De a fő inspirációt most Bogi barátnőmnek köszönhetem, aki bár általában nagyon lelkiismeretes és alapos, azt írta, hogy a tegnapi napja teljesen elúszott... és valamiért úgy sejtem, hogy ezzel a problémával nincs egyedül ismeretségi körömben.
Szóval itt egy csokor ötlet, tipp, de szigorúan szubjektív: én éppen ezeket a módszereket használom, nekem bejön, hátha másnak is.
Hogyan kezd neki a tanulásnak?
Ez az ötlet Farkas Lívia (ismertebb néven Via, az urban.eve bloggere) könyvéből származik: Ennél zöldebb már nem lesz!
Először is szükséged lesz egy üres papírlapra, íróeszközre, naptárra és némi matektudásra - vagy a telcsiden a számológépedre.
Mit írj fel rá?Hogy hány napod van tanulni összesen, mikor vannak a vizsgaidőpontjaid, hány oldalt kell kijegyzetelni-tanulni összesen + milyen kihagyhatatlan programjaid vannak!
Ez utóbbi azért fontos, mert teszem azt én 62 nappal az utolsó vizsgám előtt kezdtem el tanulni, de biztosan tudtam, h le kell vonnom az egyetemi napokat, a vizsganapokat, az éppen aktuális vizsga előtti napokat (hiszen akkor fixen az adott feladatra készülök); illetve volt még fogorvos a nagylánnyal, hétfőn + csütörtökön torna a kisfiammal és az apjuk ma jön haza két hét után...
Tehát a 62 nagyon jól hangzik, de szombat-vasárnap kész csoda, ha be bírok egy-másfél órára zárkózni a konyhába, nem beszélve az alapfeladatokról: háztartás vezetése öt főre. (Mondjuk nekem főzni nem kell, anyám és anyósom is lelkesen szakácskodik :D)Mindenesetre ha megvan, hogy melyik nap, hány órát tudsz tanulni, onnantól mehet a matek - tantárgyak lebontása kisebb egységekre.
0., tipp:
Lehetőség szerint duplázd meg az időmennyiséget, ami egy-egy tantárgyra kijött, de mindenképpen számolj 30-50 % ráhagyással! Mert vannak váratlan helyzetek, sőt, tapasztalatom szerint, mikor nem ér rá az ember, akkor hajlamos beütni a krach; meg jöhetnek betegségek, fáradtság, vagy éppen kellemes program is, hogy egy külföldön élő barátod hazalátogat, és találkozna veled.
1., tipp:
Alapesetként én azt javasolnám, hogy legalább négy-öt részre bontva tanulj egy-egy tantárgyat, mert bár lehet máról holnapra vizsgára készülni, de mint tudjuk az körülbelül Szenilla emlékezőtehetségét utánozza le.Nálam most erről szó sem lehet, ahhoz hogy átvegyenek államilag finanszírozott képzésbe, legalább négy egésznek kell lennie az átlagomnak... egyszerűen muszáj tanulni, 660 ezer forint múlik rajta.
2., tipp:
Keress magadnak társat a tanuláshoz!!
Mégpedig több helyről, egyfelől a csoportodból, akivel össze tudod hasonlítani az információkat, ki-mit írt fel, mit fog kérni a tanár; és jó ha van felsős ismerősöd, aki már vizsgázott előtted, és tud tippet adni, netalán emlékszik a tavalyi kérdésekre :D Az utóbbi persze nem száz százalék, de iránymutató lehet, hogy mit tart fontosnak a tanár, mennyire mélységeiben érdekli az anyag visszamondása.
3., tipp:
Ne félj kérdezni!
Inkább légy az akadékoskodó mindenttudó, mint az, aki azért bukott meg, mert nem értette, hogy mit akar tőle az oktató, mi az elvárás.
Ne félj tananyagot kérni sem!
Inkább több legyen, mint kevesebb, még akkor is, ha csak egyszer tudott átolvasni; illetve mások jegyzete azért lehet érdekes, mert más információra helyezik a hangsúlyt, talán pont olyanra, amilyenre neked eszedbe se jutott.
4., tipp:
Tanulj időzítővel!
Pomodoro módszer, 25 perc megfeszített figyelem - öt perc lazítás módszere. Amennyibben nem ismered, keress rá, és tölts le egy ilyen appot a telefonodra.
Miért kell felállni? Mert jót tesz az izmaidnak, a kezednek, fejednek, nyakadnak, hátadnak, amik görcsösen feszülnek jegyzetelés, írás közben. Jót tesz a lábadnak, ami 25 perc alatt elzsibbad, de főként jót tesz a közérzetednek.
Mit csinálj a pihenő alatt?
Egyél, igyál, menj el mosdóba, és szellőztess! Friss levegő és a folyadék létfontosságú, tapasztalatom szerint.
5. tipp:
Iktass be pihenőnapokat, pihenőidőt is!
Mert amíg pihen az agyad, addig feldolgozza az addigi információkat, de könnyen bele is lehet fásulni abba, ha a gondolataid 90 %-át a magolás foglalkoztatja. (Rendes voltam, adtam 5-5 %-ot a pániknak és a nemtörődömségnek :D)
Hogy mit csinálj ezeken a napokon?
Próbálj mozogni, szabadba menni, barátokkal, családtagokkal kikapcsolódni; illetve ha ez nem megy, akkor olvass, nevess sokat!
Főleg a nevetés és a napfény jót tesz, endorfinokat termel.
Ha pedig kínozz a lelkiismeret furdalás, de nem bírod magaddal vinni a tanulnivalódat, mert olyan helyre mégy, olyasmit kell intézned, akkor olvass idegen nyelven, vagy tanulási tippeket, blogokat!
Ez utóbbi mindig jól jöhet, nyomára bukkanhatsz új ötletnek, az előbbi meg mindig jó elfoglaltság. Amíg nem az anyanyelveden olvasol, addig is használod az idegpályákat, edzed őket, de garantáltan más részét az agyadnak, mint magoláskor.
Én most Jane Austen Büszkeség és balítéletét olvasom franciául, mert magyarul és eredeti angol nyelven már olvastam. :) de van a kindle-en másik három Austen is franciául, meg a Kis herceg is.
6., tipp:
Mondj nemet, vállalj kevesebbet, ne vállalj plusz feladatokat!
Ez elvileg nagyon alapelv, de mégsem az.
Én is tudom magamról, hogy szeretek segíteni, szeretek jófej lenni, és általában mindenre igent mondok, vagy "öt perc múlva megyek"-et. De egyszerűen ez a hozzáállás luxus a vizsgaidőszakban! Igen, tudom, aki általában altruista, attól nehezen veszi a környezete, hogy hirtelen nem ugrik folyton, de muszáj vagy te kiállni önmagadért, a saját idődért!
Senki se fog helyetted elmenni vizsgázni...
7., tipp:
Szorosan az előzőhöz kapcsolódik: a légy off, mond le az online életed nagy részét arra a kis időre, míg túljutsz a vizsgákon.
"Annyira nem történik semmi a neten, hogy akár tanulhatnék is."
Ezt pont Bogi twitteréről másoltam ide, de amúgy ahogy elnézem, minden egyetemista, főiskolás mottója lehetne. Nyilván generációs probléma is, de nagyobb részt az elkötelezettség hiányából fakadnak a gondok.
Ha valami fontos neked, az legyen úgy fontos, hogy tudj érte lemondani dolgokról, még akkor is, ha közben nem te leszel az internet sztárja, a világ legnagyszerűbb bloggere, a legtöbb követővel rendelkező instás, a legfrissebb híreket, celebpletykákat tudó... szóval KAPCSOLD KI A NETET!
:D
Ha valami fontos neked, az legyen úgy fontos, hogy tudj érte lemondani dolgokról, még akkor is, ha közben nem te leszel az internet sztárja, a világ legnagyszerűbb bloggere, a legtöbb követővel rendelkező instás, a legfrissebb híreket, celebpletykákat tudó... szóval KAPCSOLD KI A NETET!
:D
Főleg a közösségi (social) média az ami felesleges zaj, nem add semmit az életedhez, de ugyanez vonatkozik a híroldalakra, facebookra, tumblr-ra, fórumokra.
Amíg csak lehet, be se kapcsold a laptopot - hacsak nem azon kell beadandót írnod. De lehetőség szerint inkább mobilról netezz, azt hamarabb leteszi az ember, nem is tud annyi oldalra elkattintani, mint nagyobb képernyőn.
Vegyél vissza a követéseidből is, ha a legjobb barátaidat, családtagjaidat, netalán egy-két kedvenc bloggert követsz, az pont elég két hónapra.
Amíg csak lehet, be se kapcsold a laptopot - hacsak nem azon kell beadandót írnod. De lehetőség szerint inkább mobilról netezz, azt hamarabb leteszi az ember, nem is tud annyi oldalra elkattintani, mint nagyobb képernyőn.
Vegyél vissza a követéseidből is, ha a legjobb barátaidat, családtagjaidat, netalán egy-két kedvenc bloggert követsz, az pont elég két hónapra.
Főleg itt az a kérdés: miről tudsz lemondani, le tudsz-e mondani, be tudsz-e vállalni pár korlátozást, azért, hogy elérd a célodat?
Fontos, hogy tudj válaszolni erre a feltevésre, mert például szülőnek lenni épp úgy lemondásokkal, áldozatokkal, kényelmetlenségekkel jár... de ugyanúgy lehet ez az alkalmazkodási kérdés a munkahelyen is probléma.
A felnőtt lét sajnos meglehetősen sok felelősségvállalással jár.Fontos, hogy tudj válaszolni erre a feltevésre, mert például szülőnek lenni épp úgy lemondásokkal, áldozatokkal, kényelmetlenségekkel jár... de ugyanúgy lehet ez az alkalmazkodási kérdés a munkahelyen is probléma.
Remélem a bulikat nem kell mondanom, nem azt javaslom, hogy élj remeteként, de mértékkel :) a tanulás legyen az első, második és harmadik helyen, mikor összeírod a tennivalóidat.
Listázz, listázz, listázz!
Igen, nagy listamániás vagyok, de közben számtalan más módszerrel is nyomon követem a tennivalóimat, mégpedig a következőkkel:
- van egy sima, olcsó asztali naptáram, ez a táskába bedobható, nem drága, elszakítható naptáram- van sok-sok post-it lapocskám, a heti teendőimmel;
- és van egy csinos határidőnaplóm, úgynevezett napi agenda, vagyis naponként egy-egy oldal lebontású.
Van egy havi lista, fixen beírt időpontokkal, a vizsgák, a fogorvos, a szülinapok stb.
De minden héten előveszem a kis post-it lapokat, és felírom a heti teendőket. Ezen a héten volt rajta egy kávézó, két torna, a fogszabályozás + rengeteg takarítós feladat + csekkek feladása, határidővel.
A múlt hetin szerepelt az ebédbefizetés, az egyetemi zh napja, és egy torna...
Ez a lapocska jön velem, illetve naponta húzom ki róla a változásokat.
Miért jó ez?
Látom mit intéztem el, ami a praktikusságán kívül jól eső érzés is. De tudni kell azt is, hogy a listákat frissíteni kell - vagy vasárnap este írom össze a következő heti feladatokat; vagy hétfő reggel az első kávé mellett.
A dátum alatt látszódik egy #26.nap jelölés, ugyanis ismét próbálkozom a #100daysofproductivity-vel. Vagyis figyelemmel követem, hogy mit csinálok nap mint nap, és erről gyakran posztolok én is képet az instagramra, mint mások ; vagy éppen csiripelek róla a twitteren.
És hogy mit használok még?
Habit trackert, azaz a szokásaimnak nyomtattam egy táblázatot, és megy bele az X, hogy melyik nap, mit végeztem. Itt nyilván a tanulás az első pont :)
Egyéb bullet-journal (határidőnapló) tervezési tippeket a Little Coffee Fox blogon találtok.
Hirtelen ennyi tippem volt, jövőre hozok majd pár kiegészítést :)) Sok-sok sikert kívánok Nektek is, nekem 23-án, 31-én és majd június 23-án lehet drukkolni :D
Habit trackert, azaz a szokásaimnak nyomtattam egy táblázatot, és megy bele az X, hogy melyik nap, mit végeztem. Itt nyilván a tanulás az első pont :)
Egyéb bullet-journal (határidőnapló) tervezési tippeket a Little Coffee Fox blogon találtok.
Hirtelen ennyi tippem volt, jövőre hozok majd pár kiegészítést :)) Sok-sok sikert kívánok Nektek is, nekem 23-án, 31-én és majd június 23-án lehet drukkolni :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!