No, de spongyát a lükeségemre, merthogyhát sikerült az első tanévet bukás, sőt kettes nélkül abszolválnom, a legrosszabb jegyem két hármas volt még az előző félévben; míg a mostanit öt darab jelessel sikerült zárnom.
Mint ahogy a bétám, Breathless szokta mondani, stréber vagyok, de piszkosul, amit mi sem mutat jobban, mint hogy április végétől június közepéig terjedő 55 napból képes voltam 40-en tanulni...
Azóta se nagyon bírtam kipihenni magam.
😅
Olvasni ellenben a vizsgák óta rengeteget olvastam, falom a könyveket, sőt számos új dologba is belevágtam.
Csak csupán 37 napig tartott, de végigszenvedtem franciául a kedvenc Jane Austen regényemet, a Büszkeség és balítéletet; és ezen úgy felbuzdultam, hogy elolvastam a Kis herceget is eredetiben.
Még nem hallgattam hangoskönyvet sem, de múlt hétvégén, színezés közben belekezdtem Neil Gaiman meséjébe, a Temető könyvébe (The Graveyard Book), amit a kiadó, a Harper Collins tett fel a youtube-ra. Neil 2009-ben ezért a könyvért megkapta az amerikai gyermekkönyvtárosok éves különdíját, és ezt megünneplendő, felolvasói körútra indult. Minden városban egy-egy fejezetet olvasott fel a művéből, és ezeket felvették, közkincsé tették. Neil Gaiman Reads The Graveyard Book - itt a link nektek is :))
Ennyi körítés után ímhol a lista, ezeket a könyveket olvastam el (olvastam fel) júniusban:
- Szabó Magda: Tündér Lala
- Cormac McCarthy: Isten gyermeke
- Marcus Aurelius: Marcus Aurelius elmélkedései
- Csapodi Csaba – Tóth András – Vértesi Miklós: Magyar könyvtártörténet
- Madas Edit – Monok István: A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1800-ig
Béres Judit: „Azért olvasok, hogy éljek”- Janikovszky Éva: A tükör előtt
- Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék
- Janikovszky Éva: Jó nekem!
- Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
- Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás
- Varró Dániel: Bögre azúr
- Vekerdy Tamás: Honnan? Hová?
- Bertil Marklund: 10 aranyszabály avagy hogyan éljünk 10 évvel tovább
- Jessica Williams: Merre tart a világ?
- Marie Le Prince de Beaumont: Beauty and the Beast
- Jane Austen: Orgueil et préjugés
- Antoine de Saint-Exupéry: Le Petit Prince
- Hermione Granger – Képes kalauz
- Michael Kogge: Legendás állatok és megfigyelésük
- Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni
- Lázár Egon: Ráadás
- Star Wars Mánia
- Berg Judit: Maszat a vonaton
- Berg Judit: Doktor Maszat
- Sven Nordqvist: Ismered Pettsont és Finduszt?
Június közepére ez is meglett :)) |
Mint egy párszor már említettem, nagyon-nagyon szerencsés vagyok, mert bár nem sikerült kijutnom a Könyvhétre sem, azért a kiadókban nem felejtették el a nevem, és kaptam négy könyvheti friss megjelenésű szépséget is :D
Már az utolsót, a Holdfénykertet olvasom, a 10 aranyszabályról ITT írtam, míg Ralf Rothmann könyvéről, ami kedvenc is lett, ITT.
Blogírás tekintetében a június az idei év mélyrepülése, csak kettő könyvértékelést írtam, a két recenziót, amúgy a versek és a könyvheti programajánlók tették ki a hónapot.
Shame on me, de nem ígérek javulást, mert ráébredtem, hogy nekem ez a havi 10 körüli poszt a kényelmes, a tartható tempó, tanulás mellett.
Most meg a jövő heti festés mellett pláne... Mindenesetre annyit biztosan mondhatok, hogy egészen szeptember első hetéig beidőzítettem heti egy verset, érkezik majd Varró Dani, Nemes Nagy Ágnes, Ady és Dsida Jenő is :D
Shame on me, de nem ígérek javulást, mert ráébredtem, hogy nekem ez a havi 10 körüli poszt a kényelmes, a tartható tempó, tanulás mellett.
Most meg a jövő heti festés mellett pláne... Mindenesetre annyit biztosan mondhatok, hogy egészen szeptember első hetéig beidőzítettem heti egy verset, érkezik majd Varró Dani, Nemes Nagy Ágnes, Ady és Dsida Jenő is :D
Elolvastam és csináltam egy ilyet: Aztttttttttta :D
VálaszTörlés26 könyv, három gyerkőc és suli mellett. Kérlek taníts :)
Emeltem a kalapom:)
Á, nagyon sok nagyon rövid belőle, pl a Janikvszky könyvek 45-40 oldalasak; Vekerdy könyve is talán száz oldal volt. Maszat történeteit, Pettson és Finduszt nem is említem, mert azokat egymás után olvastatták fel ;-)
TörlésEgyszerűen sok kicsi sokra ment.