John Williams: Stoner



FÜLSZÖVEG:
Ötven ​​évvel azután, hogy John Williams írt az ügynökének, a Stoner bestseller lett. Teljesen váratlanul. Bestseller Európa-szerte. Maguk a kiadók sem értik. Bestseller a szó legtisztább értelmében – az a fajta, amely úgy születik, hogy az olvasók adják szájról szájra.

„Csodás felfedezés mindazoknak, akik szeretik az irodalmat." Ian McEwan 
„Briliáns, gyönyörű, hajthatatlanul szomorú, bölcs és elegáns regény." Nick Hornby 
„Ilyen fantasztikus regénnyel ritkán találkozni az életben." Tom Hanks

A történetről: William Stoner tizenkilenc évesen beiratkozik a Missouri Egyetem agrártudományi karára. Később tanár lesz ugyanott. Rosszul nősül. Csendes, észrevétlen életet él, és halála után ritkán jut eszébe kollégáinak.

A Stoner univerzális értékű történetet tár elénk: őszintén, részvéttel, átható erővel. Az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél, a szürke hétköznapokról, amelyeket nem szokott megörökíteni a történetírás. Az egyedi élet jelentőségének állít emléket. Páratlan olvasmány, dicshimnusza az irodalom erejének, olyan regény, amelynek minden mondatát élvezni kell.

Eredeti mű: John Williams: Stoner (angol) 
Eredeti megjelenés éve: 1965
Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/john-williams-stoner




Már 37 kedvencelésnél jár az Instagramon ez a fotóm, azt hiszem talán mondanom se kell, ennél jobban az egyszerűség nem is lehet illőbb egy regényhez, mint a Stonerhez a fekete-fehér színösszeállítás.

BRILIÁNS ez a könyv, így nagybetűsen, érzelmekkel telítve.
Szintén az Instán részt veszek most egy könyves kihíváson, és ott van egy olyan pont: hogy fotózd le a könyvet, amit mindenkinek ajánlanál. A Stoner lesz a mű, mert végtelenül jól esett a szívemnek, lelkemnek, agyamnak a lassúsága, az hogy mennyire jó nyelvezettel kezeli a témát a szerző. Tulajdonképpen egyetlen életút a regény, gyerekkor után a fenőtté válás, eszmélés pillanatai jönnek, és még inkább kidolgozottan az elhibázott házasság, majd a megtalált szerelem édes bús meséje követ.

Mondhatnék nagy szavakat ezzel a történettel kapcsolatban, de azt hiszem azért hat mindenkire, mert megszólaltatja Stoner alakjában a kisembert. Nem csinált hőst belőle, csak pár pillanatra emelkedik felül önmagán, de mindig kívülállója lesz mind az életének, sorsának, mind környezetének. 
Ezért hat, mert hiszen ki nem érzi úgy, hogy ő kilóg a sorból, különc, fekete bárány a birkanyáj között? Pláne ki nem érzi úgy, hogy csak mennek vele az évek, de nem biztos, hogy maradandót alkot, sőt semmi affinitása sincs hozzá?

Az egyszerű lélek csöppet sem egyszerű végzetét taglalja a mű, néha meglepően elidőzik egy-egy részleten, máskor viszont számomra meghökkentően keveset foglalkozott egy-egy életfeladattal. Példának okáért Stoner angol irodalmat tanít, de csak a sorsával összefüggő konfliktushelyzetekben mutatja meg az oktatását, mintha mellékes lenne.
Merthogy végül is az, Stoner lehetne más is, mint ami, a legfontosabb mondanivaló, hogy az élet egyszerűségeiben is lehet vállalható, félénk, magukban bizonytalan emberek számára is tartogat gyönyörűségeket. Ebben az egyediségre, sztárságra, önbizalomtól duzzadó, mutogató világunkban nem árt, ha akad könyv, ami ennek állít emléket.

Csillagos ötös, szívből ajánlom!



Kedvenc idézeteim:


"Kezdte sajnálni az időt, amit munkára kellett fordítania a Foote-tanyán. Mivel megkésve vágott bele tanulmányaiba, egyre sürgetőbbnek érezte a tanulást. Néha a könyveibe mélyedve, hirtelen tudatára ébredt, mennyi mindent nem tud, mi mindent nem olvasott még el, és a megnyugvás, amire törekedett, nyomban szertefoszlott, amint felmérte, milyen kevés ideje lesz az életben, hogy annyi mindent elolvasson, hogy megtanulhassa, amit még tudnia kell."

"A könyvállványoknak szánt régi deszkát smirglizve, s nézve, ahogy egyenetlen felületük eltűnik, a szürke felszíni réteg lehámlik, és végül előbukkan erezet és textúra pazar tisztasága – bútordarabjait reparálva, helyet keresve nekik a szobában, tulajdonképpen önmagát formálta lassan, önmagát rakta valamiképpen rendbe, önmagát tette lehetővé."


"Megsejtette, hogy tíz év késéssel ugyan, de kezdi felfedezni önmagát; és az alak, akit most látott, egyszerre több és kevesebb is volt, mint aminek addig képzelte. Végre kezdte tanárnak érezni magát, olyan embernek tehát, akinek számára a könyv a valóság, akinek megadatik a művészet méltósága, és mindennek semmi köze ahhoz, hogy emberként milyen nevetséges, gyenge vagy éppenséggel alkalmatlan."

Megjegyzések

  1. De jó! Én meg ma írtam az Augustus-ról! :)
    Szívből ajánlom azt is.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése