Amanda Palmer: A kérés művészete

Fülszöveg:

Amanda Palmer – rocksztár, a közösségi finanszírozás úttörője, TED-előadó – minden tud, amit a kérésről tudni lehet. Menyasszonyi ruhába bújt, élő szoborként szavak nélkül kért pénzt sok ezer járókelőtől. Aztán, amikor énekes, dalszerző és zenész lett, nem félt támogatást kérni a közönségétől, amikor a karjaikba vetette magát a színpadról (vagy éppen szállásra volt szüksége). És, amikor szakított a lemezkiadójával, hogy a saját útját járja, megint csak a rajongóihoz fordult támogatásért, akikkel közösen összehozták a világ legsikeresebb zenei Kickstarter kampányát. Bár Amanda félelem nélkül tud segítséget kérni – amiért ünneplik és támadják is –, rájött, hogy vannak olyan, igazán fontos dolgok, amiket még ő sem tud kérni – akár zenészként, akár barátként, akár feleségként kellene kérnie. Arra is rájött, hogy ezzel nincs egyedül, hogy nagyon sokan félnek kérni, és ez megbénítja az életüket és a kapcsolataikat. Amanda, ebben az áttörést hozó könyvében megmutatja, milyen akadályokkal kell megküzdenie neki és a körülötte élőknek, és feltárja, hogy a kérés művészetének érzelmi, filozófiai és gyakorlati aspektusait.
Részben kiáltvány, részben kinyilatkoztatás ez a könyv, amely az értékcsere megváltozott szabályaival online és offline is küszködő, 21. századi művész történetét meséli el. A kérés művészete arra inspirálja az olvasót, hogy újragondolja saját, a kéréssel, az adakozással, a művészettel és a szeretettel kapcsolatos elképzeléseit.





Nos, ritka alkalom, hogy egy könyv egy része,  a lényegi mondanivalója fenn legyen valamilyen másik formában a neten, de most mindenképpen azt fogom javasolni: menjetek, nézzétek meg a videót!
Persze nyilván én így olvasás után tudom, hogy ebben a tizenhárom percben benne van az előtte lévő öt év minden küzdelme, de az amúgy 420 oldal fontos, kiemelkedő gondolatai is.
"Nem mindenki akarja, hogy nézzék. 
De azt mindenki szeretné, hogy lássák."
A könyv, mint ahogy a TED előadás is múltidézéssel indul, a kötet felfogható önéletrajzi regényként is, nem csak ismeretterjesztő, újító szellemű marketing műnek. Én tisztán emlékszem rá, hogy akkor hallottam először Amandáról, mikor férje Neil Gaiman megosztotta, hogy egy rajongó kifejezte az irányú véleményét, hogy Amandának, mint popsztárnak nem lenne szabad gyereket vállalnia, mert ezzel a művészetét, karrierjét fogja tönkretenni.
Másokkal együtt engem is elképesztett, hogy valaki ennyire bele merjen, akarjon szólni egy bálványa életébe, mert ehhez semmiféle joga nem volt, de A kérés művészetéből kiderült, hogy Amanda jóval szorosabb, majdhogynem intim viszonyt ápol a rajongóival. De persze az a levél őt is kiborította, írt egy hosszú blogbejegyzést válaszul. (angolul ITT olvasható el)

"Van különbség a között, hogy azt akarod, nézzenek, vagy azt, hogy lássanak.
Amikor néznek, nyugodtan becsukhatod a szemed. Ilyenkor csak elszívod mások energiáját, magadra irányítod a reflektorfényt. Amikor látnak, nyitva kell lennie a szemednek, hogy te is meglásd és felismerd azt, aki néz. Ilyenkor befogadod az energiát, és te magad is energiát generálsz. Te sugárzod a fényt.
Az előbbi exhibicionizmus, az utóbbi kötődés."
Kép: https://www.instagram.com/p/BFFOEdLQW9l/?taken-by=amandapalmer

Ami nekem tetszett ebben a könyvben, - tucatnyi szívecskével jelzett ceruzarész a kötetben- , az a keresetlen, nyitott, őszinte hang. Lehengerlően nyílt, egyenes stílusú a könyv, mintha egy barát mesélne az életéről neked. Amit Amanda művel, akár utcai pantominművészként, akár énekesnőként, az egy egyre táguló körnek szól, de unikum magában, senki sem kér és oszt meg úgy a rajongóval, mint ő. Nem kissé intim is a mű, van benne bőven szó fiatalkori botlásokról, és persze természetesen, ha kíváncsi vagy, hogyan jött össze Neil Amandával, miféle esküvőik voltak, mennyire nehezen csiszolódtak össze, hogy Gaiman milyen is a színfalak mögött, akkor olvasd el a könyvet.

Én most mégis egy teljesen másik szempontból emelném ki az olvasmányt, hogy milyen érdekfeszítően jó ismeretterjesztő  és marketing történeti kötet. Amanda végigvezet azon az úton, hogyan épített rajongóbázist, hogy mikor bejött az email, ő az elsők között kezdett címeket gyűjteni, és valószínűnek tartom, hogy ezek a legrégebbi rajongói, akik az elejétől vele vannak, ők a leghűségesebbek, ők azok, akik ismerik a művésznőt személyesen is, netán ettek együtt egy asztalnál, vagy felajánlották a kanapéjukat a Dresden Dolls-nak egy éjszakára.
A twitter közönségének mára teljesen megszokott, hogy mind Amanda, mind Neil afféle közvetítőként is funkcionál, ha kell szívesen retweetelnek egy-egy hírt a követőiknek, ezzel segítve akár azt, hogy elveszett gyerekekre találjanak rá, hogy egy-egy művésztársuk bevételhez, látogatottsághoz jusson, vagy éppen egy bezárásra ítélt könyvtár megmeneküljön.
Szégyen vagy sem, nekem most, Amanda könyvét olvasva esett le, hogy mit jelent az INDIE rövidítés angolul (independent - független) és hogy tulajdonképpen ez a gyakorlatban hogyan zajlik.
Vállalkozóként, de bloggerként is érdekes volt az énekesnő legfőképpen szájhagyomány útján terjedő reklámtevékenységéről olvasni, Amanda született behívó-megosztó személyiség, vezéregyéniség, úttörő, még akkor is, ha sokszor került emiatt régen szóváltásba a volt kiadójával. Nagyon érdekes azt olvasni, hogy milyen pici magból indult ki a mára milliós közönsége, hogy mennyi munkája volt ebben, és hogy mai napig igyekszik másként, kézzelfogható kapcsolatban maradni rajongóival, még akkor is, mikor nem ez a trend.

Amanda Palmer nem celeb, hanem egy emberi lény, egy néha félelmetesen naivnak tűnő csodabogár, valaki, aki javarészt az egyéniségével, egyediségével érte el mindazt a sikert, amit mára magáénak mondhat. És ami ezen felül még igazabb rá, Amanda talpig EMBERI lény.
Igazi MŰVÉSZ, a szó nagyon sokrétű formájában: alkotó tevékenysége remélhetőleg kimeríthetetlen, folyton megújuló, újat teremtő, a természet, az élet megszentelését szolgálja és közben kitárja érzelmeit is.
5/5 csillag, újraolvasós :)

Kedvcsináló idézetek:

Aki szégyenkezve kér segítséget, az ezzel azt mondja:
Hatalmad van felettem. 
Aki leereszkedően kér, az ezzel azt mondja:
Hatalmam van feletted. 
De aki hálával kér, az ezzel azt mondja:
Hatalmunkban áll segíteni egymásnak."
*~*~*

Úgy látom, nem is annyira a kérés aktusa az, ami lebénít minket, hanem ami mögötte rejlik: a félelem a kiszolgáltatottságtól, a félelem az elutasítástól, a félelem attól, hogy rászorulónak vagy gyengének látszódjunk.

Forrás:
http://moly.hu/konyvek/amanda-palmer-a-keres-muveszete