Vasárnapi Próféta 17: Kincseket találtam!




A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.


Régebben már mutattam én a családi könyvtárunkat, így néz ki a drága polc, bár azt hiszem, ez még tavalyi felvétel, azóta sikeresen megtöltöttem vagy még 50 kötettel :) konkrétan a jobb alsó polc, a fiók feletti itt a képen még félig üres, valójában már dugig van.
Még a múlt héten pakoltam le három polcot, és vittem a molyra az eredményt, hát 150 tétel került gyorsan édesanyám nevére. Illetve velem közös lett a magánkönyvtárunk, és megvallhatom, hogy azt hittem, a könyvállomány növekedéstől majd csökkenni fog a saját könyv olvasottsági mutatóm, de fura módon nem.

Miket találtam?
Kincseket :)
Rég látott ismerősöket, diákkori, illetve egyetemi éveim alatt megvett könyveket, és ezen felül jó néhány klasszikust, amit régebben nem értékeltem volna ennyire, mint manapság. Hiába no, fejlődöm... remélhetőleg.



 

Gabónak volt nemrégiben egy Neoton Famíliás bejegyzése, akkor említettem neki, hogy mintha ez a könyv nekünk is meglenne valahol. Hát bizony rögtön két példányt is találtam belőle, mert anyukám anno dolgozott könyvelőként az IPV-nél, vagyis az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalatnál.Itt a molyos kiadói polc,  nekünk arról vagy a harmada meg van. 




Mint említettem már, találtam kultikus könyveket is, ebből Déry Tibor műve az egyik, de megleltem Lázár Ervin egyetlen regényét, a Fehér tigrist is a polcokon - ezt még az Eltén kellett olvasni. 




Rátonyi Róbert a huszadik század egyik legnagyobb magyar konferansziéja volt, aki nem túl mellesleg írt is pár könyvet, és nem feltétlenül vidám darabokat. Az Arizóna mulató története emlékeim szerint a nyilas hatalomátvétel napjaiban kezdődik, végigkíséri a fasiszta terrort és a második világháború végét. Rengeteg erőszak, halál, kegyetlenség van benne, persze kollaboránsok is jócskán, de egy teljesen más szemszögből mutatja a világégést. A hivatásos szórakoztatóipar szenvedő, de megélni, mindent átélni próbáló színész és színésznőcskéi a regény főszereplői.
Bár olvastam, azért újra kézbe kell majd vennem, és szívesen ajánlom nektek is!





Ígértem képet, igaz, a centenáriumi, azaz 1925-ös kiadású Jókai kötetről :)

Negyvenegy Jókai Mór regényt számoltam meg eddig, de könnyen elképzelhető, hogy ez a szám növekedni fog, hiszen nagyon-nagyon szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy mind a szüleim, mind apai nagymamám, mind az ő barátnője, akik ránk hagyták a könyvtárukat, gyűjtötték az Akadémiai kiadó 1960-70-es évekbeli sötétkék, kemény kötéses, díszkiadásokat.
Antikváriumban egy ilyen gyűjteményt több tízezer forintért lehet beszerezni.


És miket találtam még?





Olyan könyveket, amiket már olvastam, de semmire sem emlékszem belőlük, szégyen, nem szégyen bevallani ezt.
Mindenesetre, lesz mit újraolvasnom :)

Jövő héten folyt. köv.!

Megjegyzések

  1. Klassz lett ez a mai, nagyon is... Neotonról az egy egészen jó, korrekt könyv. Ma a rajongóknak kincs, beszerezhetetlen. Jókai az én nagyszüleim polcán is sorakozott, azt sajnos nem tudom mikori kiadás, meg el is kallódtak... de piros-bordó-arany volt az biztos.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!