2016. június 1., szerda

Szaniszló Judit: Beenged

Köszönet a recenziós példányért a Magvető kiadónak!



Fülszöveg:


Pimasz, szomorú, és erőteljes – Szaniszló Judit történetei egészen újfajta fénytörésben mutatják be mindennapi életünk jól ismert problémáit: a magánytól való félelmet, a társas kapcsolatok és a hivatali élet nehézségeit. E kötet megjelenése előtt a szerző szövegeit a jelentősebb irodalmi folyóiratokban és a saját blogján olvashattuk, és ez a kettősség jellemzi prózájának világát is: közérthető történeteket ír azonnal feldolgozható, mégis magas minőségű irodalmi stílusban. Egy harmincas éveiben járó, hol egyedül, hol kapcsolatban élő nő mesél a családjáról és munkahelyi mindennapjairól. Az okos, érzelmes és fanyar rövid történetek főhősét könnyű megszeretni.



A véleményem:



Nem szoktam blogregényeket olvasni, igazából blogot is csak szinte könyveset követek. Tehát nekem egyértelműen a kötet leírása tetszett meg, a fülszöveg volt az, amire azt mondtam, hogy kíváncsivá tett. És nem is bántam meg, holott újfent azt kell írnom, a könyvleírás csalóka.
Ez egy szabálytalan novelláskötet, ha a műfaji kötöttségeket nézzük, akkor nem is az, inkább pillanatképek, rögzített érzelmi állapotok, emlékek felidézése. 
A cím nagyon jó, eszméletlenül jól illik magához a műhöz, tényleg beenged a szerző magába, kötetbeli alteregója, Leli életébe. Kicsit olyan ez a könyvecske, mint mikor elsuhan a busz egy lakótelep előtt, és bepillantást nyerhetsz a nyitott ablakokon át más életterébe. 

Novellát olvasni, - ezt már említettem, úgy hiszem -, nagyon nehéz. Egyfajta oldottság kell hozzá, itt megint visszatérnék a címhez, mert meg kell engednie az olvasónak, hogy az Író valamilyen általa ismert, vagy pláne ismeretlen szemszögből mutasson be egy helyzetet, dolgot, tárgyat, jelenséget, személyt, érzelemvilágot.
Szükségszerűen attól, hogy intim a kötet, és mert új műfaj, még az alap novelláknál is nehezebben olvasható kis mozaikszerű részletdarabkákból áll össze Szaniszló Judit műve. Azt gondolom, hogy ezért nehéz azonosulni vele, és talán ettől van annyira végletes megítélése a molyon a könyvecskének. 


"Legyen bennünk sajnálatból, könyörületből, 
őszinte és manipulatív adhatnékból is egy kicsi, 
sózzuk, keserítsük ízlés szerint, 
sűrítsük annyi anyaggal, amennyit felvesz, 
ne tartsuk vissza, keverjük folyamatosan, különben 
odakap, becsomósodik, 
és ami a legfontosabb: ne legyünk már nyúlbékák fáj- 
digálni, 
oszlassunk el életünk legfelső tortaemeletén túlkom- 
penzálást 
és alámenést is egyaránt, 
hadd csorogjon a lentebbi szintekre ráfele napközis- 
piskóta formába. 
Hidegen tároljuk, közvetlenül tálalás előtt szívlapáttal 
szabjuk remekbe."

119. oldal, Nigella


Való igaz, hogy a hosszabb, történetszerűbb, novellához jobban hasonlító írásokat könnyebb feldolgozni, egyszerűbb befogadni, átélhetőek, de ez nem jelenti rögvest azt, hogy a rövidebb darabok ne közvetíthetnének olyan életélményt, amivel olvasás közben nem lehetne magunkra ismerni.
A fenti idézetem például nekem a sütéssel és a főzéssel kapcsolatban teljesen ismerős szituációt ír le, minden szakács belefőzi, dolgozza magát az éppen aktuális ételébe, amit készít. Én például képes vagyok teljesen ehetetlenre főzni egy adag tésztát, ízetlenre egy fazék rizst is, ha szomorú, vagy feldúlt vagyok, és azt hiszem, ezzel a legtöbb ember így van.

Voltak másként ismerős arcok, a négytagú család, két gyerekkel teljesen átlagos, tipikus Magyarországon, és a harmincas - negyvenes korosztálynak bőven lehetnek olyasféle párkapcsolati kudarcai, mint Lelinek. Kicsit azt tudnám írni, hogy mikor magáról, alteregójáról ír Szaniszló Judit, pont olyan elvont élmény volt olvasni könyvét, mint mikor Murakamit olvasok. Van egyfajta ismerőség, hasonlóság érzés, „rólad beszélek, mikor magamról mesélek” feeling, de szűkre szabott csövön átengedve, megszűrve, lepárolva az Író által. 
Éppen úgy, mint ahogy a fenti idézet szól a főzésről :)

Bár kinézetre azt gondoltam, hogy nosza, milyen vékony kis kötet, nem bírtam egy ültő helyemben elolvasni, ahhoz tömény, néhol depresszív is. A Beenged teljesen beleillik a Magvető portfoliójába, Tóth Krisztina és Grecsó Krisztián mellé, az a véleményem, hogy első műnek ez nagyon jól sikerült, figyelemkeltő darab. 



Kedvenc részek:
~ az idézett Nigella
~ a Mizantróp és a Bugyimba vésni valami fenomenálisan jól sikerült csattanóval bírnak,
 ~ a Kisvasút, végállomás bárhol játszódhatna, déjá vu élmény
~ az Ölelés könnyesen bús, szép 
~ de a legeslegkedvencebb (ilyen szó nincs, de mindegy) a Széljegyzet.

Ez utóbbit kötelezővé tenném mindenkinek, hogy néha álljon meg, mikor boldog, és konzerválja a pillanatot úgy, ahogy van. Írja le, vésse eszébe, szívébe, igenis létezik a boldogság, talán csak elszálló múló pillanat, de érdemes érte élni. 

 „nem árnyékolt engem sem fa, sem fájdalom, és
nem szólt a zene, nem táncolt ember, és
nem történt semmi rendkívüli -
2014. február 15-én délelőtt 9 óra 4 perckor
boldog voltam.”
32. oldal, Széljegyzet



Kinek ajánlanám?

Elsősorban teljesen rutinos novellaolvasóknak, illetve az elvontabb, a kevésbé egzakt stílus kedvelőinek. Nem véletlenül említettem Murakami Harukit, Tóth Krisztinát, Grecsó Krisztiánt, de akár Virginia Woolf gondolatfolyamos írásmódja is valami hasonló, partvonal melletti olvasási élménnyel bír.
Én biztosan újra fogom olvasni pár év múlva, és kíváncsian fogom várni Judit következő kötetét :)


Szaniszló Judit (Zetor Leila) blogja:
https://combfiksz.wordpress.com/


Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/szaniszlo-judit-beenged
Share:

1 megjegyzés:

  1. Hát, nem is tudom... talán egyszer, ha belefutok nem kerülöm ki. Köszi!

    VálaszTörlés