Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

"Ha a pitypang ritka volna és kényes, az emberek boldogan fizetnének 14,95 dollárt egy cserépért, saját kezűleg, üvegházban nevelgetnék őket, pitypangegyleteket alapítanának és így tovább. De a pitypang mindenütt él, semmi szüksége ránk, és azt csinál, amit akar. Ezért aztán gyomnak tituláljuk s irtjuk, ahol csak érjük."

Robert Fulghum könyvének az az alcíme, hogy Tűnődések hétköznapi dolgokról. A könyvecske molycímkéi: életmód, életfilozófia és humoros kategóriákba szorítanák bele ezt a művet.

Olvasás közben azon gondolkoztam, hogy vajon a magyar kiadó, Park vagy a fordító, Havas Krisztina, hogyan bukkantak rá erre a csodára.
Fulghum, ha találkozhatott volna, biztosan szerette volna Janikovszky Évát, hasonló keserédes, önmagukat is kifigurázó humorérzékkel írnak, az élet apró cseprő, mégis fontos részleteiről.
Habár ilyet ritkán csinálok, de kétszer is elolvastam ezt a kis kötetet a héten egy más után, sőt rákattintottam a szerző angol oldalára, és olvasgattam az angol novellái között; a nyelv mindegy igazán, a stílus így is, úgy is átjön.

"Milyen jó volna egy pohár enzimes mosópor, ami megtisztítaná életünket, enyhítené keménységünket, védené belső szerveinket, javítaná hatásfokunkat, meggátolná bőrünk sárgulását és arcunk gyűrődését, élénkítené természetes színünket, kellemessé és jó szagúvá varázsolna bennünket."

"A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét.
Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak szívünket törik össze…"


"Így hát vettem egyet a legjobb barátomnak, aki történetesen a feleségem is és egy lakásban élünk. Az efféle ügyletek általában a következőképpen végződnek: a feleségemnek ajándékaim nem szoktak túlságosan tetszeni, így azok rendszerint visszaszármaznak rám. Gondoltam, ha már így van, legjobb, ha rögtön olyasmit veszek neki, amit valójában én szeretnék, mert így amikor visszakapom, szívből hálás lehet érte. Övé az ajándékozás gesztusa, enyém az ajándék."

A kötet egy kis rövid bemutatkozással kezdődik, hogy a szerző, Fulghum elmeséli, hogy a kis esszéi a családtagjai, rokonai, barátai, aztán később a gyülekezetének (Unitárius egyház) biztosítottak szórakozást; mígnem egy napon egyik kis olvasójának édesanyja rákérdezett, hogy írt-e még mást is. A kérdező hölgy egy kiadóban dolgozott.
A kötet 1988-ban jelent meg, a Wikipédia vonatkozó oldala szerint mára 103 országban, 27 nyelven forgalmazzák.

Hogy mi a titka?
A stílus, a humorérzék, a látásmód. Egyszerűen és mégis bonyolultan, a szív és az ész kombinációjával szemléli a világot. Erre legjobb példa a tartalomleírás, ami a címet is megmagyarázza:
"Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább.
Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!"

Megvolt, felismerem a csodát, rögtön dupla dózist is bevettem belőle :)

Nagyon-nagyon szívesen ajánlom, rendkívül jó könyv, ellazít ebben a rohanós világban, lelassít, jókedvre derít.
5/5 csillag, kívánságlistás lesz, Fulghum többi könyvét meg várólistára teszem.


Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/robert-fulghum-mar-az-ovodaban-megtanultam-mindent-amit-tudni-erdemes

Blogbejegyzés Miamoná-tól:
http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2013/06/robert-fulghum-mar-az-ovodaban.html

http://www.robertfulghum.com/

Van egy március 27-ei blogbejegyzés Fulghum oldalán, ami nagyon tetszett, egy érdekes kérdést vett fel, ami éppen aktuális így a Könyvfesztivál előtt. Hogy mire valók a szerzői dedikációk, vajon csak arra, hogy többet lehessen eladni a könyvből, tehát marketing célokra; vagy ténylegesen arra, hogy az író tudjon találkozni a rajongóival?
Robert szerint úgy lenne igazi a találka, ha a az olvasó, mintegy kincskereső játékban, kapna egy lapot, lennének nyomok és gps koordináták, és meg kellene keresnie a szerzőt :) Aki nem egy szűk könyvesboltban, íróasztal mögé elzárva, hanem egy parkban, padon ülve várná, többi rajongójával csevegve a nyomkereső olvasót.
Gyerekes ötlet? Izgalmas? Lehetetlen vállalkozás?
Ki tudja, mindenesetre itt a link, itt lehet elolvasni angolul is:
http://robertfulghum.com/index.php/fulghumweb/entry/4000_the_survey/