Margaret Atwood: A szolgálólány meséje (Mini-könyvklub 4.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek a petefészke túlélte az atomerőművek által okozott sugárszennyezést. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ.

A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő regénye több mint egymillió példányban fogyott el világszerte. A kultuszregényből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.

Moly könyvlap:
https://moly.hu/konyvek/margaret-atwood-a-szolgalolany-meseje

Amikor csütörtökön nekiálltam megtervezni az elkövetkező két hét bejegyzéseit, amilyen ügyes voltam Atwood disztópiáját kihagytam a sorból, holott egyfelől ez volt a Mini könyvklub választott olvasmányom, másfelől meg érdemes ajánlani, dicsérni, briliáns mű.

Fredé sorsának meséje rögtön elbűvöli az olvasót, a lány félénk személyisége miatt, és a mondanivaló miatt is. Nagyon érdekes szerkezetű a mű, bár azoknak nem való, akik nem szeretik az idősíkok és helyzetek, személyek közti gyakori váltásokat, mert amikor Fredé nem a mában éli meg az életét, akkor gyakran gondol vissza mind a közelmúltra, mind a távolabbira.

Ha jól értelmeztem, a főhősnő a húszas évei végén, legkésőbb a harmincas évei elején jár, és gondolatilag végigmegy az elmúlt egy-két évén, míg átnevelő táborban volt, illetve a házassága történetén, gyermekkorán is. Bevallom őszintén, hogy ez egy idő után kicsit idegesített, szívesebben maradtam volna tisztán a disztópikus életsíkban, de ez a skrizofén mesélőmód alapjában véve a társadalma jellemzője is.

Atwood nem csak egy lehetséges jövőt fest le, ami látszólag matriarchális rendszer, vagyis nőközpontú, de valójában rejtetten, burkoltan férfi irányítás alatt van, hanem a lélek jó ismerőjeként számtalan embertípust és főleg emberi játszmákat, egymás közti interakciókat ír le. Nekem Fredé nem tetszett mint hősnő, de a története mondanivalója, a mi lenne ha annyira aktuális, annyira elgondolkodtató, hogy csak faltam az oldalak olvasás közben. Igazából egyik szereplő sem bűvölt el, talán még leginkább a mellékszereplők, Cora és Rita álltak hozzám legközelebb, mondom úgy is, hogy ha bekövetkezne ez a rendszer, az én sorsom is ugyanaz lenne, mint Fredéé.

Mint már említettem, ez egy egyedi szerkezetű könyv, abból a szempontból is, hogy van a végén egy fejezet: Történeti feljegyzések A szolgálólány meséjéről címmel, amiben Atwood még tovább bonyolítja művét, illetve kiegészíti azt. 

Nekem ez a rész tetszett a legjobban, kétszer is elolvastam, meg az a rész, amikor a mesében az írónő kifejti, hogyan alakult át a képzeletbeli társadalom. És az valami félelmetes,hogy Atwood ezt a művét eredetileg 1985-ben írta, és már akkor előre látta az iszlámista, fanatikus terrortámadások veszélyét…

Kinek ajánlanám?

Elsősorban ez női irodalom, de mindazon gondolkozó férfiembereknek is való, akik egyrészt szeretik a nagyon jól felépített utópiákat, másfelől hajlandóak elmerengeni azon, hogy mivé fajulhat el egy társadalom, ha túl szabados, melyik az a pillanat, mikor egyesek átveszik a hatalmat, a nagyobb jóra hivatkozva...
Az is eszembe jutott olvasás közben, hogy tulajdonképpen milyen jó, hogy nem fejeződött be teljesen a mű, nincs fanfáros és hihetetlen hepi end, Fredé nem dönti meg a fenálló rendszert, csak épp kilép belőle. Mert így azért el lehet azon tűnődni, hogy ki, milyen sorsot élne meg egy ilyen disztópikus világban, hogy mennyire tudna beolvadni, vagy éppen mikor jönne el életében a pillanat, ami Fredénél is, hogy feladja, minden mindegy, csak élni akar, nem akar egy letakart fejű hulla lenni a kerítésfalon, akivel példát statuáltak.

5/5 csillag, ajánlom!