Baba Schwartz: Májusi ​cserebogár

FÜLSZÖVEG:

Lehet-e ​mindig a szeretet a válasz a körülöttünk tomboló gyűlöletre?

A nyírbátori származású Baba Schwartz memoárja rendhagyó holokauszt-történet. A szerző az egyre szorongatóbb zsidótörvények idejéből a családi fészek melegére emlékszik leginkább, a világ megismerésének izgalmára, a szülőváros otthonosságára. A normális életet leromboló háborúból emberi arcokat visz magával, a Nyírbátorból elhurcolt háromezres zsidóközösség sorsában a megőrzött humánum pillanatait fedezi fel. A haláltáborok borzalmait, a gázkamrába küldött apa elvesztését örökös béketűréssel és mindig megújuló reménnyel viseli. Édesanyjával és lánytestvéreivel túlélték Auschwitz poklát; a család megmaradt része Ausztráliában telepedett le, és kezdett új életet.

Baba Schwartz angol nyelven írt, szívbe markoló emlékiratát a melbourne-i Black Inc. 2016-ban adta közre. A Magyarországról elszármazott szerző műve mostantól Baba Schwartz anyanyelvén is olvasható.

A REGÉNYT ITT VEHETITEK MEG KEDVEZMÉNYESEN A LÍRA OLDALÁN :)

"1991-ben írtam ezt az emlékiratot, majd egy negyedszázadra félretettem. Néhány éve vettem elő ismét, szeretett férjem, Andor halála után. Fiaim kértek meg, hogy nyomtassam ki nekik minden eddigi írásomat. Mindig is írtam – temérdek naplójegyzet, elmélkedés, költemény, recept gyűlt össze az évek során. Az eredmény egy tíz centi vastag papírhalom. Elmondtam a fiúknak, hogy ebben a nagy papírkötegben valahol ott van életem első két évtizedének emlékezete is: mindaz, amit átéltem a holokauszt előtt, alatt, és közvetlenül utána.
...A megjelent könyvet boldogan helyezem majd Andor memoárja, az Élő emlékezet (Living Memory) mellé. Remélem, hogy ez a két kötet megmutatja gyerekeimnek – valamint talán az ő nemzedéküknek és az utána következőknek –, hogy életünk, gondolataink és érzéseink nem különböztek az övéktől. Nem voltunk mi más faj – mindössze más idők jártak."

Két éve, Sándor Zsuzsa nagyszerű könyvét, Az auschwitzi könyvelőt olvasva ébredtem arra a tényre rá, hogy az öttagú kis családunkból, ha zsidók lennénk, és Mengele elé kerülnénk, csak a férjemnek és a nagylányomnak lenne esélye a túlélésre, mert én gázkamrába halnék meg a kisebbik gyermekeimmel. 

A múltat nehéz eltörölni, a tényeket megmásítani, de mindig bukkannak fel olyan csíralények, mert embernek nem csúfolnám őket, akik megpróbálkoznak a történelemhamisítással.

Auschwitz létező hely volt, részletesen leírták már a Holokausztot számtalan könyvben, én is gyakran olvasok ebben a témában. Túlélő beszámolóját, pláne magyarét még nem olvastam. 

Ha már idéztem Sándor Zsuzsa könyvét, akkor megemlítem belőle a statisztikai adatot is: az 1944-es évben 427 ezer magyar zsidót transzportáltak Auschwitzba és közülük 300 ezret az érkezésük után azonnal megöltek. 

Baba, aki Margaret néven született, de egész életében a nővére által ráragasztott becenevet használta, Nyírbátorból származott, szintén egy öttagú családban nőtt fel. Édesapja marhákat vágott, anyja háztartásbeli volt, Baba két lánytestvérrel osztozott a szülői ház melegében. 

Tíz éves, mikor életbe léptek az első zsidótörvények, még tizenkettő sem volt, mikor meghallották a szóbeszédet az első zsidó deportálásokról, ekkor még csak munkatáborba.

A nyírbátori hatóságok előbb kitelepítették a kisváros összes zsidó lakosát a közeli Simapusztára, több hatalmas, fából készült istállóba; aztán ebből a gettóból gyalog kellett Nyíregyházáig elvándorolniuk, egy hónappal később, hogy felpréselődhessenek az Auschwitzba tartó marhavagonokba. 

Három napi állandó vonatozás után, mikor enni nem kaptak, levegőt nem nyitottak rájuk, mert le volt láncolva a vagon, éjszaka érkeztek a pokolba, a halálba. 

Baba még nem volt 16, de végtelen lélekjelenléttel 21 évesnek hazudta magát, így nővéreivel és édesanyjával együtt kopaszították le őket, kaptak egy borzalmas szagú ruhát, és zárták őket a haláltábor egyik barakkjába. Ekkor látták utoljára apjukat is, aki egy rokonságból származó kamaszfiúval végül auschwitzi halott lett.

A család női tagjainak azonban relatíve szerencséjük volt, előbb árokásásra vitték őket, majd sikerül megszökniük, illetve a háború vége felé a benyomuló orosz csapatok elől még el is bújniuk.

A felszabadítás már lengyel földön érte őket, aztán másfél év szenvedés után végre hazatérhettek Nyírbátorba. "Otthon voltunk, mégis hontalanul "– írta Baba, hiszen a házukat elvették tőlük, így a nagyapjuk üresen árválkodó épületébe költöztek be.

De ezzel még nem ért véget a családi történet, a család minden női tagja férjhez ment, és elköltözött Magyarországról.

Erna, a legidősebb nővér egyenesen Európából ment el az USÁ-ba, mert nem bízott többé az európaiakban. Manapság, ha élne, bizony csalódnia kellene választott hazájában is.

Kicsit részletesen meséltem el ezt a könyvet, de leginkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy mennyire különleges egy történet. Baba Schwartz semmiben nem különbözik Anne Franktól, még igazán az írása stílusában sem. Csak éppen szerencsésebb volt, túlélte a lehető legnagyobb földi poklot. 

„Nem voltunk mi más faj – mindössze más idők jártak.” 

Sohasem járnak, jártak más idők, egyes politikusoknak mindig volt kedvenc üldözendő ellenségképük, legyen az másként gondolkozó, másként érző, másként imádkozó, más bőrszínű, vagy másként szerető ember.

Ez mai napig így van.

Az idegengyűlölet genetikailag belénk kódolt, a túlélés záloga volt az őskorban, de manapság csak arra jó, hogy elfedje az igazságot. Azt, hogy bábok vagyunk a politikusok, pénzemberek kezében, és bármikor előfordulhat újabb Auschwitz, de ekkor más népcsoportokkal, ha nem figyelünk. 

A túlélők meséje a legfontosabb figyelmeztetés, nekünk többieknek.

5 csillagos olvasmány volt, kiemelten ajánlom Nektek is!

Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*