Milne: Micimackó

„Mert ez se könnyű feladat – mondta Micimackó magában, ahogy ott állt és nézte az elmúlt Otthont. – A zümmögés, a költészet… nem lehet ám ezeket csak úgy megkapni a boltban; hatalmunkba venni őket… ezek Olyanok, hogy inkább ők kerítenek bennünket hatalmukba! Méghozzá elébük kell menni…”

Vannak mesék, amelyek titokzatos módon ejtik rabul az olvasóik szívét, a nélkül, hogy mélyebben elgondolkodnánk rajta, mitől is működik ennyire jól a történet, hogy generációk egyértelmű kedvence lett, és lesz. Ilyen Saint-Exupéry Kis hercege, de ilyen Milne Micimackója is.
A kisfiú és a kedvenc állatainak kalandjai, mint ahogy mára köztudomású, esti mesének készültek az író gyermeke számára, de alapvetően szerintem azért olyan jók, mert könnyen általánosítható a mű.

Minden gyerkőc imád plüssökkel játszani, akár felnőttek is szívesen ragaszkodnak egy-egy kitömött játékhoz, mellyel gyermekként még ténylegesen el lehet játszani a mi lett volna, mi lenne ha szituációkat.
A Százholdas Pagony lakói pedig olyan alap embertípusok, akiket nem kell messze keresgélni bárki környezetében sem.
Általában mindenki ismer legalább egy neurotikus, fontoskodó felnőttet (Nyuszi); olyan borongós, depresszióra hajló kedvű egyént, mint Füles; nyüzsgő Kanga anyukát; okoskodó, nagyon felnőttes Baglyot; rosszcsont gyermeklelkű Tigrist, aki nem feltétlenül akar rosszat, csak éppen nem számítja ki a dolgok lehetséges végeredményét.
Személy szerint Malacka introvertált kis világát imádom, de könnyen azonosulhat a gyermek a hősies és okos Róbert Gidával, a kis örökmozgó Zsebibabával, illetve a lassú, de annál jobban szerethető bölcs Micimackóval.

A regény nemcsak a számtalan dal, rajzfilmfeldolgozás miatt kedves a szívünknek, de azt hiszem mindenki egyetért azzal, hogy mind Shepard illusztrációi, mind Karinthy zseniális fordításai utánozhatatlanul emelték az eredeti mű színvonalát.

Nekem ez a sokadik olvasás, az eredetileg gyerekként kapott kötetem valahová eltűnt, de vettem helyette másikat.
Vannak viccek, rímek, amiket betéve tudok, fennen mondom a könyvvel együtt, de most, a nyári szünet küszöbén olvasva az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen ez a kis mese arról is szól, hogy mi felnőttek mennyire erőltetjük, hogy gyermekünk ne tegyen semmit.
Holott semmit tenni jó, ha nem is a legjobb dolog a világon, mikor nem kell elszámolni a múló idővel, mikor arra csavaroghatnak a gondolatok, amerre csak akarnak.
Hiszen valójában ez, az ábrándozás, a konkrét semmittevés az, amiből új művek, képek, dalok, ötletek, innovációk születnek, amiből Micimackó története is kiindult.

Jól foglalja össze a gyermeki ész, lélek szemszögéből Micimackó, hogy mi a baj a felnőttekkel:
"- Nyuszi csöppet se buta – mondta Micimackó elmélkedve.
- Úgy van. Okos – vélte Malacka.
- Esze, az van neki.
- Van neki – vélte Malacka. – Esze, az van neki.
Mire hosszú hallgatás következett.
- Úgy vélem – mondta Micimackó -, ez az oka annak, hogy soha semmit meg nem ért. "

Így a nyári kánikula, és szombat révén mit is kívánhatnék Nektek is: sok semmittevős, boldogítóan hosszú órát, a kedvenc hobbitokkal, barátaitok, családtagjaitok társaságával megkoronázva :)