David Allen: Intézz ​el mindent (azaz GTD módszer)


Fülszöveg:


A ​​tegnap módszerei már egyszerűen nem működnek. David Allen, tapasztalt vezető és tanácsadó, most a stresszmentes eredményességhez elengedhetetlen, forradalmian újszerű módszereit mutatja be, melyeket már több tízezer emberrel osztott meg világszerte. A könyvből megtanulhatod: hogyan alkalmazd az „elvégezni / delegálni l elhalasztani / kuka” szabályt, hogy bejövő postafiókodat kiüríthesd, hogyan értékeld át céljaidat, hogy még zavaros helyzetekben se veszítsd el fókuszodat, hogyan élhetsz békében azzal, amit épp nem csinálsz. "Valakinek, akinek éveken keresztül jobbnál jobb lehetőségeket kellett kihagynia a sok teendő miatt, az Intézz el mindent! a lehető legjobbkor jött. David Allen stratégiái napi munkánk hatékony elvégzésére felbecsülhetetlen értékkel bírnak. Ezt a könyvet feltétlenül olvasd el! – Ken Blanchard, Az egyperces menedzser társszerzője David Allen elnöke a David Allen Company-nak, és több mint két évtizednyi tapasztalata van menedzsment tanácsadóként, vezetői trénerként és oktatóként. A produktivitás témájában olyan szervezetek munkáját segítette, mint a Merck, a Ford Alapítvány, a Világbank és a New York Life.





Megfigyelésem szerint két időpont környékén szoktak az emberek általában új életet, szokásokat megkezdeni: január elsején, illetve szeptember elsejével. Az év naptári kezdetét nem igazán kell elmagyarázni, de jó néhány gyerek, fiatal és felnőtt életében jelentős változást hoz a tanév kezdete, legyen szó akár egyszerűen óvodás gyerkőcökről, de pláne iskolások esetében.

A VKP előző posztja is a rendszerezés, tervezés témáját járta körbe, Timi ott említette meg a GTD-ét és nála olvastam talán először is erről a módszerről. Aztán mit tesz a blogszféra, Popkult, csajok, satöbbi podcastja hiába ígérte címében, hogy csak a papírboltba mennek, azért a 30 perces adásba belefértek a határidőnaplók is, és persze a csajok felsorolták az utóbbi pár évben divatos időszervezési, tervezési módszereket.
Tehát volt itt bőven csali előttem, olyan bloggerek, akik véleményére adok, meg persze izgatott is, hogy mi ez a fene nagy rajongás a GTD körül?

No, szögezzük le gyorsan, ez a magyarul Intézz el mindent-nek fordított szisztéma nekem több okból nem való egyelőre. Többek között nincs kedvem új, legalább A5-ös méretű határidőnaplót venni a teendőim nyilvántartására, egyszerűbb és persze olcsóbb, meg kevésbé helyigényes a sima közepes méretű heti naptár.
Ez:


Ha nagyobb helyre, több feliratra van szükségem, egészen egyszerűen ráteszek egy sticky, ragadós lapot, rózsaszínt v. sárgát, és azzal emelem ki az időpontokat :) De nagyszerűen fel szoktam használni egy-egy hét sima hátoldalát listavezetésre is, pl ide beírtam az idénre tervezett könyves várólistámat is.
Ez a naptár ráadásul nem bánja azt sem, ha csak úgy begyűröm valahová, mondjuk a gyerkőcök koszos ovis ruhái alá :D volt már példa rá. A drága pénzen vett, szinte könyvszerű agendákkal nem lenne szívem így elbánni.

David Allen viszont a könyvében "szentnek és sérthetetlennek" nyilvánítja a határidőnaplót, amit szerinte a lehető legkomolyabban kell venni.  Habár azzal én is egyetértek, hogy egy adott időpontra, ha valakivel megbeszéltem, illik odaérni, azért a heti teendőim listáját én jóval rugalmasabban kezelem, mint Allen.
Konkrétan: nálunk kevés kőbe vésett napi munka van, hiszen a három gyerek eltérő elfoglaltsággal rendelkezik, amihez még számításba kell venni az apjuk igényeit is, az évszaknak, sulinak, ovinak megfelelést, és valahol a sor végén jövök én...





Olvasás közben sokszor jutott az eszembe David példáit olvasva, hogy az általa tanított topmenedzserek élete sem lehet túl rózsás, és ennek a GTD rendszernek a kialakítása minden, csak nem stresszmentes. Jó, abban igazat adok, hogy tényleg voltak briliáns ötletek a könyvben, de szerintem ezt az egészen egyedi eljárásmódot, amivel a szerző kezeli az üzleti élete minden egyes szegletét könyvből NEM lehet elsajátítani.
Megértem, hogy vannak erre pénzemberek, akik gondolom súlyos dollárokat fizettek egy-egy hétvégi irodatakarítás- és iratrendszerezésért, de azért számtalanszor elmerengtem azon is, hogy jó, kialakították a GTD rendszerét, de vajon mennyi időre? Mert ugyebár supervisor nélkül egy alapvetően lusta vezető még lusta marad...

Lehet rám fogni, hogy én is kényelmes vagyok - igen, de még mennyire!-, mivel a GTD-ből csak egy elv tetszett nagyon, és azt össze is írtam. Mégpedig a Befejezetlen munkák listáját.
Teljességgel egyetértek azzal, hogy vannak az életben feladatok, amik nem sürgősek, illetve nem elsőrendű fontosságúak, de amik igénylik a határidőt, vagy legalább azt, hogy évente többször, teszem azt negyedévenként leüljön egy ilyen lista elé alkotójuk és áttekintse: mi érvényes, mi sürgős a teendőkből, mit lehet kiváltani mással, változott-e az adott feladattal kapcsolatos munka, esetleg megszűnt teljesen? 
A negyedévenkénti, vagy másnál félévenként, havonkénti, kéthavonkénti átolvasás, szűrés a listán biztos vagyok benne, hogy felszínre tud hozni az ember agyában egy-több gondolatot az irányában, hogy merre induljon tovább egy adott projekt tekintetében. Mert igen, azzal is egyetértek, hogy minden olyan dolog, Thing, ami megoldása több tevékenységet igényel, az projekt.

Viszont én ezen a listán felül egyelőre más technikát nem tudok átvenni David Allentől, hiába híres, hiába divatos. Marad a régi módszerem, a napi egyetlen fontos, előre elhatározott tennivaló elintézése, a mindennapos tűzoltás, vagyis anyaság mellett. :)

Nem csillagoznám, de érdekes volt elolvasni egyszer. Az meg különösen sokatmondó, hogy míg a magyar fordítások (régi, új) címkéje időgazdálkodás, menedzsment; az angol eredeti a személyiségfejlődés és szervezetelmélet kategóriába került.

A könyv moly adatlapja:
https://moly.hu/konyvek/david-allen-intezz-el-mindent



Megjegyzések

  1. Köszi a linkelést! ^^ Egyébként teljes valójában nálam sem fut még a GTD (hahh, közel sem!! :D), bár nem is ígér gyorsan elsajátítható rendszert. Annyit fűznék hozzá, hogy a határidőnaplót szerintem nem úgy tekinti szentnek és sérthetetlennek, hogy nem lehet az ovis ruhák alá gyűrni :D, vagy hogy drágának és puccosnak kell lennie. Inkább hogy a naptárba, adott naphoz, napi teendőlistára ne kerüljön olyan, ami akár másnap, vagy a hétvégén, vagy a jövő héten is megcsinálható, hiszen az csak elvonja a figyelmet arról, ami viszont muszáj, hogy aznap meglegyen (pl. ha egy mosást át lehet tolni holnapra, de egy szülői értekezletet vagy a gyerek farsangi ruhájának a befejezését nem, akkor csak a szülői meg a varrás kerüljön fel a napi teendőlistára, a mosás ne), a nem adott naphoz/időponthoz kötődő teendők menjenek egy külön listára. De amúgy fizikailag egy ötszáz forintos asztali naptárral meg rontott A4-es irodai papír üres hátoldalán vezetett teendőlistával is ugyanúgy lehet csinálni a rendszert, mint egy puccos határidőnaplóval. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!