Szabó Magda: Mondjátok meg Zsófikának

Molyos olvasmánylistámat nemrégen átnézve feltűnt, hogy Agatha Christie után Szabó Magdától olvastam el a legtöbb könyvet, szám szerint húszat, legutoljára ezt az ifjúsági lányregénynek bekategorizált művet. Félreértés ne essék, én most nem a moly címkéket fogom újra szidni, hanem azt mondom, amit az Abigél esetében is, ez a regény jóval több annál, hogy skatulyába lehessen bújtatni!
Tartalom: 
Nagy Zsófia elmúlt ötödikes, készül éppen a hatodik osztályba menni, mikor a nyári szünet elején meghal édesapja, Nagy Gábor doktor úr szívinfarktusban. Halála előtt mondja ki az apja a címadó mondatot: Mondják meg Zsófikának... De vajon mit? mit üzenhetett, akarhatott mondani a szívének kedvesebbik szülője, aki mindig is jobban érezte, értette őt, mint anyja, aki a Neveléstudományi Intézetben tanulmányokat, könyveket ír nevelésről, gyerekekről, de nem látja jól a saját csemetéjét? És vajon ki tudna erről mesélni Zsófinak? Talán Pongrácz István, akit éppen kezelt Nagy doktor, de most bokatöréssel fekszik az iskola alagsorában lévő lakásában? És vajon megbolondult-e Zsófi a gyásztól, csak azért mert nem beszéli el a felnőtteknek Dóra barátnője életét érintő titkait?
Eredeti kiadás ideje: 1958.
Moly könyvadatlap: http://moly.hu/konyvek/szabo-magda-mondjak-meg-zsofikanak


Vélemény:
5/5 csillag, újabb darab a kívánságlistámra. Nyilván van ebben nagyfokú rögeszmés ragaszkodás is Szabó Magdához, de ez egy brilliáns könyv rengeteg apró okból. Elsőként talán azt emelném ki, hogy nem kissé unom már a kortárs ifjúsági művek azon elemét, hogy a főhősnő azért szenved, mert a kiszemelt srác nem méltatja figyelmére, netalán senyved két azonos módon vonzó fiú között, egyszóval a mai regények nagy részében (tisztelet és csók a kivételeknek!) a szerelem a tinik legfontosabb problémája. Régebben nem csak azért volt egyszerűbb a világ, mert későbben értek az ifjak, hanem azért is, mert szemérmesebbek voltak abban a tekintetben, hogy világgá kiáltsák szívük vonzódásának éppen aktuális tárgyát.
Halkan jegyzem meg, akkoriban a szájhagyomány (alias pletyka) volt a népi fészbúk, amely tudósított a futó viszonyokról, de valahogy mindenki jobban adott a látszatra is, és komolyabban is vette az elköteleződéseit. Tessék mindenkinek magába néznie, hogy számára mennyire menő, vonzó, kúl dolog, ha 1-2-3 évente cseréli le az aktuális párkapcsolatát a legnagyobb közösségi site-on, ország-nagyvilág szeme láttára, nyilvánosan...


No, ebben a könyvben Zsófi mivel még csak 11-12 éves, a gyász köti le jobban, illetve a hogyan tovább kérdése. Édesanyja, Judit hiába diplomás tanár, rögtön tudományos munkába állt, és egyetlen napot sem töltött valódi gyerekek között, ezért állandóan frusztrált a miatt, hogy Zsófi nem olyan gyerek, mint amilyet ő megálmodott magának. Míg elhunyt édesapjának nem kellett sokat magyaráznia, anyjának állandóan bizonyítani kellene, szerepelnie, többnek, másnak, különbnek lennie, mint amilyen közepes tanuló és álmodozó kamasz Zsófi.
Boglarina barátnőm mondta egyszer, hogy én több szálon olvasom a könyveket, és ez az a történet, amikor teljesen igazat is kell adnom eme feltételezésnek :) Szabó Márta, Zsófi tanára tulajdonképpen Szabó Magda, aki nem tudom hol találkozhatott Judithoz hasonló anyákkal, de bizony általánosságban elmondható, hogy más könyvből nevelni, és nagyon más szívből, azaz érzelmi intelligenciára alapozva! Ebben a regényben nekem az egyik legizgalmasabb történetszál a pedagógus-szülő-gyerek közti háromszög volt, azért is, mert háromgyerekes anyuka vagyok, meg azért is, mert a nagylányom éppen 12 éves múlt, és mert nekem is van tanári diplomám... 

"Az emberek felnőnek, s olyanok lesznek, mint az alvajárók, álmukban mindenféle gonosz és értelmetlen dolgot művelnek. Mindenkire vigyázni kell, de a felnőttekre leginkább."

"Hogy lehet a gyerekek sorsát megoldani, mikor az ő életük a felnőttek életének a függvénye?"

A regény másik fele, ami nem szorosan Zsófi története, az Dóra és a körülötte élő felnőttek keszekusza világa. Ehhez kapcsolódik még Pongrácz bácsi is, aki mint már a könyv elején kiderül, Dóra gyámja lesz, de sok másik felnőtt is.
Szabó Magda ebben a regényben is több főszereplővel dolgozik, ezt is a való életből hozhatta, hiszen ő is már nagyobb gyermek volt, mikor egy árvát befogadtak családjukba, és onnantól azzal is osztozkodni kellett mindenen. Zsófi önzetlenül ad az életben koravén Dórának, akiről szintén semmi igazat nem tudnak a felnőttek sokáig, illetve valószínűleg azért nem óhajtanak tudomást venni róla, mert ezzel az ő piszkos húzásaik is lelepleződnének.

Kedvenc szereplők:
Zsófi és Dóra, a tanárnő, Szabó Márta, illetve Pongrácz István, aki morgós, mint egy vén medve, de arany szíve van :)


Összegzés:
Én a címe alapján valami egészen habos babosra számítottam, valami jóval gyerekesebb történetre, de ez nem az. Ez egy többször is elolvasandó, megszívlelendő tanmese, mert a szülő-gyerek viszony, szülő-tanár-gyerek kapcsolat évekig létfontosságú, mint ahogy a adott szó, a házassági hűség is, barátság is.
Annak is ajánlom a könyvet, aki különleges szerkezetű történetet akar olvasni, mert a szereplők között relatíve kevés a párbeszéd, inkább magukban gondolkoznak, bajszuk alatt morognak, és ezt jegyzi le Szabó Magda. Nagyon szórakoztató Pongrácz stílusa is, aki falusiasan beszél, és gorombán, főleg abban a jelenetben, mikor a tanárnő elbeszélget az öreggel :)


Off:
ami kevésbé derül ki, csak megjegyzem, halkan, hogy iszonyatosak a regény borítói! :((
én a Magvető kék-fehér kiadását olvastam, még az Európa kiadó sorozatbeli kötete úgy-ahogy elmegy, de a többi annyira NEM illik a könyv belső tartalmához, hogy az méltatlan Szabó Magda emlékéhez. 

Megjegyzések