Csütörtöki alkotóvágy #10: Szívdobbanás kihívás & Mini-könyvklub

Túl az első munkában töltött hónap után, április utolsó napján itt az ideje összegezni, hogy miket végeztem az elmúlt hónapban, online eléggé titkosan, viszont élőben annál nyüzsgőbben.
Melóról annyit, hogy a héten abszolút nem volt hibám :) igaz, hogy a keddet a sajtpultban töltöttem, edamit és goudát csomagolva, árazva, de a tejtermékek csöndes társaság, nem reklamálnak, ha elszúrsz valamit. (max újracsomagolsz) Kiderült, hogy az egyik vevőszolgálatos csoportvezetővel egy általános suliba jártunk, míg az árellenőröknél egy osztályvezető a szomszéd utcában lakik. Kicsi a világ :D és könnyű nekem, májusban is reggel héttől 11-ig fogok dolgozni. Kelni kicsit gáz hajnali negyed hatkor, de már délre itthon vagyok! Ez azért nagyon pozitív része a beosztásomnak.)

A héten volt névnapom is, ezeket vettem magamnak:



Jöjjön az alkotói beszámoló, konkrétan az év elején titkos projekt fedőnevű zsűrizés.

2008 óta vagyok tagja a hazai Harry Potter fanfiction világnak, 2012 óta írok és 2013-ban voltam először zsűritag. Már több mint egy tucat kihívást pontoztam, értékeltem, véleményeztem végig, Etti és Ninell tavalyi első versenyét is, a Hermione Granger kihit. Idén januárban még vártam a WWC végét, mikor Etti megkeresett, és fél nap gondolkozás után igent mondtam nekik. Amint nagyon nem bántam meg :))
Ez már a harmadik rendezésük, most már látni, hogy mekkora rutinnal bírnak, bár a kulisszák mögé nézve én azt is tudom, hogy milyen bonyolult és főleg kiszámíthatatlan meló egy-egy fanfiction kihívás megszervezése. Hosszabb véleményt, magáról a versenyről itt lehet olvasni: http://szivdobbanas-kihivas.blogspot.hu/2015/04/koszonetnyilvanitasleleplezes.html
És persze, még mindig jó szívvel ajánlom a történetek nevű menüpontot, mert tényleg érdekes, egymástól meglehetősen különböző írások születtek. A verseny tematikája a kulcs csomag szisztéma volt, adott volt a helyszín, évszak,  tárgy, varázsige, idézet (esetleg személy, fogalom) a történetekhez, és bár nagyon vonzóak voltak, azért nehéz ilyen sok kikötéssel dolgozni, ezt tapasztalatból mondom.

A blogon is, meg a Merin is fenn van már az ajándék történetem, amit Luna Lovegood és Draco Malfoy kapcsolatáról írtam. Nem korhatáros írás, nagyon light story, ahhoz képest, amit slash téren szoktam elkövetni. De pont ez volt benne az izgalmas, a kihívás, hogy most muszáj heterónak maradni, mert ez volt a verseny kikötése; és hogy kénytelen vagyok valahogy belepasszírozni az összes kulcsot, ha utána kritizálni fogok. Szóval már megint akasztották a hóhért... de azért kell ez, hogy érjen valamit az ember véleménye, át kell állni a másik oldalra is, nem elég csak megmondani. (vagy legalábbis szerintem az álszentség)
Írás közben volt egy pillanat, amikor szokás szerint a technika megtréfált - már harmadszor jártam így, egy év alatt, kezdem megszokni. Vírusos lett a pc-énk, így Fanni laptopján írtam meg a fic végét, de olyan ügyesen, hogy lemaradt az utolsó bekezdésem, és a nélkül küldtem el bétáztatni. Nem látszik a történeten, csak én tudom igazából, hogy ez egy Szépség és Szörnyeteg feldolgozás lett volna, a végén egy Luna monológgal, ami róla és Dracóról szól, de mesésen. Nagyon reménykedem, hogy előbb-utóbb eszembe jut mit írtam... mert persze az nagyon lunás volt, most meg nem emlékszem rá :'( ilyen az élet, én is szeretlek Murphy.




Most pedig a jövőről regélnék, nevezetesen, hogy jelentkeztem egy mini-könyvklubba :) Mert a lumosos nem volt elég, kellett egy tematikus is :P
Vegazus hirdette meg, csak romantikus könyvek lesznek benne, mert hát kell nekem a magas léc! (majd legfeljebb én leszek az ördög ügyvédje a bandában.) Ezek közül fogunk olvasni:
  1. Barbara Taylor Bradford: Kezdd velem újra az életed!
  2. Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya
  3. Milly Johnson: Őszi románc
  4. Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval
  5. Rainbow Rowell: Eleanor és Park <3
  6. Joanne Harris: Csokoládé <3
  7. Simone Elkeles: Tökéletes kémia
  8. Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér
  9. Fejős Éva: Helló, London
  10. Bridget Asher: A férjem szeretői
Melyik könyveket olvasnád szívesen a könyvklubban? kérdésre én az utolsó könyvet választottam, A férjem szeretőit, mert annak elég felnőtt témája van. (mármint az én, lassan, de annál biztosabban negyven éves fejemnek.) 

Artie Shoreman igazi szoknyavadász, képtelen ellenállni a nőknek. Mikor jóval fiatalabb felesége, Lucy rájön hazugságaira, elhagyja a férfit. De hamarosan kiderül, hogy hűtlen férje gyógyíthatatlan beteg, már csak hetei vannak hátra, ezért úgy dönt, nem hagyja magára. Visszamegy hozzá, hogy utolsó napjaiban ápolja és megpróbálja enyhíteni szenvedéseit. 
Egy este, némi alkoholtól felbátorodva, beleolvas Artie hírhedt fekete noteszébe, és rájön, hogy valami nagyon nem stimmel. Ha férje szeretői ott voltak, amikor minden jól ment, akkor most miért nem ők vannak mellette? Hirtelen ötlettel szép sorban felhívja az összes volt barátnőt, hogy azok is vegyék ki a részüket Artie ápolásából. 
Lucy számára a szeretők felvonulása számos tanulsággal szolgál a férjével kapcsolatban, akinek megbocsátani ugyan nem tud, de magára hagyni sincs szíve. Miközben a nők titkokat osztanak meg egymással, együtt sírnak, együtt nevetnek, és rájönnek, mennyi közös van bennük, szinte új családra lelnek egymásban. Lucy azonban érzi, hogy az igazi meglepetések még hátra vannak…
Ez eléggé hasonlít az Elvált Nők Klubjához, azt pedig nagyon imádtam :)

Szóval itt lehet jelentkezni még a mini-könyvklubba: http://konyv-sarok.blogspot.hu/2015/04/olvassunk-egyutt-mini-konyvklub.html
Holnap indulunk, tehát még időben szóltam :P

Jó hétvégét, pihenést kívánok Nektek, én még mindig a Kódjátszmát olvasom, kicsit időnként állati nehéz a nyelvezete, de ha legyűröm az előttem álló száz oldalt, akkor mindent tudni fogok az Enigmáról! (és milyen büszke leszek magamra, hogy kitartottam :D)


Megjegyzések