Weöres Sándor: A teljesség felé #11

 


Az Isten

Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat
legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a
minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség:
a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen,
időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek
azonos az Istennel; és mégsem az Isten. Nem úgy azonos az Istennel,
mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel.
Az ember, mikor zártságából megszabadul, háromféleképpen látja
Istent: mint van"-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a
mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges
személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kivánatos és
nemkivánatos, nincs többé semmiféle fokozat; mindent végtelenül és
kivánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-
Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten
tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza
a mindenséget.



Szöveg forrása:
https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html#1

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hét verse - Kovács Barbara: Ma rossz leszek (iskolás változat)

A hét verse: Romhányi József - Lepketánc

A hét verse - Kovács Barbara: A csacsi