FÜLSZÖVEG:
Eszter és Hanna hagyománytisztelő, szerető családba születtek. Nagyapjuk, édesapjuk is zenész volt, így még a hétköznapjaikat is a muzsika töltötte be, varázsolta széppé. Ám körülöttük a világ egyre komorabbá vált, 1944 tavasza már nem azt az életet kínálta számukra, amelyben mindnyájan bíztak. A lányok édesapja bármit megtett volna, hogy elleplezze a rémisztő valóságot, hogy megkímélje családját a sárga csillag viselésének szégyenétől. De elérkezett a nap, amikor a valóság bakancsos, fegyveres katonák képében betört az otthonukba. Az utolsó előtti pillanatban azonban az édesapa még adhatott a lányainak útravalót: egy dalt.
Az élet hangja két kislány évtizedeken átívelő története. Egy testvérpáré, akiket elszakított egymástól a történelem, de életben tartottak az igaz emberek. Akik mindvégig szívükben őrizték életük első néhány évének emlékét és az édesapjuktól kapott útravalót, amely lassan egymás felé terelte őket, hogy azzá válhassanak, aminek születtek. Ám megint csak közbeszólt a történelem, és a két lányt, akiknek az útjai már-már keresztezték egymást, ismét messze sodorta egymástól.
Vajon mindig tudunk választani a jó és rossz között? És vajon minden esetben az igazság hozza el a végső megnyugvást? Bauer Barbara legújabb, a XX. századi magyar történelem sorsfordító pillanatait, a vészkorszakot és Rákosi-érát felelevenítő, fordulatos, egyszerre megrendítő és felemelő regényében talán választ kapunk ezekre a nyugtalanító kérdésekre.
A REGÉNYT ITT LEHET A KIADÓ OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN MEGVÁSÁROLNI ;)
Az élet nagyon érdekes rendező. Az írók pedig félelmetesen érzékeny lelkek, akik valahogy úgy tudnak ráérezni, rábukkanni egy-egy témára, hogy közben fogalmuk sincs arról, mennyi aktualitást jelenthet egy könyvük.
Bauer Barbara története pont így járt, mert hát az az alapja, hogy két zsidó kisgyerek elszakad a szüleiktől, éppen hogy megmenekül a Holokauszt poklából, az idősebb egy táborba, pincébe zárva vészeli át a háború legvégét. Igaz, nem ketrecbe zárva, mint az USA határán síró, elárvátlanított gyermekek, de majdnem.
Viszonylag hosszabb ideig olvastam ezt a regényt, mert nekem pontosan az idősebb lány, Eszter passzivitása nehezen átérezhető élmény, de az élet rám cáfolt. Már nem kell elképzelnem, hogy milyen behatás lehetett, sőt, sajnos már senkinek sem kell, a médiának köszönhetően hallhatjuk, láthatjuk, mit jelent üldözöttnek lenni, gettóba zárva létezni, szülőktől elszakítva.
Eszter ráadásul átéli a lehető legszörnyübbet is, szüleit szeme láttára gyilkolják meg a nyilasok. A kislány bekerül az árvaellátó rendszerbe, egy régi kastélyban növekszik, egy volt apáca, Klára néni keze alatt.
Megvallom őszintén, én Klárát sem tudtam teljesen megkedvelni, számomra az igaz diakonissza mindig is Zsuzsanna marad, az Abigélből. A regény ez a része elég sok mellékszállal is dolgozik, amit én inkább lábjegyzetnek tettem volna bele; nyilvánvalóan egyéni preferencia, de nem érdekel egy történetben szereplő ház összes múltbéli eseménye, nem azért olvasok.
Akit viszont szívembe zártam, sőt még sírtam is a sorsán, kifejezetten anyaként átéreztem, átéltem minden bánatát, az Katalin volt, a zsidó család egykori szobalánya, aki megmentette a kisebbik Lebensklang lányt.
Nem véréből született a kislány, mégis utolsó szívdobbanásig imádja őt – most is belekönnyezik a szemem, ha eszembe jut, hogy mi mindent kockáztatott a gyermekért, hogyan próbálta nevelni a lánykát, még akár önmaga érdekei ellenére is. Vérbeli, igazi, ösztönös anya volt, és kiemelkedően izgalmas szereplő.
Hanna is nagyon-nagyon szerethető karakter, cserfes, nyílt, kedves, öröm volt róla olvasni. Ahogy felébred szívében a vágy a zene után, ahogy utat tör benne apja tehetsége, amilyen lelkesen tanult, mind-mind nagyszerű részei a regénynek. Én azokat a részeket is szerettem, amikor elkezd még a múltja ismerete nélkül a zsidó kultúráról tanulni, akkor még csak azért, mert tudja, hogy Eszter, akivel összebarátkozott, zsidó.
A regény legizgalmasabb része a két lány barátsága, ki nem mondott szövetsége a külvilág ellen. Ösztönös, nagyon mély, és eltéphetetlen szálak vezetik őket egymáshoz, mert a kastélyba jár zenét tanulni Hanna, ahol Eszter lakik, és szintén zenél. Hiába a környezetük minden furfangja, hiába titkolóznak a felnőttek, hallgatják el az igazságot, a testvérek egymásra találnak.
Az egymás iránt érzett mély szeretet még akkor is tart, mikor mindenki azt hiszi, hogy Eszter elárulta Hannát, a fiatalabb lány érzi, hogy másról lehetett szó.
Kinek ajánlanám szívesen a regényt?
Azt hiszem, sőt nem, tudom, hogy a Holokausztról rengeteg történet van, magyar regény is bőven. Éppen ezért hajlamosak vagyunk, mi könyvmolyok azt gondolni, hogy már semmi újat nem lehet nekünk mutatni. Hát de, igen, Bauer Barbara a két kislány történetével is bőven tudott újdonságot szolgáltatni, de Ocskay László százados embermentő munkája kapcsán pláne. Ezt a tudást nagyon-nagyon köszönöm a szerzőnek, szerintem briliánsan tudta a nagyközönség elé tárni az alig ismert katonatiszt heorizmusát.
Egyetértek az előttem értékelőkkel, ez egy melankolikus, rengeteg érzelmet érintő, történelmi korszakokon átívelő regény, keserédes még a vége is.
De mindenképpen jó szívvel ajánlom a magyar és zsidó történelem kedvelőinek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!