FÜLSZÖVEG:
Egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód – ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki, a századfordulós emlékkönyvben találkozott vele. De hogy került egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe?
Lili nyomozni kezd, a megfejtéshez azonban csak akkor jut közelebb, amikor a munkahelyéről egy távoli, keleti-tengeri szigetre küldik. Ott akad rá a vörös téglás udvarházra, és váratlan segítőtársra lel a romos épület új gazdájában. Amikor kinyitják a kastély padlásán talált, első világháborús katonaládát, izgalmas utazásra indulnak a múltba. A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal megható és fájdalmas történetét mesélik el, akik száz évvel korábban szerettek egymásba. Az első világháború miatt azonban búcsút kellett mondaniuk egymásnak. Vajon találkoztak-e még valaha?
Lili egyre mélyebbre merül a régmúlt emlékeibe, és közben nemcsak az üknagymamája, hanem a saját élete sorsfordító kérdéseire is választ kell találnia. Meddig élhet úgy, hogy nem vesz tudomást azokról a körülményekről, amelyek megbetegítik? Választhat-e másik utat?
Említettem már, idén feltűnően sok idegesítő női karakterrel hoz össze a végzet, de a molyon is több olvasótárs panaszkodott ugyanerre a helyzetre.
Mörk Leonóra főhőse, Lili sem túl meggyőző, szimpatikus a története elején, nem tudtam eldönteni, hogy csak szerencsétlen, peches, vagy készakarva játssza az idegesítő, értetlenkedő szőkenőt.
Még jó, hogy nem csak róla, hanem az üknagymamájáról szól a könyv fele, mert Kammerer Julianna sokkal szerethetőbb, sőt rajonghatóbb, jellemesebb lény, mint Lili.
A regény két szálon játszódik, Lili története, csetlése, botlásai, önmaga keresése a jelenben játszódik, míg Julianna szerelmi története az első világháború előtt esett meg. Mint már írtam, én a régiesebb sztoriszált jobban szerettem, az üknagymama és a családja is egyenes, karakteres szereplők. Mörk Leonóra nem nagyon használ régies nyelvezetet, de mégis annyira szépen kidolgozottak, részletben gazdagok a régmúlt eseményei, amiből tisztán kiolvasható, hogy mennyi időt szentelhetett az író a kutatásnak, hányszor álmodhatott szereplőivel, milyen mélyen kötődik hozzájuk.
A harmadik fejezetben ismét Lili életébe érkezik vissza az olvasó, és megvallom őszintén, itt fogott meg engem ő is. Éppen annyira kezdtem lelkesedni érte, mint amennyire a párhuzamos regény elején untam a hipochondriáját. Érdekes volt látni, megsejteni azt, hogy amint Németországba érkezett, valahogy magára talált, sőt megtalálta a helyét a világban. Helyette mások, a volt főnökei döntötték el a sorsát, küldték külföldre, ahonnan vélhetően sosem fog hazatérni, mert inkább Usedom válik az otthonává, mint szülőhazája.
Olvasás közben azt is éreztem, hogy lenyugodott és felnőtt lelkileg, habár még volt pár szerencsétlenkedése, például mikor beleejtette a telefonját a vécébe, de azért összességben a jellemfejlődés, kiteljesedés sugárzik a lapokból.
Ha már nagyon őszinte vagyok, és miért is ne, hiszen ajánlani készülök ezt a könyvet, akkor elmesélem, hogy az első fejezetet nagyon nyögvenyelősen olvastam el, de aztán szerintem elkapott a flow, beszippantott a történet, szinte csak inni és pisilni álltam fel az olvasásból.
Nem vagyok az a sírós típus, de Mörk Leonóra kétszer is sikeresen megríkatott, először Andreas karácsonyi története kapcsán könnyeztem, de aztán Julianna szerelmes levele, majd az arra kapott válasz is bőven könnyeket csalt a szemembe.
Nem vagyok az a sírós típus, de Mörk Leonóra kétszer is sikeresen megríkatott, először Andreas karácsonyi története kapcsán könnyeztem, de aztán Julianna szerelmes levele, majd az arra kapott válasz is bőven könnyeket csalt a szemembe.
Jó szívvel ajánlom ezt a történetet a párhuzamos családregények kedvelőinek, főleg a női olvasóknak, mert a szerelmi történet, mindkét szálon példaértékűen giccsmentes. Ez egy elég lassú regény, tökéletes hétvégi, vagy éppen nyaralós könyv lehet, teljesen elfeledteti az olvasójával a külvilágot.
Muszáj vagyok azt is megemlíteni, hogy ez az idei év egyik legszebb könyve, ami a kezembe került, nemcsak a külső borító virágmintás, hanem a belseje is. Annyira illik Juliannához, kivételesen jó választás volt.
Az egyetlen ok, amiért nem adok öt csillagot az a vége, a befejezés, nekem kicsit túl romantikus volt - de az is lehet, hogy idővel, ha újra kézbe veszem a regényt, már más lesz a véleményem.
Olvasás után derült ki számomra, hogy van még egy könyvem Leonórától, Az utolérhetetlen Mr. Yorke, de fülszövege nyomán még A papagájos ablak is izgalmasan hangzik :)
Olvasás után derült ki számomra, hogy van még egy könyvem Leonórától, Az utolérhetetlen Mr. Yorke, de fülszövege nyomán még A papagájos ablak is izgalmasan hangzik :)
*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*