Szabó Magda: Formátlanul
A szók szövetjét feltépem körömmel,
a rím ma botlik, ferdül és süket,
az égre szórom – pukkanó rakéták –
és gőggel nézem messzi fényüket.
Ütem ütemre roskad, szétfolyik.
A forma robban. Mosd szét, Végtelen.
Eddig siklottál, balga gyík, s a nyelved
enyvén tapadt az álnok szerelem.
Alázatos fejemre rázuhan
irtózatos súlyával az öröm.
A vers elindul, felbukom bele,
és térdelek narancsszín délkörön.
Mint bibliás nép, jámbor remete,
csak dadogok az égre egyedül,
gyámoltalan szentségben, együgyűn,
mezítelenül és rímtelenül.
Szüret, 66.oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!