Caleb Krisp: Ivy ​Pocket és az Óragyémánt

FÜLSZÖVEG:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ivy ​​Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban… 

Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza. 

A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában, na, meg egy összeesküvés kellős közepén találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba…

„És ekkor történt. Ismét fellobbant bennem a vágy, mint a grófnő hálószobájában. Őrült vágy. Kétségbeesett kényszer. Egyetlen dolgot akartam: felvenni a nyakláncot. A nyakamba akasztani. Látni magam az Óragyémánttal a nyakamban. Igen, igen, megígértem a grófnőnek, hogy nem teszem. De mi baj lehet belőle? Felpróbálom, csak egy másodpercre. Vagy egy-két percre. Aztán leveszem. Soha senki nem tudja meg…”

Igazából azt hiszem, hogy minden könyvnek jár egy ördög ügyvédje, és már előre is bocsánatot kérek mindenkitől, de Ivy Pocket esetében én leszek az.

Alapvetésként én is szerettem az angol humort, de itt megint azt éreztem olvasás közben, mint a Hamish ​és a RémDermesztők olvasásakor, hogy az író túl sokat akart beleszuszakolni egyetlen történetbe, kifacsarva minden lehetséges és képtelen vicchelyzetet is. Egyszer még elmegy, ha egy arisztokrata arcát belenyomja a levesbe, de másodszor ellőni ugyanezt a poént, csak sajttortával, szerintem felesleges volt. Talán csak az angol ifjúsági irodalom van tele ennyi meg nem értett zsenipalántával, és Ivy odaállhatna párnak Adrian Mole mellé, körülbelül az ő humorát hozzá 300 oldalon. Valószínűleg ettől volt nekem sok a regény, túl hosszú, bő lére eresztett, mivel Ivy finoman szólva sem egy észlény, egy idő után kifejezetten idegesítő az okoskodása, amit vakhittel keresztezett.

Holott az eredeti ötlet, ezek a párhuzamos világok még tetszettek is, jópofa a dolog csattanója is, hogy tulajdonképpen mi történt Ivy-val, mikor felvette az Óragyémántot, őszintén meglepett a történet fordulata. De azt meglepőnek, majdhogynem hihetetlennek tartottam, hogy a kislány, mivel árva, ennyire bízna a többi emberben. Sem egy normális, egészséges szintű paranoia nincs benne, de az számomra végképpen meghökkentő, hogy egyedülállóként ilyen első szóra elhisz minden mesét, amit beadnak neki… Ez nem az árvákra jellemző viselkedés, gondolkodásmód. 😕

Amit viszont kreatívnak tartottam és szerettem, az a rengeteg füllentés, amivel Ivy előállt. Eszméletlen beszélőkéje van a kiscsajnak, és meglepően szerteágazó fantáziája, ráadásul úgy tudja előadni mindezeket, hogy meggyőző is, vagy elsőre elhiszed, és utólag esik le, a hogy is volt ez 😜
Imádtam a könyv kinézetét is, nagyon jók az illusztrációk - bár én odaírtam volna a képek alá a karakterek nevét -, és különösképpen beszédesek a szereplők nevei.

Mivel a következő részben egy gyilkos hajlamú könyvtárosnő is fog szerepelni, még nem mondtam le Ivy-ról teljesen, de ez az első rész most csak 4 csillag.

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/caleb-krisp-ivy-pocket-es-az-oragyemant