2016. november 18., péntek

Elizabeth Berg: Álmok ​szárnyán



Köszönet a recenziós példányért a General Press kiadónak!
Fülszöveg:

George Sand. Egy kivételes asszony, aki a szeretetben, a szerelemben kereste a vágyva vágyott teljességet, amely talán sosem lehetett az övé. Szoros barátságot ápolt Gustave Flaubert-rel, Liszt Ferenccel, szeretői között tudhatta Alfred Musset-t és Frédéric Chopint is. Az első női bestsellerszerző, akinek megadatott, hogy a műveiből megéljen. Egy lánglelkű újító, egy határozott, eltökélt nő, aki sok tekintetben messze megelőzte korát. Elizabeth Berg regényében meseszépen és érzékenyen idézi meg az írónő életútját, amelyben örömteli pillanatok és tragédiák, szerelem, szenvedély, hit és hivatástudat kéz a kézben járnak.

Eredeti mű: Elizabeth Berg: The Dream Lover

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/elizabeth-berg-almok-szarnyan






Nem tudom, hogy mennyire szokásos dolog monográfiát olvasni egy irodalmi hírességről, még mielőtt róla szóló történelmi regénybe kezdene egy könyvmoly, de nálam most úgy alakult, hogy megvettem száz forintért Dániel Anna George Sand monográfiáját, még 2014-ben, nem is sejtvén azt, hogy készül róla egy regény :)

Hogy mi a vonzó, mi volt a vonzó számomra is Sand nevében? Hogy a feminizmushoz tartozónak véltem, gondoltam, hittem, tudtam őt, holott életében mindig tagadta, hogy az lenne. Aurore Dupinként látta meg a napvilágot, 1804-ben, egy volt táncosnő, kurtizán Sophie-Victoire  és egy arisztokrata katonatiszt, Maurice Dupin hadnagy kapcsolatából.  Kettőjük házasságát, sőt előtte a viszonyukat is első perctől kezdve ellenezte Dupinné, Nohant úrnője, Sand nagyanyja, de mindhiába próbált fia lelkére beszélni. Végül szerencsétlen módon a másodszülött gyermekük halála után vesztek össze úgy a négyéves Aurore szülei, hogy az akkor már ezredes Maurice Dupin elrobogott otthonról, és egy ló levetette őt hátáról. A temetés utáni rövid nyugalom időszakát évekig tartó huzavona váltotta fel a kislány feje felett, pont úgy, mint apja esetében, ő is őrlődött a két anyafigura között. 
Kamaszkorában azonban két évig zárdában tanult, 1818-1820 között angolkisasszonyok nevelték, innentől kétnyelvű. Nagybeteg nagyanyja magához hívta, őt ápolta egy éven keresztül, majd halála után 1822-ben hozzáment Casimir Dudevanthoz. A házasság bár tévedésen és nagy mértékben menekülésvágyon alapult, egyik félnek sem hoz boldogságot, a férj elkezdi az irányítása alá került nohanti  birtokot - szerinte modernizálni, Aurore szerint tönkretenni. Casimir elég hamar szobalányokkal csalta meg hitvesét, és ebből nem is csinált nagyon titkot. 1823-ban mégis rövid időre boldogok, mikor megszületik közös fiúk, Maurice, de az 1828-ban született Solange nevű kislány apja már feltehetőleg nem Casimir volt, még akkor sem, ha névleg vállalta a leánykát. 

George Sand 1831-ben hagyta el férjét és vele együtt gyermekeit is Nohantban, hogy Párizsba menjen élni, és főleg írni. Ekkor már szeretője volt Jules Sandeau, aki kitalálta a GS művésznevet Aurore-nak. Eredetileg az Indiana című regényét akarta kiadni, mégis kezdetben kénytelen volt megelégedni azzal, hogy a Figaro nevű híres párizsi lapnak írhatott, főleg színikritikákat. Mivel akkoriban a színházban nők csak a páholyokban ülhettek egyedül, Sand merészen férfiruhát kezdett hordani, és így spórolt. Idővel aztán további férfias viselkedési formákat vett fel, habár már Párizs előtt is lovagolt nadrágban, férfi módra, de nekiállt dohányozni és kávéházakban étkezni, vitatkozni a művészetről.
Sandeau-t hamar kinövi, akit a még híresebb szerető Alfred Musset költő követ, de egyik férfi sem bírta alkotói tempóját. Mindketten ráérősen, önmaguknak figyelmet követelve, a művész pózában tetszelegve szerettek élni és alkotni is, így Sand, aki éjszakáról-éjszakára egyre csak ír, megállás nélkül, mert ebből fizeti a szeretői számláit is, egy –két év alatt elfogyasztja maga mellől a férfiakat. Kicsivel tovább, egyes források szerint öt, mások szerint hat évig tartott a viszony közte és Chopin között is, és mind a kortársak, mind az utánuk követők képtelenek abban egyet érteni, hogy Sand vajon hozzájárult a már tüdőbeteg zeneóriás életének meghosszabbításához, vagy lerövidítette azt.



Én most a gyors életrajzban nem említettem meg az apróbb cseprőbb intim kalandokat, amelyek Aurore életét megszínesítették, holott számos ilyen volt. Elizabeth Berg azonban érdekes módon pont ezt tette a regénye középpontjába, azt hogy a fiatal Sand mennyire vágyott szeretni és szeretve lenni. Persze innen külső szemszögből könnyen belátható, hogy mindez szülői és nagyszülői civódás átka volt, de talán még több ennél, valami jelleméből fakadó.
Berg is azt állítja, amit én is éreztem mind a regénye, de mind Dániel Anna monográfiájának olvasása után, hogy George Sand egyszerűen olyan személyiség volt, aki ellentétesen hatott a környezetére. Vagy szerették őt, és akkor imádattal, rajongással telve csüngtek rajta, vagy megvetették, utálták, a végsőkig gyalázták, pocskondiázták a háta mögött, de középút nem volt! Ilyesféle jellem például Madonna is, az énekesnő…

Sand egyedi volt, mert különc lenni, meglehetősen érdekes, hogy mennyire félős volt, de hajlandó volt magára húzni egy férfi külsejét ahhoz, hogy érvényesülni tudjon a férfiak által irányított társadalomban, és ez teszi őt a feminizmus előfutárának, mert szerepet nem vállalt benne, ő nem hitt a leláncolós szüfrazsett mozgalmakban. Saját személyes tragédiája, hogy férjével nem illettek össze, de neki nőként nem volt joga majd egy évtizedig elválni a törvények miatt, vagy hogy a férje lett a pénzügyi gyámja, és kezébe kellett adnia a nohant-i birtok vezetését, még akkor is, ha Casimirnek nem volt hozzá se tehetsége, se figyelme, se kitartása, mutatja, hogy milyen nehézségeket kellett átélnie egy 1800-as években élt arisztokrata hölgynek. 

Az Álmok szárnyán egy különleges szép kinézetű, kivételes felépítésű történelmi regény, szinte fejezetenként más - más idősíkra kalauzolja az olvasóját, párhuzamosan vezetve a régmúltat, Aurore gyermekkorát, a közelmúltat, a szeretők sorát és keretbe foglalja a történetet több 1870-es évekbeli, Sand halála előtti történetrész. 
Elizabeth Berg őszintén azt írja, hogy ő egy kicsit beleszeretett Sand-ba írás közben, és ez érződik is a regényen, végtelenül érzelmes, néhol már az érzelgősség határáig. Számomra meglepő újdonság volt Marie Dorval színésznő alakja, bár az igaz, hogy Dániel Annától, a szocializmus kellős közepén hiába is vártam volna el egy női szerető alakját.
Meg kell hogy dicsérjem Elizabeth-et azért, amilyen szép, lírikus szeretkezési jelenetet álmodott meg hőseinek, tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz érzelmektől gazdag, de testiséget megfelelően kifejező femslasht írni, és itt szavam se lehet, gyönyörű szavakat talált ki a szerző. „A szájával, majd az ujjaival érintett, de úgy, hogy elakadt a lélegzetem, és kipattant a szemem.”  
Viszont meglepő módon Berg meg kihagyta Alexandre Manceau vésnököt, aki Sand titkára és élettársa volt 1849-től haláláig, 1865-ig. A regényben Chopin halála után, 1849 rögvest egy 1866-os találkát írt le Elizabeth Berg Flaubert-tel, az írófejedelemmel.

Ezért az önkényes kihúzásért, meg maga az egész stílus túlburjánzásáért muszáj levonnom legalább egy fél csillagot, valamint azt is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy talán a nem gyakorlott olvasókra is kellett volna gondolni, és valamelyik idősíkot dőlt betűvel szedni. 
Amúgy ez a két könyv engem is csak elindított az úton, a regény kicsit túl édes volt, a monográfia túl száraz, tehát fogok én még George Sandról, vagy pláne a tollából írt művet olvasni :)

Linklista, további olvasmányok Manceau-ról, az utolsó szeretőről:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése