fognak érni agyilag, jó lenne, ha nem néznénk le az értelmi képességeiket.
(Az említett szüzesség elvesztése vajon mennyire háborítja fel az Árvácskában a tanárnőt, erre azért kíváncsi lennék, vagy a brutalitás a Barbárokban.)
2., Ha van valami, amitől egy kamasz figyelme rávilágítható egy könyvre, filmre, témára, az a TILTÁS. Habár nekem is van tanítói diplomám, és három gyerekem, én nem szólnék bele egy másik tanintézmény működési elvébe - lévén az nem feladatom; viszont az tudnám, ha már a tanítási gyakorlatról és gyerekekhez való hozzáértésről van szó, hogy milyen pszichológiai hatással bír a NEM egy kamasz életében.
(Mindig is kíváncsi voltam, hogy volt-e Rowling Dolores Umbridge-ének való életből vett mintája, most már tudom, hogy persze hogy léteznek ilyen egyének!)
3., A szüzességgel kapcsolatban khm-khm... struccmódszer kérem szépen, fogadni mernék, hogy vannak ott is olyan nyolcadikosok, akik már élnek szexuális életet, és akikről az osztálytársaik ezt pontosan tudják.
Nem kellenne sem szülőként, sem pedagógusként homokba dugni a fejünket, a szex pornó nevezetű ága igenis mindennapos mocsokként zúdul a nyakunkba, még akkor is, ha nem nézünk valóságshowkat, másnap a Bors vagy a Blikk a képünkbe nyomja a tartalmat; nem kell megvenni az újságot sem, ott áll a pénztárak mellett.
(Itt egy szép illusztráció, ugyan már egy nőknek készült cikkhez minek a női mell képe? A nélkül nem ismerjük fel?)
Szerintem és sok más, nemzetközi díjakat adó testület szerint is Teller regénye is "egy értékekkel teli regény"; nem értek egyet azzal sem, hogy "egy mindenétől megfosztott világot" ábrázolna a regény.
Mint a történethez fűzött utóiratban is szerepel, és valószínűnek tartom, hogy irodalomórán is elhangozna, a világ lényege, az ember lényege éppen hogy megfoghatatlan, belőle kikényszeríthetetlen dolog, amit nem lehet felhalmozni, és amit Pierre éppen nem lát át.
"A gonoszság és a kétségbeesés valóban létezik, és ezzel szembenézni, megharcolni meg kell tanítanunk a gyerekeinket."Igen, egyet értek, meg kell tanítani őket, de kétféle módon is. Be kell mutatni, hogy hová vezet a jóság vállalása, azonban meg kell ismertetni őket az árnyakkal is, hogy mi lesz a lélekből, egyénből, ha nem megfelelő úton indul el.
Mondhatom én a gyereknek, hogy meleg-forró-ne nyúlj hozzá, de általában kell legalább egy fájdalmas tapasztalatot át kell élnie ahhoz, hogy megértse és fel-elfogadja a tilalmat.
Ha már egyesek képtelenek meglátni az egzisztencializmus lényegét, fogják fel elrettentő példának, mert az árnyék is hozzátartozik a napsütéshez, a fájdalom és a kín a boldogsághoz.
Tessék hagyni, hogy TELJES élményhez jusson a kamasz, hogy aztán később lehessen választási lehetősége!
Még nem olvastam a könyvet, bár ezek után tuti el fogom, habár nem vagyok már 14 éves. Viszont a kedves túlféltő szülőket üdvözlöm a való világban, ahol nem minden csilivili és nem repkednek szivárványszín pónik a cukorhab felhők között. Persze, féltjük a gyerekeinket (már akinek van), de a gyerekek szeme előbb-utóbb kinyílik, és nem óvhatjuk meg őket mindentől. Fel kell nőniük, különben nem maradnak életben. És bizony, a felnőtté válás sokszor fájdalommal jár, kínokkal, sírással, könnyekkel, nemcsak nevetéssel és vidámsággal. Ez saját tapasztalat.
VálaszTörlésSzerintem kifejezetten jó, hogy van iskola, amely végre félredobta a már lassan 60 éves trendet, és mert újítani. Mert a diákokat nem kötik le a régi könyvek, amiknek a nyelvezete, a története, a karakterei idegenek számukra. Én is utáltam a kötelezők egy részét (Kincskereső kisködmön, Légy jó mindhalálig, Árvácska), mert nem tudtam beleélni magam. Idegen volt az egész, és nyögvenyelősen mentek le. Másrészt, egy rosszul megválasztott, nem az életkornak megfelelő kötelezővel (már maga a szó is elriasztja a diákokat) egy életre el lehet venni a gyerekek kedvét az olvasástól. Néha hagyni kéne, hogy azt olvassák, ami nekik tetszik, kéne adni alternatívákat, hogy válogassanak, és azt az órákon megbeszélni. De hát ki vagyok én, hogy bármit javasoljak, hiszen nem vagyok tanár, még csak szülő sem. Csak én is voltam diák, és már anyám, sőt nagyanyám is azokat a kötelezőket olvasta, amiket én, meg a mai diákok. Szép, meg jó az alapvető műveltség, és szükség is van rá, de nem erővel kéne lenyomni a diákok torkán.
Ennyit akartam.