Justin Trudeau: Ami ​összeköt

FÜLSZÖVEG:

Vajon ​előny vagy hátrány, ha egy történelmi jelentőségű elnök fiaként látjuk meg a napvilágot? Képesek vagyunk elviselni, hogy egész életünket a nyilvánosság előtt kell leélnünk? Hogyan éljük meg a saját tragédiáinkat és boldog pillanatainkat, ha azok nem csak ránk tartoznak? 
Vajon kicsoda Justin Trudeau? Kanada miniszterelnöke most végre feltárja, mi vezette el azokhoz az eszmékhez, amelyek ma politikai tevékenységét befolyásolják. Megtudhatjuk, milyen kapcsolat fűzte és fűzi a gyönyörű Sophie Gregorie-hoz. Végre megérthetjük, Justin fiatalemberként hogyan találta meg saját hangját, és miért döntött úgy, hogy politikai pályára lép. 
Betekintést nyerhetünk abba, hogy Trudeau miképpen kezelte a 2011-es liberális vereséget, és hogyan reagált arra, hogy a kanadai nép látszólag teljesen elveszítette a kapcsolatot a Liberális Párttal. Vajon mi motiválta abban, hogy a nehézségek ellenére folyamatosan segítette a párt megújulását?

Justin Trudeau meggyőződése, hogy Kanadát épp a sokszínűsége erősíti és teszi naggyá. És hogy mi a titok? Mit kell tenni, hogy egy ország felvirágozzon? Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem mindig azt, AMI ÖSSZEKÖT!

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/justin-trudeau-ami-osszekot

A könyvet ITT tudod kedvezményesen megrendelni! :)

Szerintem két eset van, mikor egy könyves bloggernek érdemes várnia az értékelés írásával: ha nagyon tetszett neki a könyv, amit olvasott, illetve, ha nagyon nem.
Szerencsére Justin Trudeau önéletrajzi művénél az első eshetőség forgott fenn, ahhoz, hogy a lányos, rózsaszín rajongói csöpögésen túl, értelmesen is le tudjam írni a véleményemet a kötetről, muszáj volt előtte mást is olvasnom, és szó szerint aludni pár éjszakát az értékelésem előtt.

Valószínűleg, akik online már követnek egy ideje, olvasgatják a blogot, pláne akik tudnak a tumblr oldalam létezéséről, de akik követnek twitteren is, már sejthetik, mit fogok írni: igen, én is liberális vagyok. A kevés nyilvános facebook adataim közül ez az egyik, amit nem szégyenlek ország, világ, online közösségek előtt felvállalni.
Természetesen drukkoltam két éve Justin győzelméért, nagyon boldogan posztoltam ki széltében, hosszában, hogy újra Liberális elnöke lett Kanadának, teljes rajongói boldogságban úsztam napokig.

Többen kérdeztétek, hogy milyen a könyv, már az első pillanattól kezdve, és ha egy szóval kellene jellemezni, azt mondanám: olvasmányos. Trudeau jó stílusban ír, de ezen nem nagyon kell csodálkozni, hiszen eleve politikus családból érkezett, szinte vérében van az ékesszólás képessége. Az édesapja, Pierre volt Kanada 15. miniszterelnöke, míg anyukája, Margaret családjában a pedagógus pálya számított általánosnak.

Justin gyermekkora elég kettős volt, éppen úgy, mint szülei. Apja a francia gyökereket jelentette a családban, ezen a nyelven is beszélt velük, míg édesanyja az angolszász kultúrát és főleg a liberalizmust hozta magával otthonukba. 30 év korkülönbség volt a szülők között, és talán Pierre Trudeau munkamániája, talán Margaret Sinclair egyre erősödő depressziója tehetett róla, de elváltak 13 év után. Justin kamaszként ezt nehezen bírta feldolgozni, munkált benne is a bűntudat, mint minden gyermekben, illetve szerette volna anyját segíteni, hogy kilábaljon a betegségéből, de próbált teljességgel megfelelni a perfekcionista apjának is.

"Rájöttem, hogy ő és a szülők ugyanolyan esendőek, mint én, és hogy a felnőttek sem tökéletesek. Sok tekintetben gyermekek maradnak a lelkük mélyén. A félelmek, amiket gyermekként éreztünk, mérséklődnek az érettséggel és a korral, de ott maradnak, mint a csontvázak a szekrényben. Anyám betegségének legrosszabb szakaszának félelmei és rémálmai a gyermekkorából származtak. Nem hinném, hogy más lett volna, mint a többi felnőtt, csak a betegsége kinyitotta azokat a szekrényeket, amik más tudatában zárva maradnak. A csontvázak kiestek belőlük és felügyelet nélkül sétafikálni kezdtek."

Az, ha valaki híres szülő gyermeke, roppant megterhelő, mert elvárásokkal fordul felé a környezete, állandó összehasonlítást kell már gyermekként is elszenvednie, a kiteljesedett felnőttel szemben. A fiatal Trudeau is megérezte ezt, miután mindenki elvárta volna tőle, mint elsőszülöttől, hogy apja középiskolája után ő is a jogra menjen. De ehelyett Justin előbb bölcsészdiplomát szerzett, angol irodalomból, majd egy kisebbfajta hátizsákos világkörüli túra után snowboard oktató lett. Jellemzően mindenhol megszenvedte, ha bemutatkozott, így időnként csellel élt, például mikor beiratkozott egy bokszklubba, anyai családnevét kissé elváltoztatva, mint Justin St. Clair. Persze, előbb-utóbb rájöttek mindenhol, hogy ki ő, de valószínűnek tartom, hogy egész életében hasonlítgatni fogják tetteit, szavait, és főleg a politikáját apjáéhoz.

Ha őszinte akarok lenni, természetesen meg kell vallanom, hogy vannak unalmasabb, lassabb részek a műben, eredetileg Justin csak Kanadának írta meg a könyvet. Így tehát azok a fejezetek, amik Québec különválási törekvéseit, vagy más politikai társulásokat, kanadai törvényeket, politikusokat, a kétnyelvű társadalom nehézségeit, problémáit taglalják, nem biztos, hogy az európai olvasóknak izgalmat rejtenek.
Sőt, hadd legyek teljesen nyílt: egyáltalán nem mindig egyszerűen követhetőek, azonban számomra azért voltak érdekesek, mert mind angolul, mind franciául értek, ismerem a két nyelv különbségeit, el tudom könnyen képzelni a gondolkodásmódokból fakadóakat is.

"A francia nyelvtan megköveteli, hogy mielőtt belekezdünk egy mondatba, már tudjuk, mi lesz annak a vége. Tehát nagyfokú tudatosságot kíván a használójától. Ha így kezdted a mondatot, nem fejezheted be úgy. Ezért nehéz legyőzni a francia entellektüelek számára a lelkük mélyén szunnyadó Proustot, amikor a tévében vagy több ember előtt beszélnek.
Az angol mondatok bárhogyan végződhetnek, bármilyen konklúzióra juthatsz menet közben, attól függetlenül, hogyan is kezdtél bele egy gondolat kifejezésébe. A mondatod közepén úgy kanyarodhatsz más irányba, hogy nem rúgod fel a nyelvtani szabályokat. Az angol nyelv lazasága ismeretlen a franciában, ahol nagy figyelmet igényel összhangba hozni a tagmondatokat."

"Mint a kétnyelvűek általában, gyakran ugráltam a nyelvek között, általában önkényesen. A matekra franciául gondoltam, mert ez volt a matekórák nyelve. Amikor nyugaton franciát tanítottam és láttam, milyen sokat szenvednek vele a diákok, megmutattam nekik a francia nyelv romantikus aspektusát. Amikor hiányzik valaki, franciául azt mondod, hogy „tu me manques”. Vagyis a te a mondat alanya. Ellentétben az angol változattal, az „I miss you”-val, ami teljes egészében a beszélőről szól. Kis differencia, de a tinédzsereknek, akikben tomboltak a hormonok, nagyon tetszett."
Persze vannak a könyvben jócskán érzelmes részek is, például, mikor Michaelról, kisebbik öccsének haláláról ír, vagy mikor apja elvesztéséről. De ugyanilyen megindító a feleségével, Sophieval való megismerkedése is, sőt végtelenül romantikus, hogy már az első randin azt javasolta Justin, hogy jegyezzék el egymást.

Tehát ha azt kérdezitek, hogy szerettem-e én ezt a könyvet, ajánlom-e másnak, egy hatalmas igennel fogok válaszolni. Mert tényleg szórakoztató, olvasmányos, egyenes, jó stílusú mű, olyan, mint amilyet Trudeau arcára tekintve remél az olvasó.
Már a huszadik oldalon is csak annyi bajom volt vele, hogyan bírjam megállni, hogy ne idézzem ki a könyv egészét.
Számomra nagy élmény volt olvasni a kortesbeszédeit is, illetve a kötet utolsó pár fejezetét, amely már a politikai útját taglalja, de még szívmelengetőbb volt a mellékelt fotókat nézegetni… amiből lehetett volna jóval több is :D


Ez lett a kedvencem: 

http://www.cbc.ca/news/trending/justin-trudeau-yoga-photo-peacock-pose-2013-pierre-trudeau-1.3513238

Nemes egyszerűséggel "yoga trudeau"-nak címkézi még a gép is :D

Ennél jobban nem tudom ajánlani nektek a könyvet, a kiadónak viszont nagyon-nagyon köszönöm az előolvasás lehetőségét!

 Athenaeum kiadó
Weboldal - Facebook - Moly